3 olimpiai meglepetés

 

Maga az olimpia nagyon érdekes meg népek közti barátság meg ferpléj, meg minden, de nekem mégis 3 komoly meglepetés-élményem van a rendezvénnyel kapcsolatban.

Az első meglepetés az, hogy az előző olimpiai játékok nézegetése közben meg sem fordult a fejemben, hogy a következőt izélandon fogom megtekinteni. Ezen még mindig nem jutottam túl.

Az második természetesen a megnyitóünnepség, a borzasztó komplex és grandiőz esemény, a csilliómillió résztvevővel, formációs gyakorlatokkal és a mindent elsöprő látványelemekkel. Sejtettem, hogy kína nagyot fog mutatni, de ez a színes,szélesvásznú, egész estét betöltő diznilend felülmúlta a képezeletemet (és mindenki másét is, persze).

A harmadik az, hogy a női súlylökés izgalmas. Sose gondoltam volna. Egy tucat bojleralkatú nőszemély olyan messzire dob egy fémgömböt, amennyire csak bírja, hát nem egy hazárd megye lordjai. Viszont most, amikor ezt a posztot írom, éppen a zátonylakó Valerie Vili nevű hölgy vezet, 20,56 méterre dobta a golyóbist, és akikkel versenyez azok is fel tudnak rúgni egy nohabot. Remélem nyer is, bár a kubai dobálók sokkal jobb fejnek tűnnek. Az izélandi hölgy meglehetősen maorinak tűnik, vagy, ha az nem, akkor valami szigeti. Ő dobott először és odavágott egy commowealth rekordot. Most meg nyert. Riszpekt.

 

.

Shakespear Park BBQ

 

Magától értetődő módon, hogy a bútorcipelés szóba sem került, az időjárás kitett magáért és kóstolót nyújtott a nyári napból. Már reggel ragyogott az idő, úgyhogy Markóék végre megorganizálhatták a rágóta halasztódó barbizást. Persze így is hideg volt, mint a rosseb, de nagyon jól mulattunk.

 

Hosszas válogatás után, végül is Shakespear Parkra esett a választás, mert mindenhol máshol vagy bookolni kell a nyilvános barbira vagy nekünk kellett volna vinni gázost, Shakespear Parkban viszont van fával működő, fát pedig lehet venni a benyakúton bárhol, ez volt a legegyszerűbb megoldás.

 

A park a Whangaparaoa félsziget legcsúcsában van, tőlünk északra, nincs nagyon messze, egy jó fél órás autókázással elérhető. Mivel még nagyon nincs szezon, ezért nem is voltak sokan, bár fura módon ez egy elvleg zárt terület, (hétkor becsukja a kaput az automata) ahova kutyát nem is szabad behozni, emiatt mi haza is vittük Zsolt kutyáját, viszont a parkban rajtunk kívül kivétel nélkül mindenki más kutyával volt. Fura. Viszont az egész félsziget gyönyörű.

 

A parkolótól pártíz méterre megleltük a barbi körül a csapat másik felét, nemsokára Joci is csatlakozott a hatalmas motorján, szóval végül lettünk bőven a sok kajára. Kolbászkák, halacskák, saláta, sör, szóval nem tétlenkedtünk. Ekkor még a napocska is finoman sütött, a környezet pedig csupaszép volt, halkan legelésző pukekókkal és hangosan visítozó madarakkal.

 

A pici öböl túlfelén, a messzeségben látszott a CBD felhókarcolóinak sziluettje, körben minden zöld, meg irdatlan szél meg felhők, meg csönd, leszámítva a sülő kaja sercegését. MInden ilyen helyen van tisztességes mellékhelység, a szemetet meg hazaviszi az ember kidobni, úgyhogy kellemesen civilizált az övezet. Korai szezonnyitó barbinak remek volt a kaland, bár amikor lement a nap, akkor kezdtünk kockásra fagyni és nagyon hálásak voltunk a kocsi fűtésének.

 

 

Még mindig korai kissé az ilyen kimozdulás, ácsorgós outdoorhoz nincs elég meleg, de már nincs sok hátra és itt a nyár. Mindezzel együtt a kislányunk bazisok kagylót gyűjtött, amit most rakosgat az éjjeliszekrényére. A cockles itt szabadon felszedhető a partról és felfalható, annyi korlátozás van, hogy naponta fejenként 50 darab a maximum amit ki lehet kapirgálni a vízparton. Ezt mi kihagytuk, egyrészt apály volt és csicsogós a part, másrészt meg asszem a kagylóevéssel még várunk kicsit.

.

Türelem halat terem

 

Amint már régebben írtam, itt a közelben készülődik egy OCEANZ boltocska, amely mindenféle friss tengeri cuccost ígér. Már amikor a cirkuszkocsiba költöztünk is reménykedtünk, hogy nemsokára kinyit, az ablakában volt is egy “itt hamarosan halas nyit” táblácska.

Aztán elmozogtunk a Lake roadról párszáz méterrel arrébb és még közelebb kerültünk a bolthoz, egyre erősebben reménykedve, hogy csak kinyit végre, mi pedig pár perc sétával szert tehetünk a friss reggeli fogás azon elemeire, amelyeket felfalhatunk.

Aztán, a múlt hónapban feltűnt, hogy szorgos mesteremberek barkácsolnak a tettehelyen, igazítják a tetőt, csinálják a virágágyásokat és egy tudományos-fantasztikus üvegajtót építenek befele, amin majd beözönölhet a blogger és tobzódhat a pikkelyesek között, mint Dagobert bácsi a pincében.

Rendszeresen molesztáltam a közeli benzinkutas dolgozókat, hogy mondják már meg, hogy mikor nyit ki a halas, de nagyon eltérő válaszokat kaptam, volt aki három héten keresztül csak azt mondta, hogy “még hat hét” szóval sikeresen visszatartották az információt a néptől. (monnyonle!) Egy idő után feltűnt egy bazi nagy tábla a bolt mellett, amelyen felirat hirdette, hogy “munkaerőt keresünk, hívd Mike-ot” de immár ez is csak sötét folt a boltocska történetében.

Tegnap megpillantottam az alagút végét, a táblán, amelyen eddig Mike telefonszáma állt, új felirat jelent meg: “4 days to go” vagyis 4 nap múlva nyitás. Pici szépséghiba, hogy ma is ugyanez a felirat áll ott, de most már mi is aktívabbak voltunk, a szemmel láthatóan nem nyitott boltba beromboltunk a gyerekkel és feltettük az adekvát kérdést a némbernek aki ott leledzett, hogy mikor is nyitnak valójában? Keresztkérdéseink súlya alatt megtörve, sírva vallotta be, hogy csütörtökön fognak nyitni és mereven elzárkózott annak megmagyarázásától, hogy hogy is jött ki a négy nap a táblán.

 

 

A zátonyra érkezésünk óta várjuk, hogy ez a nyavajás bolt kinyisson és fél évig úgy tűnt, hogy ez csak nekünk fontos. De most megtört a jég, tekintetes esküdtszék! Ha az időjárás, gravitációs anomáliák vagy a kiwi engineering nem szól közbe, (és az OZ-k se rohanják le NZ-t) csütörtökön halat eszünk!

Tonga

 

 

A Tongai Királyság a Csendes-Óceán déli részén fekszik, Samoától délre, nagyjából mindentől messze, 169 szigetből áll, amelyből 36 lakott. A Csendesóceáni szigetvilág utolsó királysága, és az egyetlen amit hivatalosan sosem kolonializáltak. Körülbelül 112ezer ember lakja a 699 négyzetkilométernyi szárazföldet. Egy híján mind alattvaló.

Régi elnevezése (amellyel Fülig Jimmy leveleiben is találkozhatunk) Barátság Szigetek, ezt maga Cook kapitány adta, amikor 1773-ban először erre járt és a benszülöttek éppen valami fesztivált tartottak és a fehér embert is meghívták a rendezvényre. Igaz, a legenda szerint meg akarták ölni, csak nem tudtak a módszerben megyezni, de ezt inkább hagyjuk a legendákra.

Tonga története nagyon régi időkre nyúlik vissza, a régészeti leletek szerint az első érkezők kb. hatezer évvel ezelőtt szálltak partra, délkelet ázsiából indultak, és magukkal vitték a Lapita népek kerámiaművességét. Polinézia legkorábbi leletei innen származnak. Ezek a lapiták nagy arcok voltak, 2800 évvel ezelőtt már hajózgattak, kereskedtek, háborúztak a környező szigetekkel (mikor minek volt szezonja), vagy ezer éven át, ideértve Samoát, Fijit, később felfedezték a Marqueses szigeteket (bár ők nem így hívták valószínűleg) és Tahitit és a Csendes óceáni szigetvilág többi részét. Az okosok szerint a polinéz kultúra és civilizáció bölcsője Tonga, Samoa és Fiji. (tessenek befáradni az antikváriomba és megszerezni a “táncol a hullámsapkás tenger” című munkát, ebben óceánia népeinek költészetéből találtható válogatás, nagyon klassz, 1976-os kiadás)

A XII. században a tongaiak és különösen vezetőjük a legfőbb törzsfő Tu’i Tonga mindenhol ismert volt a csendesóceán térségében, olyannyira, hogy ma az érzelmesebb kutatók hajalamosak a XV.századig tartó időszakot “Tonga Birodalom”-ként emlegetni. Nagyjából ennek vetett véget az első európai látogatás, amely egy holland felfedező Willem Schouten nevéhez fűződik. 1616-ban talált el Tongára és nem sokkal ezután polgárháború tört ki a szigeteken, nagy kérdés, hogy összefügg-e a két dolog. Ő egyébként az északi szigeten járt, Niuatoputapu-n. Őt követte jó barátunk Abel Tasman, aki Tongataput és Ha’apai-t is meglátogatta 1643-ban. Ezt követően a másik pacifik ikon, Cook kapitány látogatásai méltók említésre 1773-ban, 1774-ben és 1777-ben, Alessandro Malaspina 1793ban ért oda és nem sokkal ezután, 1797-ben már meg is érkezett az első misszionárius (akiról póz is van elnevezve), majd kicsit később 1822-ben az első metodista. Persze ezek csak most tűnnek sűrű látogatásnak, azért akkoriban egy-egy felfedező évekig csámborgott a tengereken, és gondolom az utazás nem volt méznyalás.

1845-ben Tonga része lett a Polinéz Királyságnak, egy ambíciózus és okos fiatal harcos irányítása alatt, akit Tāufaʻāhau-nak hívtak. Ő lett a góré a blokkban, vagy ahogy ők mondták Tuʻi Kanokupolu, de a keresztségben a kissé hétköznapibb, György Király nevet kapta. 1875-ben, egy Shirley Baker nevű misszionárius segítségével kikiáltották az alkotmányos monarchiát (már, ha ezt kikiáltani szokták), hivatalosan bevezetve a nyugati formulákat, törvénykönyvet és sajtószabadságot állítottak elő és korlátozták a törzsfők hatalmát.

Első György Tupou

1900 május 18.-án Tonga brit fennhatóság alá került, erről született is egy “barátságossági szerződés” nevű okmány. Ennek szoros előzménye volt, hogy az egymással rivalizáló törzsfők megpróbálták elzavarni a második királyt, csak nem jött be. Érdekes módon, a brit korona részeként sem kaptak magasabb rangú képviselőt egy konzulnál, az viszont 1901 és 1970 között maradt is, alárendelve a Brit Nyugat Csendesóceáni Területek főkormányzójának, aki amúgy Fijin méltóztatott lakni 1952-ig.

1970-ben, Harmadik Salote Tupou királynő halála előtt Tonga csatlakozott a Nemzetközösséghez, bár megtartva saját uralkodóját, szemben a többi nemzetközösségi taggal, akik második Erzsébetet gondolták uralkodójuknak. 1999-ben Tonga felvételt nyert az ENSZ-be. Mindeközben, egyedülálló módon, a királyság sosem veszítette el saját bennszülött uralkodóját, amire módfelett büszkék a tongaiak mai napig is, függetlenül attól, hogy az USÁban vagy Ausztráliában élnek. A britek 2006-ban zárták be a kormányzósági hivatalt Nuku’alofán, és a tongai ügyeket átszármaztatták a Brit Főkormányzóra, aki továbbra is Fiji-n lakozik. 

Harmadik Salote Tupou királynő

Amiért az egész poszt született, az pénteki koronázás, ugyanis hivatalosan is megkoronázzák Ötödik George Tupou-t, aki közvetlen leszármazottja az első királynak. Természetesen a királyi család kiválóan elvan, a nép meg szegény, mint a rosseb, de azért a nyomort enyhíti az oktatás és az egészségügy és a földbirtokok helyzete. 

50 pa’anga

Tongán az iskola ingyenes és kötelező 14 éves korig, a középfokú oktatás jelképes összegért vehtő igénybe, és remek ösztöndíjak vannak a külhonban tanuló számára. A tongaiak igen tanult népség, 98%-uk iskolázott, sok a  diplomás, analfabetizmus nincs. Az egészségügyi, orvosi ellátás alanyi jogon jár mindenkinek.

A királyság egyenő jogokat biztosít a nőknek és a férfiaknak, mindenkinek jár az oktatás és az eü, bár pár finom restrikció akad, például nők nem birtokolhatnak földet, nem szavazhatnak és nem lehet belőlük miniszter. Tongán hagyományosan a nők magsabb társadalmi státuszban vannak, de a Pacifik régióban nem minden az, aminek látszik.

A Tongai föld nem eladó! Az alkotmány kimondja, hogy idegen nem vehet földet (bár bérelhet) és bár Tongatapu urbanizált szigetén (ahol a lakosság 70%-a lak) nincs elegendő művelhető terület, a környező, külsőbb szigeteken boldog-boldogtalan gazdálkodhat, tarthat jószágot és halászhat. 

Salote királynő munkálkodását és számos nemzetközi tanácsadó iránymutatását követve az előző király úr, Negyedik György Tupou saját pénzt veretett, bevezette a nemzetközileg elfogadott normákat és irányzatokat az egészségügyi és oktatási rendszerben és engedélyezte a polgároknak az anyagi javak magántulajdonú felhalmozását valamit a külföldre utazást. Emellett embereket delegált az ENSZ békefenttartókhoz, támogatja az Olimpiát és más nemzetközi sporteseményeket. 40 fős harci alakulattal támogatja a szövetséges erők tevékenységét irakban.

Harmadik Salote Tupou királynő II. Erzsébet koronázásán

A király (mely sorrendben a Negyedik) igazi gazdasági lúzer volt, irgalmatlan mennyiségű pénzt sikerült neki elbuknia, nem kevés munkával. A “fehér ember kifosztja a buta benszülöttet” sémát szinte róla lehetne elnevezni. Csak a legkeményebb húzások: megpróbált Tongából nemzetközi nukleáris hulladék lerakót csinálni, Tongai Védett Személy útleveleket állított ki pénzért bárkinek (főleg gazembereknek akiket sok állam rendőrsége keresett), bejegyzett idegen hajókat Tongai zászló alá, amelyek mindenféle illegális holmikkal járták az óceánt, például fegyvereket szállítottak az alkaidának, évekig fenttartott egy működésképtelen Boeing 757-est, ami itt parkolt a kert végében az Aucklandi reptéren, sikeresen csődbe vitte a Tongai Királyi légitársaságot, kaszinót és szállodát épített egy olyan illető közreműködésével akit az interpol körözött, beleegyezett egy cigarettagyár létesítésébe amely kínába kívánt cigarettát exportálni, (hiába hisztiztek a királyi orvosok), emellett persze számos pénzügyi szédelgő nyúlta le a királyságot.

IV. György Tupou 1987-ben

Némi demokrácia kitörőfélben van a szigeteken és ezt a királyság két legnagyobb támogatója Ausztrália és Új-Zéland erősen forszírozza is, de egyelőre odébb van az még. A rendőrség börtönbe zárta a demokrata vezetőket, király úr elkobozta a The Tongan Times című lapot, amelyet egyébként Új-Zélandon nyomnak, mert a szerkeztő bírálni merészelte a király zseniális pénzügyi túlmozgását.

A gazdasági nehézségek nem kedveztek a tongaiaknak, 2003  és 2006 között komoly hisztik voltak, sztrájkokkal meg minden széppel-jóval, mert 2003-ban a kormányzat komoly alkotmánymódosítást hajtott végre, korlátozta a sajtószabaságot, és mindenféle nehézségeket okozott mindenkinek aki nem repesett a tongaizálás erőszakosságától. 

IV. György Tupou a pénzügyi mágus

A királyi herceg és a felesége egy szerencsétlen balesetben elhunyt (egy 18 éves hülyegyerek 160-al beléjük rohant San Francisco közelében a musztángjával) 2006 július ötödikén. Ezt követően 2006 szeptember 11.-n a Tongai kormány hivatalosan is értesíttetett, hogy Negyedik Tupou király elhunyt az Aucklandi Mercy Hospitalban. 88 éves volt és 41 évig uralkodott. Őt a trónon legidősebb fia követte, Ötödik Siaosi Tupou néven. (na őt koronázzák meg mindjárt)

V. György Tupou király

A nép mindenféle változásokat várt az új uralkodótól, és 2006 novemberében zavargások törtek ki a fővárosban, mert semmiféle előrelépés nem történt, hogy a rendszer demokratikusabb legyen. Boltokat fosztogattak-gyújtogattak, gyakorlatilag puszta kézzel sikerült a belváros mintegy 60%-át lerombolni és 6 ember meghalt.

Helen Clark (újzéland miniszterelnöke) IV. György Tupou király temetésén

Most hivatalosan is megkoronázzák Siaosit, ő lesz George Tupou V., vagyis ötödik György Tupou, Tonga királya. Oxfordban és Sandhurstben végzett, feltűnő alak, kedvenc időtöltése, hogy egy londoni Black Cabbal járkál a szigeten. A koronázási szertartása mindenben meg fog egyezni (na jó, a személyben nem) az apja koronázási szertartásával. Ha minden jól megy, akkor kicsit okosabb király lesz az apjánál, ahogy az újságírók fogalmaztak, európai eszű és tongai szívű király lesz.

A koronázás hivatalos weboldala

[UPDATE]

Ötödik György Tupou király, meghallva a nép szavát, bejelentette, hogy megkoronázása után lépéseket fog tenni, hogy a Tongai Királyság előrehaladjon a képviseleti demokrácia irányába. Ezért lemond szinte minden hatalmáról, és a jövőben a miniszterelnök tanácsadójaként fog tevékenykedni. A No Right Turn blog szerint azért az elég finom, hogy tanácsokat fog adni azoknak akiket ő nevezett ki, de hát isten neki, valahogy el kell kezdeni. Viszont lett alkotmány és választási bizottság, aki kitalálja a választási rendszert, sőt, ha minden igaz 2010-ben választás is. 10 hónapjuk van, hogy kieszeljenek mindent, ideértve a jogi és polgárjogi változásokat is. Szerencsés esetben egy UK-szerű alkotmányos monarchia jön létre és nem ölik meg egymást a szigetlakók. A No Right Turn szerint, ha nem kap a nép egy hihető, teljes demokráciába vezető útitervet a változásokról, akkor könnyen lehet, hogy megismétlődik a 2006-os rombolás és vérfürdő.

Tongaiul tudó olvasók kedvéért :

23 Siulai 2008

Na’e fakapaasi ‘e he Fale Alea ‘i he ‘aho Tusite ko hono 22 ‘o Siulai, ‘a e Lao Fakaangaanga Ki He Komisoni Ki He Konisitutone Mo E Fili Fale Alea 2008. ‘Oku hoko ‘a e fo’ingaue ma’ongo’onga ni ke ne fakatokalelei ‘a e hala ki hono fakahoko ‘a e konga faka’osi ‘o e polokalama fakalelei fakapolitikale. 

‘E toko 5 ‘a e kau memipa ‘o e Komisoni ni: took taha ke fili ‘e he Kapineti, taha ‘a e Kau Fakafofonga Hou’eiki Nopele, taha ‘a e Kau Fakafofonga ‘o e Kakai, pea toko 2 ke fili e he Komisoni ki he Ngaahi Ngaue Fakamaau. ‘Oku tu’utu’uni fakapatonu ‘a e fo’i Lao fo’ou ni, ‘oku ‘ikai ke ngofua ke memipa ‘i he Komisoni ni ha Fakafofonga Fale Alea pe memipa ‘o e Kapineti. 

Ko e kau ‘ihe ngaahi fatongia tefito ‘o e Komisoni ni ke ne sivi’i, faka’eke’eke ki he pea lipooti ‘a e ngaahi fokotu’utu’u felave’i mo e ngaahi liliu ke fakahoko ki he: Pule’anga; Fale Alea; ngaahi va ‘i he vaha’a ‘o e Pule’anga mo e Fale Alea; pea mo e Faifili. 

‘I hono fakahoko ko ia hono ngaahi fatongia, kuopau ke fakakau atu ki he ‘ene vakai ‘a e: Lipooti ‘a e Komiti Fakafonua ki he Fakalelei Fakapolitikale; Lipooti ‘a e Komiti Tapatolu; ngaahi fokotu’u fakakaukau mei he ‘Ene ‘Afio; ngaahi tohi pe lipooti mei he ‘Ene ‘Afio ko e Tu’i, Kapineti, kau memipa’o e Fale Alea, ngaahi kulupu ‘ae kakai; pea mo e ngaahi lipooti mo e fale’i fakalao mo mataotao kehe. 

Kuo tukuange ‘a e mahina ‘e 10 mei he ‘aho ‘o hono fakanofo ‘o e kau memipa ‘o e Komisoni ke fakahoko ai ‘a ‘enau lipooti ki he Fakataha Tokoni pea mo e Fale Alea. ‘Oku foaki fakapatonu ‘e he fo’i Lao fo’ou ni ‘a e mafai ki he Komisoni ke ne uki mo fakahoko ha Fakataha Konivesio Fakakonisitutone, ‘i loto ‘i he mahina ‘e 7 mei he ‘aho hono fakanofo kinautolu, ‘okapau ‘oku nau pehe ‘oku fiema’u ke fakahoko.

[köszöntet a friss infókért Csanádnak]

 

 

Csütörtök – New Zealand Herald [szinkronblog]

 

Zhaoman felhívására a csütörtöki ojságolvasás témakörben, én is nevezek. Nem volt bonyolult, a szép napos délután nagyot sétáltunk a gyerekkel, aztán elmentünk a nejecskéért, majd hazafelé még beugrottunk a trafikba és felmarkoltam egy Heraldot.

Egyből ölembe esett fél kiló behúzott melléklet meg reklámvacak, a zöld melléklet nem is rossz, ECODRIVE a címe és zöld autózásról szól. Nem mélyedtem bele, bár az ilyen “the blue is the new green” dumáktól lábrázást kapok, mindenesetre a melléklet tárgyal mindenféle eco-fuel megoldást, elektromos és hagyományos, de kevesebb üzemanyaggal járó kezdeményezéseket. Meg az ethanolt.

Maga a lap címoldala nem túl fenszi, időjárás (bazi nagy vihar kerekedék), pénzügyek és egy roppant izgalmas fejtegetés arról, hogy a lakosság 53%-a egy felmérés során úgy nyilatkozott, hogy az újzélandi rendőröknek lőfegyvert kéne hordaniuk. Öt évvel ezelőtt csak 33% gondolta ezt jó ötletnek, de most sokkal többen foglalkoznak a személyes biztonságuk kérdésével, ami romló közállapotokat jelez. A Police Association elnöke szerint át kéne ezt gondolni, és nagyon kíváncsi lenne, hogy a fegyverrel járó rendőröket kívánó lakosság vajon mennyire kívánja, hogy a rendőrök használják is a fegyverüket? Mivel az erőszakos bűncselekmények száma emelkedik, a jónép jogosan aggódik, de a rendőr szerint ez csak fokozná az erőszakos bűncselekmények és halálos áldozatok számát. A rendőrség, ahogy van, nem osztja a lakosság véleményét a kérdésben. Nem mellesleg a rendőrök golyóálló mellényt viselnek munkájuk során, nyilván nem véletlenül, de nem viselnek lőfegyvert. A rendőrség egyelőre a nem-halálos fegyverekek bevezetésén tűnődik, jellemzően a Taser-tipúsú megoldást preferálják. 

Mivel Maoru Nyelv Hete van, (Te Wiki o te Reo Maori) Az Air New Zealand, nemzeti ikon és légitársaság éppen azon fáradozik, hogy a fedélzeten a maori nyelv is használatba kerüljön, amitől a belföldiek jobban érzik magukat (gondolom a maorik?) a külföldiek meg úgyis azért jönnek ide, hogy turistázzanak és a maori kultúra elválaszthatatlan a zátonytól. Nem mellesleg ez a hír maoriul is olvasható az angol verzió mellett. 

A google elindította maori nyelvű keresőoldalát, önkéntesek segítségével 8750 maori szót és kifejezést fordítottak le, így a maori anyanyelvűek most már nem csak angolul használhatják a legnagyobb keresőt. (amúgy ma este a Campbell Live c. műsorban is lesz szó a maori nyelvről) Aki hasznos maori kifejezéseket óhajt fejben tartani, annak itt egy: Me whakamoemiti Kua Paraire! – thank god it’s friday!

 


Másik cikkben Garth George aggodalmaskodik a promiszkuózus társadalom miatt, kissé hajmersztő érvekkel, mert a fiatalok nagyon korán kezdenek szexuális életet élni, nem ritka esetben 14 éves korban, néha erőszak hatására, és ez sekélyessé és érzelemszegénnyé teszi a mai fiatalokat. Szó szerint le mert írni ilyet: “az iskolai szexuális oktatás egyszerűen felhívás gyakorlati tapasztalatszerzésre“. Fura ezt látni olyan országban, ahol évente több, mint 100 esetben van 14 éves kor alatti abortusz, hemzsegnek a leányanyák, és gyakorlatilag semmiféle szexuális felvilágosítás nincs az iskolában. Ezután nehezményezni azt, hogy a gyerek a tévében és újságokban látott viselkedésmintákat másolja… hát nekem kicsit meredek. Természetesen sikerült a cikket hozzákanyarítani a múlt heti OZ pápalátogatáshoz, meg a keresztény értékekhez, amit már csak azért sem értek, mert itt a nép vad templomjáró, annak ellenére, hogy Garth bácsi szerint az egész társadalom szex-el van átitatva. Kicsit hiányolom a cikkből, hogy hol marad a szülők felelőssége a kérdésben, ugyanis a társadalom (ami át van itatva bűzös szekszualitással, juj) végül is csak ezekből a szülőkből állna, igennem? Felvilágosítás nélkül kiengedjük a gyereket a pubertásba és azon huppogunk, hogy ha beírja az ember a gugliba, hogy “szeksz” akkor nyolcszázmillió találatot kap… nekem ez fura.

Nyilván esik szó Obama közelkeleti és európai turnéjáról is bár nem túl bőbeszédűen, azért belefért, hogy Irak megszállása “szörnyű hiba” volt, ellenben afganisztánéval, ami szeptember 11 után politikai szükségszerűség. Hát. Egy londoni független újságírótól más nem is vártam. Ebben a témában egy másik, jóval bőbeszédűbb cikk tudósít Obama jerzsálemi fellépéséről, (képen Obama fehér kipában a Yad Vashemben) ahol olyanokat mondott, hogy “ahogy hivatalba lépek felgyorsítom a békefolyamatot” meg hogy nehéz ügy lesz az egész, hiszen az izraeli kormányzat rendezetlen, a palesztin erők megosztottak (fatah/hamasz). Mindenesetre találkozot Ehud Olmerttel és Mahmud Abbasszal is. No, meg ellátogatott Sderotba, amit a palesztinok rendszeresen lövöldöznek rakétákkal, talán ez volt a legerősebb szimbolika a látogatásban. Na meg a marketing.

Mexikót fenyegeti a Dolly nevű hurrikán, durva szél, áradással fenyegető esőzések, az Rio Grande völgyében, meneküljön aki tud.

Egészoldalas cikket kapott Karadzsics letartóztatása, minden kellék megvan az energiafelvevő szakálltól az elfogást ellenzők utcai randalírjáig, a cikk természetesen oda konkludál, hogy addig toll a fülükbe amíg nem adják elő Mladicsot a másik háborús bűnöst (Srebrenica!), aki továbbra sincs meg, pedig az egész világ bíróság előtt akarja látni a vérengzései, háborús bűnei miatt.

Békésen blogozgatva babzsákfotelunkban, azt kell olvassam a newsweektől átvett cikkben, hogy szegény brit királynőnek anyagi gondjai vannak, fel kel újítani a kéglit (igen, a Buckingham Palotát) aminek csak az újrakábelezése és aszbetmentesítése és a tető javítgatása 65 millió dollárba kerül. A nyári első királyi gardenpartiról tudósít bennünket az újságíró, ahol volt szerencséje látni az uralkodót, a királyi uborkás szendvicseket és azon polemizál, hogy a királyi könyvelők szerint nem is olyan sok az az egy és negyed dollár adófizetőnként, amibe a királyi udvart fenttartani kerül, hiszen ezért két pint tejet vagy egy ipod letöltést is alig kap az ember… ráaádsul a királyi takarmány is megdrágult 20%-al, (évi 1M dollárz) és ugye itt van még a hercegi nyaralás 560ezer dolláros költsége, meg a királynő útja ámerikába 760ezer dollárokért… Mókás fejtegetés, hogy tulajdonképpen nem is olyan drága a brit korona viselőjének fenttartása, hiszen a Harry Potter könyvek szerzője több, mint egy milliárdot keresett a könyveivel – no, de azt ugye nem adóbefizetésekből kereste 🙂 Na, persze  király nem utazhat fapadoson nyaralni (kivéve ha holland vagy skandináv uralkodó, khm) de akkor is kemény költség, és hiába hivatkoznak arra, hogy a turisták imádnak a királynő miatt angolországba látogatni, amikor a palotakert jobbára mindig zárva és a Windsor kastélyra kíváncsiak (amely a 20 leglátogatottabb brit célpont közül a tizenhetedik) tulajdonképen csak a közeli LEGOlandból keverednek oda (ami a fenti listán a hetedik). Na mindegy, az a lényeg, hogy az újságíró bélyegek és bankjegyek után végre élőben is látta az ’52 óta trónon levő királynőt.

Számomra a legérdekesebb cikk mégis az, amelyik arról értekezik, hogy vajon a cégekbe befektetőknek joga van-e tudni a cég húzóneveinek és döntéshozóinak egészségi állapotáról? teszi ezt éppen az Apple-lel kapcsolatban, ahol is Steve Jobs egészségi állapota a friss céges pletyka. 4 évvel ezelőtt Jobs átesett egy sikeres rákkezelésen de “soványka” és nem néz ki jól, ami azért okoz gondot – mármint céges szinten – mert Jobs nélkül sokak szerint nem ugyanaz a cég és ebben van is valami. Nem derült ki, hogy hol van a magánélet/magánszféra határa, ha az ember egy sokmillió dolláros cég “arca” és nagybefektetők teszik attól függővé pénzügyi döntéseiket, hogy köhögtünk-e ma reggel. (ez már az üzleti részben, a business heraldban van)

 A hirdetők megjelentek a mobilpiacon és az első videós hirdetés sikeresnek bizonyult. A képen természetesen az iphone éppen videót játszik le ami nem is meglepő, az annál inkább, hogy a normál telefonhívásunk vagy sms-szövegünket a reklám után folytathatjuk. Egyelőre nem nagyon szeretnék ilyesmit, annak ellenére, hogy a Saatchi embere aszondja “egyértelműen a mobilkészülékek lesznek a legnagyobb vidfelhasználók, kihagyhatatlan lehetőség ez a reklámszakmának”. Hát. 

Na elég vol, eddig bírtam, most a padlón szétdobálva több négyzetméter herald, zúg a fejem és fogalmam sincs, hogy a helyiek hogyan olvassák el ez a sokmindent naponta 🙂

 

 

katasztrófaturizmus

 

A boltból hazafelé észrevettem, hogy bazi nagy lángok festik veresre az ég alját, és hát micsinál ilyenkor az ember, nyilván odahajtottam, hogy megnézzem mi van. A northcote center melletti iskola egyik melléképülete  égett, a környüllakó gyermekek és suhancok nagy gaudiumára, akik legott kiözönlöttek a tanácsi kéglikből, és élvezték a látványt. Mondjuk melyik gyerek nem örül, ha leég az iskola?

Szerencsére az iskola nem égett le – amíg én ott voltam – sőt, utánam nemsokkal befutott 3 tűzoltóautó (egy fecskendő és két szerkocsi, Emese 🙂  amelyről lepattgotak a pernyetiprók és elkezdtek összevissza szaladgálni, nagyon látványos volt, különösen, ahogy a lángoló épület megvilágította a tűztől jó harminc méterre serénykedő lánglovagokat. Roppant hatékonyan akadályozták egymást, aki lezárta az utat (a másik oldalon volt a tűzcsap) bólyákkal, az útban volt annak aki a tűzcsapot nyitotta, akire viszont várt az, aki a tömlővel szaladt, szóval lenyűgöző volt.

(ezügyben javallom Stephen Leacock, A munka hőse, avagy Hayloft Ezekiel küzdelmes élete, (eredeti címe Hero in homespun, or The Life Struggle of Hezekiah Hayloft) című munkát, amelyben részletes leírást kapunk a nagyvárosi tűz zűrzavaráról.)

Mindenesetre amíg a sok légzős, sárgaruhás pernyetipró szaladgált, addgi egy megtermett példány odasétált a tűzhöz egy pajtásával, és mire minden tömlő duzzadt a nagynyomású víztől és minden nézelődő egy 4 centi mély pocsolyában állt, egy kézi készülékkel elfújták a lángokat. Persze én most komolytalankodom, mert itt a vörös kokas percek alatt végez egy faszerkezetes lakóházzal, pláne a régebbiekkel, szóval észnél kell lenni, egy csapat tűzoltó el is szaladt a fűben bukfencezve keresni a pernyét-parazsat. 

Igazság szerint azért volt időm ilyen alaposan megfigyelni mindent, mert mire észbekaptam a bámészkodásból, már pont a kétoldali útlezárás közepén állt a kocsim, a három tűzoltautóval, és a bóják miatt ki sem tudtam jönni, meg nem is mertem igazán. Ellenben mikor már negyed órája nem látszottak lángok, viszont még mindig nem locsolták a vizet sehova (viszont bőven ömlött az úttestre és a járdákra a tűzoltóautók hasa alól) eluntam a dolgot meg hűvös is lett (már nem égett a tűz) beültem az autóba, óvatosan átgurultam a bóják között és hazajöttem. Remélem nem sérült meg senki és nem égett le az iskola csak a tesiszertár a medicinlabdákkal.

Sajnos a fényképezőmasinát nem vittem magammal (bótba mentem) így vagy találok később képeket a neten, vagy semnem, akkor meg van egy szuper képem egy tűzoltóautó bemutatóról, majd azt ideteszem. Itt egyébként jobbára önkéntes rendszerben tiporják a pernyét, viszont szemre jól felszereltek és a járművek is modernek. Mindenkinek van légző, a kézi keresőlámpák meg előre egy bazierős fehér fényt, hátrafelé két bazierős kék fénypontot sugároznak, amitől gondolom nagy füstben is tudja követni az egyik tázoltó az előtte menőt. Minden talajszint alatti tűzcsap sárga póznával van jelölve, és úgy tűnt, hogy karban is vannak tartva, sőt víz is van. 

A másik szörnyűség ami történt, az az, hogy – ahelyiek kérem tiszteljék a fiatalság kalandvágyát – ízlik a vegemite. A Vegemite tulajdonképpen egy élesztőkivonat, olyasmi, mint a marmite. Azzal a különbséggel, hogy a marmite-ot szerintem tiltja a genfi konfekció, vagy ha nem, hát kéne tiltania. Sörgyári melléktermék, mindenféle izékkel (ízekkel?) kiegészítve. Borzalmas. Barnásfekete színű, kissé cipőkrém állagú hogyhíjják, amit pirítósra kennek meg szendvicsekbe raknak. Sós, mint a franc. Délelőtt amikor a postára mentünk a gyerekkel, akkor vettünk minimite nevű pékárut, mert azt a gyerek már egyszer szerette. Olyan, mint egy kisnövésű kakaóscsiga, csak nincs kakajó benne, hanem vegemite és sajt van ráolvasztva. Kettőt vettem, és ízlett nagyon. Ezután fundáltam ki, hogy kipróbálom a vegemite-ot, hátha nem okoz azonnali kollapszust a szervezetemben. És nem. Kis mennyiségben kifejezetten karakteres, jó íz, bár könnyű átlépni a vékony határt és kicsit több kenőcs használatával koncentrált “bagaria csizmapác” fílinget elérni.

A nejem váltig állítja, hogy a marmite emberi fogyasztásra is alkalmas, de otthon, mielőtt elindultunk volna, csak ki kellett dobni egy 2005-ben lejárt üvegcsét ami majdnem érintetlen volt 🙂 De ez a vegemite teljesen másképp rohadt sós, szóval, ha nem is mindennapra, de lesz itthon. A helyi erők szerint a sajtos szendvics enélkül értelmezhetetlen, hát megnézném mit szól ehhez mondjuk egy dán…

Az már nem katasztrófa, hogy megint vettem egy asztalt 4 székkel, most persze vagy eladjuk a nagyot vagy vállalunk lagzikat 🙂 

bútor fejlemények

 

Ma nagyon szorgalmasok voltunk, már kora reggel pezsegtünk, mert elvittük nejecskét a dolgozóba, mert ma már teljes erőből nyolcórában dolgozott. Utána lecsattogtunk femarkolni egy kis kápét, meg béreltünk egy utánfutót és megvártuk Whatever Zsuzsiékat, akik nyújtották nekünk bútorügyben. (köszi nekik mégegyszer)

Az első kaland az étkezőgarnitúra volt, ami a közeli és vidám Albanyban volt egy raktárban, ott találkoztunk a tulajjal és felpakoltuk az utánfutóra, András lekötözte gyorsan és alaposan, kifizettem és hazaromboltunk vele. Csak szemerkélt az eső és többször ki is sütött a napocska, úgyhogy vidáman behordtuk a házba a cuccot, kevésbé vidáman kilakoltattuk az ülőgarnitúrát. Aztán Zsuzsiék hazahúztak pihenni meg ebédelni, a gyerek elment aludni én meg pakolásztam kicsit a második forduló előtt.

Mivel tegnap este még hirtelen megvettünk egy kanapét is, azért is el kellett menni, egészen pontosan Glenbrookba, ami annyira azért már nem Auckland, viszont elképesztően messze van. Az autópályától még majd’ harminc kilométer, szórakoztató terelésekkel, szakadó esővel és ha nem lett volna velünk Zsuzsiék GPS-e, még mindig odafelé mennénk.

Teljesen meglepő módon egyszer csak odaértünk, és egy kedves idült kiwiember fogadott bennünket, akinek minden második szava az volt, hogy bloody, amennyire én észrevettem más melléknevet nem is ismert. Megmutatta, hogy hogy lehet a szófából ágyat csinálni és vissza (azóta reménykedem, hogy nem Schöberl amit fordítva raktak össze) majd felpakoltuk, András lekötözte sokkal alaposabban, mint amennyire gyorsan és hazaindultunk. Egyszer megálltunk megnézni egy lámafarmot, ami nagyon vicces volt, legalábbis a gyereknek tetszettek a lámák és hát az a fontos, hogy a gyerek jól érezze magát. Viszont szakadni kezdett az eső, úgyhogy inkább beültünk és hazaindultunk. 

Igazából ritka idegesítő volt, ahogy András módszeresen és aprólékosan kötözgette lefele a nyüves kanapét, ami amúgy se mászott volna el a helyéről, viszont a rajta levő nejlpn így nem tudott lifegni, leszakadni meg ilyesmi, és így a bútor törek szárazon ért haza. Riszpekt.

Mikor már majdnem hazaértünk, akkor hívott a nej, hogy ő tulajdonképpen végzett mára és menjünk érte, úgyhogy becipeltük a kanapét, Zsuzsiék hazamentek mi pedig a gyerekkel visszavittük az utánfutót és felszedtük nejt a gyárnál.

Itthon már nem volt olyan izgi, csak megpróbltuk kitalálni, hogy az asztal és a kanapé és a székek és a tévé hogyan fog elférni a szobában, különös tekintettel arra, hogy ekkora asztalt még egyikünk se látott ami nem kastélyban állt háromszáz éve mozdíthatatlanul. Komplett japán családok ellaknának a tetején és maradna hely kertnek is. Finoman fogalmazva az eladó inkább saccolta, mint mérte a jószágot, mielőtt eladta volna, amitől mi ugyan több fát kaptunk, mint reméltük, csak hát nem úgy vannak a centik. De sebaj, egyelőre kisakkoztunk egy viselhető megoldást, amitől még hely is marad meg mellé is lehet ülni meg a kanapé is jó helyen van. Még fog finomodni a helyzet amikor megérkezik a maláj nő-féle bútor, de egészen lakásszerűen összeállni látszik a dolog.

 

 

T-nap

Hát ez is elérkezett, reménykedtünk benne, erre készültünk, most pedig megvalósult. Ma indul az a repülő, amelyen nem leszünk rajta, ma nincsenek bőröndökkel, csomagokkal való bénázások, csak a zuhékat felváltó napsütés, ami mostantól a mi időjárásunk is.

Készítek csirkét, játszom a gyerekkel, várjuk haza a nejt, minden megy a maga útján. Reggel kilenckor a hivatal kézbekapta a küldeményünket.

Új időszámítás kezdődik a családunkban. Új feladatok, új élmények, új kalandok.

Van (volt?) egy délholland, jobbára mezőgazdasági rockot játszó formáció, amelynek volt szerencsém egy koncertjén személyesen részt venni. A koncertet egy bazi nagy istállóban tartották, amelyet lótlanítottak a hajlengetős, félmeztelenhollandparsztos, sördobálós, pogózós rendezvény idejére. Holland traktorista  rockandroll. Mit mondjak? Remek buli volt, éjfélre kellett hívni egy újabb tartályautó Grolsch sört. 

A szerkesztőség most az alábbi muzsikával teszi emlékezetessé a napot:

Jovink & De Voederbietels: Voerdervoederbietel

Megyek főzni!

 

 

M.V. Doulos

 

30.-áig horgonyoz az M.V.Doulos az Aucklandi Princess Wharfban, ami nem lenne akkora kaland, hiszen sok hajó horgonyol ott, de történetesen ez a világ legöregebb, még működő óceánjárója. Eredetileg, 1914-ben teherhajónak épült Newport News-ban, hogy az atlanti óceán habjait szelje, gőzhajtással. A második világháborúban a parti őrség használta. 

Építése után a Medina nevet kapta amit egészen 1948-ig viselt, ám ekkor megvásárolta egy panamai illetőségű hajózási vállalat, (Naviera San Miguel SA) átnevezte Roma-nak és átépítette utasszállítónak, 287 személy számára kabinokkal, és 694 férőhelyet alakítottak ki rajta hálótermekben. Gondolom ez amolyan “fedélközi” olcsó hely volt. 

 

 

1952-ben újra változott a tulajdonos, megvásárolta az olasz Linea Costa cég és az SS Roma nevet is megváltoztatta MV Franca C.-re, amikor átépítették a gőzhajtást robbanómotorra. 1959-ig Olaszország és Argentína között szállította az utasokat, utána pedig luxus óceánjáróként cipelte a hátán a gazdagokat, leginkább a Földközi-tengeren. 

 

 

1977-ben megszerezte az MV Franca C-t a Gute Bücher für Alle nevű jótékonysági szervezet, amely átnevezte M.V. Doulos-ra és azóta is üzemelteti a mai napig. A hajó gyakorlatilag úszó könyvesboltként működik, a fedélzeten egy komplett könyváruház kapott helyet, így jár kikötőről kikötőre, fedélzetén önkéntes személyzettel és – főleg de messze nem kizárólag – könyveket árul. Vettünk thomasos könyvet a gyereknek meg a Dorian Grey arcképét, amit még nem olvastam. Ebben az úszó könyvesboltban már több, mint húsz millió látogató járt!

 

 

 

A hajón volt lehetőség egy 45 perces vezetett túrára is, ami keresztül-kasul bejárja a hajót mindössze 10 dollár ellenében, de ezt nem vettük igénybe, inkább megtekintettük kívülről azt a francia illetőségű hadihajót ami valami okból az ellenkező oldalon legelészett, fedélzetén szorgosan nyüzsgő francia katonákkal. Hadihajókhoz már volt szerencsénk, (képek itt) az Aquatica ’08 kiállítás keretén belül, úgyhogy hadihajószakértőként csak annyit mondhatok, hogy ez is tud előrefelé lődözni, van a raktárjában egy helikopter és oldalt ráakasztva több kisebb hajó, gumicsónak mibánat, és arr a színre van mázolva, amit a pantone skála szerintem a “fancy navy vessel grey” névvel illet. Tudom, ha piros lenne, akkor tűzoltóhajó lenne, de akkor is, olyan egyenszürke rajta minden, hogy az borzasztó. Gondolom ha arra a célra használják amire készült, akkor ez számít.

 

 

Összefutottunk Rotormannal, utána beültünk egy happy hour négydolláros sörre a Doulos mellé a teraszra és beszélgettünk meg ettünk sültkrumplit (azért nem volt egy patatas bravas) majd hacakocogtunk szépen. Holnap rengeteg elintéznivaló vár ránk.

 

A Doulos paraméterei