Kategória: gasztro

Beküldve:

Gasztro – kacsasült almával

 

Tegnapelőtt könnyelműen megbeszéltük Andrással, hogy sütünk majd valamikor kacsát nálunk, mert neki nincs sütője. Ennél vadabb dolgokra is bólintottunk már, úgyhogy erre is, és egész tegnapig el is feletettem a dolgot, amikor is András sms-ben kérdezte, hogy jöhet-e ma a kacsával… Nu, a délelőtti kis kirándulásunk után úgyse volt sok dolgunk, úgyogy jött a kacsa. Alaposan meg volt fagyva, szép hosszú csőre volt és kb két kiló volt az egész jószág.

 

Kiolvasztottuk, majd levágtam a fejét és a lábakat térd felett, majd belülről alaposan megkentük majorannával és kis rozmaringgal, teletömtük a pocakját friss almával. Ezután a bőrét itt-ott felszúrtuk és egy jó marék fokhagymát dugdostunk alá.

 

A bőrét kívülről só és bors keverékével bedörzsöltük, evőpálcikából faragtunk hústűket, hogy összetűzzük a töltemény mögött a bejáratot és a tepszibe fektettük, vastagra vágott hagymákra. Kapott maga mellé egy fél pohár vizet (a kacsa azt szereti, igennem?) letakartuk fóliával és betoltuk a sütőbe. A bőrét kockásra bevagdostuk, hogy a zsírja jobban kisüljön.

 

Kb három és fél órát töltött a hőkamrában, ebből az utolsó harminc percet már grilleztük, időnként locsolgatva a saját zsírjával, hogy a bőre szép ropogós-barna legyen. Időközben elszaladtunk krumpliért, és készítettünk egy alapos krumplipürét tejjel, vajjal, sóval és szerecsendióval, bontottunk egy üveg száraz verest és kiszedtük az állatot, hogy feldaraboljuk.

 

Nagyon kellemes volt, nem is száradt ki, a hús viszont kellően omlós lett, szinte leesett a csontról. Az almák és a fokhagyma krémesre sült, mindkettőt kenni lehetett. Utána némi fagyival segítettünk szegény állatnak az átalakulásban. Elment vele az egész délután, de nagyon megérte, jó móka volt együtt főzni mással és mégjobb mulatság volt élvezni a sok macera gyümölcsét. Mielőtt András hazament volna még megkérdezte, hogy mi a véleményünk az egyben sült báránycombról, úgyhogy azt is kipróbáljuk.

 

 

 

Beküldve:

Gasztro – ázsia

 

Ma ismét jártunk a kínai boltban ahol gyakran vásárolunk, bár istenigazából nem ide indultunk, hanem egy klassz kis garage sale-re, ahol viszont nem találtunk semmi használhatót sajnos. Már előre megbeszéltük Zsolttal, hogy együtt megyünk garázsfosztogatóba, de csalódnunk kellett a kínálatban. Viszont, ha már úgyis lógott az eső lába meg felkeltünk korán, Zsolt kutyájának pedig elmaradása volt eszetlen mennyiségű disznómáj felzabálásában, eliramodtunk a boltba. Vittem fényképezőgépet is, ha meg valami hülyeséget írtam, akkor remélem Zhaoman kijavít… 

 

ezt össze kell főzni valamivel

iddmeg

ezt meg kell inni

ezt valami mellé kell enni

különleges vagdalthús

szárított ajóka

szárított gomba

felülszárított hínár,alul nemtommi

szárított nemtommi

jobbra majomfejgomba

nem hernyó (hanem valami gombaféle)

balra tintahal jobbra nemtom

 

 

Beküldve:

katasztrófaturizmus

 

A boltból hazafelé észrevettem, hogy bazi nagy lángok festik veresre az ég alját, és hát micsinál ilyenkor az ember, nyilván odahajtottam, hogy megnézzem mi van. A northcote center melletti iskola egyik melléképülete  égett, a környüllakó gyermekek és suhancok nagy gaudiumára, akik legott kiözönlöttek a tanácsi kéglikből, és élvezték a látványt. Mondjuk melyik gyerek nem örül, ha leég az iskola?

Szerencsére az iskola nem égett le – amíg én ott voltam – sőt, utánam nemsokkal befutott 3 tűzoltóautó (egy fecskendő és két szerkocsi, Emese 🙂  amelyről lepattgotak a pernyetiprók és elkezdtek összevissza szaladgálni, nagyon látványos volt, különösen, ahogy a lángoló épület megvilágította a tűztől jó harminc méterre serénykedő lánglovagokat. Roppant hatékonyan akadályozták egymást, aki lezárta az utat (a másik oldalon volt a tűzcsap) bólyákkal, az útban volt annak aki a tűzcsapot nyitotta, akire viszont várt az, aki a tömlővel szaladt, szóval lenyűgöző volt.

(ezügyben javallom Stephen Leacock, A munka hőse, avagy Hayloft Ezekiel küzdelmes élete, (eredeti címe Hero in homespun, or The Life Struggle of Hezekiah Hayloft) című munkát, amelyben részletes leírást kapunk a nagyvárosi tűz zűrzavaráról.)

Mindenesetre amíg a sok légzős, sárgaruhás pernyetipró szaladgált, addgi egy megtermett példány odasétált a tűzhöz egy pajtásával, és mire minden tömlő duzzadt a nagynyomású víztől és minden nézelődő egy 4 centi mély pocsolyában állt, egy kézi készülékkel elfújták a lángokat. Persze én most komolytalankodom, mert itt a vörös kokas percek alatt végez egy faszerkezetes lakóházzal, pláne a régebbiekkel, szóval észnél kell lenni, egy csapat tűzoltó el is szaladt a fűben bukfencezve keresni a pernyét-parazsat. 

Igazság szerint azért volt időm ilyen alaposan megfigyelni mindent, mert mire észbekaptam a bámészkodásból, már pont a kétoldali útlezárás közepén állt a kocsim, a három tűzoltautóval, és a bóják miatt ki sem tudtam jönni, meg nem is mertem igazán. Ellenben mikor már negyed órája nem látszottak lángok, viszont még mindig nem locsolták a vizet sehova (viszont bőven ömlött az úttestre és a járdákra a tűzoltóautók hasa alól) eluntam a dolgot meg hűvös is lett (már nem égett a tűz) beültem az autóba, óvatosan átgurultam a bóják között és hazajöttem. Remélem nem sérült meg senki és nem égett le az iskola csak a tesiszertár a medicinlabdákkal.

Sajnos a fényképezőmasinát nem vittem magammal (bótba mentem) így vagy találok később képeket a neten, vagy semnem, akkor meg van egy szuper képem egy tűzoltóautó bemutatóról, majd azt ideteszem. Itt egyébként jobbára önkéntes rendszerben tiporják a pernyét, viszont szemre jól felszereltek és a járművek is modernek. Mindenkinek van légző, a kézi keresőlámpák meg előre egy bazierős fehér fényt, hátrafelé két bazierős kék fénypontot sugároznak, amitől gondolom nagy füstben is tudja követni az egyik tázoltó az előtte menőt. Minden talajszint alatti tűzcsap sárga póznával van jelölve, és úgy tűnt, hogy karban is vannak tartva, sőt víz is van. 

A másik szörnyűség ami történt, az az, hogy – ahelyiek kérem tiszteljék a fiatalság kalandvágyát – ízlik a vegemite. A Vegemite tulajdonképpen egy élesztőkivonat, olyasmi, mint a marmite. Azzal a különbséggel, hogy a marmite-ot szerintem tiltja a genfi konfekció, vagy ha nem, hát kéne tiltania. Sörgyári melléktermék, mindenféle izékkel (ízekkel?) kiegészítve. Borzalmas. Barnásfekete színű, kissé cipőkrém állagú hogyhíjják, amit pirítósra kennek meg szendvicsekbe raknak. Sós, mint a franc. Délelőtt amikor a postára mentünk a gyerekkel, akkor vettünk minimite nevű pékárut, mert azt a gyerek már egyszer szerette. Olyan, mint egy kisnövésű kakaóscsiga, csak nincs kakajó benne, hanem vegemite és sajt van ráolvasztva. Kettőt vettem, és ízlett nagyon. Ezután fundáltam ki, hogy kipróbálom a vegemite-ot, hátha nem okoz azonnali kollapszust a szervezetemben. És nem. Kis mennyiségben kifejezetten karakteres, jó íz, bár könnyű átlépni a vékony határt és kicsit több kenőcs használatával koncentrált „bagaria csizmapác” fílinget elérni.

A nejem váltig állítja, hogy a marmite emberi fogyasztásra is alkalmas, de otthon, mielőtt elindultunk volna, csak ki kellett dobni egy 2005-ben lejárt üvegcsét ami majdnem érintetlen volt 🙂 De ez a vegemite teljesen másképp rohadt sós, szóval, ha nem is mindennapra, de lesz itthon. A helyi erők szerint a sajtos szendvics enélkül értelmezhetetlen, hát megnézném mit szól ehhez mondjuk egy dán…

Az már nem katasztrófa, hogy megint vettem egy asztalt 4 székkel, most persze vagy eladjuk a nagyot vagy vállalunk lagzikat 🙂 

Beküldve:

Esős szombat – eurodeli

Ma, napra pontosan nyolcvannyolc évvel a Panama-csatorna megnyitása után Hendersonba mentünk, megnézni az EURODeli nevű boltocskát, ahol mindenféle finomságokat lehet kapni. Eddig abban a hitben éldegéltünk, hogy az nagyon messze van és kár is odáig elmenni, de most nekivágtunk. Csak a Lincoln roadig kell menni és már ott is vagy.

A boltocska eléggé nagy, és soksok remek finomság van benne, amit hiányol a magyar ételbarát, meg sok olyan amit nem hiányol. Van soksok húskészítmény, a nagyja ausztrál eredetű, soksok podravka termék, savanyúkáposztától az ajvárig, vegetától a fűszerekig. Van sütnivaló kolbász, amit vettem is és meg is sütöttem itthon és nagyon finom lett, és vannak tojásos tészták, levesbetétek.

Meg kedves kiszolgálás, meg minden. Szóval nagyon jó kis bolt és nincs is nagyon messze. A két sláger nekem a kefír volt (helyi gyártmány amúgy) ami teljesen olyan, mint gyerekkorom poharas kefírjei csak itt „drinking yoghurt”-nak hívják, a másik pedig az alábbi képen megtekinthető.

pappito.com

A betűtészta azért jó, mert amikor az ember szülei mindenféle változatos pofonokat ígérnek, hogy hagyja abba az olvasást evés közben ( a „nem is evés közben olvasok, hanem olvasás közben eszem” dumák csak közelebb hozzák a pofon eseményhorizontját ) a betűtésztába nem lehet belekötni, mert az szülő anyánk főzte nekünk. Igaz, hogy macerásabb kirakni belőle bármit, de így mennek az emberek copywriternek, akik nem szeretik a paradicsomlevest, csak a betűtésztát benne… No, és lehet, hogy ebből még fejlécet is faragok a blogomnak.

Beküldve:

Gasztro – marha gombaszósszal

A sok bevándorlós izgalom után nézzünk valami finomat! Tegnap jártak nálunk Whatever Zsuzsiék, de persze nem mondom el, hogy 20ml szójaszószért jöttek, viszont beszélgettünk és valami gombás kajáról is esett szó, nekem meg előjött az ízmemóriámból nagymamám legendás gombaszósza, amely részben feledhetetlen, részben nem tudom hogy kell csinálni. Úgyhogy délelőtt elsétáltunk a gyerekkel a zödlségeshez és beszerztünk némi friss gomákat, hátha sikerül.

Kis kitérő, hogy a zöldségesnél mindenféle fűszerszámot is lehet kapni (vettem is rendes köménymagot), meg még sárgaborsót és vörös lencsét is, de ami a legklasszabb volt, hogy láttam paprika őrleményt. Hát a színét az is kiröhögné, aki sose járt szegeden, ellenben a címkéjét kiolvastam és teljesen korrekten ott áll, hogy ez hungarian speciality, ebből van a gulyás meg a pöci, és a magyarok nem átallják kolbászba is tenni. Sajnos az is rajta volt, hogy capsicum-ból van, ami itt a zátonyon kaliforniai paprikát jelent, semmiképpen sem azt a pirospaprikát, amit mi megszoktunk. Lehet, hogy kalandvágyból kipróbálom, de eléggé reménytelen, mivel úgyis csak díszítésre használják, a helyi erők sokkot kapnának, ha meglátnának egy magyar szakácsot, ahogy evőkanállal nyomja hat fejnyi hagymára a pörköltalaphoz.

No, de vissza az iparhoz, kaptam egy böszögény nagy kést Zsuzsitól, (kutyád leszek a másvilágon, Effendi!) ami egy igazi chef kés, és nem lehet sokkal hosszabb, mint amit Piszkos Fred használt. Egy szúrással ki lehetne végezni vele egy fél birkanyájat. Életnagyságnál egy kicsit nagyobb, összesen 39 centiméter hosszú, ebből 26 centiméter a penge. Svejci. Csak keresztben fér be a fiókba. A képen alatta van az a kés amit eddig használtam, ami majdnem ugyanilyen nehéz, viszont gyorsan elveszti az élét és rövid. A naggyal prímán lehet szeletelni, ahogy a nagyon csinálják, hogy leteszik a kés hegyét és csak a nyelet emelgetik, ahogy tolják alá ballal az aprítanivalót.

Remek alkalom volt a sok gombácskán kipróbálni, roppant haladósan lehet vele ügyködni, csak az a szokatlan, hogy mekkora hely kell neki. Mindenesetre ha valaki nagyon nem bírja visszafogni magát, akkor nyugodtan ajándékozzon nekem egy fiskars santokut-t, duzzogva el fogom fogadni!

Naszóval a cél az, hogy elérjük a sült marhát gombaszósszal (lelövöm a poént, sikerült), ehhez az alábbiakat cselekedtem: Fogtam jó fél kiló gombát, megmostam és felvágtam apró darabokra, olajon egy fej apróra vágott hagymát üvegesre pároltam, aztán beledobtam a gombákat, hogy levet eresszenek. Ezalatt felvágtam hártyavékonyra 4 gerezd fokhagymát és azt is beküldtem a többiekhez.

Amíg a cucc hőkezelődött (vagy ahogy apám mondaná, kapta a hiccet) egy doboz tejfölt, két evőkanál mustárt, sót, fehérborsot és 3 evőkanál krémsajtot összekevertem alaposan. Amikor a gomba megfonnyadt és lett egy kis leve, akkor ráöntöttem óvatosan a masszát, szórtam bele kicsi rozmaringot és összeforraltam.

Ezalatt elővettem 4 szelet szép marhahúst és besóborsoztam, vékonyan olajozott tepszibe fektettem, mindegyikre raktam egy babérlevelet amit letakartam egy paradicsomkarikával, a maradék paradicsomot mellészórtam, fóliával letakartam az egészet és be a sütőbe. Kb. egy óra, egy és egy negyed kell neki, attól függ milyen vastag a marha, a sok paradicsomtól nem is sül, hanem inkább párolódik, szépen megpuhul.

Aki kitalálja, hogy mi volt a köret, az indulhat Pukekó blogjátékán 🙂

Beküldve:

Gasztro – Pizza

Alapvetően mindenféle pizzareceptek vannak, én magam is mindenfélét összeolvastam már olyan hozzávalókról, mint az olívaolaj meg a szezámmag. Ugyanakkor vékony tésztához a legegyszerűbb recipe a legjobb, úgyhogy most ezt tárgyaljuk. A mértékegységek cup-ban vannak megadva, mert itt abban számolnak, egy itteni metrikus cup (metrikus, ééted) nagyjából pont 250 milliliter térfogatú, a grammokkal nem szarakodunk.

Kell hozzá:

  • 2 cup liszt
  • 1 cup víz
  • csipetsó
  • csipetcukor
  • 2 csapott teáskanál élesztő
Ennyi az egész, mégis működik. Mondom hogyan. Az élesztőt beletesszük egy pohárba, nyakonvágjuk egy teáskanálnyi cukorral és egy deci langyos vízzel. Ezután kicsit megkeverjük (állítólag fémkanállal nem szabad, de hát fehér elefántra se volt szabad gondolni) és langyos helyre tesszük. Erre legcélszerűbb a kb 50 fokra felmelegített, majd kikapcsolt sütő. ( bármi jó, tévé vagy számítógép teteje ) 12-15 perc alatt rendbejön.
Amint a cucc súrturájz, megkel, akkor fogjuk a liszt és beleszórunk egy jó csipet sót, összekeverjük és egy cup vízzel meg az élesztős hogyhíjjákkal meggyúrjuk. A liszttől függően lehet, hogy kell még bele víz, vagy nem kell egy cup, ezt érzi aki gyúrja. A lényeg, hogy nagyjából száraz, nem ragadós felülete legyen és kellemesen elasztikus állaga. Ha ezt elértük, akkor szórjuk be a tetejét kevés liszttel, és be a langyos helyre egy jó fél órára, bátrabbak 35 percig is elmehetnek.
Ha erős csodálkozásunkra a tészta már kb duplájára dagadt, akkor óvatosan tépjük ketté és már ne gyúrjuk, hanem az egyik felet takarjuk le, és száműzzük vissza a langyos helyre. A másik felet kézzel nyomkodjuk laposra, majd sodrófával finoman nyújtsuk akkorára, amekkora edényben vagy lemezen fogjuk sütni. Kerek pizzát csináljon a donpepe meg az olaszok, mi tisztességes konyhabarátok nem dobáljuk a tésztát és nem csinálunk belőle helikoptert. Ha kinyújtottuk, akkor kellemesen vékony, de tartós tésztát kapunk, ezt fektessük a kissé kilisztezett edényre-edénybe, és nyomjuk rá a feltétet. Nyilván, ha két edényünk van, mint ahogy nekünk nem, akkor egyszerre érdemes megcsinálni a két adagot. Én szoktam a lisztbe oreganot tenni, mert ettől jópofábban néz ki, de enélkül is tökéletesen működik. Ráadásul, mivel nekem egyelőre sodrófám sincs, a nyújtás egy bacardi breezer-es üveggel csinálom. (tropical lime ízű volt a tartalma)
Általában a feltét alapja paradicsomszósz, erre a bézik modell a sonka és sajt, de most kivételesen előre csináltam frankó feltétet: kb 30 deka marhahúst felkockáztam, olíván feltettem egy serpenyőbe és amikor az egész átmelegedett, akkor kapott sok fokhagymát, szójaszószt meg vizet. Nagyon pici kockákat csináltam, hogy viszonylag gyorsan elkészüljön, és többször fel kellett önteni vízzel, mert nem volt puha. Az utolsó felöntés után kapott két evőkanál mézes csiliszószt, rozmaringot és sóborsot. Ezután elforraltam az összes levet és jó erős lángon megsütöttem. Ettől még kisebbre összementek a kockák, de teljesen átitatódtak a szafttal.
A kinyújtott és paradicsomszósszal lekent tésztára ezt a husit szórtam, sajtot rá és be a sütőbe, a másik adag pedig sonkás-sajtos lett. A csípősmarhás tejföllel nagyon klassz, megérte a babrálást meg az időt. Amúgy is szinte minden konyhai maradék jó pizzafeltét, a kelbimbótól az egy darab tojásig.
Beküldve:

Gasztro – shrimp zöldbabbal

Az alapkoncepció már megvolt a fjemben, de a köret még nem, a kísérlet szinte tökéletesen sikerült. Először is, jó sok vajat megolvasztottam a fazékban, ebbe felkarikázott fokhagymaszárat (itt ezt külön lehet kapni fillérekért), karikákra vágott fokhagymát, fehérborsot, sót, kis rozmaringot és egy csipet ételízesítőt kevertem. (kicsit lecsökkent a vérnátriumglutamát szintünk, néha jól jön egy kis ízfokozó) Amikor már kellemes illata volt, akkor ráöntöttem fél kiló vágott zöldbabot, jól beleforgattam a vajas cuccba, fedőt raktam rá és hagytam levet ereszteni.

Amíg a zöldbab párolódott, addig a maradék 3 gerezd fokhagymát olíván barnára pirítottam, majd rátettem a rákocskákat, pici sót, fehérborsot, csipet szerecsendiót és egy citrom kifacsart levét öntöttem. Kivártam amíg levet ereszt és kis lángon hagytam főni a lében, időnként kevergetve, ment közben a zöldbabbal is hasonképpen cselekedtem.

A zöldbabot pont addig kell csinálni, amíg még nem tapad oda az edény aljához, de már gondolkozik rajta, így marad egy kis tartása, nem fő pürésre. A rák meg azután van kész fél perccel, hogy a leve mind elfőtt volna. Ráadásul minden akkorra lett kész, amikor a nej belépett az ajtón, úgyhogy kiváló volt az időzítés.

Beküldve:

Gasztro – csirke fantázia

Persze nem arra gondolok, hogy a csirkék miről álmodoznak, azt azt hiszem jobb nem is tudni, ha egyáltalán. A gyémántiparban a nem szokványos csiszolást hívják fantáziacsiszolásnak (szív, körte, stb.) én pedig most ezt a nem szokványos öntet miatt adtam a kajának.

Egy felkockázott hagymát és három gerezd felszeletelt fokhagymát olívaolajon üvegesre pároltam, ekkor rádobtam egy kupac vörösbabot, kapott két evőkanál szójaszószt, rozmaringot, majorannát és korinadert. (felfrissítettük a fűszerkészleteinket a minap, mint a Dűnében)

Amíg párolódott a katyvasz, addig felkockáztam egy kisportolt csirkemell filét, besóborsoztam és hagytam állni kb. 10 percet. Miután felszipákolta a sót, a hagymás-babos cucc alól pedig elfőtt a lé, a húst bedobtam a serpenyőbe és kis lángon hagytam, hogy levet eresszen és beigya a fűszeres szaftot.

Eközben nekiálltam a szósznak, amibe került 3 ek. tejföl, egy ek. mustár, egy kiskanál szójaszósz, két ek. gyömbéres csiliszósz, egy csipet fehérbors. Alaposan elkevertem, amíg egyenletes halványbarna színt nem kapott, majd félretettem pihenni.

Amikor a csirke elkészült, akkor a szószostálba átszedtem pár fakanálnyit belőle, hogy ne hidegen küldjem be a kenőcsöt az edénybe, elkevertem és amikor langyos lett, akkor lassan, folyton kevergetve hozzáadtam a babos csirkéhez. Megvártam amíg minden átveszi a meleget, rottyan egyet és kész is lett.

Köret gyanánt rizstornyocskák, business as usual, díszítésnek metélőhagyma és korianderlevél szolgált. A mustáros-gyömbéres-csilis szósz nem lett csípős, inkább csak pikáns, de kellemesen átjárta a csibét és elfedte a főzés alatt egészen meglágyult fokhagyma aromát, amely így inkább csak másodlagos ízként jelentkezett.

Hozzávalók:

  • egy csirkemell
  • 20 deka vörösbab
  • egy fej hagyma
  • 3-4 gerezd fokhagyma
  • szójaszósz
  • 3 ek tejföl
  • 1 ek mustár (nem dijoni)
  • 2 ek gyömbéres csiliszósz
  • fűszerek (só, bors, fehérbors, rozmaring, koriander, majoranna)
  • tányér
  • evőeszköz
  • száj
  • elkészítési idő kb 50 perc
Beküldve:

Gasztro – Bárány szőlővel és mandulával


Soha életemben nem sütöttem még bárányt, eddig csak darálva használtam vegyes fasírtba, és ott jó is volt nagyon. Ma viszont, mivel elvittük Zsoltot az olcsóhúsboltba (nem is híg a leve) én is vettem még pár apróságot, hogy feltöltsük a készleteket rendesen. Miközben a kis cérnahangú kínai jóember pakolta a husikat, jól nézett ki a bárányláb, gondoltam egy kísérletet megér, max maradunk az ismerős cuccoknál, ha nem jó. Eddig ugye a hagyományos, csípős, csontszilánkköpködős birkapöci volt a birkaélmény (mit mondjak, egyesek szerint a pacal is étel) ami pörköltnek jó, de azért nem osztják rá a michelin csillagokat.

Szóval 3 emberes szelet bárányt csontostul besóztam-borsoztam, bedörzsöltem fokhagymával. A tepszi aljára hagymakarikákat tettem, hogy azon heverjen a jószág, majd vágtam rá frissen szedett oreganót és koriandert. A hússzeletek közé irdatlan mennyiségű fokhagymát szórtam, 4-5 nagy babérlevelet, a maradék helyekre pedig magtalan szőlőt és madnulát dobáltam, hogy legyen leve meg zamata az egésznek.

180 fokon sült majd’ egy órát, de akkor még nem volt klassz, úgyhogy megemeltem a hőfokot és kapott még 40 percet, ezalatt a fokhagymák halványbarnára és krémesre olvadtak, a szőlő pedig elveszítette a leve nagy részét. Ebben a lében úszkált a sok babérlevél.

A végeredmény nagyon kellemes lett, főleg első próbálkozásnak, ha van valami trükkje a báránynak, akkor tessenek elárulni bátran (tudom, a rozmaring jót tesz neki), én két hibát követtem el, az egyik az volt, hogy nem kapott még 20 percet az egész cucc, a másik pedig az, hogy kelbimbóval ettük. A kelbimbó nagyon kedves ződség, a kelbimbó az ember barátja, mi nagyon kedveljük őt, de ehhez a kajához jobban passzolt volna némi tepsis-, vagy petrezselymes krumpli.

A végeredmény így is kielégítő lett, a lányoknak is ízlett, és a krémesre sült fokhagyma a szőlővel nagyon kellemes kísérőízt adott a báránykának.

hozzávalók:

  • bárány
  • másfél fej fokhagyma
  • jó nagy marék szőlő
  • kisebb marék mandula
  • oregano, koriander, lehetőleg frissen felaprítva
  • sóbors
  • olaj
Beküldve:

Gasztro – fokhagymás trevally vegyes zöldséggel

Tegnap este előre beszereztem mindenféle hozzávalókat, mert kifogytunk mindenféle husikából és halacskát már régen ettünk. Vettem tarakihit ami szép fehér húsú hal és elég olcsó is, meg trevallyt, aminek viszont vöröses a húsa és még sosem ettünk ilyet.

A Trevally (Pseudocaranx dentex) az északi sziget északi részén lakik, sok van a környező vizekben, úgyhogy friss példányért nem kell impex vállalatot alapítani. Nagyon helyes halacska, mindenféle langyos vizekben megél, szinte az összes meleg égövi tengerekben szép számmal akad. Anno a maorik is fogdosták és ették, nagy rajokat tereltek hálós csapdákba keskeny öblökben. A hal maori neve araara mellesleg. Érdekes, hogy nem egy népszerű hal, 30 évvel ezelőtt még a kutya se ette, nemhogy a fehér ember, még ma is inkább használják csalinak, mint ebédnek. Pedig.

friss trevally filé
Két komplett filét vettem, majdnem fél kilót, ez saccra elegendőnek tűnt hármunknak, és így is lett. A filéket bedörzsöltem fokhagymával (egy fej fokhagymának levágtam a tetejét és így dörgöltem a halacskát, képen a jobb felső sarokban látszik a fokhagyma), mindkét felét sóztam-borsoztam. Serpenyőben olívaolajat hevítettem, ebbe vékonyra szelt fokhagymát dobtam, és amikor már szépen sercegett, akkor erre fektettem a filéket. Közepes lángon készítve meg sem kell fordítani a halat, kellemesen átsül úgy is rövid idő alatt. Érdemes néha a fokhagymás olajjal locsolgatni és én nem átallottam egy fél citrom levét rácsavarni még hőkezelés közben. Maga a hal kb 8-10 perc alatt elkészül, elveszti a mély rózsaszínét és teljesen fehér lesz.

ilyen volt

Köretnek nem akartam újra rizst, úgyhogy fehérbabból, vörösbabból, zöldbabból, bébikukoricából és mentás zöldborsóból készítettem egy könnyű kis mellékletet a halhoz. A zöldeket megfuttattam sok vajon, majd kaptak egy kis szójaszószt és borsot a nyakukba, amikor teljesen átforrósodtak, akkor levettem a tűzhelyről és már meg is voltunk. A mentás zöldborsó csak azért volt, mert itthon vettem észre, hogy ilyet vettem véletlenül, de szerencsére semmi mentaízt nem tapasztaltunk, úgyhogy semmi vész.

jobbra a megpirult fokhagyma

Összességében nagyon kellemes kis ebéd lett, a trevally húsa kicsit rostosabb, tömöttebb állagú, mint gondoltam, nem esik szét olyan szép darabokra, mint a hoki vagy a hekk a rómain, ettől picit alulfűszerezett maradt, ha legközelebb nekifutok, akkor fehérborban megpárolom sütés előtt.