Kiwi környezettudatosság III – szélenergia a gyakorlatban

 

A zátony energiastratégiájának lényeges eleme, mondhatni célja, hogy az ország kiváltsa a fosszilis energiahordozókból előállított energiát megújuló energiaforrásból előállítottal. Ez nagyon szép elképzelés és a világ különböző részein komoly lamentálás folyik az ügyben, részben a népszerű és jobbára erősen áltudományos indoklású globális felmelegedés hiszti, részben pedig az olajárak elszabadulása miatt.

A kiwik nem beszélnek a levegőbe, okosan előre gondolkodnak, lassúak, de alaposak. Persze lassúsággról csak saját magukhoz képest érdemes beszélni, ismerünk olyan országot, amelyben komplett idióták vannak döntéshelyzetben és sajnos ha hülyeségről van szó, akkor nem halogatják a döntést. 

Nem tudom nem megemlíteni, hogy a szélenergia felhasználásának kérdésében hogyan áll magyarország, függetlenül a természeti adottságoktól, energiaipari szabályozóktól és rendszerirányítási kérdésektől, már a döntés születésének folyamatáról is szép képet kaphatunk, ha ebben a PDF-ben a 13-14. oldalt elolvassuk. Tegyük akár többször is, amíg meg nem értjük, hogy hogyan és kik döntenek energiaügyi kérdésekben is.

Itt kiwiföldön picit másképpen megy a dolog, felismerve és kihasználva a természeti adottságokat, egészen komoly vizsgálatok zajlanak, hogy hogyan és hol lehetne energiát kicsatolni az alacsonylégköri mozgásokból. Tegnapi hír, hogy a TrustPower nevű energiatermelő és szolgáltató szélgenerátor park létesítési kérelmét elfogadták a szak-, és helyhatóságok. A kérelmet a TrustPower majdnem pont kettő évvel ezelőtt adta be, az elmúlt két év pedig környezei hatázsvizsgálatokkal, kivitelezési tervek egyeztetésével és tájékoztatással telt. A 400 millió dolláros beruházás egyébként nem az egyetlen a cég életében, 30 kilométerre a tervezett szélerőműtől már működik egy vízerőművük (Waipori Hydro Scheme) és tervezés alatt a következő szélerőmű, lejjebb kifejtem.

A tervezett Mahinerangi szélerőmű számokban:

 

  • 1723 hektáros terület
  • 200MW maximális kapacitás
  • 145 méter maximális műtárgymagasság (lapát hegye)
  • 100 darab generátor
  • 33kV-os földkábel hálózat, amely minden generátort egy 110kV-os alállomásba kapcsol, amely az erőmű területén lesz
  • 110kV-os távvezeték (20 métert meg nem haladó oszlopmagasság) amely elszállítja a termelt áramot  7 km-re a Transpower 110kV-os hálózatába
  • Optikai adathálózat, földkábellel
  • Esővízgyűjtő rendszer a helyi vízigény ellátására
  • szennyvízkezelő rendszer
  • 37 km telepi úthálózat
színösszehasonlítás
Akit bővebben érdekel a dolog, az legyen kedves mindent elolvasni amit belinkelek, nem érdektelen, hogy hogyan megy az ilyesmi errefelé és a részletek fontosak.
  • környezeti hatásvizsgálat 
  • látványtervek és szimulációk (egészen odáig, hogy honnan hogyan fog majd látszani a telep és milyen színűre javasolt festeni a tornyokat) 
  • Geológiai elemzés(pdf,) (Assessment of Geotechnical and Civil Aspects in Support of Resource Consent) ideértve a talaj, kőzetek, szeizmikus kockázatok, időjárási befolyás, odavezető utak szerkezete és állapota, becsült földmunka mértéke, a környék mekkora kényemetlenséget kell elviseljen, külön felhívom a figyelmet a 6.5.5. pontra amely azt tárgyalja, hogy hogyan kell minimalizálni a földmunkák során keletkező port!
  • mellékletek itt van minden egyéb kiegészítő tanulmány és vizsgálat a zajterhelés-becsléstől a légiforgalomra gyakorolt hatásig
A másik tervezett létesítmény a Kaiwera Downs Wind Farm se lesz pityke, bár ennek az engedélyezése még nem történt meg, egyelőre csak a vizsgálatok és az előkészületek zajlottak le. A linken ugyanúgy, mint a fenti esetben minden felmérés, vizsgálat, becslés, hatástanulmány fellelhető, ugyanúgy színes-szagos, mint a Mahinerangi erőmű esetében.
A Kaiwera Downs számokban:
  • 2568 hektáros terület
  • 240MW maximális kapacitás
  • 145 méter maximális műtárgymagasság (lapát hegye)
  • 83 darab generátor
  • 220kV-os hálózatba táplál be 
Mindkét beruházás többszáz millió dolláros léptékű, és nem hinném, hogy ez nem fog megtérülni. Természetesen az, hogy ezek megépülnek, nem jelenti azt, hogy a szélenergia valami mindenható dolog és mindenhol ugyanúgy rendelkezésre áll. Arról nem is beszélve, hogy a sok babona, ostobaság és tévhit mellett (nekimennek a madarak, meddőséget okoz, kipusztul tőle a vakond) el szokott veszni a lényeg, mágpedig az, hogy a szélgenerátorok működésének meredek felfutási és lecsengési görbéje szükségessé teszi, hogy legyen a háttérben olyan termelőkapacitás, amely azonnal tud reagálni, ha a szél eláll, vagy túl erőssé válik (35-40km/h-ás szél már túl erős), tehát a generátorok abbahagyják a termelést. Nagy erőművek (atom, szén, gáz) erre nem alkalmasak, ezek teljesítménye lassan szabályozható, de a tározós vízerőművek pont jók a célra. (angliában például ilyenek vannak, feltöltött tározó mellett 120 másodperc alatt termelésbe tudnak állni szükség esetén)
Természetesen vannak még rendszerirányítási kérdések is, ezekről nem tudok nyilatkozni, fogalma sincs, hogy itt a zátonyon hogy működik a helyi MAVIR. De nyilván illeszthető a hálózatba a szélgenerátorok teljesítménye, különben nem épülhetne ilyesmi. Ha be akarjuk tájolni, hogy hol lesznek ezek a telepek, akkor itt egy guglimap amin bejelölgettem őket.

View Larger Map

Bioethanol háztartási szemétből

 

Nem kisipari módszerről van szó, az eljárást egy Ineos nevű cég eszelte ki, amely a világ harmadik legnagyobb vegyi konszernje. A mostani bejelentésük szerint a cél a kereskedelmi mennyiségű bioethanol előállítása biológiailag lebomló háztartási és kommunális és mezőgazdasági hulladékból. Az ötlet remek, tényleg jópofa lenne, ha a hulladék egy részét nem csak elásnánk/elégetnénk vagy a tengerbe dobálnánk, hanem valami értelmes célra felhasználnánk.

Észak-amerikában és Európában már most is futnak ethanolos autók (délamerikában egy nagyságrenddel több) és a hagyományos üzemanyag ethanollal való keverése egyre általánosabb lesz. Szerintük egy-két éven belül a hagyományos üzemanyag is fog tartalmazni legalább 10% ethanolt, tehát felvevőpiac az lesz. A cég szerint a tiszta ethanollal autózgatás 90%-al csökkenti az üvegházhatású gázok kibocsájtását.

A technológia lényege, hogy a hulladékot rettenetesen felmelegítik, hogy gázneművé változzon, majd ebbe a gázba oltanak be speciális baktériumokat, amelyek ethanolt választanak ki. Ezt az ethanolt lepárolják és már mehet is a benzinkutakba vagy a finomítókba, hogy a hagyományos üzemanyaggal keverjék. A cég állítása szerint két éven belül piacra lépnek az így előálltott ethanollal, szerintük egy tonna hulladékból 400 liter ethanol állítható elő.

Eddig mindez szép és jó, nekem mégiscsak vannak fenttartásaim a dologgal kapcsolatban. Először nézzük a pozitívumokat:

1. Az ethanol megújuló enegiaforrásnak számít, sokmindenből előállítható és a jelenlegi benzines járművek nagyrésze alacsony költséggel átalakítható a felhasználására.

2. A cég az ethanolt nem az emberi táplálkozásra szánt termőterületeken kívánja előállítani haszonnövényekből. (elsősorban kukoricából) Így az élelmiszerárakat közvetlenül nem befolyásolja.

3. Olyan hulladékból készül amelynek a deponálása, kezelése eddig nagyjából az elásást jelentette, vagy rosszabb esetben a tengerekbe szórást. Ezzel a technológiával úgy tudunk megszabaulni tőle, hogy a belefektetett energia egy része kinyerhető és nem kell újabb és újabb területeket hulladéklerakási célból kiszakítani az ökoszisztémából. Nyersanyag (szemét) szinte korlátlan mennyiségben áll rendelkezésre.

4. Csökkenti az euro-atlanti régió függőségét a közelkeleti és/vagy orosz fennhatóságú olajtermeléstől és kereskedelemtől

Most jöjjenek az én szkeptikus megjegyzéseim:

1. Az olajfüggőség csökkentése szerintem leginkább PR duma, még mindig marad a petrolkémia, amit nem lehet ethanollal kiváltani, műanyagok, műtrágyák, vegyipari nyersanyagok sokaságát kell olajból vagy földgázból előállítani, ami hosszabb távon talán nagyobb gond, minthogy mivel jár Jürgen és John dolgozni

2. Nem ismeretes a hulladék szelekciójának költsége, ugyanis a technológia csak biodegradálódó hulladékkal működik, a hagyományos nejlonzacskók, pet-palackok, többrétegű csomagolások (pl. tetrapak, fémgőzölt fóliák, laminált papírok) esetén nem. A normál háztartási vagy kommunális hulladék tetemes része ilyen. Ki és hogyan fogja megfizetni a hatalmas hulladéklerakók feltárását és feldolgozását és milyen környezeti hatásai lesznek ennek?

3. Az előállítás során valamivel felhevítik (superheated) a hulladékot, hogy gázok fejlődjenek belőle. Mivel hevítik? Földgázzal? Elektormos árammal? A befektetett energia és az kész ethanol (amit még szállítgatni, méricskéni, kezelni is kell) energiamérlege hogyan fog alakulni? A processzus során keletkeznek-e és ha igen, pontosan milyen melléktermékek és azok mi módon terhelik a környezetet? 

4. Nem csak a petrolkémia égető nyersanyaggondjait nem oldja meg ez az új módszer (igen, tudom, üzemanyagot akarnak gyártani, csak lásd az egyes pontom), a teherfuvarozáson sem könnyít vagy csökkenti a költségeit és az emissziót. A teherautók nem mennek el ethanollal, a konténerszállító hajók sem (amelyek egy része nehézolajszármazékokkal üzemel), a mezőgazdasági gépek nagyrésze szintén nem. Nem véletlen, hogy az amúgy 90%-ban ethanollal járó brazília nem exportál a világba mindenhova ethanolt és nem keresi hülyére magát ezen. Az pedig nem tűnik nagyon gazdaságosnak, hogy fosszilis energiahordozókat égetünk el azért, hogy máshova is jusson ethanol.

5. Aztán itt van a legnépszerűbb ökobalhé, a szén-lábnyom méricskélése, amit nem csak mérni, de csökkenteni meg összehasonlítgatni kell folyton, mint a koleszban a srácok a cerkájuk méretét. Egész intézetk foglalkoznak olyasmivel, hogy egy papírpohár legyártása pontosan mekkora karbon-fútprintet hagy a bolygó ökoszisztémájában. Ehhez képest most van egy új eljárásunk, amelyhez nehézgépekkel ki kell ásni a földből a hulladékot, ezt szállítgatni kell fel és alá, mert nem lehet minden szeméttelep mellé ethanolgyárat építeni, majd a készterméket is szállítgatni kell körbe a világon, hogy az egyszerű proletár beletankolhassa az autójába. Mindezen folyamatok összes környezeti terhelése bele kell, hogy számítson a “bio”ethanol szén-lábnyomába, ami tippem szerint azért erősen befolyásolja a “zöld üzemanyag” nimbuszát. Ha hozzávesszük a hulladék előállításának és szeméttelepre kerülésének a szén-lábnyomát is, egyáltalán nem biztos, hogy a környezet szempontjából az egész annyira zöld  ötlet. (ez persze nem jelenti azt, hogy az Ineosnak esetleg ne érné meg a termelés)

6. A legnagyobb gondom azonban az, hogy ismét csak a meglevő rendszerek hatékonyságáról morfondírozunk, ez nem paradigmaváltás, csomó energiával és anyagi erőforrással (kutatás!) sikerült odáig jutnunk, hogy a benzin-ethanol arányt feltolhatjuk 90-10-re. Ez természesen azt jelenti, hogy a káros anyagok emissziója nem 90%-al csökken, hanem a 10%-ot sem fogja elérni, mert azért az ethanol se edelweiss illatú alpesi levegővé ég el. Maradt a robbanómotor, maradt 90% benya a tüzelőanyagban, szállítási, tárolási kezelési nehézségek. Maszatolás.

 

Glorious Japan

Ez most egy közbevetőleges poszt, amolyan szellemi előjáték a következő bejegyzéshez, ami a sushiról fog szólni, ha minden igaz. (mondjuk, ha én nem vagyok biztos benne, akkor ti pláne)

Általában az a legegyszerűbb, ha elmegyünk egy erre hivatott helyre, és vásárolunk magunknak mindenféle sushit, amilyet akarunk, és biztosak lehetünk benne, hogy nem forul elő velünk a népszerű japán étellel kapcsolatban olyasmi, mint otthon a gyros-pizza…

Ámde a lelkes háziasszonyoknak, akik a bambuszpálcás sushitekeréshez nem elég japánok vagy nincs elég kézügyességük, az ipar kieszelt egy műanyag készséget, aminek a nevét nagyjából úgy fordíthatnák a csomagolásról, hogy “sushikészítő doboz”.

 

(az eredeti szöveg: áramütöttszerpentinkutya egyenlőtlenjéghoki bicegőredőny esőcsatornaparkoló)

Nu, maga a cucc egy teljesen egyszerű műanyag doboz, amelyben sushihenger alakú betét van, ebbe kell tenni a rizst, a tölteléket, megint rizst, összenyomni, ettől sushihenger formája lesz, hínárlapra tenni, feltekerni és kész is vagyunk. Pofonegyszerű. 

 

Amiért a poszt született, az maga a doboz, amihez 3,45 dollárokért jutottam, a helyi ázsiai store-ban, többféle is van, de nem ez az érdekes, hanem az, hogy hogyan lehet egy filléres műanyag vacakot is, amiből óránként egy tonnát kifos a gép, annyira igényesre megcsinálni, ahogy csak a japánok képesek. 

 

Először is a csomagolás: nyolcvanhatszín-kolor, semmi raszteresség, semmi elcsúszott színek, minden szín és minden szöveg a helyén van, a műanyagfólia olyan alakú és méretű, hogy a doboz összerakva pont passzol bele, az élek 45 fokban levágva, hogy ne keletkezzenek felesleges gyűrődések. Az már csak hab a tortán, hogy természetesen színes képekkel gazdagon illusztrált használati útmutató is van a hátoldalon.

 


Kibontva a cuccot kezünkbe kapunk egy halálpontos szerszámmal készült, halálpontos műanyag terméket, amelyen nincsenek felületi hibák, dermedési vonalak, magától értetődően nincs sorja, nincs nyoma a formaleválasztásnak. Maga az anyag is egészen selymes, nagyon jó minőségű műanyag, nyilván mosható mosogatógépben, kibírna egy holdraszállást és többszáz évet a tenger alatt. Valamiért nem kellett spórolni a szerszámon, nem kellett spórolni az anyagon és nem kellett spórolni a csomagoláson, pedig akkor is megvettem volna ennyért, ha vág a széle és zsírpapírba vagy pravdába van tekerve. És ez egy vacak, eldobható konyhai bigyó, nem alagút-elektronmikroszkóp meg lézer meg digitál.

 

Amióta felbontottam le vagyok nyűgözve, hogy hogyan lehet valami ennyire igényesen kivitelezve, valahogy kézbekapva a cuccot tisztán kirajzolódik a kép előttem, hogy a gyártósort felügyelő mérnök seppukut követ el abban a pillanatban, hogy az első sorjás doboz kiesik a gépből.

 

Jó lehet japánban élni, ilyen minőségű tárgyak között. Kontrapunktként megjegyzem, hogy vásároltam 40 pár evőpálcikát 90 centért, kínai. Szégyen a nyavajásokat egy posztban említeni a sushidobozzal.

 

 

 

Hogyan készítsünk babzsákfotelt 10 perc alatt ?

 

Háztartási praktikák, tippek és trükkök!

Móka-kacagás-lakberendezés!

Kocogjunk el a helyi kézügyesség-, jellem- és türelemfejlesztő boltba, küzdjük le a többi versenyzőt (idézzük fel magunkban az otthon elsajátított “udvarias de könyörtelen tolakodás” edzéseket a postán, piacon, tömegközlekedésen) ragadjunk meg egy felére leárazott babzsákfotel-huzatot és szorítsuk erősen a hónunk alá. A nehezén túl is vagyunk, mosolyogva ballagjunk át zsákmányunkkal a babzsákoftel-töltelék osztályra és válasszuk ki a számunkra megfelelő térfogattal bíró töltelékcsomagokat.

Ne feledjük ellenőrizni, hogy mennyi kicsiny gömböckére van szükségünk, ha keveset vásárolunk, akkor oda a babazsákfotelbe való első leheveredés öröme és még vissza is kell menni, ha túl sokat cipelünk haza, akkor pedig a lakás óhatatlanul teli lesz hófehér plasztikhab-gömbökkel, amelyek léhán engeelmeskednek a legkisebb statikus elekromosságnak, odaragadnak a kicsit is nyirkos felületekhez és még proszívóval sem könnyű elejteni őket. (arról nem beszélve, hogy a gyerek lenyelheti és peluscserekor szokatlan élményben lehet részünk)

 

A töltelék bejuttatása a rendeltetési helyére nem bonyolult, ám szükség van hozzá két normális alkatú emberre, vagy egy négykezűre vagy négy egykezűre. Célszerű a babzsákfotelt száraz, ledugózott fürdőkád felett tölteni, így a szabadságvágytól fűtött, individualistább gömbök sem tudnak elbújni rút megfutamodásuk után. Tépjük ki a töltelékes zsák sarkát, majd a rést összefogva vezessük be a zsák csücskét a huzat megfelelő résén, és engedjünk szabad utat a gömböckéknek amelyek így betölthetik végzetüket, amelyre születtek.

 

Az okos babzsákfotel-huzat két cipzárral záródik, és a külsőnek nincs húzókája, ezt egy gemkapocs vagy biztosítótű segítségével finalizálhatjuk. Ne engedjük el a zsák száját, amíg minden kicsiny gömb a helyére nem kerül (négykezűek előnyben) és be nem húztuk mind a két cipzárt. Ha megvagyunk, helyezzük el a padlón a zsákot, csücsüljünk rá és kis fészkelődés után élvezzük a megérdemelt kényelmet. 

 

Ha már benne csücsülünk, akkor írjunk blogposztot, vagy sem, ízlés szerint.

hozzávalók:

 

  • babzsákfotel-huzat (200 literes, felnőtt méret)
  • babzsákfotel töltelék (200 liter)
  • 10 perc szabadidő
  • 4 kéz

 

Kiwi környezettudatosság II. – civilek

 

A környezettudatosság civilséget érintő része mindig necces, az ember könnyen legyint, hogy jó, van pár hülye, aki próbálkozik minél kevesebb kárt okozni a jelenlétével, de hatmilliárd úgyis többet jelent, kár a gőzért. A civil környzettudatosság persze könnyen félreértelmezhető dolog, hiszen egy fél kutyatápgyár több környezeti terhelést jelent, mint egy kis falunyi jóember, de érdekes fejelmeények miatt mégis beszéljünk róla. Most kivételesen nem csak kiwikről.

Kis kutakodás után leltem egy nagyon érdekes kiwi kezdeményezést, ahol is egy házaspár igyekszik a lehető legkevesebb háztartási hulladékot kibocsájtani. A christchurchi Matthew és Waveney egy kutyával és két csirkével vágtak bele ebbe a kalandba. Február óta élnek így, klikkezzetek az oldalukra, hasznos tanácsok, indokok és észérvek, linkek, módszertan és lelkesedés.

Kövessétek nyomon ti is, hogyan alakul a világuk: the rubbish free year 

 Christchurch Városi Tanács Szemétoldala

 Állami szemeteljkevesebbet oldal 

Christchurch-i fenttartható környezet guruk 

EcoBob 

 

Az Eco-Centric blogot rendszeresen olvasom, ha új posztok jelennek meg benne, kevésbé gyakorlati, de hasznos elméleti megközelítéssel fordulnak a szerzők az élhetőbb jövő felé, szerintem érdemes betárazni a feedreaderbe.

Persze ilyen lelkes civilek nem csak a zátonyon teremnek, a The Rubbish Diet brit kezdeményezés hasonló céllal, a bájos hölgy blogjában alaposan követhetjük, hogy hogyan sikerült minimalizálni a háztartási hulladékot. Hasznos okosságok zero waste, komposztálás, újrafelhasználás kérdéskörökben és némi filozófiai motiváció is. Mit csináljunk a tojáshéjjal és az eldobható pelenkával, hónaljsprékkel és csontokkal. 

Van egy amerikai versenyző is, akire érdemes egy pillantást vetni, ő maga Beth Terry, aki a fakeplasticfish.com gazdája, nála is mindenféle megtudható arról, hogy hogyan kell és lehet csökkenteni a háztartási hulladékot, mit mivel lehet kiváltani és persze azt is, hogy végül is miért érdemes mindezzel küzdeni. 

A végére még annyit, hogy itt Aucklandban minden háztartásnak van szlektív hulladékgyűjtője, a mi körzetünkben a rendszer úgy néz ki, hogy van az előre fizetett kommunális hulladék zsák (prepaid rendszer) ami egyedi kinézetű és minden nagyobb boltban lehet kapni. Ezt megveszi a lakosság, majd ebbe dobálja a szemetét, és egy héten egyszer kiteszi a járda mellé, ahonnan elszállítják. A szerződött szemetes cégek csak és kizárólag egyfajta prepaid zsákot visznek el, ha mellé raksz valamit, akkor az ott is marad. Emellett van a szelektív kuka, ami teljesen olyan, mint egy kuka, csak nálunk éppen kék és sárga a teteje. Ebbe kerül az üvegpalack, műanyag palack, konzerv és sörösdoboz, szóval minden ilyesmi. Ezt kéthetente viszik el, előző este vagy aznap reggel ki kell tenni a járda szélére (úgy is hívják, hogy kerbside bin), hogy onnan fel tudja kapni és a pocakjába dönteni a kukásautó. (ami nagyon vicces, mert állva is lehet vezetni) Már a csak  papírkérdés van hátra, a papírhulladékot, újságot összekötözve vagy papírdobozban ki lehet tenni, amikor a szelektív kukát, tehát kéthetenként elviszik. 

A North Shore City önkormányzat már kutakodik, hogy mivel lehetne kiváltani az előre kifizetett narancssárga szemeteszsákok rendszerét, mert valami felmérésük aszonta, hogy elfárad a kukásember, ha jön és fel kell dbálni a zsákokat a platóra, meg ki is szakadhatnak a zsákok az meg egészségtelen. (annyi biztosan igaz, hogy a zsákot szétkapják a macskák meg a sirályok, tehát ha csak úgy kinn vannak akkor sérülhetnek) Hát nemtudom, majd meglátjuk mi lesz ebből, egyelőre nem sok reményt fűzök a dologhoz, a minap olvastam, hogy Auckland két területén már lecserélték a szelektív kukákat olyanra amibe a fém, üveg és műanyag mellett a papírhulladék is mehet (micsoda innováció!), ezeket onnan lehet felismerni, hogy kék a tetejük. Viszont a kelet-aucklandiaknak a nyugat-aucklandiak kukaelszállítási menetrendjét postázták ki és viszont, így gyakorlatilag sikerült egy éves nekifeszülés után elérni a 100% elégedetlen fogyasztót. Na majd belerázódnak.

Nekem speciel semmi bajom a narancsszín zsákokkal, az ember pont annyit fizet amennyi szemete van, zsákot vagy háromféle méretben lehet kapni, és ha a zsákban teszel ki valamit, akkor azt el is viszik, nincs duma meg sopánkodás. Kíváncsi leszek mennyi idő alatt áll össze az új metódus, egyelőre még nem is reklámozzák, szóval van időnk izgulni. Most még működni látszik a zsákos szisztéma, ráadásul nekem az pont normális, hogy egy este és egy délelőtt hevernek egyforma szemeteszsákok a füvön, se előtte se utána nincs szemét az utcán.

 

 

Kiwi környezettudatosság I. – energia

 

Újzéland deklarátlan környezettudatos ország, annyira az, hogy mindenféle állami előregondokodás tapasztalható környezettudatosság ügyben, sőt külön van klímaváltozásügyi miniszter is, bár fogalmam sincs mit csinálhat egész nap. De például az ország törekszik a megújuló energiaforrások felhasználására, az egyik legnagyobb energiaszolgáltató lelkesen hirdeti óriásplakátokon és ojságokban, hogy jót teszünk a környezetnek, ha mielőbb leoltjuk a villanyt. Na ő üzemelteti az ország legnagyobb szénerőművét, amely évente majdnem kettő millió tonna szénből állítja elő az ország energiaigényének 12%-át. (az évi 5,7 millió tonna kitermelt szén másik nagy fogyasztója az acélipar, a maradékot pedig exportálják japánba és indiába)

 

huntly-powerstation

Huntly szénerőmű – az üzemeltető oldalán

Emelett általános a szelektív hulladékgyűjtés, az újrahasznosítás és a természeti értékek védelme és az atomenergia minden fomájának elutasítása, olyannyira, hogy atommeghajtású hajó ki sem köthet az újzélandi partoknál. Főleg vízenergiában utaznak, ami egyrészt tiszta, jó, szép, még a madarak is szebben dalolnak tőle és az orrodat is tiszticcsa, ugyanakkor rendszeresek az áramkimaradások, különösen szárazságkor. Ráadásul helyük is lenne egy biztonságos atomerőmű létesítésére távol minden lakott településtől, amivel egy lépésben elérhetnék az energiafüggetlenséget, de hát a poliszi az poliszi, úgyhogy atomerőmű nem lesz, viszont lesz árapály erőmű sok, meg további gátak és gravitációs vízerőművek. 

 

huntly power station

Huntly erőmű nem az üzemeltető oldalán

Tavaly év végén újzéland tíz éves moratóriumot hirdetett meg a szénerőműépítésre, úgyhogy szabad utat kaptak a megújúló energiahordozókban gondolkodók. Több nagy energiacég is telepít hatalmas szélgenerátor farmokat, amelyeknek nagy jövőt jósolnak, mert itt sok helyen van szinte állandó, alkamas szél.  A szél kérdésével is foglalkozik a EECA ami egy állami energiaokoskodási intézmény. 

A megújuló energiaforrások kiaknázása nem újkeletű dolog, már évtizedek óta dolgoznak a különböző ötletek megvalósításán, talán legjellemzőbb példa a Wairakei Geotermikus Erőmű amelyet 1963-ban helyeztek üzembe, vagy a Manapouri Erőmű, amely a világörökség részévé nyilvánított Fiordland Nemzeti Parkban található.

 

manapouri water power plant

Manapouri erőmű

Az árapályerőművek egy szép példányát fogják megépíteni Aucklandtól északra (2011-re lesz kész) amely az országos igény 4%-át fogja tudni előállítani, de folyamatosan dolgoznak hullámenergia-erőművek és további, még hatékonyabb árapályerőművek megépítésén. Azt a zöld energiát amit vízből állítanak elő, azt már most “kék energiának” hívják, különösen az Awatea (újzélandi hullám- és árapályenergia szövetség) tagjai.

Mindenesetre energiaügyben nincsen magára hagyva az egységsugarú kiwiember, az újzélandi energiastratégia (NZES) 2050-ig vázolja fel, hogy merre akar haladni az ország, szóval azt nem lehet mondani, hogy nem gondolkodnak előre. (aki pdf-ben szeretné, az legyen kedves ide kattogtatni: NZES pfd)

 

wairakeigeothermalpowerstation

Wairakei Geotermikus Erőmű

A lakossági energiatermelést korántsem ösztönzik olyan erősen, mint gondoltam, ennek nyilván számos oka van, az egyik mindjárt az, hogy itt az állam nem jóságos nagybácsi aki mindenfélét kifizet az embernek/helyett. Mivel a földgáz használata a háztartásokban nem jellemző, mindenki elektromos árammal fűt-főz, ezen az éghajlaton, ahol nincs minusz fok, a hőszivattyű (heat-pump) tűnik optimális megoldásnak, bár értelme csak szigetelt épületek esetén van, illetve értelme mindig van, de akkor a maximális a hatékonysága. Érdekes módon nem állami támogatás jár az ilyesmire, hanem nekünk például az áramszolgáltatónk ajánlott fel szabad szemmel jól látható kedvezményt, ha ilyesmit szereltetünk be egy általa meghatározott gyártótól vásárolva, ami azt jelenti, hogy a piaci erők képesek együttműködni a közös érdekek mentén.

 

árapály-turbina (ilyen lesz Kaipara Harbourban)

Meg is tennénk, ha nem lennénk bérlők, és itt kezdődnek az ilyen okos dolgok elterjedésének nehézségei. A bérlő ugye nem fog rákölteni többezer dollárt a bérelt házra, a főbérlő pedig nem fog többezer dollárt költeni arra, hogy a bérlő jobban érezze magát és alacsonyabb legyen a villanyszámlája. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy legokosabban úgy érdemes beépíteni az ilyesmit, ha előtte körbeszigetelik a házat, ami további plusz dollárezrek, akkor a dolog reménytelennek is tűnik. 

Pedig muszáj lesz kitalálni valamit, mert a szigeteletlen épületek fűtése nettó energiapazarlás, a folyamatosan felfűtött-lehűlő helységek egyrétegű ablakain áll a víz, abban megtelepszik a penész, azt meg belélegzi a tisztelt lakosság és asztmás meg hurutos lesz, ami frankón jelentkezik az egészségügyi költségekben. A televízióban többműsor is foglalkozik az egészségtelen házakkal és a következményekkel, amolyan ismeretterjesztés szinten, viszont gondolom kevés embernek van a sifonérben hirtelen 20-40ezer dollárja, hogy egészségesebbé és energiahatékonyabbá varázsolja a házát. A building code idéntől nem engedi a szigeteletlen lakóházak építését, és azt rebesgetik, hogy a dupla ablak is belekerül…

A napenergia sokkal ritkább, mint várná az ember, a háztartási felhasználása pedig műszakilag sem bonyolult, a napocska szívesen felmelegít csomó vizet a zátonylakónak. De. A probléma az, hogy a melegvíz nem vesz részt a fűtésben, tehát csak fürdeni és mosogatni kellene, így viszont sosem (nagyon hosszú idő alatt) térül meg egy melegvizes solar megoldás. A szigeteletlen faház szétfurkálása, hogy központi fűtéscsöveket hekkeljenek bele, reménytelen, bár az elektromos padlófűtésről már hallottak. Mivel a napsütéses órák száma évi 1600-2400-ig szór, (dél-észak) az átlag 2000 óra/év körül van, ami a világátlag is, amitől a megtérülés szempontjából sem igazán vonzó alternatíva. Akit komolyabban érdekel a napenergia felhasználásnak helyi körülményei, az itt kövesse a linkeket.  

 

családi ház Dunedinben (egyrétegű ablakok!)

Összességében elmondható, hogy az energiafelhasználás felől nézve a kiwik előre gondolkoznak és igyekeznek nem függeni olyasmitől ami elfogyhat, hiszen villanyt ugye nem lehet tartályhajóban idehozni, sőt komplett stratégiájuk van, ami azt jelenti, hogy nem csak holnapig látnak a naptárban. Ugyanakkor érdekes ellenpontozása a nagy környezettudatosságnak a lakások energiagazdálkodása, amely borzasztó kevéssé hatékony és még sok esetben egészségügyi kockázatokat is rejt.

Szerény meglátásom szerint egy jól szigetelt (fa)ház dupla ablakokkal és hőszivattyúval fillérekből komfortosan tartható lenne, legalábbis itt Auckland éghajlatán, de dél hideg részein is jóval alacsonyabb költséggel üzemelhetnének az otthonok. Nekünk már akkor nem kell fűteni, ha pár percre kisüt a nap, ha az épület szigetelve lenne, akkor a szén-lábnyomunk egy nagyságrenddel kisebb lehetne, így a költségek és a környezetterhelés tekintetében is előrelépnénk, ha sokan megtehetnénk, akkor országosan csökkenne a lakossági energiafogyasztás, pusztán a hatékonyság növelésével.