bútor fejlemények

 

Ma nagyon szorgalmasok voltunk, már kora reggel pezsegtünk, mert elvittük nejecskét a dolgozóba, mert ma már teljes erőből nyolcórában dolgozott. Utána lecsattogtunk femarkolni egy kis kápét, meg béreltünk egy utánfutót és megvártuk Whatever Zsuzsiékat, akik nyújtották nekünk bútorügyben. (köszi nekik mégegyszer)

Az első kaland az étkezőgarnitúra volt, ami a közeli és vidám Albanyban volt egy raktárban, ott találkoztunk a tulajjal és felpakoltuk az utánfutóra, András lekötözte gyorsan és alaposan, kifizettem és hazaromboltunk vele. Csak szemerkélt az eső és többször ki is sütött a napocska, úgyhogy vidáman behordtuk a házba a cuccot, kevésbé vidáman kilakoltattuk az ülőgarnitúrát. Aztán Zsuzsiék hazahúztak pihenni meg ebédelni, a gyerek elment aludni én meg pakolásztam kicsit a második forduló előtt.

Mivel tegnap este még hirtelen megvettünk egy kanapét is, azért is el kellett menni, egészen pontosan Glenbrookba, ami annyira azért már nem Auckland, viszont elképesztően messze van. Az autópályától még majd’ harminc kilométer, szórakoztató terelésekkel, szakadó esővel és ha nem lett volna velünk Zsuzsiék GPS-e, még mindig odafelé mennénk.

Teljesen meglepő módon egyszer csak odaértünk, és egy kedves idült kiwiember fogadott bennünket, akinek minden második szava az volt, hogy bloody, amennyire én észrevettem más melléknevet nem is ismert. Megmutatta, hogy hogy lehet a szófából ágyat csinálni és vissza (azóta reménykedem, hogy nem Schöberl amit fordítva raktak össze) majd felpakoltuk, András lekötözte sokkal alaposabban, mint amennyire gyorsan és hazaindultunk. Egyszer megálltunk megnézni egy lámafarmot, ami nagyon vicces volt, legalábbis a gyereknek tetszettek a lámák és hát az a fontos, hogy a gyerek jól érezze magát. Viszont szakadni kezdett az eső, úgyhogy inkább beültünk és hazaindultunk. 

Igazából ritka idegesítő volt, ahogy András módszeresen és aprólékosan kötözgette lefele a nyüves kanapét, ami amúgy se mászott volna el a helyéről, viszont a rajta levő nejlpn így nem tudott lifegni, leszakadni meg ilyesmi, és így a bútor törek szárazon ért haza. Riszpekt.

Mikor már majdnem hazaértünk, akkor hívott a nej, hogy ő tulajdonképpen végzett mára és menjünk érte, úgyhogy becipeltük a kanapét, Zsuzsiék hazamentek mi pedig a gyerekkel visszavittük az utánfutót és felszedtük nejt a gyárnál.

Itthon már nem volt olyan izgi, csak megpróbltuk kitalálni, hogy az asztal és a kanapé és a székek és a tévé hogyan fog elférni a szobában, különös tekintettel arra, hogy ekkora asztalt még egyikünk se látott ami nem kastélyban állt háromszáz éve mozdíthatatlanul. Komplett japán családok ellaknának a tetején és maradna hely kertnek is. Finoman fogalmazva az eladó inkább saccolta, mint mérte a jószágot, mielőtt eladta volna, amitől mi ugyan több fát kaptunk, mint reméltük, csak hát nem úgy vannak a centik. De sebaj, egyelőre kisakkoztunk egy viselhető megoldást, amitől még hely is marad meg mellé is lehet ülni meg a kanapé is jó helyen van. Még fog finomodni a helyzet amikor megérkezik a maláj nő-féle bútor, de egészen lakásszerűen összeállni látszik a dolog.

 

 

Időjáráskövetés és saccolás (extrákkal!)

Igen, a nemzetközi internet (információs szupersztráda, ahogy kormányszővivők ejtik) lehetővé teszi, hogy onnan is látszódjék az itteni időjárás. Nyilván van egy bitforgató valahol az egyenlítő körül amely fejjel lefelé forgatja a ződ fényt a kanócban, hogy ott is olvasható legyen. (ekvatoriális, IP alapú forgat-o-mata)

Saját időjárásukat részben az ablakon kitekintéssel próbálják értelmezni a helyiek, a digitálisabbja viszont a stuff.co.nz  vagy pedig a METSERVICE oldalt lesi. Utóbbin mind szárazföldi, mint marinált időjárási előrejelzés is elérhető.

Aki múlhatatlan szükségét érzi, hogy számára nem is látható tartományba eső elektromágneses rezgések mértékét kísérje figyelemmel, annak sem kell az utólag felkent tejföl és a lehámlott bőr mennyiségéből saccolni, nekik készül az alábbi UV oldal. 

 

Mai ózon

 

Aki mindezt térképeken akarja látni, sőt az is érdekli, hogy merre császkál az ózonlik, az ide klikkezzen. A hasznos NZ linkek közé kidobáltam oldalra, hogy csak kattgotatni kelljen és lehet színes képeket meg grafikonokat nézegetni, amit ugyen a kutya sem ért, amely állapotot a meteorológia nevű szakma próbálja általánosítani, hiszen ebből él.

Az ózonon, UV-n, hőmérsékleten és csapadékon kívül van egy fontos dolog még, ez pedig az apály és a dagály. Mivel szigetlakók vagyunk, a környező víz mocorgosa nem lényegtelen, nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy van állami árapályhivatal, ellenben ezt minden valamirevaló pecásnak, vitorlásnak, kite-, és egyéb szörfösnek tudnia kell. A pontos értékek és egyéb tengerügyi infók az alábbi helyeken lelhetők fel:

Dagályszintek és dátumok

Állami dagályellátó

Maritime NZ – Állami tengerhivatal, hajók regisztrációja, hajózási szabályzatok, halálos vizibalesetek száma, és egyéb hasznos infók

Maritime lights – minden az NZ világítótornyokról, tengeri navigációs fényekről, elhelyezkedés, fény jellemzői, működés, láthatósági távolságok, ezerszám vannak, lehet magolni

New Zealand Nautical Almanach – aki keményen nyomja az enélkül a trafikig se menjen el, ebben minden benne van, ami nincs az nem is létezik.

Nem csak a vízenjárók szorulnak pontos előrejelzésre, hogy vízhatlan kalucsnit kell-e felvenni reggel, a pilóták is dülledt szemmel markolják a markolnivalójukat.

New Zealand Aviation Meteo

Auckland Airport Meteo (más város is választható)

Na, most már, ha valaki hajóval jön, akkor részben tudja hol van és részben tudja milyen az idő, csakúgy, mint aki repülőgéppel érkezik. Az a kevés aki egy darabig hajóval jön, majd a hajóról repülve fejezi be útját, szintén minden hasznosat megtud.

Ja, tizenegy fok van és esik.

Bónusztrekk: a legnagyobb pecálós oldal : The Fishing Website amit néha érdemes megnézni, nem csak azért, hogy fotókon láthassuk a büszke horgászokat a halhullákkal (ekkora volt ecsém, csak letépte a szereléket miután majdnem kivettem) de a pecások legalább olyan titkos páholy, mint a taxisok vagy a bélyeggyűjtők, mindig lehet érdekes marhaságokat lelni náluk. Aki hivatalosat keres (engedélyek, méretkorlátok, tiltott területek, annak a halügyi minisztérium legyen a kiindulópont)

Ápdét: akor avihar volt, hogy rezegett az egész ház, és nem értettük egymás szabát a tetőn zörömbölő víztől. Na csak mondom.

Zima

Megérkezett a rossz idő, jó hideg van és ömlik az eső. Délután egy órán belül volt napsütés, eső, jégeső, szélvihar.

A híradóban láttuk, hogy Otagóban (déli sziget) nagy az ínség, hatalmas hóvihar van, akkora, hogy még a helyi erők is sídzsekit húztak a rövidnadrág fölé. 

Itt északon most 9 fok van és erős szél, még szerencse, hogy van egy üveg vodkánk, amivel át lehet vészelni az ilyesmit.

 

 

 

 

Hétfő – az elméleti Té minusz egy

Hétvégén kicsiszoltuk a beadandó cuccokat, ma reggel pedig már hajnalban a fotónyomtatós embernél kopogtattunk. Nyolc és fél dollárokért kinyomtatott nekünk tizenvalahány képet. Mondta, hogy kábé húsz perc, mondtuk, hogy két óra, amire nagyott nézett, de meg voltunk beszélve világvégén egy nénivel, aki nagyon kedves, főleg malájnak tűnt viszont elköltözik a zátonyról és szabadulna a bútortól. Mi meg vennénk…

Némi kavargás és pár visszafordulás után csak megleltük a néni házát, amit éppen árul, benne a nénivel. Nagyon jókedélyű asszonyság, és nagyon lelkes, hogy kap valami pénzt a bútorokért, mindent körbemutogatott, mi meg bólogattunk. Aztán jött el gyémántkutya napja, ahogy a Con Airban elhangzik, meghánytuk vetettük a nejjel, hogy mit kéne hazaszólítani a szettből és nekiálltam alkudozni a nénivel. 

Közben megérkezett Réka is, úgyhogy ő meg a nej meg a két gyerek beszáégettek meg játszottak, mi pedig fél órán keresztül alkudoztunk a holmikra. Szerencsére az ázsiai emberek is imádnak alkudni, nem csak én, így két különböző módszer (levante vs. távolkelet) alkalmazásával igyekeztük megtalálni a közös pontot. Roppant élvezetes volt, legalábbis a nénivel mi nagyon jól mulattunk, ennek eredményeképpen lesz egy bútorunk aminek nem tudom a nevét de jól néz ki, két komódunk (tallboy meg egy kicsi) két éjjeliszekrényünk és egy bazi nagy tükrünk, ami nem kéne igazából, de benne van a szettben. (egy teljes hálószószobát vettem, ágy nélkül, mert ágyunk az van remek) Meg két kis polc könyveknek meg még kettő a gyerekkellékeknek. 

Ha sikerül, akkor sikerül olcsón megvenni egy príma kis szárítógépet is (modern, keveset fogyasztós), de a mosógépe nem tetszett, úgyhogy, ha külön eladja, akkor megvesszük. Két éves, hibátlan szépség, mint a lányom, csak sokkal olcsóbb 🙂 Sajnos a javakhoz csak egy hónap múlva férhetünk hozzá, de felfér egy utánfutóra az egész és csak egy helyre kell menni, szóval egyelőre jó boltnak tűnik. Még trédmízünk kanapékat meg étkezőt és akkor kész vagyunk. Ja, nem, még mosógépet is kell venni… szintén trademe lesz. A nénitől még kaptunk egy kis üveg Stolichnaya vodkát, úgyis kidobta volna, mégicsak otthoni ízek 🙂 Ki is kell vegyem a kesztyűtartóból 🙂 Genuine Russian Vodka from Malaysian Duty Free! Ezen felül leánygyeremekünk szerelembe esett a néni kisebbik gyerekének rózsaszín biciklijével, úgyhogy azt OTC ügylet keretében 10 dollárért azonal behúztuk a családi kincstárba. Rózsaszín kosárka, rózsaszín hínár a kormányvégekről, halványkék váz, rózsaszín kerekek. Atom. Most a nappaliban van, a gyerek felmászik rá, majd eldől vele „apa segíts!” én felállítom a cangát, a gyerek felmászik rá… Szerintem 1-2 hónap múlva pont klassz lesz. Addigra meg az idő is jobb lesz, úgyhogy mehetünk cangázni 🙂

Na ezek után hazahajtottunk a felhőszakadásban (most meg süt a nap, mint a bolond) felmarkoltuk a fotókat és mentünk a postára feladni a cuccost a bevándorlásnak. A postán van egy polc, ahonnan a proletár csak elveszi a borítékokat és a kasszánál később bevallja. Kicsit idegesek voltunk már, meg éhesek, úgyhogy amikor feladtuk a követhető, ajánlott pakkot amiben benne volt, a 3 nagy boríték, én megfeledkeztem róla, hogy ezt megemlítsem a postásnéninek, úgyhogy csak miután kijöttünk a postáról szólt Kata, hogy ugye kifizettük a borítékokat is? Mondom perszehogy, hát a néni csak felszámolta… megnézem a számlát, semmi boríték, uccu vissza, mondom a néninek, hogy amit a előbb feladtunk abban volt háromszor nyolcvan cent boríték és nem szóltam, mea klumpa, vessenek a mókusok elé, lesz, mi lesz, itt vagyok. Nagyot nézett, és nem értette, úgyhogy elmagyaráztam neki, hogy véletlenül elcsentük a borítékot, pedig nem akartuk. Mosolygott, mondta, hogy köszöni az őszinteséget és elvett 2.40-et, szép napot kívánt és mindenki boldog. Egész a kocsiig azon rötyögtünk, hogy milyen ország, ahol nem lopnak el egy-sok borítékot, amikor kutya se figyeli… otthon meg minden üveg mögött van és néha még az üveg is eltűnik!

Na, miután a papírok útban vannak, bennük a jövőnk, ezt gondoltuk megünnepeljük valami finommal, úgyhogy beballagtunk a sushigyárba és finom lazacos-avokádós és csirke-avokádós sushikat emeltünk magunkhoz. Ez az a hely, ahol legutóbb a kedves japán bácsi elütött valamit és 6 dollárt fizettünk az egész pakkért. Most nem, most résen volt, teljes árat csengettünk, itthon pedig jól belakmároztunk.

 

 

Az már csak hab a tortán, hogy az alábi email várt a mélboxomban:

We have received a target date of the 2008-06-27 (YYYY-MM-DD) for your broadband service order.

Once the order has been completed we will send you a second email informing you that the work is done.

Best Regards,
The Orcon Team

Elvileg 27.-én jön a színes, szélesvásznú internet 🙂

 

 

 

Árvíz

Egész éjjel esett, mint a rosseb, mi pedig az utca legalsó pontján lakunk. Alapvetően az itteni talaj nem szomjas, kap bőven a jóból, most egy kicsit mégis pirosba ment a mutató, áll a víz a kertben, vastagon. Ez persze megmagyarzázza, hogy az itteni házakat miért építik cölöpökre, meg arra is rávilágít, hogy mennyi értelme volt az utcában a csapadékvíz elvezető rendszer cseréjének, amely hónapokig tartott és nyolcszázezer dollárba került az önkormányzatnak.

 


Ügyintézkedés

Ma nagyon szorgosak voltunk, csomó mindent elintéztünk. Kellett igazolványkép, fordításhitelesítés, autóátírás, kulcs-, és fénymásolás. Átballagtunk Takapunára, ahol mindenféle facilitás rendelkezésre áll, és fénymásoltattunk mindenféle beadandó papírokat. Egy nagyon helyes pici nyomdai cég vállal ilyesmit, nagyon jópofa két fiatal dolgozott éppen ott és ami még nagyon tetszett, hogy a várakozást nem színes magazinok olvasgatásával töltöttük, amelyekből kiderült volna, hogy „saját lábát rágta le a hűtőben rekedt fiú” meg „kutyát szült a kétfejű nő”, hanem volt a fotelek közötti kisasztalon vagy 4 ördöglakat, amelyek teljesen le is kötöttek minket, amíg elkészültek a másolatok. A gyereket nem, így ő kiborított egy nagy pohár vizet a szőnyegpadlóra, de hát valamivel neki is kellett szórakozni.

Ezután bementünk a postára, ahol pár perc alatt a nevünkre került az autó, majd kapunk levelet a Land Transporttól, hogy tényleg.Nagyon jópofa, hogy a kérdések a nyomtatványon kimerülnek a név, cím, rendszám, igazolványszám felrásában. Tehát nem kell az előző tulaj hétvégi telkével szembelakó garázsszomszédjának a helyrajzi száma. Azt ugye tudjuk ki adja el (most az ő nevén van, könyörgöm!) azt meg most megtudjuk ki vette meg, más meg kit érdekel? És mégis bekerül az ember a nyilvántartásba, a kocsi is, és működik a dolog.

A postáról elkocogtunk a fényképészhez, aki szakmája aranykoszorús mestere, hosszan magyarázta, hogy micsoda recesszió van a világban és, hogy milyen bonyolult szabályokat kell betartania annak, aki igazolványképet készít. Miután végighallgattuk a kedves bácsika lamentálását, aki még egy tündéres mesekönyvet is ajándékozott a gyereknek, a jóember elhúzta a faltól a polcot és a helyére állított bennünket, és a szigorú előírásoknak megfelelően kézből, képenvakuzva elkészítette a fotókat. Egészen biztos, hogy minden előírásos volt, mert még kék(!) kartonpapír is volt a falra ragasztva celluxszal, tehát a fény direkte az igazolványképek szabványai szerint jött-ment. Aszonta az iparos, hogy negyed óra múlva menjünk vissza, így körbesétáltuk a takapunai „belvárost”, amit nagyon szeretünk, vettünk csokis muffint meg egy micimackó könyvet az antikvárban, aztán visszakocogtunk és felmarkoltuk a képeket.

 Csanádék felé sétálva még egy kicsi, ámde lepukkant tábla alapján megleltük a kulcsmásoló embert, aki tökéletesen rejtély, hogy mi a frászból él. Nem csak kulcsot másol, hanem a szakmai sztenderdek szerint cipőt is javít, de hogy hogy talál be a vevő egy emberszélességű folyosó leghátsó végébe, ahol a roppant kedvesen kuplerájos boltja van… na sebaj, a kulcsot lemásolta, a másolat is működik, úgyhogy örömmel járultunk hozzá az életszínvonalához azzal, hogy igénybevettük a szolgáltatást.

Ezután kinyomtattuk a hiányzó papírokat, a lányok Krisztivel elhúztak a városba valami makeup nemtommikért, én meg felkészültem a közjegyzővel való találkára, amit már tegnap megbeszéltünk. /-ra érkeztünk meg a tiszteletbeli konzulhoz, aki egyben JP is (Justice of Peace) és még magyar is, tehát nem csak a másolatot, hanem a fordítást is hitelesíti. 

Minden simán ment, csak a nej diplomájának a fordítását nem fogadta el, mert hiányos volt (na Longboat, leszkapsz! 🙂 úgyhogy – mivel időnk az nem nagyon van – előrántottam a harci laptopom, pótoltam, amit kért, amikor bólogatott, hogy így már aláírja és lepecsételi, akkor pendrájv, bele konzul úr laptopjába, onnan kinyomtattam, pecsétek, és már jöttünk is el. Nagyon szépen köszönjük, hogy ilyen segítőkész volt és spórolt nekünk egy csomó időt péntek este fél hétkor!

A bevándorláshoz beadandó pakkunk így 95%-os, ezt még ma feltornázzuk 98%-ra, holnap pedig, ha meglesz a bank statement, akkor be is adjuk, vagy legkésőb hétfőn. Ha hétfőn, akkor egy hétbe került összeszedni mindent. 

Takapunán még benéztünk egy nagyon szimpi bölcsibe is, nagyon örültek nekünk, bár helyük az nincs, ami nem is baj, egyelőre, mert heti 245 dolárokért lehet odatenni a gyereket. Valami megmagyarázhatatlan okból itt borzasztó hülyén működnek a napközbeni gyerektároló intézmények, 9h-15h-ig, ami pont akkora segítség, hogy ne tudd se bevinni, se elhozni a gyereket, mert nincs az a munkahely, ami ezt lehetővé teszi. Ez, amit megsasoltunk, viszont 7:45-től este hatig tárolja a leszármazottakat, ami nekünk ideális lenne, viszont ahhoz, hogy igénybevegyük két fizetés kell. Na egyelőre ez még nem égető, mert amíg a nej dolgoz szorgosan, addig én itthon tudok lenni a gyerekkel, de remélem mielőbb találok állást, akkor viszont nem lesz hova tenni szegényt. Egyébként meglepően nyitott volt, az oviban nagyon be akart menni a lurkók közé, meg tetszett neki a vezetőnéni is. Nekem is, de öreg hozzám 🙂 Ráaádsul a bölcsi közel is lenne hozzánk, tehát nem lenne lehetetlen beérni nyolcra, ha háromnegyedkor belökjük a gyereket az ajtón, hogy kiessen a gumicsimmájából. 

Nekünk kicsit bonyás az ügyintézés, mert a nej ugye talent vizára megy, én open permitet kapok a nej talent vizája után, (miután közjegyző előtt aláírta, hogy finanszíroz, ha nem dolgozom) a gyerek viszont, akinek nem lehet munkavállalási engedélye, egy olyan hosszú turistavízumot kap, mint amilyen hosszú a nej vízuma. Ehhez kb. kilencvenezer rurikát kellett kitölteni, és válogatott baromságokra válaszolni. Sebaj, ezzel nem ijesztenek el!