Címke: auckland

Beküldve:

Auckland super city

A város röviden: 1086 négyzetkm, megközelítőleg 1.4millió ember lakja, a népsűrűség 1209fő/km2. Emellett Auckland a világ legnagyobb polinéz városa is, úgy négyszázezer polinéz lakik itt. Ez még nem akkora baj, de maga a város több településből áll, meg szigetekből és nem triviális a múködtetése, most pedig nagy változás készül.

auckland „Auckland super city” bővebben

Beküldve:

Maungakiekie

Mivel remek napsütés fogadott vasárnap bennünket, gondoltuk sétálunk egyet, valahol, ahol még nem voltunk. Választásunk a Cornwall parkra esett, és ha már ott voltunk, akkor megnéztük a hányatott sorsú One Tree Hill-t is.

birkák a hegyen


Az One Tree Hill Auckland kellős közepén helyezkedik el, egyike a számos vulkáni eredetű kúpnak, és egyike a legnagyobbaknak is. Roppant kedvező elhelyezkedését észrevették az őslakosok is, és már az 1700-as évektől a Wai o Hua maori törzs lakóhelye volt. Mivel Auckland két nagy öbléhez is közel esik, (Waitemata Harbour keletre és Manukai Harbour nyugatra ) kényelmesen tudták ellenőrizni a más törzsek észak-déli irányú mocorgását, valamint a magaslati pont miatt remekül védhették is a területet a mocorgók ellen.

(n)One Tree Hill


A vulkáni kúp és az azt körülvevő vidék rendkívül termékeny, többezer fős közösség éldegélt a területen, sőt, a hegyet teraszolással még kényelmesebbé tették, és erődítették. Ennek nyomai máig láthatóak. Ami leginkább látható, az viszont a fehér ember miatt van, a hegytetőn magasodik Sir John Logan Campbell síremlékét díszítő obeliszk, amely a város számos pontjáról kiválóan látszik. Az emlékműtől pedig kiválóan látszik a város számos pontja, úgyhogy egy-egy. Gyönyörű, ahogy az ember körbesétál a hegytetőn és elétárul a csendes óceán és a tasmán tenger is, meg Acukland végtelensége, távolban a Rangitoto és a Waiheke sziget.

a szomszéd vulkán a Mt. Eden

Visszatérve Campbellhez, neki farmja volt az akkori Auckland külvárosában, majd utazgatott és amikor visszatért 1880-ban, kigondolta, hogy nagy udvarházat épít, a hegy lankáira és mindent fákkal ültet be, köztük olajfákkal is. 20 évvel később feltűnt neki, hogy a város ellep mindent és nincs egy nyugodt zug a környéken, ahol sétáni lehetne egyet nyugodtan. Ezt a tűrhetetlen állapotot úgy gondolta feloldani, hogy az egész birtokot a városnak adományozza és parkot létesített, egy Austin Strong nevű tájépítész tervei alapján.


park


Eredetileg Corinth Park lett volna, de 1901-ben, pont erre meg a szomszédban (OZ) járt Cornwall hercege és herceginája, a későbbi Ötödik György király és a nagy hajóról elnevezett Mary királynő. Sose jobb alkalmat, hogy az ember a köz javára cselekdjék, pláne ha tiszteletbeli polgármesteri címet kap az arrajáró excellenciáktól, az újzélandi népnek ajándékozta a parkot és kérelmezte őkegyességüket, hogy hadd nevezze el Cornwall parknak, na, légyszi… A brit uralkodó osztály kivételes jószívűséggel van megáldva, mint az közismert, hát hagyták a jóembernek, akit később lovaggá is ütöttek. (megszőrösödött) A maorikkal is jóban volt, a síremlékén jó sok maori szöveg van, ennek idézésétől hely hiányában eltekintek.

a parkba vezető pohutukawa allé


A hegy és környéke ma is közterület, maga a One Tree Hill Domain a városi tanács kezelésében van, az azt övező Cornwall Parkkal együtt összesen 220 hektár zöldterülettel gazdagítja Aucklandot. (a parkba autóval csak este hatig lehet bemenni) Ebből 120 hektáron gazdálkodás folyik, birkák és tehénkék legelnek, teljesen vidéki képet festve a nagyváros közepén. Legalább a játszótérre igyekvő gyerekek látnak tehenet élőben.

automata fű-tej konverterek

Maga hegy is nagyon szép, a vulkáni formációk vastag zöld rétegbe burkolóznak, de a park az minden képzeletet felülmúlóan gyönyörű. Természetesen nem hiányoznak a köztéri barbik és a padok és a piknikező családok (tél van, vagy mi) e hatalmas, csudálatos fákkal, élénkzöld gyeppel és rengeteg madárral felszerelt park kedvelt célpontja a helyi erők hétvégi sétájának. (kutya csak pórázon!) Öröm nézni, hogy a gyerekek szaladgálnak, a népek bringáznak, és nem ordít senki, hogy fűre lépni tilos, ebadta huligánok!

a képen egy esküvőt rejtettünk el

A hegyen Auckland alapításának idején egy hatalmas fa állt, majdnem a csúcson, erről kata a hegy a One Tree Hill nevét. Az a fa pohutukawa volt (metrosideros excelsa) de egy fehér telepes kivágta 1852-ben, máig viták vannak, hogy rombolásdiból vagy tüzifa kellett neki. Pohutukawából egyébként hatalmas példányok vannak a parkban a hegy lábánál, meg a lankákon egy 150 éves, hatalmas.

150 éves


A maorik szerint a hegy a totara fáról (podocarpus totara) kapta a maori nevét. Mindenesetre 1870 körül fenyőféléket ( pinus radiata ) ültettek a hegytetőre, hogy legyen legalább fa a csúcson. Az első komolyabb balhé a hatvanas években volt, amikor egy tengerentúli cserkészcsapat levagdosta a hegyen a két fiatalabb fenyőfélét. A maradék egy fa egészen 1994-ig sértetlenül díszelgett a hegy ormán, amíg egy maori tiltakozókból álló csapat láncfűrésszel nem esett neki szegény fának, részben, mert az nem őshonos újzélandi fa. (részben meg a függetlenség évforulója volt) Másodjára sikeres volt az akció, 2000 októberében újabb láncfűrészes kísérlet során a fa jóvátehetetlenül megsérült, és mivel a hatóságok féltek, hogy a haldokló fa kidől és balesetet okoz, inkább eltávolították, a helyére azóta sem került másik fa, (a maorik nem hagyják, sőt a városi tanácsnak el kell távolítani az illegálisan ültetetteket is) viszont így sikerült a köznyelvben a One Tree Hill név helyett a „None Tree Hill” nevet a buckára ragasztani.

vegyük észre! a ’96-os felvételen még ott a fa a hegytetőn! (wikipedia)

A parkban van még egy csillagvizsgáló és planetárium (amely két aszteroidát is felfedezett a 19620-ast amely az Auckland nevet kapta és a 23988-ast, amely a Maungakiekie-t) és itt van az Acacia Cottage nevű házikó, amely az egyik legrégebbi újzélandi faházikó, 1841-ben építették és azóta köszöni jól van, pedig kétszer is odébb rakták. Régen ebben lakott Campbell úr is még kereskedő korában, mielőtt a nép a „father of auckland” becenevet ajándékozta neki és messze azelőtt, hogy lovaggá ütötték volna. A házikó egyébként a Shortland streeten állt, – ami ma a város legközepe, toronyházakkal és bizniszmenekkel – amikor a telepesek nagyrésze még sátrakban lakott. 1920-ban vitték át a Cornwall parkba, ami amúgy is Campbellről szól.

acacia cottage


No és természetesen van itt egy játszótér is, amely a mai szép napon sok kis lurkót vonzott, akik nem nagyon zavartatták magukat a félóránkét szemerkélni kezdő esőtől. Mi is játszótereztünk a gyerekkel, aztán sétáltunk a park hatalmas fái között, hol egy esküvőbe, hogy egy népes ázsiai család barbis piknikjébe botolva, kerülgetve a az irdatlan mennyiségű sportolót, sétálót, akik mind élvezték a napocskát. Nekem nagyon tetszett, hogy hiába az elképzelhetetlenül magas ingatlanár, hiába a a városi helyhiány, 220 hektáron nem lesz pláza meg parkoló meg ipartelep. Megmarad az aucklandiak parkjának.

balra legelő, jobbra obszervatórium
Beküldve:

nekivág,megy,érkezik

A hosszas és néhol kapkodó felkészülés után a 2008-as év első napját a nekivágással töltöttük, a másodikat és harmadikat menéssel és megérkezéssel. A szakadó hóból és részben takarított autópályák világából a nemzetközi légiforgalom roppant fárasztó karmaiba vetettük magunkat, Bécsből szállt fel velünk az Emirates airbusa, amely kb. 6 óra alatt Dubai-ba röpített. Ez még önmagában nem volt fárasztó, de aztán ottani idő szerint éjféltől reggel tízig kellett várakozni a Dubai reptéren, ami minden képzeletet felülmúlóan szar ügy. Két órát csak eltöltöttünk sétálgatással, nézelődéssel és a magát mindenhol dícsérő DDF (Dubai Duty Free) alkalmazottainak molesztálásával, de ez is unalmas egy idő után. Rövid idő után, ugyanis a reptér monumentalitását erősen ellenpontozza a DDF szánalmasága és az összes reptéri alkalmazott villanyszerelő-zöld öltönyzete. Mindenki nagon kedves, de a reptér maga egy igénytelen hely, az utasok a világ legkölünbözőbb pontjairól érkeznek és próbálnak átszállni. A két út közti időt földön heveréssel töltik, európai szemmel lenyűgöző az a profizmus, amellyel képesek több órát egy testhelyzetben semmitteni, üveges tekintettel. A nagyrészük egyébként lefekszik a földre és alszik, a kelet és afrika legváltozatosabb rongyaiban. A mellékhelységek is furák voltak nekünk, a jó öreg pottyantós itt van rozsdamentesben és a wc papírral átellenes oldalon kis kézizuhany… Aludni nem nagyon tudtunk, a nyüzsgés csak hajnali négy és hat között csökkent valamelyest, a cuccunkat viszont nem mertük felügyelet nélkül hagyni, szóval leginkább sétáltunk ide-oda, hogy ki van-e már írva a gépünk, meg a gyerekre vigyáztunk, hogy tudjon aludni, valaki meg ne egye véletlenül. Az egész élmény borzasztó volt, eginkább azért, mert mind a ketten aggódtunk, hogy elkapunk valamit. Amikor végre kiírták a gépünket, odahurcolkodtunk, becsekkoltunk és megkezdtük életünk legrosszabb utazását (ideértve a vasárnap délutáni bp-szarvas volánbuszt!). Az Emirates légitársaság nagyon kellemes és jól felszerelt, induláskor elsorolta a kapitány, hogy a személyzet milyen nyelveken tud kommunikálni, a tizenkettő között volt az urdu és a szuahéli is… A Dubai-Melbourne (ami a mi kirándulásunkon csak technical stop volt) út rém hosszú, vagy 14 óra, és együtt utaztunk egy rémes családdal, ahol a gyerekek ordítottak, afgán anyus meg bulivudi romantikus filmeket nézett, oda se bajszintva a büdös kis kölkökre. Mivel folyamatosan ordítottak, a pihenésünk kizárt volt, bár a légikísérők mindent megtettek, de állítólag tilos feldarabolva a mellékhelységben kivákumozni a gyerekeket a gépből… Melbourne remek hely, biztos, mi csak átszaladtunk a légikikötő egyik feléről a másikra, ahol becsekkoltunk és már szálltunk is fel, immáron uticélunk, Auckland felé. A 3 órás autózás bécsig, 6 órás út dubai-ig, a 10 óra várakozás dubaiban, a 14 órás repülés melbournig után megnyertük az akkor már, sétagaloppnak számító 3 órát Aucklandig. Menet közben rájöttünk, hogy ha hülye és feledékeny az ember és nem olvassa el a repjegyét, akkor elveszik az időzónák és levegőben töltött órák között, tehát rájöttünk, hogy nem is másodikán fogunk megérkezni Újzélandra, hanem harmadikán… Ilyen hosszú utazás valószínűleg kiesik az értelmezési tartományunkból, tehát el se tudtuk képzelni, hogy lehet elsején reggel elindulni és harmadikán délben megérkezni… Pedig de. Sebaj, egy nap szállás feleslegesen kifizetve, de a bennünket váró Csanádnak sikerült rájönnie magától, hogy mi voltunk hülyék, nem ő és a jó időben várt bennünket a reptéren. Túljutva az okmányok vizsgálatán, leadva az arrival cardot, jött a bioszekuriti, nehogy behurcoljunk valamit. Mivel mi bevallottuk a bakancsainkat meg Kata kis szobrocskáját, fából, ezt le is csekkolták (tényleg, megnézték a cipőtalpainkat!) majd óvatlanul beengdtek az országba, belepecsételve egy 3 hónapos tourist vízumot az útlevelünkbe, ezzel beléptünk az országba. Szeles napsütés várt, a kabátjaink értelmetlenül utaztak velünk, utoljára akkor jöttek jól, amikor Bécsben bementünk az autóból a reptér épületébe. Sebaj, Csanád elhozott a hostelig becsekkoltunk, lepakoltunk, majd sétálni mentünk, hogy nehogy elaludjunk, ekkorra már eléggé elzombisodtunk, sétáltunk meg ettünk meg ilyesmi, sok emlékemet csak a kineziológus konferencia tudná előcsalni. A hostelbe visszatérve alaposan megfürödtünk, nem is gondolná az ember, hogy ez mennyire jól tud esni ilyen hosszú út után, de pedig de. Sőt.


 A másik kellemetlen dolog, hogy annyira kimerítő út volt, hogy szegény immunrendszerünk sem viselte jól, ezért mindkettőnknek fáj a torka kicsit, de a csepészett neocitran majd segít. Akinek semmi baja és remekül bírta az egész hercehurcát, az Eszter, némi nyűgösködést leszámítva pompásan állta a sarat, ráaádsul ő még hajlandó bármely élethelyzetben hirtelen elaludni, ezt gyakran meg is tette. Az első benyomás, amely emlékkönyvek és női magazinok szerint roppant fontos, számunkra remek volt.

Ennek az országnak jó illata van.

Blogged with Flock