Autós adminisztráció a zátonyon

Új-Zélandon a járműbirtoklás viszonylag általánosnak tekinthető kényszerűség, autó nélkül itt nem sokra megy az ember. Az utóbbi években ugyan fellendült az új autók piaca, de meg sem közelíti azt az össznépi, önfeledt szórakozást, amelyet a használt járművek adásvétele biztosít a szigetlakóknak. Nem véletlen, hogy ez az erős piac kitermelte magának az erre épülő, kiszolgáló bizniszeket is.

Autós adminisztráció a zátonyon részletei…

Autós adminisztráció

 

Volt ugyebár nekünk az a szép almazöld-metál nissanunk, amit januárban olyan könnyelműen megvettünk a piacon. Használtuk, elfáradt, eladtam, elvitték, csak a két rendszám maradt belőle. Mivel így a központi központ szerint az autó forgalomban van, kell utána fizetni regisztrációt, amit én nem szerettem volna, különös tekintettel arra, hogy azóta az autóból szerintem hétezer darab sörösdobozt készítettek.

Most leírom lépésről-lépésre, hogy hogyan megy az ilyesmi itt a zátonyon, az adminisztráció folyamatát, melyik hivatalokat kell felkeresni, meg mindent:

Először is, ahhoz, hogy kivonathassunk egy járművet a forgalomból, nálunk kell legyen a két hatósági jelzés (rendszám), annak igazolása, hogy – amennyiben a jármű üzemanyaga nem a vásárlás helyén adózik – be van fizetve a Road User Charge (ezesetben szükségünk van egy hiteles kmóra állásra), az a papír amit a LandTransport küldött az autó átíratása után*, valamint egy olyan okmány, amellyel igazolni tudjuk, hogy mi saját magunk vagyunk, nem pedig valaki más.

Ha mindez megvan, akkor fogjuk magunkat (és a fentieket) és beballagunk a legközelebbi LandTransport irodába, vagy egy ügynökségre, mint például az AA. (mivel a rendszámot le kell adni, ezért a posta erre az egyre nem alkalmas) Itt kitöltjük alaposan az MR15 nyomtatványt, amely azonosítja a járművet (motorszám, alvázszám, rendszám) valamint minket, megjelöli a kivonás okát (ez mindenféle lehet, a lopástól a totálkárig), majd a pultnál a nénibácsi összenézi az adatokat a központi központ adataival, és ha minden egyezik, akkor lepecsételi a papírt, elveszi a rendszámot és szép napot kíván.

Hősünk esetében ez a takapunai AA irodában, 7 perc 31 másodpercig tartott (mértem!) ebből 5 perc volt kb, amíg kitöltöttem a papírt (ki kellett néznem a másik papírból* a motorszámot meg az alvázszámot), a többi pedig, hogy a néni ellenőrizze a dolgot és elvegye a rendszámot a hónom alól. Mivel a nissan benzinges volt, ezért nem kellett rá RUC-ot fizetni, így elmaradásom sem lehetett, tehát a forgalomból kivonás nem került pénzbe

Az már csak hab a tortán (meggy a habon, sőt csokireszelék a meggyen), hogy emlékeztek arra, hogy most csináltam jogsit és megkérdezték, hogy hogyan sikerült, ezután örültünk együtt, hogy milyen ügyesen levizsgáztam, megdícsértek szépen, veregettük egy kicsit a vállamat.

 

*= amikor az egyszeri izélandi vásárol egy járművet, akkor az átiratás után (NZD 9.20) kb. egy héttel érkezik postán egy levél a LandTransporttól (Ikiiki Whenua Aotearoa), benne az MR3 becenevű nyomtatvánnyal, hivatalosan “certificate of registration”  amely az alábbi információkat tartalmazza (a nissan esetében):

 

  • jármű gyártója (nissan)
  • modell neve (bluebird)
  • gyártás éve (1990)
  • motor űrtartalma (1974 köbcenti)
  • kasztni fazonja (saloon)
  • alvázszám
  • motorszám
  • felhasználási mód (private passenger)
  • első NZ regisztráció helye és ideje (Henderson, 1990, júni 29.)
Ezen felül van még egy “előző tulajdonosváltások listája” rész is, ahol nem meglepő módon az autó eddigi tulajdonosváltásai vannak feltüntetve, az aktuális tulajdonosnál lezajlott műszaki vizsgán rögzített km-óra állással. A nissannak én a nyolcadik tulaja voltam. Az első tulaj 81950km után adta el. 
Most jön a ravaszság. Ha már a földelhordási hivatal kiküld valamit az új tulajnak, akkor ésszel csinálja, ha megfordítjuk az MR3-at, akkor csiribú-csiribá: MR13 lesz belőle, és az lesz a neve hirtelen, hogy  Notice of Change Registered Ownership of Motor Vehicle, vagyis ezzel a papírral tudjuk eladni a járművet, ha nem szeretjük már (vagy egyéb okból). Kitöltetjük a vevővel az “új tulaj” részt, és elmegyünk vele a postára átiratni. Mivel a lap alja az MR13A nyomtatvány, amely leválasztható (perforáció, a világ nyolcadik csudája!) ezt nekünk kell bedobni a postaládába (nem kell bélyeg rá), miután kitöltöttük, hogy ki vette meg a kocsit. Az új tulaj természetesen majd kap egy ugyanilyen papírt a postán.
Röviden összefoglalva, amikor vásároltunk egy járművet, kapunk az államtól egy igazolást erről, amely igazolás egyben a következő tulajdonosváltás komplett dokumentálására és ügyintézésére is alkalmas, mind az eladó, mind a vevő oldaláról és egyszer kell bemenni vele a postára 5 percre. Azt külön szeretném kiemelni, hogy egy A4-es lapon 3 nyomtatvány van, amelyből az egyiket csak be kell dobni a postaládába. Nagyjából egy államnak ennyi köze is van a saját polgárai által használt járművek adásvételéhez.
.

Ügyintézkedés

Ma nagyon szorgosak voltunk, csomó mindent elintéztünk. Kellett igazolványkép, fordításhitelesítés, autóátírás, kulcs-, és fénymásolás. Átballagtunk Takapunára, ahol mindenféle facilitás rendelkezésre áll, és fénymásoltattunk mindenféle beadandó papírokat. Egy nagyon helyes pici nyomdai cég vállal ilyesmit, nagyon jópofa két fiatal dolgozott éppen ott és ami még nagyon tetszett, hogy a várakozást nem színes magazinok olvasgatásával töltöttük, amelyekből kiderült volna, hogy “saját lábát rágta le a hűtőben rekedt fiú” meg “kutyát szült a kétfejű nő”, hanem volt a fotelek közötti kisasztalon vagy 4 ördöglakat, amelyek teljesen le is kötöttek minket, amíg elkészültek a másolatok. A gyereket nem, így ő kiborított egy nagy pohár vizet a szőnyegpadlóra, de hát valamivel neki is kellett szórakozni.

Ezután bementünk a postára, ahol pár perc alatt a nevünkre került az autó, majd kapunk levelet a Land Transporttól, hogy tényleg.Nagyon jópofa, hogy a kérdések a nyomtatványon kimerülnek a név, cím, rendszám, igazolványszám felrásában. Tehát nem kell az előző tulaj hétvégi telkével szembelakó garázsszomszédjának a helyrajzi száma. Azt ugye tudjuk ki adja el (most az ő nevén van, könyörgöm!) azt meg most megtudjuk ki vette meg, más meg kit érdekel? És mégis bekerül az ember a nyilvántartásba, a kocsi is, és működik a dolog.

A postáról elkocogtunk a fényképészhez, aki szakmája aranykoszorús mestere, hosszan magyarázta, hogy micsoda recesszió van a világban és, hogy milyen bonyolult szabályokat kell betartania annak, aki igazolványképet készít. Miután végighallgattuk a kedves bácsika lamentálását, aki még egy tündéres mesekönyvet is ajándékozott a gyereknek, a jóember elhúzta a faltól a polcot és a helyére állított bennünket, és a szigorú előírásoknak megfelelően kézből, képenvakuzva elkészítette a fotókat. Egészen biztos, hogy minden előírásos volt, mert még kék(!) kartonpapír is volt a falra ragasztva celluxszal, tehát a fény direkte az igazolványképek szabványai szerint jött-ment. Aszonta az iparos, hogy negyed óra múlva menjünk vissza, így körbesétáltuk a takapunai “belvárost”, amit nagyon szeretünk, vettünk csokis muffint meg egy micimackó könyvet az antikvárban, aztán visszakocogtunk és felmarkoltuk a képeket.

 Csanádék felé sétálva még egy kicsi, ámde lepukkant tábla alapján megleltük a kulcsmásoló embert, aki tökéletesen rejtély, hogy mi a frászból él. Nem csak kulcsot másol, hanem a szakmai sztenderdek szerint cipőt is javít, de hogy hogy talál be a vevő egy emberszélességű folyosó leghátsó végébe, ahol a roppant kedvesen kuplerájos boltja van… na sebaj, a kulcsot lemásolta, a másolat is működik, úgyhogy örömmel járultunk hozzá az életszínvonalához azzal, hogy igénybevettük a szolgáltatást.

Ezután kinyomtattuk a hiányzó papírokat, a lányok Krisztivel elhúztak a városba valami makeup nemtommikért, én meg felkészültem a közjegyzővel való találkára, amit már tegnap megbeszéltünk. /-ra érkeztünk meg a tiszteletbeli konzulhoz, aki egyben JP is (Justice of Peace) és még magyar is, tehát nem csak a másolatot, hanem a fordítást is hitelesíti. 

Minden simán ment, csak a nej diplomájának a fordítását nem fogadta el, mert hiányos volt (na Longboat, leszkapsz! 🙂 úgyhogy – mivel időnk az nem nagyon van – előrántottam a harci laptopom, pótoltam, amit kért, amikor bólogatott, hogy így már aláírja és lepecsételi, akkor pendrájv, bele konzul úr laptopjába, onnan kinyomtattam, pecsétek, és már jöttünk is el. Nagyon szépen köszönjük, hogy ilyen segítőkész volt és spórolt nekünk egy csomó időt péntek este fél hétkor!

A bevándorláshoz beadandó pakkunk így 95%-os, ezt még ma feltornázzuk 98%-ra, holnap pedig, ha meglesz a bank statement, akkor be is adjuk, vagy legkésőb hétfőn. Ha hétfőn, akkor egy hétbe került összeszedni mindent. 

Takapunán még benéztünk egy nagyon szimpi bölcsibe is, nagyon örültek nekünk, bár helyük az nincs, ami nem is baj, egyelőre, mert heti 245 dolárokért lehet odatenni a gyereket. Valami megmagyarázhatatlan okból itt borzasztó hülyén működnek a napközbeni gyerektároló intézmények, 9h-15h-ig, ami pont akkora segítség, hogy ne tudd se bevinni, se elhozni a gyereket, mert nincs az a munkahely, ami ezt lehetővé teszi. Ez, amit megsasoltunk, viszont 7:45-től este hatig tárolja a leszármazottakat, ami nekünk ideális lenne, viszont ahhoz, hogy igénybevegyük két fizetés kell. Na egyelőre ez még nem égető, mert amíg a nej dolgoz szorgosan, addig én itthon tudok lenni a gyerekkel, de remélem mielőbb találok állást, akkor viszont nem lesz hova tenni szegényt. Egyébként meglepően nyitott volt, az oviban nagyon be akart menni a lurkók közé, meg tetszett neki a vezetőnéni is. Nekem is, de öreg hozzám 🙂 Ráaádsul a bölcsi közel is lenne hozzánk, tehát nem lenne lehetetlen beérni nyolcra, ha háromnegyedkor belökjük a gyereket az ajtón, hogy kiessen a gumicsimmájából. 

Nekünk kicsit bonyás az ügyintézés, mert a nej ugye talent vizára megy, én open permitet kapok a nej talent vizája után, (miután közjegyző előtt aláírta, hogy finanszíroz, ha nem dolgozom) a gyerek viszont, akinek nem lehet munkavállalási engedélye, egy olyan hosszú turistavízumot kap, mint amilyen hosszú a nej vízuma. Ehhez kb. kilencvenezer rurikát kellett kitölteni, és válogatott baromságokra válaszolni. Sebaj, ezzel nem ijesztenek el!