Autós adminisztráció a zátonyon

Új-Zélandon a járműbirtoklás viszonylag általánosnak tekinthető kényszerűség, autó nélkül itt nem sokra megy az ember. Az utóbbi években ugyan fellendült az új autók piaca, de meg sem közelíti azt az össznépi, önfeledt szórakozást, amelyet a használt járművek adásvétele biztosít a szigetlakóknak. Nem véletlen, hogy ez az erős piac kitermelte magának az erre épülő, kiszolgáló bizniszeket is.

„Autós adminisztráció a zátonyon” bővebben

Autós adminisztráció

 

Volt ugyebár nekünk az a szép almazöld-metál nissanunk, amit januárban olyan könnyelműen megvettünk a piacon. Használtuk, elfáradt, eladtam, elvitték, csak a két rendszám maradt belőle. Mivel így a központi központ szerint az autó forgalomban van, kell utána fizetni regisztrációt, amit én nem szerettem volna, különös tekintettel arra, hogy azóta az autóból szerintem hétezer darab sörösdobozt készítettek.

Most leírom lépésről-lépésre, hogy hogyan megy az ilyesmi itt a zátonyon, az adminisztráció folyamatát, melyik hivatalokat kell felkeresni, meg mindent:

Először is, ahhoz, hogy kivonathassunk egy járművet a forgalomból, nálunk kell legyen a két hatósági jelzés (rendszám), annak igazolása, hogy – amennyiben a jármű üzemanyaga nem a vásárlás helyén adózik – be van fizetve a Road User Charge (ezesetben szükségünk van egy hiteles kmóra állásra), az a papír amit a LandTransport küldött az autó átíratása után*, valamint egy olyan okmány, amellyel igazolni tudjuk, hogy mi saját magunk vagyunk, nem pedig valaki más.

Ha mindez megvan, akkor fogjuk magunkat (és a fentieket) és beballagunk a legközelebbi LandTransport irodába, vagy egy ügynökségre, mint például az AA. (mivel a rendszámot le kell adni, ezért a posta erre az egyre nem alkalmas) Itt kitöltjük alaposan az MR15 nyomtatványt, amely azonosítja a járművet (motorszám, alvázszám, rendszám) valamint minket, megjelöli a kivonás okát (ez mindenféle lehet, a lopástól a totálkárig), majd a pultnál a nénibácsi összenézi az adatokat a központi központ adataival, és ha minden egyezik, akkor lepecsételi a papírt, elveszi a rendszámot és szép napot kíván.

Hősünk esetében ez a takapunai AA irodában, 7 perc 31 másodpercig tartott (mértem!) ebből 5 perc volt kb, amíg kitöltöttem a papírt (ki kellett néznem a másik papírból* a motorszámot meg az alvázszámot), a többi pedig, hogy a néni ellenőrizze a dolgot és elvegye a rendszámot a hónom alól. Mivel a nissan benzinges volt, ezért nem kellett rá RUC-ot fizetni, így elmaradásom sem lehetett, tehát a forgalomból kivonás nem került pénzbe

Az már csak hab a tortán (meggy a habon, sőt csokireszelék a meggyen), hogy emlékeztek arra, hogy most csináltam jogsit és megkérdezték, hogy hogyan sikerült, ezután örültünk együtt, hogy milyen ügyesen levizsgáztam, megdícsértek szépen, veregettük egy kicsit a vállamat.

 

*= amikor az egyszeri izélandi vásárol egy járművet, akkor az átiratás után (NZD 9.20) kb. egy héttel érkezik postán egy levél a LandTransporttól (Ikiiki Whenua Aotearoa), benne az MR3 becenevű nyomtatvánnyal, hivatalosan „certificate of registration”  amely az alábbi információkat tartalmazza (a nissan esetében):

 

  • jármű gyártója (nissan)
  • modell neve (bluebird)
  • gyártás éve (1990)
  • motor űrtartalma (1974 köbcenti)
  • kasztni fazonja (saloon)
  • alvázszám
  • motorszám
  • felhasználási mód (private passenger)
  • első NZ regisztráció helye és ideje (Henderson, 1990, júni 29.)
Ezen felül van még egy „előző tulajdonosváltások listája” rész is, ahol nem meglepő módon az autó eddigi tulajdonosváltásai vannak feltüntetve, az aktuális tulajdonosnál lezajlott műszaki vizsgán rögzített km-óra állással. A nissannak én a nyolcadik tulaja voltam. Az első tulaj 81950km után adta el. 
Most jön a ravaszság. Ha már a földelhordási hivatal kiküld valamit az új tulajnak, akkor ésszel csinálja, ha megfordítjuk az MR3-at, akkor csiribú-csiribá: MR13 lesz belőle, és az lesz a neve hirtelen, hogy  Notice of Change Registered Ownership of Motor Vehicle, vagyis ezzel a papírral tudjuk eladni a járművet, ha nem szeretjük már (vagy egyéb okból). Kitöltetjük a vevővel az „új tulaj” részt, és elmegyünk vele a postára átiratni. Mivel a lap alja az MR13A nyomtatvány, amely leválasztható (perforáció, a világ nyolcadik csudája!) ezt nekünk kell bedobni a postaládába (nem kell bélyeg rá), miután kitöltöttük, hogy ki vette meg a kocsit. Az új tulaj természetesen majd kap egy ugyanilyen papírt a postán.
Röviden összefoglalva, amikor vásároltunk egy járművet, kapunk az államtól egy igazolást erről, amely igazolás egyben a következő tulajdonosváltás komplett dokumentálására és ügyintézésére is alkalmas, mind az eladó, mind a vevő oldaláról és egyszer kell bemenni vele a postára 5 percre. Azt külön szeretném kiemelni, hogy egy A4-es lapon 3 nyomtatvány van, amelyből az egyiket csak be kell dobni a postaládába. Nagyjából egy államnak ennyi köze is van a saját polgárai által használt járművek adásvételéhez.
.

Autókról

 

Az egész hét az autóinkról szólt, legalábbis így péntekre minden tagja a flottának sorrakerült valamiért. Elsősorban a ződautó az izgalmas, mert egy óra múlva lejár az aukció ami teljesen érthetetlenül zajlik, a licitálók közül egy sem nézte meg az autót, sőt nem is érdeklődött se telefonon se emailban. Csak licitez. Odáig fajultak, hogy 455 dollárra rugdosták fel az árat és nincs kizárva egy kis aukcióvégi bátorságpróba sem, gyakran az utolsó 1-2 percben történik egyáltalán valami.

A nagyautó kapott egy alapos törődést, olaj és szűrőcseréket, új szíjakat és meghosszabbítottam a regisztrációját is, szóval most minden klafa, legalábbis útontartózkodási szempontból, meg van adva a császárnak ami jár neki. Jövő héten még kap egy kis finomhangolást, mert sokat fogyaszt és van egy kis hangja, de majd Dízel Lali beállítja, elvittem megmutatni, hogy mivan. Szerinte jó állapotban van és jó áron vettem, úgyhogy most emiatt nem aggasztom magam. Majd a budget aktuális állásától függően kap egy váltóolaj cserét is, mert aszonta a szaki, hogy az koszos és az nem jó az automatáknak.

Időközben lejárt a műszakija a mazdának is, úgyhogy ma elvittem az emberevőhöz, aki nagyon kedves alak és otthagytam neki. Az élet igazságtalansága, hogy egyesek autószerelők és egész nap ilyen zörömbölő masinákkal játszhatnak, sőt, pénzt is kapnak érte és az anyukájuk nem szidja le őket, hogy megint összekenték magukat valami ragaccsal. Ami igazán meglepő volt, hogy a 17 éves 626-os mazda simán vette az akadályt, a 30 dolláros műszaki vizsgát csak egy 20 dolláros munkadíj növelte, mert valamit kellett varázsolni a gumikkal (a pótkerék került fel), az egyik a kresz limitje alá kopott, de egyébként nem kellett hozzányúlni. Amúgy is nagyon pipec kis járgány, nem csörög, nem zörög, megyeget szépen és jó nagy is, úgyhogy szeretjük.

Azért is volt fontos, hogy minden rendben legyen vele, mert a mazdával akarok kedden vizsgázni menni, lévén az manuális váltóval szerelt gépezet, így majd a jogsimba – ha átmegyek – nem fog belekerülni, hogy csak automatát vezethetek. 

UPDATE: 

Elkelt a ződautó, valaki nem átallott érte 496 dollárokat licitálni. Remélem mihamarébb elviszi és fizet. A kocsit ezeré’ vettem januhárban a pinacon és hat hónapot járkáltunk vele. Szerettük.

 

.

.

Birkák abuzálására alkalmatos készség

Na nem személyesen, kérem, hiszen gumicsizmám sincs, ami nélkül úgysem abuzálható szabályosan a birkanépség, vásároltunk egy adekvát eszközt a célra. Vasárnapon erős izgalmi állapotban behatoltunk az autópiacra, hogy körülnézzünk, és leltünk is soksok népeket, akik mind eladni vagy venni akartak, annak ellenére, hogy ömlött az eső.

Az alapvető igény az lett volna, hogy vásároljunk egy működőképes második kocsit, amibe mind beférünk és kirándulni is lehet vele, az se baj, ha nem benzinges. Gyors körbenézés után egy volt ami érdekesnek tűnt, azt el is vittük megnézni egy körre, a tulaj egy barátságos kiwiember volt, aki egészen addig volt jókedélyű, amíg meg nem hallotta az ajánlatomat.

Hosszas alkudozás után (kért telefonos segítséget is) még jó 15%-ot leharcoltam az árból, majd elcsattogtunk a postára átiratni, aztán meg haza. Nagyon jópofa jármű, elég nagy is, jó magasan ül az ember benne és mindenféle kütyü van benne amelyet az ördögi delejesség késztet működésre. Úgy híjják, hogy Isuzu Wizard és egy három literes TD motor van benne. Kapcsolható összkerékhajtás meg felező vagy mi, hogy szántani is lehessen vele. Van neki nagy csomagtartója meg nagy kereke meg bigyók. ’96ban gyártották és 168ezer km van benne.

Még ezzel sem tudunk nevezni az átlagos itteni magyarok járműgyűjtő versenyére, annyira alacsony a költsége a járműtartásnak, hogy hajlamos az ember egész flottákat legeltetni a lakóhelye közelében. Mi ennél sokkal szelídebben csináljuk, mindösszesen három járművünk van és a legelső szerzeményünk nemsokára búcsúzik tőlünk, sajnos annak komoly gondjai vannak, végül is csak hat hónapra vettük és annyit becsülettel ki is szolgált. Na, ha elment, akkor marad két járgány, felnőttenként egy, ahogy a gyerek mondja, a „szürkeató” meg a „nagyató”.

Autótartás Új Zélandon

Az autó fontos dolog, nem csak azért, mert nélküle itt mondjuk nagyon nehéz az élet, Magyarországon pedig azért, mert – leszámítva, hogy közlekedési eszköz – még mindig státuszkérdés. Ráadásul ott az autótulajdonos egy igen jól lehúzható, elbújni nem, vagy nehezen képes alak, a rá kirótt díjakat könnyű beszedni tőle, arról nem is beszélve, hogy az autó függőséget okoz, tehát az ember költ soksok pénzt, ami szuper mértékű adóbevételeket jelent.

Az otthoni helyzet mindenki számára világos, köbcenti alapú átírási illetékekkel, KGFB-vel, „szaladjonkiapostárafizessebeacsekketjöjjönvisszaaztánkiálítomaforgalmit”-al. Itt a zátonyon kicsit másképp megy a dolog, a cegesauto.hu felkérésére összefoglalom nagy vonalakban, hogy mi a helyzet.

 

Újzéland gyakorlatilag élhetetlen autó nélkül, így a személygépjárművek birtoklása annyira egyszerű, amennyire csak lehet. Mivel a kiwinépség meglehetősen kényelmes, a dolgok nincsenek agyon bonyolítva, nagyon röviden, ha az embernek van egy autója, befizeti az úthasználati licencet és érvényes műszaki vizsgája van, akkor semmi további teendője nincs, élheti világát. Az autótartás adminisztratív költségei alcsonyak, az elintézési mód egyszerű és gyors. A műszaki vizsga nem, de a licencdíj megfizetése elintézhető az inteneten három kattintással. Még ügyfélkapu sincs. 

Lássuk mik a kötelező körök:

Műszaki vizsga – warrant of fitness

Ha nincs érvényes műszaki vizsgánk, nem vehetünk részt a közlekedésben járművünkkel. Műszaki vizsgát az arra alkalmatos, regisztrált műhelyekben lehet végeztetni, ide tartoznak a direkt erre létrehozott wof stationok, az autóklub (AA, ami azért messze több, mint az autóklub) logója alatt és számos magánszerelőnél, aki minősítette magát wof vizsgáztatónak. Az ország 3500 pontján találhatóak ilyen állomások.

6 évesnél fiatalabb jármű esetén a vizsga 12 havonta kötelező, az ennél idősebb gépek hathavonta kénytelenek menni. A vizsga maga 25-45 dollár, (30 dollár egy kiló jó halfilé!) amennyiben nincs semmi gond, ezzel le is tudtuk a költségeinket. Ha az autónk megbukna a vizsgán, akkor két megoldás van, vagy ott helyben a vizsgáztató műhelyben orvosoltatjuk a gondokat, vagy elvisszük az autónkat kedvenc szerelőnkhöz (vagy megoldjuk magunk). 

Ha a kocsi megbukik a vizsgán, akkor is ki kell fizetni a díjat, de ha megcsináltatjuk az autón a feltárt hibákat, és 28 napon belül visszamegyünk oda, ahol eredetileg vizsgáltattuk, akkor ez a vizsgálat ingyenes.

Maga a vizsga egy általános biztosági felmérés ami az alábbiakra terjed ki:

  • gumik állapota (profilmélység is)
  • fékrendszer
  • szerkezeti állapt. (nem lehet rozsda a teherviselő elemeken)
  • világítóberendezések 
  • szélvédők (repedés, kavicsfelverődés)
  • ablakmosó és ablaktörlők
  • ajtók (biztonságosan nyílnak és záródnak?)
  • biztonsági övek (nem lehet kopott, vagy sérült, a csatoknak működniük kell
  • légzsákok (ha van)
  • sebességmérő
  • kormánymű és lengéscsillapítók. 
  • kipufogórendszer (Nem lehet szivárgás, a füst nem lehet fekete vagy a cső hangosabb,m int a gyári)
  • üzemanyagrendszer (nem lehet szivárgás).

Amire nem terjed ki a vizsgálat :

motor, kuplung, váltó és differenciálmű

kenőanyagok megléte és állapota

fékbetétek állapota (valójában megnézik és nem engedik át, ha cserére szorulnak)

fényezés és rozsda ott ahol nincs jelentősége (nem teherviselő szerkezeti elemek)

A sikeres vizsgát és a következő hat hónap lejártát egy matrica igazolja amit felragasztanak a szélvédő belsejére, tehát egy pillantással csekkolható, hogy érvényes-e a wof. Ha nincs matrica vagy lejárt, akkor megbüntet bennünket a rendőr, sőt, ha a parkolóőr észreveszi, hogy lejárt woffal parkolunk, akkor elszállíttathatja a járművet.

A vizsga nem pofára megy, a wof jogosultságú műhelyeknek komoly kézikönyv alapján kell dolgozniuk és a munkájukat dokumentálni papíron ÉS számítógépes rendszerben is. Tehát nem tudjuk megcsinálni, hogy itt nem ment át a kocsi és átmegyünk egy másik vizsgahelyre, mert a rendszám alapján egyből kiderül mit mért fel az előző szaki.

„Regisztráció” – úthasználati licenc

Valójában ez egy köznyelvi eltévelyedés, a processzust igazából licencing-nek hívják, a regisztráció az amikor egy autó belekerül a nyilvántartásba, rendszámot kap és forgalomba helyezik újzélandon. Ezt az esetet most nem tárgyaljuk. A forgalomban való részvétel mésik feltétele a licencdíj, ebből építik az utakat meg festik a zebrát meg veszik a narancssárga mellényt a közlekedésilámpa szerelőknek. Gyakorlatilag úthasználati díj. 3, 6, 12 hónapra váltható meg előre.

2-4 héttel az új díj befizetése/régi lejárta előtt levélben értesít a Land Transport, hogy le fog járni a licenced. (én is kaptam) A licenc megfizetését egy cédula igazolja, amit szintén a szélvédőre kell helyezni belülről, hogy bárki elolvashassa, tartalmazza a járgány típusát, korát, motorméretét és a rendszámot. Ha interneten intézzük, akkor postán kiküldik az új kártyát, ha hivatalban, akkor ott helyben kézbeadják. Én az AA (autóklub) irodájában voltam, 3 perc alatt a Land Transport levelét bemutatva fizettem és adták az újat. 

Ha nem fizetjük meg ezt a díjat, nem használhatjuk az utakat. 6 héttel a lejárat után kapunk egy késedelmi értesítőt. Ha erre sem fizetünk, akkor 6 hónap után kapunk egy figyelmeztetést, hogy fizessünk, de üstöllést. Ha ezután se, mert megátalkodottak vagyunk, és 12 hónapig nem fizetjük ki a díjat, akkor kapunk egy 2-4 hetes legislegutolsó lehetősget, hogy fizessünk, különben az autót kivonják a forgalomból. (megszűnik a regisztrációja) Ha erre se reagálunk, akkor fogják magukat és behajtják a díjat és minden költségüket.

Ha ezután hirtelen észbekapunk és még nem került elég pénzbe a mulatság, akkor újra forgalomba helyezhetjük a járművet, de most már mindent prompt fizetni kell, regisztrációt, rendszámot, első vizsgát, wof-ot, osztályba sorolást és persze licencdíjat.

Minden közúti járműnek licencdíjat kell fizetni, kivéve

– amit a törvény felment (tűzoltóautó)

– 40 évesnél öregebb járművek

– traktor, önjáró vagy vontatott mezőgazdasági gép

– utánfutó vagy utánfutóra épített lakókocsi ami kisebb, mint 3500kg tömegű

– mindenjárógépek (All terrain vehicles, ATV, például a légpárnás hajó)

A díjak az alábbiak:

 

járműfajta                       3hónap   ra    6hónapra     12hónapra
benzines – magán 51.50     95.39    183.22
benzines – Taxi 65.61    123.65    239.72
benzines – kölcsönzői 65.61    123.65    239.72
Nem-benzines – magán 76.07    144.52    281.46
nem-benzines – Taxi 90.18    172.78    337.96
nem-benzines – kölcsönzői 90.18    172.78    337.96
Utánfutó
kisebb,mint  3500 kg 14.45    21.34   35.12
Motorkerékpár
benzines – kisebb mint 61 cc 58.96   110.30 213.03
benzines – nagyobb, mint 61 cc 61.76    115.92 224.28      

 

Az autó tulajdoni átruházása is egyszerű kaland, mivel nincs forgalmi engedély meg törzskönyv, gyakorlatilag csak pénz kell hozzá, no meg egy jogsi. Ha én kimegyek Ellersliebe az autópiacra, megteszik valami és meg akarom vásárolni, akkor semmi mást nem kell tennem, mint kifizetni a kocsit, beballagni a postára vagy AA-hoz vagy bármilyen Land Transport logóval ellátott intézménybe és 9,20NZD ellenében az autó a nevemre kerül. Ugyanekkor az eladó is kitölt egy nyomtatványt (név cím, jogsi száma, rendszám) amely neki ingyenes és ezzel a dolog letudva, a kocsi az enyém. Ezután körülbelül 5-7 munkanappal, kapok én egy levelet a Land Transporttól, hogy megvettem az autót. A levél tartalmazza az összes előző újzélandi tulaj nevét, az adásvételek időpontját és az adásvételkor rögzített km-óra állást, amit a wof vizsgák alkalmával beleírnak a rendszerbe, úgyhogy az órák visszatekergetése értelmetlen cselekedet, hiszen ez az adat vásárlás előtt is lekérdezhető. Annak a levélnek az alja, amit a Land Transport küld, egy átírási papír. Ingyenesen postázható, az átírás ezen is intézhető.  

Biztosítás

Kötelező felelősségbiztosítás nincs, ha valakinek nem elég bolond a játék, akkor járkálhat biztosítás nélkül is, bár ez ellenjavallt, nagyon költséges lehet. Köthetünk felelősségbiztosítást (ezt itt 3rd partynak hívják) amely az ellenfélnek fizet, ha mi kárt okoztunk neki és persze mindenféle kaszkóféléket is, az egyszerű töréskártól a műszaki mentéssel kombinált lopásig. Arra ügyeljünk, hogy ha nincs újzélandi jogosítványunk, akkor ezen biztosítások díjai jóval magasabbak, mint a helyi jogsival rendelkezőknek.

Jogosítvány

Magyar B kategóriás jogosítványunkat használhatjuk itt az országba lépéstől számított egy évig, Ha olyan országból jövünk, amely már észrevette, hogy van egy újzéland nevű sziget a tengerben a térkép szélén, (mondjuk ilyen Olaszország és Németország például) akkor a kártya formájú EU-s nemzeti vezetői engedélyünket honosíthatjuk simán. Ha olyan országból jövünk, amely nincs rajta a honosítás listán (pl. Magyarország), akkor elméleti és gyakorlati vizsgát is kell tennünk, ezután kaphatunk helyi vezetői engedélyt. Amennyiben a sajátunk régebbi mint két év, akkor egyből teljeskörű helyi jogsit kapunk a vizsgák sikeres abszolválása után. Arra ügyeljünk, hogy ha az elméleti vizsgát letettük, akkor már nem vezethetünk a magyar jogsival, meg kell csinálni a gyakorlatit és megvárni amíg kipostázzák a helyi jogsit.

A helyiek dolga kicsit macerásabb,  3 lépcsőben szerezhető meg  amelyből az első kettő sikeres letétele után sem vezethetünk sötétben egyedül! Ha egészségügyi szempontból alkalmasnak találtattunk, az elméleti és az első gyakorlati vizsga után (learner-tanuló) nem vezethetünk egyedül, csak supervisorral, akinek full jogsija van (és elöl kell ülnie!) a második gyakorlati után (restricted-korlátozott) már mehetünk egyedül, napvilágnál és a harmadik vizsga után kaphatunk fullt. 

Learner jogsival, ha mopedre kívánjuk megszerezni, nem vezethetünk délelőtt 10 és délután 5 között. Ha gépkocsival közlekedünk learner jogsival, utasokat csak akkor szállíthatunk, ha a supervisor (akinek full van) beleegyezik, ugyanis, ha bármi van, akkor az az ő felelőssége. Supervisor lehet akár a szülő vagy barát is. Minimum 6 hónapnak el kell telnie, hogy a következő lépcsőre vizsgázhassunk.

Korlátozott engedéllyel vezethetünk egyedül, de este 10 és reggel 5 között csak supervisorral. Ha automatán vizsgáztunk, akkor csak azt vezethetünk, kivéve, ha van velünk supervisor. Utast csak akkor szállíthatunk, ha az családtag.

Fullra akkor vizsgázhatunk, ha 

25 éves kor alatt minimum 18 hónapig vezettünk korlátozottat

vagy 25 éves kor alatt vagyunk de 6 hónapja van korlátozottunk és elvégzünk gy külön tanfolyást sikeres vizsgával

25 fölött minimum 6 hónap restricteden vagy három hónap és tanfolyam sikeres vizsgával

Rendszámok

Érdekes módon itt sokféle rendszám található, mind érvényes, ugyanis az új rendszer bevezetésekor a régi rendszámokat nem cseréltetik le a tulajjal, az új szisztéma bevezetésétől már nem adnak ki régit, csak újat. Ha megint lesz új, akkor ismét. Akit megmagyarázhatatalan okból érdekel a zátony rendszámainak históriája annak ideteszek 1908-tól egy összefoglalót:

 

Ezekből az utolsó három mindennapos, bár fekete alpúból egyre kevesebb van. Akinek annyi pénze van, hogy nem tud vele mit kezdeni, vagy attól érzi jól magát, hogy a rendszáma CARPEDM vagy DTN8TR az kb. 700 dollár ellenében megvásárolhatja magának a perszonalizált táblákat. Én a PAPP1TO-t venném meg, de minek? Egy kivitelezőnek akár érthető lehet a BUILDR vagy a SRV1CE, használják is reklámcélokra meg menőzni. (ha valakinek múlhatatlan szüksége van arra a fontkészletre amivel a rendszámok készülnek, letöltheti innen)

Összefoglalva, az autótartás olcsó és egyszerű dolog, semmiféle problémát nem okoz az ügyintézés, stresszmentes és gördülékeny. Egy benzines (dízelautó esetén egy úgynevezett road charge-ot kell fizetni, km alapon) személyautó birtoklása évi  183.22 dollár plusz kb 80 dollár vizsgákra, ha nincs semmi baj. (műszakilag nem biztonságos autóval ugyebár nem jár senki) Ez bagó, kábé két nagybevásárlásnyi pénz. A rendszeres műszaki vizsga miatt még a magas átlagéletkorú autóparknak is messze jobb a műszaki állapota, mint Magyaroroszágon, az autóvásárlás nem olyan rizikó, ráadásul a használt kocsit nagyon olcsóak. Az óratekergetés szinte nem is létezik, ami már olyan sokat szaladt, hogy érdemes lenne tekergetni, annak már nincs ára. Épp a minap tettünk szert egy ’91-es 626-os mazdára, amiben van 206ezer km és semmi baja sincs. 1300 dollárba került. (az megközelítőleg 150ezer forint) 4000ezer dollárokért csuda dolgokat lehet kapni. 

 

A végére hasznos linkek:

helyi kresz: Road Code 

Autóklub: Automobile Association

Land Transport