Ma jött el a napja, hogy életszerű körülmények között bizonyságot tegyek arról, hogy úgy én, mint mások életben maradása garantált, ha autózom. No, meg ma vitték el a ződautót is. Reggel gyorsan megszabadultam a család nőtagjaitól, kit-kit a megfelelő intézménybe szállítottam, majd hazatértem a hajlékba és erősen elkezdtem várni, hogy felhívjon a vontatós ember.
Egyszercsak felhívott és aszonta, hogy majd hív a másik vontatós ember, aki tényleg idejön majd és elviszi a kocsit. Na ő tíz körül hívott, hogy mindjárt jön, jeleztem is neki, hogy – nem sürgetésképpen – de délben úgy itthagyom, mint eb a szaharát, úgyhogy igyekezzen. Egyből megszeretett, de nem érdekelt, izgultam a vezetés miatt.
Negyed tizenkettőkor éktelen csörömpölést hallva, kiszaladtam megnézni, hogy leszálltak-e az ufók bájos zsákutcánkba, de nem, illetve nem úgy. Kihúztam egy alakot a parkoló nissan alól és kérdőre vontam, de előhúzáskor volt nála két bazi nagy vaskampó, úgyhogy mindjárt mondtam giddéjmét, dontbíoffendid, de a kampók előtt egy kis pénzikét, ha lehetne…
Vigyorgott és hamar írt egy csekket a megfelelő összegről, majd meglehetősen kíméletlenül a vontatója mögé akasztotta a ződautót (a vontatón már volt egy kívülről sokkal jobb állapotú kocsi, erős napja lehetett) és ékes, hadaró kiwenglishül elmagyarázta, hogy mi van. Ebből nem sokat értettem, úgyhogy rámutatott a postaládánk tetejére, ahova a (dulván) letépett rendszámokat rakta, hogy azzal húzzak be a landtransporthoz és adjam le őket, hogy kivonhassák a kocsit a forgalomból. Miután a csekk már nálam volt ezt nem toroltam meg a nálam 3szor nehezebb és ezerszer jobb kondiban levő alakon, hagytam meglépni a zsákmánnyal.
Mivel elpiszmogott vagy fél órát, gyorsan autóba pattantam és elmentem Csanádékhoz, akit megkértem, hogy legyen supervisorom a vizsgázásnál. Mert az úgy megy, hogy amikor megkapja az ember az elméleti vizsga után az ideiglenes jogsiját, akkor arra rápecsételik, hogy csak supervisorral vezethet. Ez azt jelenti, hogy kell a kocsiban ülnie valakinek akinek vagy van full NZ jogsija, vagy érvényes overseas. Továbbra sem tiszta, hogy az én overseasom miért nem jó, ha egy évig amúgy jó, de mindegy. Csanád beült mellém, supervisorkodott, visszaélve a vizsgadrukk okozta tompultságommal, mindenféléket mondott meg lecsekkelte, hogy megvan-e a műszakim, szóval jópofa volt.
Elmentünk a fociklubhoz, ahol a vizsgáztatókat tartják (gondolom a hálók közé vannak zárva amíg jön egy áldozat) ott elbúcsúztunk, őt hazavitte Kriszti én meg ott maradtam ebek harmincadján, kitéve a vizsgabiztos kellemetlenkedéseinek. Még volt kedves az én barátom azzal vidítani, hogy nem gáz, hogy nem várnak meg, mert ha megbukok, akkor újra érvényes lesz a magyar jogsim, szóval haza tudok menni.
Whatever Zsuzsi előre vészmadárkodott, hogy úgyis ugyanazt a barmot kapom majd, aki Andrást vizsgáztatta, de csak legyintettem, hogy úgyse, de mégis így lett. A faszi aláíratta velem, hogy nekilátok, majd alaposan körüljárta a kocsit, megnézte, hogy mennek-e az indexem meg a féklámpa, aztán beült és aszonta, hogy azt kell csináljam amit mond. Ez a tempó nekem sose jött be, de hát micsináljak.
Kanyarodtunk, ide-oda forgolódtunk vagy tíz percet, aztán máris a szívembe lopta magát, hogy a maga dokkmunkás intonációjával lecseszett, hogy fogjam két kézzel a kormányt, mert ez vizsga. Mondtam jó. Időnként persze el kellett engednem a kormányt, mert váltani is kell (a mazdával voltam ami manuál) igyekeztem folyton a tükrökbe nézegetni, hogy lássa, hogy ez egy vizsga, meg a sáv közepén menni, hogy lássa, hogy olvastam a vonatkozó szakirodalmat.
Aztán jött az a rész, hogy kicsit kellett menni és utána megkérdezte, hogy mik voltak a moving hazardok körülöttem, de hát ezzel nem fogott meg, mert járt a szemem, mint a macskának, amikor a szecskába szarik, egyszerre minden irányba láttam, mint a kaméleon. A legviccesebb az volt, amikor sehol nem volt egy lélek sem, de megéreztem, hogy ez nem az a helyzet, hogy a jogszabály szellemisége szemben áll a betűhív értelmezéssel, úgyhogy mondtam, hogy a jobb oldalon madárkák ugrándoztak a fűben, amire csak egy „correct” választ kaptam és továbbhajthattam.
Aztán lecseszett – jogosan, amitől még dühítőbb az egész – hogy nem álltam meg a stop táblánál, és véssem észbe, hogy az elsőbbségadás és a megállás az mennyire nem ugyanaz, hát hova jutna így a világ, mindezt egy kietlen kertvárosban, olyan hangsúllyal, mintha vérgőzös szemekkel áthajtottam volna egy vak árvagyerekekből álló csoporton és még vissza is tolattam volna, élvezetből. Itt már kikészültem, ez nem a stressziget, és ez volt az első olyan élményem, hogy egy kiwi tud bunkó is lenni (jó a szomszéd is az kicsit, de benne van valami báj, ahogy esőben tereget) úgyhogy lassan kezdtem elveszíteni a legendás brit hidegvérem, úgyhogy utólag megmagyarázhatatlan okból nem engedelmeskedtem a gestapósnak és nem fordultam balra, ahol mondta, úgyhogy le kellett húzódjak és végighallgatnom egy üvöltve előadott monológot, hogy én igenis csináljam amit ő mond, mertkülönben, valamint mit képzelek én, hogy így semmibe veszem amit parancsolt.
Kicsit fura volt a szitu, mert mindezt egy olyan alak adta elő, aki életében nem kuvvanyázott egy jóízűt a Csengery-Wesselényi sarkon, de nem tudhatta, hogy ebben minden budapesti rutinos közlekedő már profi, jóval messze túl az ilyesmin. Eztán megfordultunk a záróvonalon (ezt lehet, csak előzni nem!) elindultunk visszafelé, direkt megálltam minden gyalogosnál, ahogy amúgy is mindenki, meg az út bal oldalán haladtam, ha nem volt felfestés, meg nagyon szabályos voltam, akkor azért kaptam ki, hogy 80 a limit én meg csak hatvannal. Na ez volt az a pont, ahol elkönyveltem, hogy úgyis megbuktatott, és ennél kevesebbért is rugdostak már zselésre másokat a teszkóparkolóban, meg, hogy milyen szép lánggal fog égni a fociklubház, ha meglátom, hogy bement már, ekkor ő is megérezhette, hogy porcelán arckifejezésem mögött gyilkos indulatok kezdtek fortyogni és visszamentünk a focipályához, miközben ő serényen firkált a számtalan papírjába.
Visszaértünkkor újra elmondta, hogy nem fogadtam szót, fujj, cúna, gonosz alak vagyok, és még a körforgalomból kifelé sem indexeltem, éreztetve, hogy a liliomtiprás vagy az apagyilkosság még megmagyarázható lenne valahogy, de ez… Mindenre bólogattam, meg mosolyogtam, úgyhogy ideadta a jogsimat és egy cetlit, amin az volt, hogy „over all a good driver, speed control need to improvement, signal exiting roundabout” majd ideadta a jogsimat és elment. Végül is nem köpött le, pedig akkor is csak egy kézzel fogtam a kormányt.
Ennek folyományaképpen van full NZ jogsim, már csak meg kell várni amíg kipostázzák, de addig vezethetek a sajtcetlivel amit adott. Maga a vizsga nem egy etvasz, életszerű és nincsenek benne olyanok, hogy „ájjábe negyvenöt fokba hátrajobbra” hanem csak közlekedni kell meg figyelni. Igazából az mindig kellemetlen, ha a napi rutinból kell vizsgázni, amikor tudja az ember, de hát ez van. A nej azért nem itt fog vizsgázni, arra ügyelek majd, hátha neki nem ilyen bunkó jut.
.