kívánságműsor – tél

 

Kinga kérdezte egy kommentben az alábbiakat:

Lehetne arról hallani, hogy hogy viselitek az ottani telet? Most tél közepe van, fűtés meg ugye nincs… Kíváncsi lennék, hogy egyáltalán közérzetileg hogy érzitek magatokat, ill. nincs-e náthátok tőle. No és a gyerkőc?

Egészen jól viseljük, bár nem bánnánk, ha már vége lenne. Még egy hónap van belőle, addig ez megy, kisebb-nagyobb intenzitással: esik, fúj a szél és nappal 13-15 fok van, éjszaka meg 8-10. Ha az ég nem lenne ilyen depresszív középszürke, akkor nem lenne különösebb baj.

A fűtés hiánya pedig csak az épületek eredeti állapotára utal, mi például kétféleképpen is fűtünk, egyrészt egy gázkályhával reggel és este a nappaliban, (napközben ritkán kell fűteni) a két hálószobában pedig ventillátoros hősugárzót alkalmazunk, tudományosan. A tudományosság az az, hogy egy időkapcsoló a gyereknél félóránként negyed órát kapcsolja a fújókát, a mi hálónkban pedig háromnegyed óránként. Ettől kényelmesen lehet aludni és nem kékül be az ember lába akkor se, ha hideg van kinn. Ha hideg van kinn, akkor benn is. 

A falaknak semmi hőtartó képessége nincs, szigetelés nincs, se a falakban se a tetőn, se a padló alatt, tehát ha kinn 6 fok van és kikapcsoljuk a fűtést, akkor negyed óra múlva benn is 6 fok van.Egyrétegű ablakok vannak, a nyílászárók mellett befú a szél kicsit. Ez kényelmetlen és költséges dolog, mert a villany nem olcsó itt sem. Egy kilenc kilós gázpalack rossz esetben 7 napot, jó esetben kilencet bír ki, 9 kiló gáz pedig 30 dollár körül van.

 

 

Náthásak nem vagyunk, vagy kitanulta a szervezetünk, hogy mi van, vagy ügyesebben öltözködünk. A fürdőszobánk nagyon picike, azt a villanyos fújóka 2 perc alatt szaunára hevíti, szóval legalább vizesen nem fázunk. A gyerek nem fázós, nem izgatja a hideg, kicsit taknyozott tél elején, de már nem.

Hát ennyi. Azért nem panaszkodom, az egyetlen zavaró az egészben, hogy az utca felénk lejt, így a víz megáll a kertben. Most már 3 napja esik és nem tud ennyi víz hova elszivárogni, úgyhogy a házból csak pákászcsizmában lehet kimenni, vagy a hátsó ajtót használjuk, a ház mögött nem áll a víz. Legalábbis eddig nem állt.

Közérzetünk nem rossz, amihez nem vagyunk szokva az az, hogy hazajössz a hideg utcáról és benn is hideg van, bemész a munkahelyre és benn is hideg van. Sokan kabátban dolgoznak az asztaluknál. Fura, de gondolom ezt is megszokja az ember egy idő után.

Esik

 

Ezt mondja a dashboardom időjáráskitaláló widgetje:

 

 

Mondjuk nem egy meglepetés, ez ilyen vidék ilyenkor. A 13 fok sem lenne gonosz, avval elég jól elvan az ember és éjszakára a 10 fok sem tragikus. De ennyi esőt… a gyerek meg fog őrülni itthon és asszem én is meg fogok tőle őrülni. Vagy kimegyünk a tócsákba ugrálni. Ázsia-pacifik tél.

Nincs több kérdésem, önöké a tanú.

Árvíz

Egész éjjel esett, mint a rosseb, mi pedig az utca legalsó pontján lakunk. Alapvetően az itteni talaj nem szomjas, kap bőven a jóból, most egy kicsit mégis pirosba ment a mutató, áll a víz a kertben, vastagon. Ez persze megmagyarzázza, hogy az itteni házakat miért építik cölöpökre, meg arra is rávilágít, hogy mennyi értelme volt az utcában a csapadékvíz elvezető rendszer cseréjének, amely hónapokig tartott és nyolcszázezer dollárba került az önkormányzatnak.