Új-Zéland, sok más államhoz hasonlóan a monetáris politikáját – többek között – a jegybanki alapkamat módosításaival igyekszik érvényben tartani. Múlt csütörtökön a jegybanki kamat újra emelkedett, most 25 bázisponttal.
Tag Archive for 'gazdaság'
Mától az ég kékebb, a fű zöldebb, a bárányok együtt hálnak a farkasokkal, a politikusok nem hazudnak többé, lelátni a tenger fenekéig és még éjszaka is sütni fog a Nap. Új-Zélandon ma életbelépett az Emission Trading Scheme. Sorozatunk első részében átvesszük az alapokat és a hátteret.
Az új költségvetés már tervezet korában is komoly vitákat gerjesztett, a hivatalos bejelentés óta pedig ömlik az okoskodás mindenhonnan. Friss infók és elemzések a hajtás után.
Megszületett a 2010-es költségvetés, van benne mindenféle, ami szem-száj ingere, bennünket ebből kettő dolog érint közvetlenül, a többi inkább áttételesen. Az szja adósávokat ismét megigazították, viszont az áfa 15%-ra fog emelkedni, a jelenlegi 12,5%-ról. Nézzük a részleteket kutyafuttában.
A 2009-es választásokat megelőzően, a National párt, a sok egyéb mellett, a telekommunikációs infrastruktúra újragondolását is ígérte. Kidolgoztak egy lehetséges megoldást, amelynek egy olyan országos optikai hálózat kiépítése az alapja, amely minden háztartásba elviszi az üvegszálat, felgyorsul a kommunikáció, a szolgáltatók versenye meg minden.
Reagálva a gazdasági helyzet változásaira, a kormány átfogó adóreformot határozott el, amelyet persze számos, indulatos vita közepette jelentett be. Nem csak úgy a levegőbe gondolkodtak, ennél kicsit alaposabb elemzésre kívántak támaszkodni.
A korrupció, definíció szerint az, amiből kihagynak. A zátony nem marad ki semmiből, nemzetközi átlátszóság intézet idei felmérése szerint a zátonyra nehezedik a legkevésbé ez a probléma. Van is nagy botrány, minden esetből, ha kitudódik, és hajlandóak becsukni a börtönbe az elkövetőket. A most publikált dolgozat igen kedvező képet fest az országról.
Ezzel a címmel ez a harmadik posztom ebben a negyedévben, ami azt jelenti, hogy bizony a pénzpiacnak itt is reagálnia kell a világgazdasági hatásokra. Bollard ma az 50 bázispont pengehosszúságú kamatvágóját vette elő.
A jegybank ismét elővette az alapkamatvágó ollóját és nem félt használni. Ez kicsit használt is a pénznek.
A gazdasági válság a zátonyt sem kerüli el, a hatásai egyelőre csak áttételesen érezhetőek az egyszeri szigetlakó számára, de van miért aggódni.



Utolsó 10 komment