Hóvári János és Peter Rider aláírta A „Working Holiday Scheme” elnevezésű kétoldalú egyezményt.
Tag Archive for 'new zealand'
Auckland közösségi közlekedése eléggé sajátságos, amelynek történelmi és egyéb okai vannak, amelyeket nem szeretnék boncolgatni ehelyt, ellenben úgy tűnik, hogy valami mégis elindul, egyelőre csak turistacsalogatóként, de ki tudja, tán egyszer újra lesz villamos a városban.
Szóval az van, hogy néhány héttel ezelőtt, hirtelen felindulásból, vásároltam egy motorkerékpárt. Pirosat. A mutatványhoz elvittem Jocit, aki gyakorlott motorzó és tudja, hogy mit kell nézni használt motor vásárlása esetén.
Tegnap végignéztük, hogy honnan indult, ma nézzük meg hogyan és hova érkezett a kiwi rádiózás.
Continue reading ‘Rádiózás a zátonyon II. – a kalózoktól az FM stereo-ig’
A kereskedelmi rádiózás igen népszerű errefelé, viszonylag sajátosan is működik, köszönhetően a rádiózástörténet kora szakaszának, amely elég sajátosan alakult. A kezdetektől ötvenhatig.
Az Új-Zélandra érkezőknek több hatósági ellenőrzésen is át kell esni, amikor belépnek az országba, a bevándorlási hivatal és a vám mellett dolgoznak a biosecurity egyenruhásai is, akik a zátony ökoszisztémáját hivatottak védelmezni. Szigorú népség.
Az előző részben nagyjából a múlt század hatvanas éveiig jutottunk, amikor a nagy mezőgazdasági átrendeződés új utakra kényszerítette a kiwiket. Hogy hogy lett ebből világhírű bor? Filozófia meg számok, hallga csak!
Continue reading ‘Új-Zéland és a bor II. – válság és kilábalás’
A Zátony az elmúlt pár évtizedben élen járt a környezettel való törődésben, a nemzeti parkok bővítésétől a szelekív hulladékgyűjtésig, az alternatív, megújuló energiaforrások felhasználásától a tengeri élővilág megóvásáig. Most megkapja ezért jól megérdemelt büntetését – saját magától.
Continue reading ‘A klímaváltozás balhé – II. rész ( ETS Új-Zélandon )’
Megszületett a 2010-es költségvetés, van benne mindenféle, ami szem-száj ingere, bennünket ebből kettő dolog érint közvetlenül, a többi inkább áttételesen. Az szja adósávokat ismét megigazították, viszont az áfa 15%-ra fog emelkedni, a jelenlegi 12,5%-ról. Nézzük a részleteket kutyafuttában.
Az elmúlt hónapban biztató jelek tűntek fel a gazdasági adatokban, sőt, egyesek nem átallották a rádióhallgatók füle hallatára, fényes nappal kijelenteni, hogy az ország elkezdett kilábalni a válságból. Csodák persze nincsenek, de érdemes észrevenni a részleteket.








Utolsó 10 komment