Mail RSS export OPML-be?

Halló kérem. Felmerült az igény, hogy az apple Mail nevű szoftveréből ki kéne exportáljam az rss feedeket OPML-be. Gondoltam ez nem egy nagy kunszt, pedig de. Kicsit megtúrtam a netet és lett is némi eredménye a dolognak, de sikeresnek nem mondanám a dolgot.

Az opml export azért kéne, hogy egy másik feedreaderbe be tudjam olvasni egyben a jelenleg Mailban olvasott feedeket. A Mail jó, szeretem, a jövőben is ezt fogom használni, de nőjön be sztívdzsobsz lábakörme, hogy nincs egy nyomorult export a szoftverben.

Mondom hol tartok, túl vagyok a txt-be exportáláson, ezzel a szkripttel oldottam meg, aztán megvolt a txt2opml generátor is, gyakorlatilag szánalmas eredménnyel. Aztán jött a mailapptoopml kisvacakkal kendácsolás, de az eredmény szintén használhatatlan, semmi nem ismeri meg a végeredményt, ráadásul a terminálban baromkodást nem állhatom.

Kis kitérő, hogy menet közben belefutottam egy pdf generátorba is, (multitaszk!) ami már majdnem jól működik, viszont legalább lassú, és a közelébe se jön a mac saját pdf kimenetének.

Végső elkeseredésemben lerángattam az OPML editor fedőnevű vackot, ami biztosan klassz, csak a kimenetét nem OPML-nek ismerik fel az importőrök. Annyira elfajult a helyzet, hogy már inkább a google readerbe próbáltam importálni, az csak meg van csinálva rendesen, de az sem volt hajlandó megemészteni a dologt.

Amikor már ölni tudtam volna – ilyenkor miért nem csöngetnek be a jehovisták? – akkor kitaláltam, hogy majd én csinálok opml-t, a kapálós melót meg majd excelben (neooffice) és meg is csináltam a listát, rendesen, ahogy egy találomra kiválasztott opml fájlban láttam, de persze az is szott működni, úgyhogy feladtam. Ígyhát, ha valakinek van erre tisztességes, nem szkriptelős, nem hekkelős megoldása, akkor az legyen drága és ossza meg velem üstöllést.

Köszönjük a szerkesztőség nevében.