Queen’s Head

Tegnap megpróbáltuk megünnepelni * szülinapját, egy belvárosi pubban. Minden rendben volt, leszámítva, hogy fél órát baszakodtunk, mire találtunk egy parkolót ahol éjszaka is fizetni kell, viszont egy kedves kínai lányka adott nekünk egy parkolójegyet ami reggel hétig volt megváltva, úgyhogy legalább pénzbe nem került. Ez egyébként eléggé általános szokás, vagy visszateszik az órába a jegyet, hogy aki parkolni akar az megtalálja, vagy odaadják az emberek egymásnak az utcán. Kedves szokás.

A CBD-ben teljes erővel ment a friday night fever, hordákban a többé-kevésbé ittas tinédzserek egy szál ruciban, pólóban (tél van, ami itt nem olyan durva, de azért 14-15 fok lehetett) bandáztak meg áramoltak kocsmáról kocsmára. Mindenfelől ordított valami rosszabbnál rosszabb muzsika, amihez kellemes nagyvárosi fílingérzést biztosított a sok tuningverda hörgése, amivel mindenképpen muszáj péntek éccaka krúzolni a belváros 10 utcáján fel és alá, nyilván ordító gettóreppel meg ordító kipufogókkal. Amíg a krimó felé gyalogoltunk, addig nézegettük, hogy a jampecok a sevroletben agybafőbe nyomják a dudát. Mondjuk azért van egy-két elég klassz kocsi ilyenkor az utcán, shelby gt500-tól a restaurált Hudson Hornetig. Azért a legtöbbje kályhacsöves skyline, pörgős felnikkel.

Irdatlan élet van a városban ilyenkor (hallod Weid?) de mi csak ittunk volna egy sört. Kb negyed tízre értünk a Queen street-i pubhoz, ahol ketten biliárdoztak és egy 4fős baráti társaság dumált. Mivel mi hatan voltunk, hirtelen megdupláztuk a vendégek számát, de ez nem nagyon zavarta a személyzetet. Ittunk egy sört, Rotorman kedvese (mert ott voltak Rotormanék is) viszont evett volna egy sültkrumplit, de sajnos a konyha már bezárt. Azért kis rábeszélésre még rávették a szakácsot, hogy csináljon egy adag sültkrumplit, de ezzel ki is készültek, háromnegyed tízkor szóltak, hogy még egy kör belefér, de zárnak. Mi meg felcihelődtünk és mentünk inkább. Hogy miért kell a Quenen 10kor bezárni péntek este azt nem tudom, mindenhol máshol tömeg volt és rengeteg szomjas ember.

Két helyre is benéztünk, mindkettő tömve volt, leülni esélytelen, pedig a London Bar-ban isteni élő jazz volt az emeleten, csak hely nem volt ahova egy sört támaszthatott volna az ember. Így aztán Rotormanék megkönyörültek rajtunk és meghívtak a hajójukra, amely még mindig ott áll a marinában, hogy ott beszélgessünk (ismét kösz Géza és Éva!). Úgyhogy ismét a Rotor-on találtuk magunkat, amely lányan ringatózott a marinában, bár sajna Lajos ettől is kikészült egy órácska után, ki kellett menni a partra. Érdekes módon most jobban himbálózott a hajó, mint múltkor, pedig akkor esett az eső meg rossz idő volt. Némi sörök, sajtok, olajbogyók mellett beszélgettünk, aztán szépen hazakódorogtunk. Köszönjük a társaságot!

Boldog születésnapot!