Eltelt pár hét az utolsó kertes bejegyzés óta, azóta sokat fejlődött a növényvilág, sőt, már van amit szorgosan szüretelek is. Na persze, az a retek.
Tag Archive for 'retek'
Mint azt már korábban említettem, a terműterületet megújítottuk, a vetés előtti talajmunkákat gondosan elvégeztük, és eljött az ideje a korábban fedettpályán megindított kis palánták vadregénybe helyezésének is.
Hosszú évek kíméletlen gazdálkodása sokat kivett a kiskertből (meg belőlem) de most itt a tavasz, ideje felfrissíteni és előkészíteni mindent a veteményezés előtt.
Egy hétig ugyebár ebek harmincadjára került a vetemény, súlyos aggodalmaim is voltak vele kapcsolatban, hogy a fejlődő élőlények vízigényét pótolja-e a csapadék, meg egyáltalán, mi lesz, ha nem törődök egy hétig.
A kiskertben örvendetes dolgok mellett szomorú események is zajlanak, a vegyi hadviselés továbbra is életben van, csapataink harcban állnak. Sikerült lokalizálni egy kártevőkolóniát, ezt vezéráldozattal számoltuk fel, szomorú események a kattintás után.
Kihasználva a szép, hétvégi időjárást, határozott beavatkozások történtek terményvonalon. A jó száhántóvehetőőő.
Vasárnap reggel bezúztam a dzsungelba amit a kertben generáltam, mert a helyzet kezdett kétségbeejtővé válni. A szüret gazdag és eredményes lett, ámde.
Reggel egy rövidnadrágos főbérlőt leltem a kocsibejárón, amint vadul abuzálta egy bazi nagy metszőollóval a vegetációt. Gondoltam, ha a helyi erők babrálnak, akkor nekem is lehet. Eljött a ritkítás napja. Doomsday.








Utolsó 10 komment