Gastro – hosszú májtok éjszakája

Az élesztőkivonatok egy évszázada vannak kereskedelmi forgalomban, és születésük óta kb. annyira megosztóak, mint az opera. Szereted vagy utálod, nincs középút.

yeast-group

Gastro – hosszú májtok éjszakája részletei…

katasztrófaturizmus

 

A boltból hazafelé észrevettem, hogy bazi nagy lángok festik veresre az ég alját, és hát micsinál ilyenkor az ember, nyilván odahajtottam, hogy megnézzem mi van. A northcote center melletti iskola egyik melléképülete  égett, a környüllakó gyermekek és suhancok nagy gaudiumára, akik legott kiözönlöttek a tanácsi kéglikből, és élvezték a látványt. Mondjuk melyik gyerek nem örül, ha leég az iskola?

Szerencsére az iskola nem égett le – amíg én ott voltam – sőt, utánam nemsokkal befutott 3 tűzoltóautó (egy fecskendő és két szerkocsi, Emese 🙂  amelyről lepattgotak a pernyetiprók és elkezdtek összevissza szaladgálni, nagyon látványos volt, különösen, ahogy a lángoló épület megvilágította a tűztől jó harminc méterre serénykedő lánglovagokat. Roppant hatékonyan akadályozták egymást, aki lezárta az utat (a másik oldalon volt a tűzcsap) bólyákkal, az útban volt annak aki a tűzcsapot nyitotta, akire viszont várt az, aki a tömlővel szaladt, szóval lenyűgöző volt.

(ezügyben javallom Stephen Leacock, A munka hőse, avagy Hayloft Ezekiel küzdelmes élete, (eredeti címe Hero in homespun, or The Life Struggle of Hezekiah Hayloft) című munkát, amelyben részletes leírást kapunk a nagyvárosi tűz zűrzavaráról.)

Mindenesetre amíg a sok légzős, sárgaruhás pernyetipró szaladgált, addgi egy megtermett példány odasétált a tűzhöz egy pajtásával, és mire minden tömlő duzzadt a nagynyomású víztől és minden nézelődő egy 4 centi mély pocsolyában állt, egy kézi készülékkel elfújták a lángokat. Persze én most komolytalankodom, mert itt a vörös kokas percek alatt végez egy faszerkezetes lakóházzal, pláne a régebbiekkel, szóval észnél kell lenni, egy csapat tűzoltó el is szaladt a fűben bukfencezve keresni a pernyét-parazsat. 

Igazság szerint azért volt időm ilyen alaposan megfigyelni mindent, mert mire észbekaptam a bámészkodásból, már pont a kétoldali útlezárás közepén állt a kocsim, a három tűzoltautóval, és a bóják miatt ki sem tudtam jönni, meg nem is mertem igazán. Ellenben mikor már negyed órája nem látszottak lángok, viszont még mindig nem locsolták a vizet sehova (viszont bőven ömlött az úttestre és a járdákra a tűzoltóautók hasa alól) eluntam a dolgot meg hűvös is lett (már nem égett a tűz) beültem az autóba, óvatosan átgurultam a bóják között és hazajöttem. Remélem nem sérült meg senki és nem égett le az iskola csak a tesiszertár a medicinlabdákkal.

Sajnos a fényképezőmasinát nem vittem magammal (bótba mentem) így vagy találok később képeket a neten, vagy semnem, akkor meg van egy szuper képem egy tűzoltóautó bemutatóról, majd azt ideteszem. Itt egyébként jobbára önkéntes rendszerben tiporják a pernyét, viszont szemre jól felszereltek és a járművek is modernek. Mindenkinek van légző, a kézi keresőlámpák meg előre egy bazierős fehér fényt, hátrafelé két bazierős kék fénypontot sugároznak, amitől gondolom nagy füstben is tudja követni az egyik tázoltó az előtte menőt. Minden talajszint alatti tűzcsap sárga póznával van jelölve, és úgy tűnt, hogy karban is vannak tartva, sőt víz is van. 

A másik szörnyűség ami történt, az az, hogy – ahelyiek kérem tiszteljék a fiatalság kalandvágyát – ízlik a vegemite. A Vegemite tulajdonképpen egy élesztőkivonat, olyasmi, mint a marmite. Azzal a különbséggel, hogy a marmite-ot szerintem tiltja a genfi konfekció, vagy ha nem, hát kéne tiltania. Sörgyári melléktermék, mindenféle izékkel (ízekkel?) kiegészítve. Borzalmas. Barnásfekete színű, kissé cipőkrém állagú hogyhíjják, amit pirítósra kennek meg szendvicsekbe raknak. Sós, mint a franc. Délelőtt amikor a postára mentünk a gyerekkel, akkor vettünk minimite nevű pékárut, mert azt a gyerek már egyszer szerette. Olyan, mint egy kisnövésű kakaóscsiga, csak nincs kakajó benne, hanem vegemite és sajt van ráolvasztva. Kettőt vettem, és ízlett nagyon. Ezután fundáltam ki, hogy kipróbálom a vegemite-ot, hátha nem okoz azonnali kollapszust a szervezetemben. És nem. Kis mennyiségben kifejezetten karakteres, jó íz, bár könnyű átlépni a vékony határt és kicsit több kenőcs használatával koncentrált “bagaria csizmapác” fílinget elérni.

A nejem váltig állítja, hogy a marmite emberi fogyasztásra is alkalmas, de otthon, mielőtt elindultunk volna, csak ki kellett dobni egy 2005-ben lejárt üvegcsét ami majdnem érintetlen volt 🙂 De ez a vegemite teljesen másképp rohadt sós, szóval, ha nem is mindennapra, de lesz itthon. A helyi erők szerint a sajtos szendvics enélkül értelmezhetetlen, hát megnézném mit szól ehhez mondjuk egy dán…

Az már nem katasztrófa, hogy megint vettem egy asztalt 4 székkel, most persze vagy eladjuk a nagyot vagy vállalunk lagzikat 🙂