Ha tegnap lusta nap volt, akkor a hétfő se volt semmi. Mivel itt nem szabad parkolni a ház előtt, csak pénzért és egy órát (8-6ig, H-Szo) így ki kelett találni valamit, hogy mi legyen az autóval, nemhiába az autótartás mindenféle kellemetlenséggel jár…
Kata emlékezett, hogy a Mercury lane-en lejjebb van egy parkolóház, hát lesétáltam megnézni, hogy mi a helyzet, ez egy városi üzemeltetésű parkolóház (mindenfelé vannak ilyenek) ahol az utcainál olcsóbban lehet parkolózni, viszont este tíz és reggel hat között zárva van. Még tíz előtt betoltam oda a járgányt, reggel pedig reggelizés és reggeli készülődés után lesétáltunk a kocsihoz, kifizettem a parkolást és elindultunk Takapuna felé, felszerelve az összes számítógépünkkel, hogy netezzünk Csanádéknál.
Különösebb kalandok nélkül odanavigált Kata, úgyhogy túlvagyunkaz első helyi – sorvezető nélküli – autós túránkon. Takapuna Auckland északkeleti részén van, tehát át kell menni a harbour bridge-en, ami egyébként igaz lesz a mi kis házikónkra is, mert Northcote is a túlpart, csak egy autópálya kijárattal előbb kell lejönni, mint Takapunához. Itt egyébként nincs autópálya, csak Aucklandon belül, a helyközi távolságokat jobbára kétszer egy sávos főutakon lehet leküzdeni, max sebesség: 100km/h
Csanádéknál netbankoltunk meg skypeon beszéltünk ezzelazzal, átolvastuk a leveleket, meg ilyesmi. Közben gyönyörű idő lett, hétágra kezdett sütni a napocska, meg meg is éheztünk, úgyhogy rendeltünk pizzát a Hell pizzeriából (ha nem akar az ember delivery-t fizetni, akkor el kell menni a kész pizzáért) elugrottunk érte meg némi sörért és jól megebédeltünk. Zaba után lementünk takapuna beachre, ami jó másfél perces autózás vagy 5 perc séta Csanádéktól, gyönyörű napsütés, a vízben nem messze rangitoto szigete, kellemes nagy hullámok, jó meleg tenger meg millió szörfös, kájtos, hajós…
Eszter hatalmasat pancsolt a tengerben, bár 1 perc alatt csurom víz lett, utána már ki se akart jönni a vízből, már rezgett, mint a nyárfalevél, úgy fázott, de csak húzta vissza Krisztit a habokba. (jellemző, csak Krisztinek volt annyi esze, hogy fürdőruciban jöjjön…)
Pancsolás és a tenger nézegetése után Csanáddal missziót nyertünk, (Eszter elaludt, a lányok meg vigyáztak rá) elmentünk a warehouse nevű nagy bótba, mert Kata múltkor véletlenül rossz csomag pelust vett le a polcról (túl kicsit vett), ami otthon ugye azt eredményezné, hogy körbekérdez az ember, hogy kire lesz jó a cucc és odaadja. Itt meg nem, hanem a blokkal visszakocog az ember és leveszi a jó méretet a polcról, a két cuccal odakocog az üffélszolgálathoz, odaadja a blokkot meg a régit, a néne a pultban meg megnézi a mindent, 25 másodperc alatt visszaveszi a régit és kiadja az újat, kellemes napot kíván és a kedves vásároló mehet a dolgára… Nem egy stresszes kaland…
A gyerek felébredése után (addig beszélgettünk) becsücsültünk az autóba és hazajöttünk, vacsiztunk, most a gyerek thomast nézi a laptopon Katával, én meg megyek, elrakom a kocsit éccakára, aztán alvás. Ja, és a tegnapi tankolás óta 70km-t mentünk, pedig csak egyszer voltunk takapunán meg onnan birkenheadben ahol a pelenkacsere bolt van… Eszetlen távolságok vannak. Otthon kiszaladni dunakeszire (14km) volt a macera, itt meg úgy megy 20-at az ember, hogy nem jön ki a városból…
