hétvége – utolsó előtti lépés az internet felé

Vasárnap megismerkedtünk Grétivel, Rékával és Lajossal, egyúttal volt szerencsénk találkozni a leghosszabb babaszempillákkal a déli féltekén. Nagyon aranyosak voltak, megebédeltettek minket, majd elautókáztunk Glen Eden-től (ahol Lajosék laknak) vagy 40 percre levő Karekare partra, amely csudaszép volt, és még a szél is alig fújt. Gyermekünk természetesen ismét a tenger vonzerejének fogságába esett, alig lehetett kicibálni a vízből. Karekare jobbára érintetlen vadon (és még mindig Auckland!) csak pár házikó áll ottan a dombokon, széles homokpart, egy kis patak amely a hegyekből jövő vizet vezeti a tengerbe, hatalmas sziklacsúcsok és a szikrázó Tasmán tenger. A hullámokon átsütő napocska kirajzolta a hullámokkal játszó halak sziluettjét a vízben, szóval nem csak az a párszáz ember érezte jól magát aki a parton hevert, krikettezett, sütögetett.

A pataknak kifejezetten meleg lett a vize, mire a homokon lefolyt a tengerig, idilli gyermekpancsoltató hellyé varázsolva az amúgyis idilli tájat. Elképesztő volt ott állni és ugyanazt látni amit párszáz évvel ezelőtt is láttak a hajósok, leszámítva a szörfösök klubházát ami valószínűleg Abel Tasman idején még nem volt itt. Az egész út odafelé is meg visszafelé is csudaszép volt, egy keskeny kis szerpentin vezet a parttól párszáz méterre levő parkolóhoz, az utat végig hatalmas és élettől duzzadó növények szegélyezik, kis alagutat formálva az egyszeri autósnak.

Jó későn értünk haza, mert át kellett jönni egész Aucklandon, hogy hazaérjünk northshore-ra a kis cirkuszkocsinkhoz, ellenben nem kellett senkit sem dédelgetni, a nap és a tenger alaposan kifárasztott mindannyiunkat. Legjözelebb Omaha beachre megyünk, állítólag az is nagyon klassz hely a gyerekeknek, meg kábé ugyanannyi autókázás, csak ellenkező irányba.

Hétfőn megint elmentünk northcote centerbe és újabb bevásárlásokat eszközöltünk kajaügyben meg tisztítószer ügyben, meg végre vettünk egy kis lábast, most már nem kell a 9 literes fazékban forralni egy teányi vizet. Itt adnak az embernek a lazac mellé jeget is, hogy mire hazaér ne puttyadjon meg a halacska, meg vettünk mindenféle kedves rákocskákat is, akik most a fagyasztóban várják sorsukat. (ha a fagyasztó nem elég hideg, akkor nemtom micsinálok a szerbbel, akitől vettük) Meg adnak kóstolót a felvágottakból, ha nem tudja az ember mi micsoda, szóval egészen kedves a dolog, pedig a woolworths is csak egy nagy cba.

Vettünk finom zöldségeket és csináltunk tejszínes-brokkolis tésztát corned beeffel, nagyon jó lett, itt a konzervekbe se a vágóhídi hulladék kerül, hanem husika, nagyon finom is lett, bár a tejszín kicsit kevésbé tejszín, mint otthon. Aztán csak lógattuk a lábunkat meg ablakot pucoltunk meg a sütőt végre kiganyéztam, most már lehet sütögetni benne, akkora, mint egy ház, legalábbis az otthi tűzhelyünkhöz képest. Az is szokatlan, hogy a nagy lábos befér a hűtőnkbe 🙂

Anap híre, hogy lett telefonunk, reggel fél tizenegykor megjelent egy alak a kertben, derekán szerszámos övvel, majd bejött (levette a cipőjét mielőtt bejött volna!) vajákolt kicsit a fali csatlakozónál, majd hümmögött, kiment lekapta a létrát a furgonjáról, átbaktatott a szemközti telefonpóznáig és ott is matatott a dobozban kicsit. Ezután visszajött és közölte, hogy kész, vótszerencséje, legyen szép a napunk és elhúzott, szóval be vagyunk drótozva. Sőt, nem csak, hogy be vagyunk drótozva, hanem az is lett a számunk, amit előre megsaccolt az üffélszolgálatos nyunyika. Azt persze nem értem, hogy mit keresett itt az ember fél tizenegykor, ha déltől-ötig kellett várni rá, de hát azt már a matávnál megtanultam, hogy a telkóban másképp számolódik az idő…

Most várjuk Csanádot, aki elvisz minket Paliékhoz, mert ők elköltöznek Hamiltonba egy remekül felszerelt házikóba, úgyhogy igyekszünk rácsapni a lemorzsolódó mosógépükre, óccsópénzért, az nagy segítség volna, ha kiderül, hogy hogyan tudjuk elhozni, mert az jól jönne itthon, nem kéne a kínai mosodáshoz járni.

Remek idő van, hétágra süt a napocska, ma is 30 fok körül járkált a hőmérséklet. A népek akik mezítláb járkálnak mindenfelé, kezdik felhúzni a tangapapucsaikat (amit itt jandals-nak hívnak) mert nagyon forró kezd lenni a talaj. Nagyrészt mi is csak egy papucsot viselünk, vagy azt sem, mezítláb vezetek, meztláb vagyunk a házban meg a kertben, tiszta nyaralóövezet fíling 🙂 Most jött át a szomszéd lány Helen, hogy ha akarjuk, akkor Eszter megnézheti a nyuszikákat akik ott laknak nála, szedett egy citromot a fánkról és elment. Kedves, nagydarab lány.

Közben megjártuk Paliékat, gyönyörű helyen laknak tényleg, hatalmas páfrányok meg zöld izék között… mosógép+mikró+ülőgarnitúra kombót nyúltunk tőlük, bagóért. Már csak a szállítást kell kitalálni.