‘ome, sweet ‘ome – a cirkuszkocsi

a kert felől, jobbra citromfa

Nem véletlenül emlegetem cirkuszkocsinak kies otthonunkat, valójban egy nagy utánfutóban lakunk, ami akkorára nőtt, hogy gyorsan ráépítettek egy házikót. Két és fél szoba. Ámerikai konyha. A félszoba egy redőnyös ajtóval szeparálható, nekünk már ez is nagy szó, hogy a gyereknek külön szobája lehet, belefér egy felnőtt ágy meg egy szekrény. Nem csak a mi sorsunk nehéz, a környéken számos ugyanilyen megoldás létezik, tulajdonosaik készen vásárolják az ilyesmit és egy arra alkalmas vontató a helyére teszi. Ezután belekötik a közműveket (a maguk nem túl szofisztikált módján) és lehet lakni, teljes erőből.

az utcáról


Mivel itt egy telken több épület (nevezzük ezután a cirkuszkocsit is nagyvonalúan épületnek) is áll, ezért építkezés nélkül ez a leggyorsabb módja a lakóhely létesítésnek. A szomszédunkban igazi ház van, – na nem az otthoni fogalmak szerint igazi de mondjuk nincs kereke meg rendszáma – így a telken két unit van. Nagyon drága a telek, sokkal olcsóbb A/B/C betűket kiírni a kerítésre meg a postaládákra, mint minden házhoz külön telket keríteni.

kecó + verda


Ellentétben az általánossal, a mi bódénk fém szerkezetű jószág, ezt a fém vázat kívülről időjárásálló, belülről bérlőálló bevonattal látják el, esetünkben ez bádog/plasztik. Nem olyan ijesztő, mint első körben gondoltuk, de a két réteg között semmiféle szigetelés nincs, ezért nappal bazi meleg van (konzervdoboz a napon felejtve) éjjel viszont annyi fok van benn, mint kinn. Nyáron ezzel nincs is gond, de télen amikor 10-12 fok van, akkor erre kel az ember és ki szeret kijönni a forró zuhany alól 12 fokban? Ebből – és a kiwi mentalitásból – következően, fűtés sincs és gazdaságos, pláne energiatakarékos megoldás sincs, hiszen egyáltalán semmiféle szigetelés nem létezik, tehát a meleg azonnal kimegy a házból, ha fűt az ember. A kiwi nem fázik, megszokta az itteni klímát 150 év alatt és nem idegeskedik miatta, gyakori a papucsos ember télen is az utcán.

félszoba

Ez a szigeteletlenség jellemző az egész itteni építkezési módra, minden fából készül, mondhatni könnyűszerkezetes, csak épp nem szigetelnek, ezért fűthetetlen is az egész, illetve ha fűt az ember, akkor irdatlan költségekbe veri magát. Mivel vezetékes gáz nincs, ezért mindent villannyal oldanak meg, ugyanakkor a levegő lokális felfűtése villannyradiátorral, tudjuk mennyire hatékony. Az olajradiátor felejtős, a ventillátoros hősugárzók már reménytkeltőbbek, de azzal befűteni egy szigetletlen lakást, elég reménytelen. Akinek van saját házuk és igénylik a fűtést, azok un. heatpump-ot (hőszivattyú) szereltetnek be, azzal már normálisan lehet fűteni, pláne ha szigetel is az ember. Az új házak, amelyek manapság épülnek errefelé, fűtést ugyan nem, de szigetelést már kezdenek tartalmazni.

nappaliból a háló felé

Mondhatnánk, hogy „persze, hogy nem fáznak, nincs télen hideg” ami igaz is, csak éppen ugyanígy építkeznek a déli szigeten is, ahol tud csánkig érő fagy lenni, meg havak meg egyéb csapások. Arra kicsit sűrűbb a kandalló alkalmazása, de nem általános. Fura belegondolni, hogy sokkal több napsütésük van, mint magyarországnak, mégsem alkalmaznak, csak nagyon szórványosan mindenféle kollektorokat a tetőn. Pedig itt nem kunszt forróvizet csinálni, és onnan egy lépés a melegvizes fűtőrendszer… Elektromos áramot is lehetne termelni a napocska segítségével, amivel – ha már ragaszkodik hozzá a kiwi – a bojlert lehetne táplálni, de ez is fehér holló errefelé. Talán most, hogy állami koncepció van a fosszilis energiahordozók kiváltására megújuló energiaforrásokkal, elterjed ez is. (höhh, szufficitből könnyű, ugyebár)

háló a terasz felől (életünk első ágya)

A helyi építési vállalkozók nem maffiasztikus módszerekkel dolgoznak, egy jó méretű családi ház felhúzása kb. 140-180ezer dollárból megvan, természetesen ez is faszerkezet, ellenben kérhető szigetelés bele, no meg az emberenk a saját szája íze szerinti házikója lehet. Ugyanakkor a telek Aucklandban aranyáron megy, tehát a 140ezer dolláros házhoz 400ezer egy telek, ha jobb helyen van, de ez lehet a csillagos ég is, úgy nagy általánosságban 2-300ezer alatt nincs is telek, maximum a város déli részén, ahol még bandaháború is akad és ritka a fehér ember. Az építési vállalkozás amúgy nagyon jó üzlet, gondoljunk bele, hogy egy szoba hozzáépítése a házadhoz nagyjából egy vinkli, szög, kalapács és deszka kérdése…Természetesen az összes ezzel kapcsolatos szakmunka mind jól fizet, az ács, tetőfedő, asztalos, gipszkartonozó, vízvezetékszerelő, villanyszerelő, mind hiányszakmák.

balra a tároló alul bojlerrel, jobbra fürdő/wc

Itt is megvásárolható minden amit a luxusigényű ember csak álmodhat magának, külön magazin (havi!) van ami csak a konyhabútorokról és konyhafelszerelésről szól, ám ez nem a széles néptömegek sportja. Rendszeresen kapunk ingatlankereskedős színes-szagos magazinokat is, amelyekben minden van, a kis lepukkant unittól a tengerparti, 7 hálószobás palotákig, nyilván utóbbiak brazillon dollárokért. Itt a rózsadomb igazából nem a városban van, hanem a Hauraki öbölben egy szigeten, amit úgy hívnak, hogy Waiheke aki gazdag, annak törvényszerűen kell itt vásárolni ingatlant, hogy aztán két autót tarhasson, a komp mindkét végénél. Az igaz, hogy gyönyörű hely és nyilván nyugi is van, de azért az ingatlan arrafelé milliós nagyságrendtől indul. Ez nem az átlag géza játéka, de nem is baj, Aucklandnak több negyede is kiváló hely, hogy ott lakjon az ember, ízlés kérdése, hogy ki mire vágyik. Aucklandon kívül, főleg a déli szigeten sokkal alacsonyabbak az árak, bérlés és vásárlás tekintetében is, sőt ötvenezer dollárért komoly farmokat lehet vásárolni, ha valakinek van kedve és van miből megéljen ott.

veranda a kertkapuig

Kőház építése még valószínűleg sokáig nem lesz jellemző a vidékre, egyrészt az építés bonyolultsága, másrészt a lakók szokásai, harmadrészt a földrengések miatt. Ugyanakkor ennek a könnyűszerkezetnek már ismerik a fortélyait, gyors a kivitelezés, pár hónap alatt egy westend méretű áruházat felhúztak Albanyban, maximum a szigetelés lesz gyakoribb.

kertkapu felől


A közművek bekötésével se sokat vacakolnak, otthon nagyjából a jobb kerti slaugok vannak így bekötve, mint itt a víz, csatorna, de minden működik és ráadásul a ház alatt van, ahol nem is látszik meg könnyen meg is közelíthető, ha babrálni kellene, kiépíteni is órák kérdése, nem kell hónapokig tartó engedélyezéssel meg kivitelezéssel vacakolni.

intim részek (igen a kék a vízbekötés)


Vagyis, az építkezés itt másképpen van komolyan véve, mert más anyagokból dolgoznak, de ezen az éghajlaton ez vált be. Kérdés, hogy egy rendes finn rönkház hogyan viselkedne, az itteni klímában, de gyanítom, hogy 150 év alatt rájöttek volna, ha lenne a most általánosnál jobb megoldás. Később majd csinálok helyi házakról is képeket, bár ilyet könnyen talál, aki itteni ingatlanos oldalakat böngész.

nappali + konyha

9 hozzászólás “‘ome, sweet ‘ome – a cirkuszkocsi” bejegyzéshez

  1. Ez nem is néz ki olyan rosszul, mint ahogy hangzik… Azért a tél az necces lesz itt (ha ebben a házban lesztek még akkor is).

  2. Na az az igazság, hogy a tél mindenképpen necces lesz, ugyanis hőháztartási szempontból a cirkuszkocsi hozza a kiwi elvárást, pont úgy viselkedik, mint a faházak. Annyi fok van benn, mint kinn 🙂

    alternatíva csak egy új épülésű, szigetelt kecó lenne, de ott még nem tartunk

  3. Szia!

    Nemrég szóltak, hogy új blog indúlt NZ-ről. Ma nekiültem, és egyhuzamban elolvastam az egészet! Most egy kicsit sírok, hogy mi még nem vagyunk kint a családommal, de most elhatároztam, hogy mindent megteszek, hogy egyszer eljussak oda! A páromnak azt mondtam, hogy ha nem megy élőben, akkor legalább a hamvaimat ott szórja szét! (Remélem ez még odébb lesz, és előtte azért láthatom mindezeket élőben!:D)
    Szóval a lényeg az, hogy nagyon élveztem az írásod, és remélem a továbbiakban minden úgy alakul, ahogy szeretnétek!

    Ui.: Amikor látok egy új blogot Új-Zélandról, mindig attól félek, hogy egyszer kiteszik a megtelt táblát, mielőtt én odajutnék, aztán megnyugodva elolvasom a hiányszakmák listáját! 😀

  4. Jövő januárban a feleségemmel kettesben mi is akarjuk élvezni a kiwi feelinget. Jó olvasni tapasztalataitokról.

    Főleg a gyakorlati részletek érdekelnek. Például mi a helyzet a lakásbérlés területén, mennyibe kerül a „cirkuszkocsi” bérlése? Milyen területen (nem földrajzi értelemben) kerestek munkát?

  5. cirkuszkocsi 290/hét ház is van ennyiért aminek nincs kereke

    IT/közgáz-marketing

  6. Szia!
    Mint régi NZ „motoros” és lelkes blogolvasó, üdvözöllek.
    Látom, szépen haladtok. Sok sikert kívánok a továbbiakhoz is. Ami engem most konkrétan érdekelne, ha meg nem haragszol érte, a következő: Említetted, hogy lehet komoly farmokat venni már 50.000-ért. Tudsz ehhez valami linket adni? Mert én a legolcsóbb vidéki ingatlanokat is csak százezer közelében találom, és azok sem farmok, csak lifestyle blokkok, még itt a Déli-szigeten is. Szóval ha tényleg tudsz farmot ötvenért, kérlek, ne tartsd titokban. Komolyan érdekelne!
    Hálásan köszönöm. Minden jót.
    David

  7. kösz mindenkinek a drukkolást!

    David, hirtelen nem tudom hol láttam, de valami ingatlanos oldalon volt ilyen birtok.

    Ha lelek hasonlót, akkor szólok, bár első körben nem ilyet keresgélünk, pillanatnyilag ott tartunk, hogy ötvenezr dollár csak számtanpéldában van 🙂

    dobj egy imélt pappito kukac gémél pont kom-ra és ha lelek ilyesmit átküldöm a linkjét szívesen!

    szép napot!

  8. A epitkezes temakorehez hadd tegyekl hozza egy ket dolgot.
    Szigeteles azert van, sot kotelezo. Minden faszerkezetes haz (a foldrajzi elhelyezkedestol fuggoen) bizonyos hoszigetelesi ertekkel szigetelendo, igaz ez nem volt mindig igy. Erre nagyjabol mindig uveggyapotot hasznalnak.
    A szigeteles masik modja, a dupla uvegezes, identol a deli szigeten kotelezo lett.
    A futesre a Warehouseban par $10-ert vasarolhato olajhradiatorok erre felenk eszakon tokeletesen megfelelnek. Szobankent egy 4-5 bordas elegendo. Plane, hogy a haloszobaban csak ejjel, esetleg idozitovel par orat kell futeni (mar ha a minimalis kotelezo szigetelest beepitettek).
    A napkollektoros melegviz jatszik, igaz az orszag nem minden reszen eri meg. Megterules 5 ev. Ez jol hangzik, csakhogy: az (statisztikai) atlag Kiwi 4 (!!!) evente koltozik. Ez pedig azt jelenti, hogy ha Bruce beepiti a napmelegvizet, az neki soha nem fog megterulni.
    Egyebkent a siralmas epitkezesi szokasoknak a fo oka es a surun koltozkodes. Mindenki azt tartja szem elott mikor epitkezik, vagy felujit, hogy mit lehet majd konnyen eladni. Szinte kizart olyan hazat talalni, ami a tulaj izlese szeint van kidekoralva. Minden szurke, vagy szurkes kek, szurkeszold, stb.

  9. Ami az arakat illeti: a telekarak persze mindenhol mas szinten vannak. Egy viszont igaz: az utobbi 6-8 evben csillagaszati modon (evi 20%) mentek fel.
    A hazarakat tekintve, $1000/m2 az abszolut minimum. Ami ennel olcsobb az vagy ossze fog dolni, vagy be fog azni. $1200-1600/m2 kozott van az atlag es $2000 mar nagyon jo, de nem luxus minoseg. Az atlag meret 150m2 vagy tobb.

    A teglahaz igazabol a mult. A konnyuszerkezettel gyorsabban es konnyebben lehet dolgozni, a hoszigetelese is jobb ha a megfelelo anyagokat hasznaljak. Meg Magyarorszagon is.

    Amugy vezetekes gaz van, pl nalunk is. (Meg kandallo is.)

    Bocs a szofosasert/okoskodasert.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.