Devonport

balra a SailNZ hajója, jobbra a teherkikötő

A parti sétány nagyon kedves és belefut a hadikikötő kapujába, ahol egy közepesen elszánt maori álldogált élrevasalt nadrágban és ellenőrizgette a ki-be járkálókat. Természetesen illetékteleneknek tilos a bemenet, kivéve, ha vezetett túrára jelentkeznek, vagy ha a hadikikötő múzeumát akarják megnézni. Mi nem akartuk, mert egyrészt a múzum zárva volt, a vezetett túrára még egy órát kellett volna várni és a kapuőr már így is nyugtalankodott, hogy nyakamban a fényképezőgéppel kerülgetem a Philomel bázis bejáratát. Inkább visszasétáltunk a városrész központjába, ahol a komp mólói vannak meg kedves éttermek, művészeti galériák, kis boltocskák meg egy hatalmas park, a helyi könyvtárral meg egy nagy játszótérrel.

sétány

A játszótéren elütöttünk egy kis időt csúszdázással meg hintázással, de egyre éhesebbek lettünk, úgyhogy eliramodtunk a kifőzdék irányába. A legpofásabban az a hely nézett ki, amely régen a telefonközpont épülete volt, mára kávéházzá változva üzemel, vendégei közt csinos tengerészlányok és a térdzoknival viselt rövidnadrágtól hülyén kinéző tengerészek akadtak szép számmal. A kávéház előtt egy bazi régi autó parkolt, de olyan csoda állapotban, hogy minden közlekedési múzem igazgatónak összefutna a zoknijában a vizelete tőle. Persze érvényes rendszámmal várta gazdáját.

interurbán oldtimer

Végül a nagy nyüzsgés miatt ide csak bekukkantottunk, de a babakocsis bénázás inkább kiterelt bennünket, ráadásul eszünkbe jutott, hogy még nem is ettük a helyi haute cousine jeles termékét a fish&chips-et. Elballagtunk a halboltig, ahol Albert & Jenny állt szolgálatunkra, bár sajnos nem derült ki, hogy vajon a kínai az Albert-e vagy Jenny? A halbolt neve egyébként „Catch 22” ami hát hogy is fogalmazzunk, szerintem a kínai által kitalált szóvicc.

játszótér

Kezünkben az elegáns, újságpapírba csomagolt sülthallal és krumplival visszaballagtunk az autóhoz és hazafurikáztunk, hogy itt költsük el a szerzeményünket, a kaja jó volt, bár körülbelül dupla árat fizettünk, mint Auckland többi részén, de a snapper nevű halacska igen ízletes és könnyű húsú, a panírja pedig kiváló volt, bár egy rövid „paprikás liszt kezdőknek és középhaladóknak” tanfolyamot megérdemelne a szakács. Több helyi erő állítása szerint csinálnak ilynt hekkből is, csak fogalmunk sincs, hogy mi a rendes neve a hekknek, amely annyi boldog percet szerzett már pánbalatoni tartózkodásaink, a dunakeszi rév mellett és persze a római parti össznépi falatozások alatt.

a 22-es csapdája

Sajnos amiért elindultunk, hogy a félsziget csücskében békésen legelésző vulkanikus kúpot (Mt Victoria) megmásszuk, elmaradt, viszont olyan kellemes napsütéses napunk volt, hogy csuda és még azt a fát is láttuk, amelyet II. Erzsébet koronázására ültettek. Egész Devonport úgy klassz, ahogy van, bár itt azért nem a szegények lakoznak, sőt, viszont kicsit nyaralótelep jellege van, sok nyugdíjassal, rengeteg babakocsis anyukával és soksok nyugalommal. Itt szívesen lennénk nyuggerek, csücsülve a CBD-re néző teraszunkon…