Társadalmi problémák – bevezető

Új-Zéland nagyon kellemes ország, viszonylag stabil gazdasággal és hatékony állami működéssel. Ez persze nem jelenti azt, hogy itt a földi paradicsom és az embereknek nincsenek gondjaik vagy nincsenek megoldásra váró gazdasági és társadalmi problémák. Sorozatomban utóbbiakkal foglalkozom.

Általában elmondható, hogy az ország igyekszik szembenézni a gondokkal, nem fut el előlük, azon persze érdemes elgondolkodni, hogy a megoldáskeresés mennyire értelmes vagy hatékony. Az jól látszik, hogy törekednek a tüneti kezelések helyett a problémát megérteni és a forrásnál beavatkozni, prevenció-orientált módon már a felismerési szakaszban okokat és megoldást keresni.

Sok esetben igazából nem is az állam dolga felismerni és kezelni az ilyen problémákat, ám, mivel ezen gondoknak össztársadalmi következményeik vannak, az állam áldoz erre, ráadásul nem esik abba a hibába, hogy „észosztós” módon, kommunikáljon, apellál a józan észre, ahelyett, hogy egyből betiltana valamit.

Ilyen probléma például az egyre emelkedő számú asztmás megbetegedések és a lakóépületek állapotának  összefüggése amelyre az építési törvény módosításával reagáltak, vagy a dohánytermékek hirdetési tilalma. Én ezt passzív módszereknek tekintem, aktívnak pedig (többek között) az átgondolt kampányokat, amelyet országosan folytatnak valamely jelenség ellen (vagy a szoptatás kérdésében – mellett).

A kampányok meglehetősen szókimondóak, valós élethelyzeteket láttatnak és egyértelmű üzenetet közvetítenek, mint az ittas vezetés elleni kampányban az „if you drink and drive, you’re bloody idiot„, vagy a dohányzásellenes kampány „not our future” szlogenje. Amennyire én látom, igyekeznek a kampányokat a témától és a célcsoport életkorától függően testreszabni, komolyan veszik, nem találkozni olyannal, mint anno azok a kisfilmek magyarországon, amelyek végén az Országos Közlekedésbiztonsági Tanács logoja tűnt fel.

Terveim szerint a kampányokon a következő sorrendben haladunk, szoptatás (mert ez pro), dohányzás, szerencsejáték, alkohol, családon belüli erőszak. Ha lesz valamely részben törvényi hivatkozás, akkor igyekszem linket elhelyezni, ha nem, akkor a törvényhozás erre a célra szolgáló weblapján mindenki kereshet bátran jogszabályra, rendeletre meg joganyagokra.

Ezekben a posztokban csak azokkal a témákkal foglalkozom, amelyek szembejönnek a tévében, rádióban, óriásplakátokon, citylight-on, bölcsiben, orvosnál, no meg a weben. Jellemző módon egyébként az Új-Zélandi szociál-marketing kifejezetten modernül próbál működni és igyekszik összehangolni a munkát a többi résztvevőkkel.

.

5 hozzászólás “Társadalmi problémák – bevezető” bejegyzéshez

  1. Nagyon nem ide tartozik, de most fedeztem fel magam a blogrollon, thanks! Ha van hájasodási probléma NZ-n, esetleg arról is írhatnál…

  2. Éjjen-éjjen!
    Ezt nagyon élvezni fogom és hálás köszönet előre is a munkádért!

  3. Moni, nagyon szívesen, már érgóta kinn vagy.
    Pár hetente foglalkozom a blogrollal, de általában nincs sok változás.

  4. A túlsúly probléma sokkal átfogóbb, nem biztos, hogy lesz erőm-energiám megírni, de igyekszem utánajárni, hogy mi a pálya itt ezügyben. Létező gond.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.