Munkakeresés Új-Zélandon (rideg valóság)

Az Új-Zélandon munkát vállalni kívánók többféle módszerrel is élhetnek, a nagyját nem taglalom, csak azt a módot, ahogy a többség próbálkozik. Vagyis a megérkezés utáni munkakeresésbe kezdést, mert ez az általános gyakorlat, hogy az ember idejön a szigetre, boldog tulajdonosa egy turistavízumnak (amely értelemszrűen nem jogosít fel semmilyen munkavállalásra) és belefog az internetes és egyéb álláskereső forrásokban olyant lelni, amelyre jó eséllyel pályázhat. Nézzük mivel találja szemben magát. Öveket becsatolni, mert kemény lesz, mint a kád széle.

Szögezzük le előre, hogy a sziget bevándorlópárti, súlyos szakemberhiánnyal küzd szinte minden területen, tehát elvileg nem kunszt álláshoz jutni.

A országnak képzett, igazolható szakmai múlttal rendelkező, hasznos emberekre van szüksége, a bevándorlási/munkavállalási ügymenet is az ilyeneket preferálja. Képzetlen munkaerőből van elég, nővér, programozó, óvónő, állatorvos, stb. hiányzik, nem pedig trafikos, eladó vagy személyzet a mekiben. Ezeket megoldják helyi erőkből és az ilyen munkákra – extrém kivételektől eltekintve – nem is kapunk munkavállalási engedélyt.

Aki azért jön ide, hogy itt munkát vállaljon, az már a megérkezéskor gondoskodjon arról, hogy turistának nézzen ki, hogy a reptéren ne korlátozzák a későbbi ittartózkodását. De ugorjuk át az elejét, tételezzük fel, hogy turistavízummal próbálunk állást keresni, ehhez pedig szükségünk van egy work permitre (munkavállalási engedély) amelyet úgy szerezhet az ember, hogy a leendő munkáltatója ad neki egy munkaajánlatot, amellyel a bevándorlási hivatalhoz folyamodhat. (a különböző engedélyeket, permiteket és ezek feltételeit már tárgyaltuk és az aktuális infók fellelhetőek a bevándorlási hivatal honlapján) Mindez akkor igaz, ha van bármiféle értékelhető végzettségünk, vagy szakmai tapasztalatunk, mindezeket igazolnunk is kell tudni.

Első nehézség

Amikor az ember elkezd az álláskereső oldalakon jelentkezgetni, akkor ugye szépen kicsinosított önéletrajzával teszi ezt, amely meg van támasztva egy szépen fogalmazott kísérőlevéllel is. A CV-nk, ha most érkeztünk, akkor egész egyszerűen nem jó. Rossz. Nem olyan, mint az itt megszokott. Azt viszont nem tudjuk, hogy milyen a megszokott, illetve az elvárt formátum, tehát sok esélyünk nem lesz. Érdemes ezügyben segítséget kérni, régebben itt élő helyitől, bemenni fejvadászcégekhez, vagy beküldeni az önéletrajzunkat, vásárolni a könyvesboltban ilyen témájú kiadványokat, mert alkalmazkodnunk kell.

Ha már jó sok önéletrajzot szétküldtünk, akkor elkezdenek beesni az elutasító válaszmélek, – ha valami nagyon speciális területhez értünk, akkor sokkal könnyebb a helyzetünk – amelyek nagyrésze formás kis izé, köszönik, hogy jelentkeztél, sajnos most nem, az adataidat elteszik, de később is pályázzunk náluk bátran, vótszerencséjük. Ezeknek nyissunk a levelezőkliensben külön mappát, hogy később elcsodálkozhassunk, hogy milyen sok ilyen válaszlevelünk van. Amennyiben túljutottunk azon, hogy kutyának sem kellünk, de valahol mégiscsak áttörést értünk el, és valaki mégicsak felhív bennünket, akkor jön a

Második nehézség

A vízumstátuszunk. A turista vízumnak ugyanis nincs semmilyen mozgástere, tehát nekünk azt kell elérnünk, hogy a munkáltató szeressen bennünket annyira, hogy adjon egy munkaajánlatot (job offer), amellyel mi majd már intézhetjük a dolgunkat a bevándorlásnál. Ha fejvadász hív fel bennünket, akkor számíthatunk rá, hogy amint meghallja, hogy visitor visa-nk van, le fogja tenni a telefont. Igen, lehet dühöngeni, hogy de hát ti kerestek pont ilyen szakembert, senkit nem érdekel. Amennyiben közvetlenül a munkáltatót (vagy annak HR osztályát) keressük meg, az esélyeink ugrásszerűen növekednek, de ott is meg kell győzni az embereket, hogy semmi másra nincs szükség a cégtől, csak egy munkaajánlatra, és onnantól mindent intézünk amilyen gyorsan lehet. Ez nem könnyű feladat, később lesz szó a miértekről.

Ha a cég un. „akkreditált munkáltató”, és kellünk neki, és megadja azt a fizetést amit az immigration előír, akkor tempós ügyintézésre számíthatunk, ráadásul az akkreditált munkáltatók általában nem félnek a bevándorlási hivatallal kapcsolatos ügyintézéstől sem (bár van kivétel), ezek jobbára nagy cégek, sok munkavállalóval. Ha ilyenbe botlunk és megtetszünk nekik, akkor szerencsénk van, esetünkben a nejem tapasztalata és szakmai háttere pont így hozott egy job offert, majd munkavállalási engedélyt és rendesen megfizetett munkát. Ezzel én is kaptam családi vonatkozás miatt munkavállalási engedélyt amellyel bármely állást betölthetek a zátonyon legálisan. Azaz betölthetnék, de jön a

Harmadik nehézség

Ez a legdurvább és a legfrusztrálóbb az egyszerű bevándorló számára, vagyis az, hogy a fejvadászcégek nem hagyják az embert munkát vállalni. Természetesen biztos vagyok abban, hogy vannak kivételek, akik pompás állásokat közvetítenek, kell ilyennek is lenni, mert valamiből csak megélnek. Ámde. Az alapvető helyzet az, hogy a fejvadászcégek beamőbázták a munkaerőpiac 95%-át, amelyet bátran nevezhetünk teljes lefedettségnek. Rengeteg fejvadászcég van. Ez azt jelenti, hogy az álláskereső 95%-ban olyan hirdetésekkel találkozik, amelyeket fejvadászcégek raknak ki az álláskereső portálokra. A saját és a környezetemben párhuzamosan munkára vadászók tapasztalatai alapján, szinte semmi esély nincs így álláshoz jutni.

Annak ellenére, hogy a szakemberhiány véresen komoly, a szakembert a szakemberre vadászótól a fejvadászcégekből álló, szinte áthatolhatatlan fal zárja el. Érthetetlen. illetve nem is olyan nagyon, egy nagy, nemzetközi fejvadászég egyik tapasztalt fejvadászával beszélgetve bizony nekiszegeztem a kérdést, hogy na mucika, hogy is van ez? Mindenki sír, hogy nincs szakember, de amikor jön valaki aki bírja a nyelvet, van szakirányú tapasztalata, végzettsége, akár hajlandó újra megmászni a szamárlétrát alulról, akkor elhajtjátok, mi folyik itt?

A válasza nagyjából az volt, hogy a fejvadász megnézi a cévénket, látja, hogy honnan jöttünk (messziről), tudja, hogy nagy az időeltolódás, nem tudja lecsekkolni a referenciáinkat (erről szintén később), a megadott emailcímek hitelessége kérdéses lehet, megeshet, hogy nem is tud angolul kommunikálni a megkeresett (ne feledjük, hogy keleteurópáról beszélünk) az egész macera nem éri meg a kockázatot, hogy a mukavállaló nem válik be, a fejpénzt lehet, hogy elbukják, ráadásul minden bizonnyal a megbízó céget is bukják, mert itt kirúgni valakit nem lehet, csak úgy, ha már alkalmazták, plusz a munkavállalási engedélyünk is időkorlátos, tehát majd lejár egyszer később megintcsak gondban lesz. Ezek összességében vállalhatatlan kockázatnak tűnnek, és nyugodtak lehetünk, hogy leszámítva egy-két extrém esetet, nem is fogják vállalni a kockázatot.

Ebből nagyon mókás helyzetek is adódnak, például az, hogy ha valaki fejvadászon keresztül és direktben is pályázik egy állásra, direktben interjúztatják, próbamunkát csináltatnak vele, másnap elétolják a szerződését, azonnali kezdéssel, rendes fizetéssel, sopánkodással, hogy majdnem lemaradtunk a szakemberről, akiért kapkod a piac, majd pár nap múlva – amikor már ott dolgozik a delikvens – a fejvadász értesíti, hogy sajnos nem őt választották, mert találtak egy jobbat.

Vagy az az eset, amikor az embert felhívják, aki meg már előre gondoskodva, összeszedve minden szükséges papírt – ideértve azt is amit a cég kell, hogy az immigrationhoz benyújtson – elvégzi a HR-es munkáját is, majd a fejvadász közli, hogy ez a sok papírmunka, ezt nem szeretik a fejvadászok, inkább nem lehetne olyant, hogy akkor jelentkezem, ha már van permitem? Na de csókolom, ha nem ad job offert, nem lesz permit és farkába harapott a kígyó.

Negyedik nehézség

Nincs újzélandi munkatapasztalatod. Hogyan is lehetne, most érkeztél. Ennek hiányában viszont nem fog veled szóbaállni a munkáltató vagy a fejvadász, mert neki komoly rizikó, hogy más szokások vannak a munkahelyen itt, az udvariassági formulákól az ügyintézés mikéntjéig. Ez sok esetben értelmezhetetlen, hiszen mondjuk egy vegyész, állatorvos, programozó ugyanazokkal a dolgokkal dolgozik, legyen bárhol a világon, viszont a helyi munkatapasztalat hiánya kiváló kibúvó amelyet előszeretettel alkalmaznak is.

Az első egy hónapot leszámítva, mondjuk februártól múlt hétig, körülbelül 350 önéletrajzot és kísérőlevelet küldtem el, változatos állásokra pályázva. Ezen állások kb 80%-a szakmámba vágó lett volna, a maradék meg akármi. A súlyos, hogy az utolsó százat már úgy küldtem, hogy volt munkavállalási engedélyem, mégsem sikerült egyetlen fejvadászcég által meghirdetett állásnál sem eljutni, még az interjúig sem. Ez biztosan függ persze az ember életrajzától (szakmától, munkatapasztalattól) is, de olyan esetekben sem, amelyekre direkt írtam passzoló önéletrajzot, vagy eredetileg is passzolt a szakmai múltamhoz.

Ahol sikerrel jártam (ez a nejem, és több más itteni ismerőseink esetében is így volt) az olyan állásajánlat volt, amelyet a munkaerőt kereső cégek maguk hirdettek meg, és az első interjú után fel is vettek, tisztességes pénzért, szakmámba vágó pozícióba. Az én általam megadott referenciákat le is ellenőrizték egy emailos kérdőívben.

Tippek

Mivel minden munkavállaló más, másért jön ide, máshoz ért, nincs generálisan jó megoldás, de szerintem az alábbiakat érdemes megpróbálni:

  • direkt figyelni a munkakereső portálokon a direktben, a cégek és nem a fejvadászok által feladott hirdetéseket
  • megkeresni közvetlenül a cégeket, akiknél esetleg lehet szükség a munkánkra vagy speciáisan a mi szakterületünkkel foglalkozik
  • megkeresni a cégek saját állásportálját (rendszerint a multiknak van ilyen globális szájtjuk, de sok helyi cégnek is)
  • 1-2 napnyi ingyen próbadolgozást felajánlani
  • piszkosul tudni, hogy a bevándorlási hivatal aktuális feltételei és elvárásai micsodák a munkavállaló és a munkáltató részéről
  • megállás nélkül pályázni, nem csak a neten, hanem az újságokban megjelenő hirdetésekre is
  • nem hazudni (amúgy se, persze) és csak olyasmit állítani a munkaerőd eladásakor ami ellenőrizhető, a referenciáidat le fogják ellenőrizni. (telefonon, emailban) Messziről jött ember…
  • legyen ajánlóleveled a korábbi munkáltatóidtól
  • vannak csodák és szerencse, csak ritkán

Tévhitek

A munkavállalással kapcsolatban számos tévhit él a fejekben, ezekkel Új-Zélandot tárgyaló fórumokban, topikokban néha összefutok, innen a saját kommentszférámból is takarítottam már ki ilyesmit. Oszlassuk a homályt, tévhit dől betűvel:

„nem tudsz elhelyezkedni, ha nem beszéled a kiwi akcentust”

Baromság. Az ország is és a munkaerőpiac pláne, elvárja, hogy tudjál angolul, ez az ország (egyik) hivatalos nyelve, angolul adtad be az önéletrajzodat, angolul tudni kell. DE! Az, hogy a kiejtésed milyen, az SENKIT NEM ÉRDEKEL amíg megértenek. Teljesen mindegy, hogy a legvadabb, teleki-téri kiejtéssel beszélsz, vagy india egyik varázslatos tartományából érkezel, amíg angolul beszélsz, addig nem lesz ezzel gondod. A lakosság negyede bevándorló, ezeknek a java polinéz és ázsiai, ezekhez képest a magyar akcentus majdnem old cockney. Ha nem tudsz angolul, akkor viszont ne magyarázd meg magadnak és másoknak, hogy az akcentusoddal volt a baj. Ha 20 éve érettségiztél angolból, de azóta sem használtad semmire, akkor nem tudsz angolul. Amit otthon középfoknak vagy „társalgási szint”-nek írsz be, az itt lópikula. Tudni kell angolul beszélni.

„bármit elvállalok, amíg keresek állást a szakmámban”

Sokan úgy indulnak el, hogy „bármiféle munkát elvállalok” tehát valamicskét keresek, aztán majd szépen, munka mellett lelek a szakmámban, képesítésemben munkát, jelentkezem, felvesznek és csak rút emlék, hogy  naponta háromszázszor kérdeztük, hogy „have here or take away?”. Ez a módszer nem működik. Igen, régen működött és néha-néha feltűnnek extrém esetek, de nagy általánosságban ez az út járhatatlan.

feketén dolgozom, aztán majd lesz valahogy

Ezt nem javaslom senkinek, nem működik hosszasan. Egyrészt, ha valaki felvesz bennünket feketén, akkor filléreket fog fizetni, simán a minimálbér alatt, panaszkodni úgysem fogunk, hiszen mi magunk is illegálisan vállaljuk a munkát. A másik gond, hogy ha egyszer feketén dolgoztunk már 6-8 dolláros órabérét valakinek, akkor ő soha nem fog törekedni arra, hogy legalizáljon bennünket, ami ügyintézős macera, és kifejezetten a saját zsebe ellen hat, hiszen onnantól legalább a dupláját kéne fizetnie nekünk, ráadásul hirtelen érvényessé válnának a munkavállalókat védő törvények is ránk. Soha nem fog bejelenteni.

A másik gond, hogy ebből a pénzből megélni nem, vagy csak nagyon szűkösen fogunk, még flatmateként is, ráadásul előbb-utóbb lejár a látogatóvízumunk, onnantól pedig a státuszunk overstay lesz, ami egyenértékű a kiutasítással. Igen, a legendák szerint éveket lehet overstayni, de ha bukunk (ami előbb-utóbb mindenképpen bekövetkezik) azonnal kirúgnak a szigetről, ahova jó eséllyel soha nem engednek be többet. Természetesen lejárt turistavízum után munkavállalási engedélyért folyamodni is értelmetlen, kidobnak.

Összefoglalva 10 hónap tapasztalatait, nem kecsegtetek senkit egyszerű munkavállalással. A legokosabb amit tehet az ember, hogy folyamatosan képben van a hiányszakmák listájával, a lehetőségeivel és azzal az idővel, amit fedezni tud itt bevétel híján. Ha egyszer bukunk valami illegálissal, akkor örökre meg leszünk bélyegezve, ki/be utazásnál, bevándorlási ügyintézésnél, bármikor visszaüthet, nem éri meg.

A másik, hogy nem fog a sziget munkaerőpiaca igazodni az elvárásainkhoz. Az NZQA minősítését nem tudod megváltoztatni, a diplomádat (ha van) besorolják és kész, az vagy, akármennyit költöttél a honosításra. Nagyon sok többdiplomás itt elhazudja a diplomáit és csak azt vallja be az önéletrajzában, amelyik leginkább passzol a megpályázott álláshoz. Nem bántásból írom, de a sokdiplomás bölcsészekre nem kifejezetten nyitott a munkaerőpiac, és ezek a bölcsészek nem fognak kelleni a fisencsipszesnél sem. Ács meg kőműves fog kelleni, programozó és bölcsödei gondozó, fog kelleni, idősgondozó és nővér fog kelleni. Nézd meg a hiányszakma listákat, mielőtt elindulsz.

Amúgy is azt javaslom, hogy már indulás előtt próbálj otthonról pályázni állásokra (esélytelen vagy persze, ha nincs NZ címed, telefonod, de ki tudja?) vagy megkeresni szakmádba vágó cégeket, megemlítve, hogy mikor jössz, hátha behívnak egy interjúra. Keress meg egy bevándorlási ügynököt, aki fel tudja mérni, hogy a képesítésed, szakmád mennyire piacképes éppen.

Az első állás megszerzése nagyon nehéz, ha nincs valami speciális szakterületen igazolható tapasztalatod.

Ha van olyan idevágó sztorid, véleményed, gondolatod ami aktuális, érdekes lehet vagy más nézőpontból vizsgálja a kérdést, akkor bátran írd meg kommentben, minden tapasztalat érdekes lehet és segítheti az ide készülőket. Vagy csak írd meg a te esetedet mások okulására.

219 hozzászólás “Munkakeresés Új-Zélandon (rideg valóság)” bejegyzéshez

  1. Szerencsére a legelső nehézséget, a „mi úgy csinálunk mintha turistaként jönnénk, a border control meg úgy csinál, mint aki ezt elhiszi nekünk”, valamint az ideiglenes bizonytalanságot csökkentendő már gondolkoznak egy silver fern visa nevű politikai ígéreten a nagyokosok. Amíg nem vezetik be tényleg, addig meg marad a turizmus fellendítése a tartalékok felélése árán.

  2. Én is szeretnék gratulálni, és egyben örömömet kifejezni, hogy ezek szerint „normalizálódni látszanak” a viszonyaitok (remélem, nem gond, hogy így fejeztem ki magam) 🙂

  3. Ne haragudj, nem olvasom végig (most), mert rohadt sok a meló, csak bekukkantottam, de akkor most mi a helyzet? Nej melója megmarad? Neked került akkor meló? Lehet örülni?

  4. Szerintem bullshit amit leirtal.
    Szerintem a következő okok miatt nem kaptál
    állást:

    1. angol nyelvtudás
    2. igazolható tapasztalat, referenciák
    3. igazolható végzettség

    Könnyű hibáztatni a fejvadászokat, meg az NZQAt, meg a világválságot, de a probléma benned volt. Ha a három ok közül csak egy hiányzik, akkor csak nagy szerencsével kapsz egy szar állást.

  5. History man nem köll neked érteni, amit olvasol, de hogy mér érzed fontosanak, hogy kiröhögtesd magad, azt nemtom…

  6. Ismerek ket embert, akik aprilis ota vannak itt, es nincs munkajuk, pedig van open WP-uk.
    Az egyik baj az, hogy olyan a felsofoku vegzettseguk, ami itt nem igen hasznalhato. Hiaba vallalna el barmit, mint pl.raktaros, penztaros, arufeltolto, sajnos ilyen helyre szinte lehetetlen bekerulni, rengetegen vannak ra.
    A masik, hogy nincs itteni referenciajuk, ami azert konnyitene a helyzetuket. A CV-n szerintunk is sok mulik. Azt erdemes elkuldeni olyannak, aki jaratos benne.

  7. Biztos eltartja őket a férjük 🙂

    Ugyanis az hülyeség, hogy nem vesznek fel pénztárosnak. Állandóan van felvétel. Azért nem kéne már legendákat gyártani!

  8. History man: kiemelnék valamit hátha így kicsit elkezdesz gondolkodni:

    „Ahol sikerrel jártam (ez a nejem, és több más itteni ismerőseink esetében is így volt) az olyan állásajánlat volt, amelyet a munkaerőt kereső cégek maguk hirdettek meg, és az első interjú után fel is vettek, tisztességes pénzért, szakmámba vágó pozícióba.”

    Akkor szerinted Pappito „nagy szerencsével kapott egy szar állást” a szakmájába amit a rohadék munkaadók még korrektül meg is fizetnek? Szegény pára.

    Pappito: Gratz. Örvendek.

  9. Végre valahára! Az elejétől olvasom a blogot és talán ezt vártuk a legjobban! Gratulálok és kívánom, hogy érezd jól magad a munkahelyen!

  10. Hát, nem vagy ez biznisz ember, az tuti.

    A fejvadászok szerződés alapján dolgoznak. Felelősséggel tartoznak a döntésük után. Ki vállalná a felelősséget egy angolul nem tudó, nem lellenőrizhető referenciákkal, ismeretlen bizonyítvánnyal rendelkező jelölt után?
    Senki. Kiderül, hogy hamisítottak a referenciái… Kinek nem az??? 🙂
    Nem kap többet megbízás. Én sem ajánlanám a magyarokat a helyükben.

    HA közvetlenül a céghez megy, saját maguk tehetnek majd róla, ha felveszik.
    Pappitónak milyen bizonyítványa van? Elvégzett szakmai tanfolyamok? Multi cég tapasztalat? Egyik se? Akkor viszlát!

    Esetleg fater kft-jében szerelte a MACet? Nem mindegy.

  11. History man

    A szövegértési nehézségeid ellenére segítek:

    pont azért kaptam állást mert tudok angolul, lecsekkolható, valós referenciáim vannak (le is csekkolták őket) és az első interjún amire bejutottam, azonnal felvettek, a szakmámban, nem minimálbérért, nyugdíjjal, bónusszal.

    Ehhez nagyon hasonló állások százaira nem, mert a fejvadászok le se szartak. Egy multi itteni része meg azonnal felvett, miután interjúztatott.

    Bullshit? Amit összehordasz. Te az a jellemző vagy, aki elolvas egy ilyen vagy bármilyen posztot, amit valaki a saját tapasztalatából ír, fejvadásszal beszélve, és közlöd, hogy ilyen nincs. Tudod mit? Menj te a picsába.

  12. Márpedíg ilyen nincs, csak szépítgeted a dolgokat.

    Mondd el, milyen referenciáid vannak.

    Mondd el, milyen bizonyítványod.

    Milyen az angolod.

    Azt írtam, ha ezek közül egy szar, akkor úgy jársz, ahogy történt is.
    Kettőre bebólintottál, hogy azok jók, ezek szerint nincs semmi végzettséged. Na hát ez volt a gond. De könnyebb ráfogni a fejvadászokra.

  13. „Én sem ajánlanám a magyarokat a helyükben.”

    Áháá szóval minden magyar tök ugyanolyan! Értem. Szóval a magyar ember főbb tulajdonságai: a roppant bonyolult angol nyelvet nem képesek megtanulni, vérükbe van a referencia hamisítás képessége és véletlenül sem tudnak értékelhető bizonyítványt szerezni.

    Te beteg vagy.

  14. sajnálom, hogy nem értetted se a posztot se a kommenteket.

    Amiket kérdeztél, azokat már elmondtam a munkáltatómnak, akihez direktben jelentkeztem. Felvettek több pénzért, mint amit kértem.

  15. A referenciákról:

    Magyarországon sosem adnak referencialevelet elbocsátáskor. Akkor honnan van referencialeveled? Honnan tudod, hogy ellenőrizték? Vissza szólt a haver, hogy most hívtak újzélandról?
    Csak kiváncsi vagyok, ne húzd fel magad.

  16. Amikor elindultunk ide, az utolsó két munkáltatómtól kértem referencialevelet. Egyik helyről sem elbocsájtottak, hanem én léptem ki. Mindkét exfőnököm írt egy angol nyelvű ajánlást, céges papírra, megadva a kontaktját.
    A CV-ben benne van a kontaktjuk.
    Az interjúm után a HR néni azt mondta, hogy most lecsekkolják a rferenciákat és ha tetszik amit látnak, kezdhetek.
    Mindkét referenciám jelezte, hogy megkapta a HR néni méljét egy kérdőívvel, ezt kitöltve visszaküldték. Mindkettő valódi cég, mindkettőnél dolgoztam és mindkét helyen meg voltak velem elégedve.

    mit nem értesz?

  17. Én például azt nem értem, hogy mi a sárgahátú mézkalauznak válaszoltok a hülyeségeire? Csanád, pappa, most komolyan fontos nektek hogy meggyőzzétek ezt a szegény fiút? Hát nincs neki elég baja? Nem azért ír, mert érdekli a történet – hiszen ő úgyis jobban tudja. Hogy pontosan miért is kaffog… hát nem bocsátkoznék inkább találgatásokba.

    History Man, olvass inkább Vad Katalint, az jobban profilba vág, http://velvet.hu/szex/mich081104/ és különben is olyan szép neve van.

  18. Imma, én nem a Csanád vagyok, ha esetleg arra gondoltál 🙂 Amúgy igazad van, felesleges az efféle furcsa teremtményekre odafigyelni.

  19. A referencia oké, angol is.

    Viszont már harmadszor kerülöd ki, hogy a végzettségre válaszolj. Miért?

    Na ezt nem értem.

    Mondtam, ha 3 feltételből 1 hiányzik, bukta. Azaz nem bukta, csak akkor van az a helyzet, amibe belecsöppentél.

  20. ui. mi a tököm az a velvet? valami női magazin. Olvassa az, kinek 2 anyja van.

  21. Ez a Pappito fele duma elegge santit.

    1.Nagyon fontos a jó angol akcentus egy munkahoz es pont ezert veszik
    fel az indiai,delafrikai,zimbabwei,uk,canadai emberkeket es nem a
    keleteuropai selejtet.
    2.Mutassal nekem nem angol anyanyelvu front office staffot aki mondjuk
    nem a fenti orszagokbol erkezett.
    3.Nem erdekli a kiwit a te magyar referenciad,tul lusta es erdektelen,
    hogy foglalkozzon veled meg ha te az Einstein vagy.
    4.Ha van hianyszakma akkor azt feltolti az UK-bol.
    5.Ha fel is vesznek akkor egy hattermunkara ,eltuntetve a vevoktol
    Bago Penzert!!!!!!!!!!!Ez itt a lenyeg.
    6.Normalis munkat ott sohasem kapsz ,ha ilyet akarsz akkor menjel
    AUSZTRALIABA!

  22. Aki figyelmesen olvasott eddig, az tudja, hogy Pappito nem gyógypedagógus és nem is szeretne az lenni. Arról, hogy ehelyett milyen végzettsége van, viszont nem tartozik beszámolási kötelezettséggel. Ellenben gratulálunk nekik a kitartó és végül sikeres álláskeresésért!

  23. Meg csak annyit,hogy novemberben sehova sem vesznek fel NZ-on,max a
    turizmus szektorban.Nem csoda hisz december,januar a nagy szabadsagolas
    idoszaka!Nagyon elhalgattal a nej warehouse-i kirugasarol.

  24. A referenciat a mi esetunkben is leellenoriztek. Ezt a reszet nagyon komolyan vettek.
    Ellenben semmilyen szakmai vegzettseget nem kertek.

  25. szakmunkásoknak elég a tapasztalat. Festeni úgysem tanulsz meg iskolában.

  26. Imma néni: nem én vitatkozom a barmokkal, jól látszik:
    – rosszindulatú, buta droidok, akiknek lövésük sincs az új-zélandi állapotokról.

    Az én történetem kicsit más, ahogyan az akkortájt érkezett, általam ismert magyaroké is.
    Egy szerdai napon küldtem szét a CV-met fejvadászoknak, szám szerint négyet. Péntekre három helyre is behívtak interjúzni, hétfőre megvolt a negyedik is.

    Ehhez az ominózus szerdához képest három hétre már dolgoztam: azóta egyetlen percet sem voltam munka nélkül, mindezt úgy, hogy a megérkezésünkkor az angol tudásom inkább elméletinek síkon volt értékelhető: nem voltam egy gyakorlott csevegő.

    Az akkortájt érkezettek (2005-2006-os évekről beszélünk)közül mindenki viszonylag könnyen el tudott helyezkedni: sem Czuppinak, sem Annamarinak nem okozott gondot, hogy egy két hónap alatt job offerral járó állást találjanak, pedig egyikük sem IT szakember.

    Nekem speciel a fejvadászokkal sincs semmilyen problémám – némelyikük profibb, mások kevésbé -, sosem akadtak fent azon, hogy kelet-európai vagyok, vagy hogy nem az anyanyelvem az angol, vagy hogy job offert is kell szerezniük: az elmúlt három évben két jó állást is ugyanaz a fejvadász cég hajtott fel nekem, az egyiket ráadásul úgy, hogy még csak nem is jelentkeztem semmire, hanem egyszerűen felhívtak, hogy épp mi a helyzet velem, mert lenne egy kiváló ajánlatuk.

    Papa esetét én kissé másként interpretálom, mint ő magam (és nyilván teljesen másként, mint a kő alól előbújt barom droidok): szerintem egyszerűen arról van szó, hogy Új Zéland gazdasága 2008-ban lelassult (sőt mostanra recesszióba süllyedt), és a munkanélküliség a példátlan 4.2%-ra (94.000 fő) emelkedett. Ilyen körülmények között érthető, hogy a szokásosnál jóval nehezebb munkát találni, különösképpen, ha valaki nem valami igazán egzotikus, nehezen betölthető szakmában keres lehetőséget.

    Az, hogy Papát még interjúzni sem hívták be, számomra egyetlen dolgot támaszt alá: a meghirdetett állásokra sok jelentkező akadt, nyilvánvaló, hogy a legkevésbé problémásakkal (értsd: NZ tapasztalat, munkavállalói státusz) foglalkoznak először, és csak akkor lépnek tovább, ha ezek közül senki nem felel meg.

    Ennek nincs köze a kiwi akcentushoz, a referencia levelekhez, bizonyítványokhoz, meg effélékhez: roppant könnyen belátható, hogy egy lassuló gazdaságban, emelkedő munkanélküliség mellett nehezebb munkát találni. Mint ahogyan az is világosan látszik Papáék példáján, hogy nehezebb ugyan, de korántsem lehetetlen: hisz végül mindketten a saját szakterületükön, komoly, nagy cégeknél, az átlagosnál magasabb fizetésért tudtak elhelyezkedni.

    Most pedig elmegyek a Nationalra szavazni.

  27. 1. Ennek nincs köze a kiwi akcentushoz, a referencia levelekhez, bizonyítványokhoz, meg effélékhez…

    2. oppant könnyen belátható, hogy egy lassuló gazdaságban, emelkedő munkanélküliség mellett nehezebb munkát találni.

    A 2 pontból pont az következik, hogy az 1. pontban levő dolgok felértékelődnek.

    LOGIKA!

  28. Hölgyeim és uraim, egy élmény volt mindezt végigolvasni. 🙂

    És itt is akkor:

    Gratulálok az egész Pappito családnak, amiért minden nehézség ellenére ilyen kitartóan végigvitték a tervüket, és kemény, tudatos munkával sikerrel el is érték az elsődleges célt.

    Mostantól JÓ MUNKÁT, csak így tovább. 🙂

  29. Drágák vagytok, hogy hozzátok a kattintást, pár észrevétel.

    1. Csanádnak van igazsága gazdaságügyben, tegyük hozzá, hogy ő programozó, amely szakmával – amennyire én látom – kifejezetten sokkal könnyebb elhelyezkedni.

    2. A novemberben nem vesznek fel sehova az annyira nem igaz, hogy éppen itt a kezemben a szerződésem.Hm. Most vettek fel egy barátunkat, szintén a szakmájában. Valószínűleg kevésbé pörög az álláspiac.

    3. A nejemet nem rúgták ki, megszűnt a részleg, ahol dolgozott és felajánlottak neki egy másik állást, ugyanazokkal a feltételekkel, mint korábban, talentként.

    4. Ha az akcentus számítana, akkor sok ázsiai, indiai éhezne az utcákon, vagy hazafelé úszna, de nem teszik. Az angolul nem tudók tipikus önigazolása, hogy az akcentusuk nem volt elég kiwi. Az enyém sem kivi és egyetlen itteni, általam ismert magyaré sem, mégis mind dolgozik, legálisan.

    5. a szakmai tapasztalat számít, ha tudod igazolni. Ha hazudtál a referenciáidban, az a te bajod.

  30. Bocs -CS- valamiért kiegészítettelek anáddal, bocs Csanád.

    Egyébként van amiben igaza van History Mannak meg a többinek. Ez egy globális probléma. Mi is azért megyünk el, mert a zsidók miatt nem jutunk munkához, ráadásul a szabálykövetően befizetett járulékaimból a cigányokat támogatják. Ráadásul most, hogy a rasszisták megválasztották Obamát, ez a helyzet csak rosszabb lesz.

    Én szerencsére éltem külföldön, úgyhogy találkoztam a William által említett indiai,delafrikai,zimbabwei,uk,canadai emberkék tiszta kiejtésével, és kis odafigyeléssel én is tudom ezt hozni az angolomban, ezért reménykedek.

  31. Imma 😀 😀
    Csak arra figyelj, hogy most jön a National kormány, ami mindent tönkretesz…

  32. Csanad mar ne haragudj de mint programozo meg ausztriaban is siman kapsz allast.Az,hogy Aucklandon van munkad nem egy nagy szo.Azert
    mennek el Aucklandrol az ertelmes kiwi programozok-mint az en volt
    szomszedom mivel nem kivancsiak az ujzelandi piti penzekre!
    Nem veletlen,hogy 40000 kiwi ment at Ausztraliaba iden-lasd a Pappito
    linket.Minden normalis allasnal az a lenyeg,hogy baromi kevés a penz
    amit fizetnek kiwifoldon.
    Perthben egy teherauto sofor tobbet keres mint a Csanad mint programozo.Teljesen mindegy,hogy a Pappito milyen munkat vegez,a lenyeg
    hogy szar a penz:takarito,warehouse feltolto stb.
    Hany multi van Ujzelandon?Ez egy vicc!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  33. Pappito, gratulalni szeretnek, klassz, hogy igy osszejott ez a remek munka! Es a poszt maga nagyon tetszett, informativ, en pl hiszek neked. Kanada hasonlo, bar megvallom, a fejvadaszokrol nem sokat tudok, mindig direktben probalkoztam. Es volt 2 magyar referencialevelem.

  34. Pappito, gratulálok a kitartásodhoz, és persze a munkához! (Mindannyiunk együttes drukkolása legyőzte a nehézségeket. 😀 )
    Ezzel a néhány idiótával meg kár vitatkozni, még olvasni is fárasztó őket.

  35. Gollum-te szerencsetlen mihez gratulalsz Pappitonak.Ahhoz,hogy meg egy ev utan sem tudjak beadni a pr kerelmet.Ja es majd 2 ev alatt elbiraljak es utana meg 5 ev az allampolgarsag.
    Ha neki ilyen jo referencia van ket helyrol magyarbol,minek kelett
    eljonnie?
    Pappito az egy nagy luzer!Elment a warehouseba pakolni-a multihoz.
    Ott megfelelt rogton a kivalo angolsaga.

  36. Sajnos a pukeko nem igazan megy neki, de a madar szot szepen ki tudja mondani!:-)

  37. Azt mindig tudtam, hogy Ausztrália tele van ártalmas férgekkel – többek között ezért sem költöztünk oda -, de azt nem gondoltam volna, hogy némelyikük még magyarul is megtanul…

  38. William: Pappito nem pakolni, hanem legfeljebb paRkolni jár a warehouse-ba.

    Amúgy beszéltél is már angolul indiai,delafrikai,zimbabwei,uk,canadai emberekkel, vagy csak olvastál róluk?

  39. Csanad!
    Nem kell felkapni a cukrot!
    Perthben az aranybanyaban 100000 aud keresnek a teherauto soforok.
    Te mint feher rabszolga programozo jo ha 60-at kapsz 20 orai munkaval.
    NZ -on soha nem fogsz meggazdagodni de meg igazan jol elni sem.
    A gazdagsag OZIban van illetve a kozszolgaknal NZon.

  40. William, OZIban kolbászból van a kerítés is? Aranybányába keresnek programozókat sofőrnek? A szilikózisért jár pótlék, vagy az benne van a százezerben? Víz van-e még, amivel mosakodni lehetne, vagy a papírpénzre kell köpni, és azt törlőkendőnek használni a bányapor ledörzsölésére?

  41. Te madar,mit kostolgatsz amikor 6 honapot cumiztal Aucklandon?

  42. Vili, két megjegyzés. Az első, hogy viselkedjél az olvasóimmal, beszélj rendesen mert megint kidoblak. Nem kóstolgat téged senki, messziről is tudni milyen ízed van.

    a másik, hogy ha oz az akkor aranybánya, akkor te miért csak magyarországi IP-címről ugattál itt amióta a blogom létezik?

  43. Olyan faraszto ez az IP cim historiad.Mindig a lenyeget kel nezni
    es valaszolni ra es nem okoskodni.Ha nem tudsz valaszolni akkor elkezded az IP cim es a nev firtatasat.
    Attol meg nem fogtok tudni valaszolni a kerdesekre ha nem perthi az
    IP cim.

  44. nem, vilike, pont ez a lényeg. neked jár a szád, hogy perth az aranybánya, de nem ott vagy mégse, hanem magyarországon. persze mondtad már azt is, hogy csak nyaralsz, egyébként dubaiban dolgozol, klassz munkahelyed lehet, hogy oda se kell menni.

    Bárki bármilyen sikert elér vagy csak utal rá, te jössz és megmondod, hogy lúzer, ONNAN. Itt mindenki akit ismerek, rendes pénzért dolgozik a szakmájában, boldogan éldegél és nem kellett hazaszaladnia magyarországra, mert itt csak árufeltöltő lehetett.

    Szimplán sikertelen és irigy vagy és még hülyét is csinálsz magadból.

    Szerinted nem lúzerség egy itteni ingatlanügynök ímélcímével kommentezgetni? Szerinted nem lúzerség Pukekót izélgetni – akiről semmit se tudsz, te szerencsétlen – aki mellesleg PR és soha életedben nem volt olyan jó dolgod, mint neki itt 6 hónapig, mert megél a tudásából?

    Dehogynem.

  45. Pappito! Te olyan vagy mint a Labour kormany-nem valaszolsz a kerdesekre hanem masokat cikizel.A madar nyaralni ment NZ-ra?
    Ha turistaskodni akkor miert kellett varni 6 honapot? Az,hogy nekem
    mennyi penzem van meg hogy hol elek per pillanat az nem segit a te
    nyomorodon.Nevem senki oszt eszt-meg egy eve sincs ott mint turista-
    hahaha!!!!!!!!!

  46. Majd ha heti 700-at ki tudsz fizetni lakberre akkor verd a nyalad.

  47. Milyen nyomoron, te egyszerű?

    Természetesen igazad van, az, hogy te magyarországra hazasunnyogtál, az nem segít rajtam, csak egy kicsit, legalább nem itt rontod a levegőt. Gerincbántalmaid nyilván nincsenek.

    Egyébként tényleg nem vagyok itt, mint turista. Örülök, hogy végre beszivárgott az agyadba valami.

    (miért kéne 700at fizetnem lakbérre? hülye vagy?)

  48. Te munkas ember en akkor megyek Aucklandra amikor akarok.En mar az
    elso harom honapban beadtam a PR-t es nem kellett nyomorognom,mint
    neked.Azt a bravurt megcsinaltam,hogy a repterre valo erkezestol
    szamitva 3 ev es 2 honap utan allampolgar lettem.
    Hat akkor ki a luzer? Heti 700nal kezdodik a jo elet Aucklandon aki
    ismeri a viszonyokat az tudja miert.Ott Takapunan mondjuk a Montdesir,
    a Sands vagy a Byron.Az olyan lakasokba,mint ahol te laksz a labamat
    nem tennem be:nyirkos,egyszigetelesu,tele bogarakkal.

  49. persze, amikor akarsz, mégse jártál itt évek óta. Az meg, hogy amikor te mászkáltál itt árufeltöltőként, más volt a szabályozás, minden lúzernek adtak állampolgárságot 3 év után, ez nem a te érdemed, sőt nem is érdem. Ráadásul semmit nem tanultál az újzélandiaktól, ugyanaz a pöffeteg magyar maradtál.

    Amelyik lakásban én lakom, abba garantáltan nem is fogod betenni a lábad 🙂 Te pénzben méred a jó életet én meg nem.

    Te vili, mondj már meg valamit:

    Szerinted mi nyomorgunk, lúzerek vagyunk, nekünk szar. Akkor miért olvasod ezt a blogot? Győzködöd magad, hogy szar a munkánk, hogy Csanád rabszolga szar pénzért, szar itt minden. Akkor mi a motivációd? Azzal kezdted hónapokkal ezelőtt, hogy mi még cévitaminok se voltunk, amikor te már peckesen hugyoztál. Azóta mást se hallunk tőled, különböző emailcímekkel és neveken, hogy itt minden szar, szegénység van, pénzt perthben lehet keresni, akkor miért nem vagy ott, miért ide, ebbe a blogba hazudozol?

  50. Ja, és még valami. Nem vagy itt, fingod sincs, mi a helyzet itt most. Ez nem lenne baj, de agresszíven okoskodsz és bunkó vagy az olvasóimmal. MIre jó ez? Tudod, hogy úgyis kiváglak előbb utóbb…

  51. Pappito nem kell idegesnek lenni.Azt azert megjegyzem,hogy a semmiert regebben sem lehetett PR-t kapni.Ha jol emlekszem a diploma melle
    kellett meg egy job offert is mellekelnem mivel akkor 39 voltam es
    par evet nem fogadtak el a munkakonyvembol mivel sajat kft volt.
    Az egy bullshit,hogy szar munkara nem lehet elmenni NZ-on.
    Ausztralia jobb de NZ szebb-kiveve a sok esot es a falusias eletet:
    5kor minden bezar,normalis sport nincs,szinvonaltalan iskolak,keves
    europai-kiveve a sok falusi pomokat-,nincs nagyker.Jo az,hogy olcso
    autok,baratsagos kiwik,szep es erintetlen tengerpart,jo minosegu
    kajak es a fishandchips.

  52. Vili te ekkora luzer vagy, hogy allampolgarkent lakast kellett berelned? Ha-ha-ha!
    Az, hogy harom ev 2 honap alatt allampolgar lettel, az vagy hazugsag, vagy nagyon regen volt. 2 honap alatt mar regota nem biraljak el ugy az allampolgarsagi kerelmet, hogy meg egy allampolgari esku is beleferjen.
    Egyebkent most mar 5 evet kell varnod PR utan, hogy kervenyezd az allampolgarsagot, az nem ereny hogy te elobb jottel ide..

  53. Kedves William, nem tudom mikor jártál errefelé utoljára, de veszett régen lehetett. Az hogy a régi szabályozás miatt baromi gyorsan kaptál NZ útlevelet, korántsem a te érdemed. Sőt, ha nagyon messzire akarnék menni, azt mondanám, hogy talán pont az olyan mentalitású emberek miatt változtatták meg a bevándorlási törvényeket, mint amilyen te is vagy.

    Az árufeltöltős beszólásaid pedig erőteljesen azt mutatják, hogy fogalmad sincs a jelenlegi életről Új Zélandon. Csak hogy legyen friss infod is, ami nem pappitotól származik, mert vele láthatóan személyes problémád van (ismeretlenül), elmondom neked, hogy ozzi és NZ végzettséggel, referenciákkal, jó angoltudással sem vesznek fel ilyen melókra. Nem a gazdasági válság vagy egyebek miatt, hanem mert a munkáltatók nem akarnak rizikózni olyan emberrel, aki esetleg pár hónap múlva lelép egy jobb ajánlat miatt. Sokan áltatják magukat azzal, hogy na kijönnek, elvállalnak bárminemű melót az elején, aztán itt kénytelenek rádöbbenni, hogy ez nem igy működik.

    A 700 dolláros heti rent meg a világ legnagyobb hülyesége lenne szerintem, ablakon kidobált pénz. Mi egy zsir új házat bérlünk, a builder kezéből egyenesen hozzánk került a kulcs, se bogár se semmi, és közelében nincs az általad ajánlott irreális összegnek. Vannak olyan szokások, amiket nem feltétlenül kell átvenni a fejlett nyugati társadalmakban, a felelőtlen költekezés az egyik ilyen. Nem muszáj hitelkártyával dollárezreket költeni felesleges kacatokra, nem szükséges sokkal magasabb lakáshitelt felvenni, mint amit az ember még nyugodtan, kényelmesen megengedhet magának, és nem kell feleslegesen a landlord zsebét tömni bérleti dijjal.

    Ja, ezt már csak tényleg mellékesen, tegnapelőtt este fél hatkor a postán voltam, nyolckor meg még tök nyugiban tettem be a bagelt a bevásárlókosaramba. Ennyit arról, hogy 5kor minden bezár.

  54. Nolámcsak Vili, hát te tudsz normálisan is társalogni? Örömmel látom!

    A saját kft az egy dolog, de nekem már munkakönyvem se volt sose, hálistennek.

    Szerinted mi az, hogy nincs normális sport?

    A minden bezár ötkor az meg már nem igaz, persze a biciklibolt meg a bútorüzlet igen, de kajátpát akármikor tudsz venni.

  55. Na mi van gyerekek? Vihar a biliben? Bocsi Pappito, de én olyan jól szórakozom ezen a szócsatán…
    Williamnek egyértelműen személyes problémája van, és akkor is beszólna, ha heti 700-ért bérelnétek házat, és ha PR-os lennél. Mért kell felvenni a kesztyűt? Ja, mondjuk lehet, hogy Te is jól szórakozol? :)))
    Na amúgy meg gratula a melóhoz, mostantól sínen vagytok, mint József Attila! 😉 :DDD

  56. Biciklibolttal semmi baj nincs, siman vasarnap delutan elnyisszantottak a bowdenhazamat 🙂

  57. Te Hobe biciklista! Siman lehet 2 honap alatt letenni az eskut ha
    soronkivul kervenyezted,mondjuk igazoltad,hogy beteg a szulod.
    En a Queen st.-en tettem le az eskut es mar alltunk is be az utlevel
    kerelmezesre ott helyben.
    Sportok-rogbin kivul mi van es milyen szinvonalon?

  58. Nem hinnem, hogy (ma) egy allampolgarsagot megkapsz ilyen indokkal:
    http://www.dia.govt.nz/diawebsite.nsf/wpg_URL/Services-Citizenship-Grants-of-New-Zealand-Citizenship-in-Other-Situations?OpenDocument#six

    A normal procedurara 6 honapot irnak, 2 honapnal meg a varakozas is tobb manapsag az eskure, miutan magkapod a gratulalo levelet.
    De szerintem ez teljesen lenyegtelen, hogy ki mit kap meg es mennyi ido utan, az mar eleg siker szerintem, ha valaki nem kenyszerul innen visszammenni a posvanyba.

    A vitorlazas eleg jo szinvonalon van, meg mondjuk a triathlon is vagy az evezes is nepszeru. De ez miert fontos? Jegkorongozni akartal vagy sakkozni? (ezek pl. a beka segge alatt vannak)

  59. Cage-fight, cricket, netball, windsurf, boxing… Hirtelen csak ennyi jut az eszembe Hobe listáján kívül.

  60. (Elkuldom megegyszer, mert nem ugy nezett ki, mintha elsore elment volna…)

    Koszonom Pappitonak ezt a postot, bar nem vagyok biztos benne, hogy konkluziokat tenyleg biztonsaggal levonhatnek belole.

    En mar 2003 ota folyamatosan szabaduszo szoftverfejleszto es foiskolai (egyetemi) oraado vagyok, dolgoztam tobb kisebb-nagyobb cegnek (akiket most nem akarok megnevezni). Turhetoen beszelek es remekul irok/olvasok angolul. Kb. fel eve a fejunkbe vettuk, hogy megcelozzuk NZ-t. Lenne a nagyerdemuhoz kerdesem (fenti droidok kimeljenek):

    Milyen refenenciakat lehet itt elkepzelni? Igazabol a munkaim a referenciaim (szoftverek), de ezeket nyilvanvaloan nem kuldozgethetem a jelentkezesem melle. A cegek, akiknek bedolgozom talan adnanak referencia levelet, de en nem voltam ott alkalmazott es hogy oszinte legyek abban se nagyon bizom, hogy vennek maguknak a faradtsagot, hogy akar egy emailre is valaszoljanak. Mit javasoltok?

  61. szia Rács,

    miaz, hogy „I’m a starving internet application and multimedia developer”..? 😀 ezen nagyon vigyorogtam.

    No, szerintem a legjobb amit tehetsz, hogy beszélsz egy bevándorlási ügynökkel. Végzettségről, lehetőségekről, pontokról, referenciákról… leginkább abban bízz, amit ott hallasz, bár itt is biztos sokan elmondják majd a véleményüket.

    De ha van esetleg haszongépjárműre vizsgád, akkor mehetsz perthi aranybányába is sofőrnek.

  62. Hihi, azt meg akkor irtam, amikor foiskolai alkalmazottkent valoban eheztem… 🙂
    Lehet, hogy ideje leszedni, mielott megyunk NZ-be? 😉

    Az aranybanyaban soforkodes jo otlet! Rohanok is beiratkozni domper tanfolyamra.

  63. Azt hiszitek,hogy a perthi soforseg 100000 rugoval kamu-hat nem az.
    Annyi kiwivel talalkoztam Ozban aki sohasem akar visszamenni,valyon miert?Biztos ez is hazugsag.Amugy Perth a kiwik eggyik kedvenc helyuk-
    en meg nem voltam ott.
    Aucklandon az atlag haz-lakas annyira szar,hogy borzalmas,meg takapunan
    is.Mivel ott kemeny es hosszu esos a tel ott lakni egy borzadaly.
    Nz meg a kiwik koreben is arrol hires,hogy nagyon alacsony a penz.Meg a mai Heraldban egy Hickey politologus is ezt fejtegeti:alacsony a
    termelekenyseg,kicsi a GDP termeles es tul alacsony a berek.Annak ajanlom NZ-ot aki gyenge eletszinvonalrol erkezett es eleg a szep taj
    a tiszta levegovel.

  64. Egy jófajta Vilmost megittam az egészségetekre, Pappito, ha már kaptunk a jó öreg óhazából, erősebb nedű nem volt itthon.

    A gravatarral még próbálkozom.

  65. Az tök komoly, hogy William úgy ír mintha az „NZ-magyar” blogközösség egyfolytába arról harsogna, hogy azé’ szándékoznak e szigeten megtelepülni mer’ itten van a sok pénz, a luxus meg minden hasonló. Ám ahogy én tapasztaltam ezen blogok írói és az olvasók java tisztában van azzal, hogy NZ értékét nem a pénz határozza meg. Van akinek nem a pénz jelenti a gazdagságot.

  66. Cs vegre kimondtad amit reg szerettem volna kimondatni es ezert nem kell nagyarcuan írni hanem talalni mindenkinek a rideg valosagot.

  67. Én is úgy gondolom, hogy azok a magyarok, akik sok pénzt akarnak keresni, azok menjenek inkább Ausztráliába. Sőt, az a legjobb, ha le sem jönnek a déli féltekére, hanem mennek egyenesen Angliába 🙂 Mi meg menjünk le Long Bay-re, vigyünk húst sütni és fincsi borokat. Elnyúlunk a pázsiton és nézzük a tenger hullámait. Aztán estig sztorizgatunk az itteni rideg valóságról…. 🙂

  68. Nem tud valaki teherauto sofori munkat Perthben? A felesegemmel gondolkozunk a koltozesen, allitolag q jol fizetnek. Mar be is iratkozott egy teherauto-sofor tanfolyamra.

  69. Szerintem mindenki el tudja donteni, hol jo neki.
    Akinek ott, az odamegy, akinek amottm az meg oda, akinek meg itt, az meg marad itt.

  70. Tibi, nem latom a szazezres szamot! Vagy a telefonszamnal keressem?
    12 orat ki a fene akar dolgozni naponta ennyiert a porban??
    „This position is best suited to someone who is wishing to work long hours ongoing.”

    Keresek meg bogarmentes kiado hazat is Takapunan!

  71. 90.000 az majdnem 100.000. Túlóra pluszban.

    Attól, hogy te lusta vagy porban dolgozni (vagy megengedheted magadnak, hogy nem) , attól másnak még vagyon is vonzó lehet.

  72. Jajj, most teljesen össze vagyok zavarva! Honnan tudjam, hogy hol a legrosszab, ha ilyeneket írtok? Eddig azt hittem, hogy Magyarhonban rossz és NZ-ben meg jó. Most meg kiderül, hogy NZ-ben nagyon szar, egészségtelen hely, szegény, a programozók is nyomorognak.

    Kiderült, hogy OZ-ban jó kulinak lenni, de legalábbis jobb, mint NZ-ban bárminek. Kész szerencse, hogy kalandvágyból itthon maradtam, most jöhetnék haza…

    Az összes nyavalygónak üzenem, hogy elmehetnek a francba. Ha Mo-n nettó 1000 eurót keresel egy hónapban, akkor jól keresel (igen, vannak, akik még ennél is jobban keresnek). EZ évi nettó 12 000 euró, azaz kb. 3 miller.

    Ha NZ-ben évi nettó 36 000 NZD-t keresel, akkor kb. 4,5 milliót keresel.

    Az 1000 eurós állás MO-n már jó, a 36 ezres NZ-ben meg semmi extra, bár nem is a legalja.

    Most nézzük meg, hogy a MO-i 1000 euróból milyen életet lehet fenntartani, meg az NZ-i havi 3000 NZD-ből milyen életet lehet fenntartani. Egyébként meg, szomorú igazság, hogy a pénzért dolgozni kell.

  73. Hobe: sajnos most nem tudok 700-asat. Van 450-ert három hálós, de mondjuk ez biztos nem jöhet szóba, mert egy egész utca elválasztja a beachtől.

    Zolcsister: ehhez pedig még add hozzá, hogy nominális értéken is olcsóbb a megélhetés itt, mint Magyarországon.

  74. Gratula, Pappito! 🙂

    Az agresszív okostojásokkal meg nem köll foglalkozni, majd kikölti őket valami griffmadár, oszt’ mennek a levesbe. 😉

  75. Az utolso postom!
    Konkluzio-ha falun szeretsz elni akkor menjel NZ-ra.Ha szereted a kihalt utcakat iskola term szunetekben akkor menjel NZ-ra.Ha szeretsz
    fazni telen akkor menjel NZra.Ha szereted a Maorikat akkor menjel Nzra.
    Ha szeretsz keves penzert dolgozni akkor menjel NZra.Ha szereted az allando esot akkor menjel NZra.Ha nem erdekel a foci,jegkorong,vizi-
    labda akkor menjel NZra.Ha kozepesen akarsz elni a benefiten akkor
    menjel NZra.Ha nem szereted a tomegkozlekedest akkor menjel NZra.
    Ha szereted a hideg tengervizet akkor menjel NZra.Ha jo olyan lakas
    aminek nincs szigetelese menjel NZra.Ha szereted a cikadaszokat es tarsaikat akkor menj NZra. Cheers

  76. Draga Vili!

    Ertjuk. NZ szar. Egy otvar nagy falu. Ezert nem kellett volna farasztanod magad a hosszu posttal. Koszonjuk a hozzaszolasod, leulhetsz.
    (Persze tudom, hogy nem ez volt az utolso postod, mert te pontosan az a fajta vagy akinek fontos, hogy mindig az ove legyen az utolso szo.)

    Most valakinek esetleg meg lenne epito jellegu kommentje a fenti kerdesemre? Elore is koszi.

  77. Valaki segítsen, légyszi. Mik azok a cikadaszok? Mert én szeretek itt lenni NZ-n, de lehet hogy a cikadaszokat nem is szeretem és akkor inkább vissza megyek Au-ba. Teherautó sofőrnek. 🙂

  78. Rács: munkakeresés közben valószínűleg megfelelnek az általad fejlesztett szoftverek is referenciának. Ha értesz a dologhoz valószínűleg nem lesz problémád az állásinterjún, bár a multik gyakorlatában nem vagyok ismerős: kis és közepes cégeknél nem lesz problémád.
    A refrencialevél elsősorban az Immigartionnak kell majd, oda viszont nagyon. Javaslom, hogy kérj az említett cégektől referenciát, amiben leírják, hogy mettől-meddig és mit csináltál nekik, természetesen azt is belefoglalva, hogy megbízásos alapon (contractor-ként).

    Mindezeken túl pedig Immának van igaza: feltétlenül vedd fel a kapcsolatot egy bevándorlási ügynökkel, sokkal biztosabb információkat kaphatsz.

  79. Konkluzio-ha falun szeretsz elni akkor menjel Pearth-be, mer az se a világ közepe ugyi.Ha szereted a kihalt utcakat iskola term szunetekben akkor menjel Alice Prince-be, vagy bányavárosba sok pénzért teherautót vezetni.Ha szeretsz
    fazni telen akkor menjel Melbourne-be, de Brisbane-ben is vannak vacogós éjszakák. Ha szereted a Maorikat akkor menjel OZ-ba, mer ott is vannak ám, pluszba kismillió indiai.
    Ha szeretsz keves penzert dolgozni akkor menjel OZ-ba polcot pakolni, feketén mosogatni. Ha szereted az allando esot akkor menjel Brisbane-be, ahol nyáron pl. szinte minden éjjel zuhog egyet (én amúgy szeretem, mert felfrissül a levegő, reggelre észre sem lehet venni, hogy leszakadt az ég pár órája). Ha nem erdekel a foci,jegkorong,vizi-
    labda akkor menjel OZ-ba (itt a crickett, rugby, footy megy). Ha nem szereted a tomegkozlekedest akkor menjel OZ-ra.
    Ha szereted a hideg tengervizet akkor menjel Melbourne-be pl. Ha jo olyan lakas aminek nincs szigetelese menjel OZ-ba.Ha szereted a cikadaszokat es tarsaikat akkor menj a fenébe! (ezt én sem értem…) :))
    Csíz!

    Konlklúzió kettő: Au-ban is vannak szar dolgok, de én azt mondom, hogy NZ-n és Au-ban is az a szép, hogy becsületes munkával, nyugodt életet lehet élni, és egyről a kettőre lehet jutni. Meggazdagodni nem fog itt se senki, aki jó munkásember. Aki azért jön ide fejjel lefelé lógni, az rába…ltázik.
    Amúgy meg lassan Pappito nyithatnál egy fórumot, dühöngőt itt a csevegésnek… 🙂

  80. Tessék, pünkt Meggyesbodzásra nem akarózik menni senkinek…

  81. En tudok $700-ert hazat. Mondjuk $800-ert is. Az enyem. Ki veszi ki?

  82. A „cikadászok” az magyarra talán „kabócákok”-ként fordítható. A „cicada” ugyebár a kabóca volna, de valóban, leginkább csak jó sokat hallunk egyszerre, bár egyetlen ilyen rovar is rendes cicergést tud rendezni. A zenebonája valamivel élesebb, mint a tücsökzene. Leginkább nyáron napközben edzi dobhártyáinkat.

    Személy szerint inkább cikadászokat hallgatok napi tizenkét órában, mint mondjuk teherautózajt.

  83. Will: Ne haragudj, de bar 1-2 dologban igazad van, az altalad leirtak tobbsege baromsag. Az teny, hogy NZ nem egy porgos hely, a legtobben pont ezert valasztjak, mert belefaradtak a stresszes eletmotba, es nyugodt korulmenyek kozott szeretnek leelni az eletuket. A klimaja is a legjobbak kozott van, kiveve ha szeretsz nyaron 40+ fokban izzadni, egyebkent amikor baratnommel 2 eve Melbourne-ben karacsonyoztunk, 15 fokban vacogtnunk „nyaron” (jol meg is faztunk), egy hettel kesobb 39 fokban lehetett izzadni mint a lo’. Azutan atruccantunk NZ-ra, ahol vegig kellemes 25-28 kozotti homerseklet volt, es mielott azzal jossz hogy „pont igy fogtuk ki”, 10 evig NZ-on eltem, szoval szerintem elegge tisztaban vagyok az orszag adottsagaival. Ami a tengerben furdest illeti, nalam Auckland a nyero, mert rengeteg beach kozul valaszthatok es egyik sincs messze, es se NZ-on se faztunk jobban a vizben mint a Gold Coaston, talan 1-2 fok lehetett a kulonbseg. Az NZ vs. OZ keresetek kozott sincs olyan egetrengeto kulonbseg, altalaban talan 20-30%-al magasabbak OZ-ban, de a megelhetes is tobbe kerul, a hazarakrol nem is beszelve, szoval nem biztos hogy a vegen jobban kijossz, a hugomek mar tobb mint 2 eve laknak OZ-ban es meg mindig nem tudtak eleget osszeszedni ahhoz hogy egy normalis hazat vehessenek. Tomegkozlekedes pedig ott is siralmas, kiveve a belvarost, de mire oda busszal bejutsz… egyebkent meg akinek jobban bejon egy zsufolt nagyvarosban csuklosbuszban budos emberek kozott osszepreselodve munkaba menni, annak egeszsegere 🙂 A szigetelesrol meg annyit, hogy mar egy ideje kotelezo NZ-on az uj hazakat rendesen szigetelni, ha meg regit veszel, akkor nyugodtan meg lehet csinaltatni, es orulni. Ennyi.

  84. Tessék, már fázni sem lehet NZ-ben, hát ez télleg nem egy jó hely…

  85. Ugy latszik nem engedtek nem megszolalni pedig semmi kedvem hozzatok.
    Idojaras-lehet,hogy nyaron elfogadhato NZ az idojaras(mar akinek) de
    aprilistol novemberig szakad az eso ALLANDOAN es csupa penesz minden!
    Szigeteles-identol ugyan kotelezo a szigeteles javitasa miutan ezer
    per volt az uj lakasok gagyi szigetelese miatt.A lakossag hany szazaleka lakik vadiuj lakasban?Kivancsi lennek,hogy te mint berlo hol szigeteltheted a berelt lakast Steve.Az aztan meg az ev vicce,hogy a Gold Coast-i viz homerseklet mindossze 1-2 fokkal melegebb csak.Minimum 10 fok a kulombseg. Kedves Donjudit nem tudom te hol elsz
    Brisbaneben de en a New Farnmon laktam evekig es nekem nem volt ilyen
    problemam ,mint neked hisz minden lakas legkondis.

  86. Donjudit- Brisbaneben van City Cat,vasut es busz.Hol van egy Queen St.
    Mall elet Aucklandon? Csak a proli munkaknal van 20-30% tobb penz
    Ozban de normalisabb munkaknal akar 100%-kal tobb van Ozban.Ugy latom
    te nem lehetsz valami jo korulmenyek kozott ha a fekete munkat em-
    lited,sot talan magyar turista vagy latogatoban?Kiwi szokta mondani,
    hogy compare apples with apples!

  87. DonJudit- ertem mar,hogy miert olyan savanyu a szollo:magyar utlevel es
    diak vizum.Mit gondolsz majd az Ozik leborulnak a labatok ele?
    Kifizeted a 2 es feleves tandijjat es utana mehetek vissza.Ezzel erdemes szamolni a tobbi csak alom.

  88. Hihhhhhhetetlen, hogy mennyi okos van itt. Mindenki csak úgy ontja az észt. Ilyenkor kinek higyen az ember? Úgy gondolom, hogy mindenkiében van igazság, csak kérdés, ki hogyan éri meg a dolgokat odakint.

  89. Will: nos, amikor utoljara arra jartunk (ez Januarban), a Gold Coast-on 25 fokos volt a viz, a Karekare-n pedig 23. Ez IMHO nem nagy kulonbseg, de mivel a Gold Coast eszakabbra fekszik, nyilvan telen kevesbe hul le, szoval az ev nagyobb hanyadaban lehet benne furodni. A klima meg csak akkor segit, ha egesz nap a lakasban csucsulsz, en speciel nem igy kepzelem el a nyaram, de mindenkinek szive-joga. Erdekes egyebkent, hogy 10 ev alatt kb. 6-8 kulonbozo helyen laktunk Aucklandon, eleinte berelt, kesobb sajat, altalunk felujitott hazakban, es egyik se volt peneszes, es egyikben se faztunk, es nem is kerult havi 60kHUF-ba telen befuteni. Az esore se az jellemzo, hogy allandoan esik, inkabb az, hogy par orat esik, aztan kisut, delutan megint esik par orat, aztan megint kisut, vagyis valtozatos/kiszamithatatlan, sem mint allando esozes, mint ahogy azt leirod.

    Egyebkent nem NZ-t akarom fenyezni es OZ-t fikazni, csak egy kis objektivitas talan nem artana, mindketto jo hely, mindkettonek megvannak az elonyei/hatranyai, az egesz azon mulik ki mit szeret/nem szeret, nekem vannak ismeroseim akik Aucklandrol mentek at Melbourne-be es ott jobban tetszik nekik, es vannak akik Brisbane-bol mentek at Aucklandra, mert jobban bejott nekik, na hopp.

  90. Hogy visszakanyarodjon a poszt az eredeti témához, melegen gratulálok a sikeres állástaláláshoz és a feleséged szerencséjéhez(?) is. Van még remény…

  91. Drága Pappitó és b. családja 🙂

    Mega GRACCA a kitartásért.

    William:
    Kérlek segíts ki, mert infó éhségem akkora, hogy mindjárt belehalok. Hány éves vagy? Hol dolgozol most? mi a végzettséged (ha több, akkor mindet)? Mennyi ideig éltél NZ és mikor? Mennyi ideig éltél OZ és mikor? Hol élsz most? Ha van saját blogod, vagy web oldalad, akkor linket ide.
    A pappitórol ezeket az infókat tudom.
    Most Te jösz.
    Válaszod előre is köszönetettel:
    egamage

  92. William most épp nem ér rá.
    Be kellet vennie a gyógyszereit.
    És egyébként sem nem fog még neked sem nem válaszolni mert megígérte.
    Az előbb is pisztolyt nyomtak a tarkójához és csak azért írt.
    (no meg a hangok is azt mondták)

  93. mi a végzettséged (ha több, akkor mindet)?
    A pappitórol ezeket az infókat tudom…..

    Hát pappito ezt még mindig szégyenli elmondani….

  94. Húha…. Ez kemény volt.

    Mi közöm hozzá? Semmi. Viszont nem is osztom az észt.
    Nem vezetek blogot magamról. Nem rólam álmodoznak a pancserek.

    Amúgy meg miért olyan nagy ügy bevallani, hogy azért nem kaptam munkát, mert nincs végzettségem és hossszú évek tapasztalata?

    Ja, egyszerűbb másokat okolni, meg a nagy gazdasági világválságot. Egy két droid meg mindig felbukkan, aki benyögi, hogy az esetleges rákérdezőnek mi köze van hozzá. Bravó!

    Tudod mit: Pontosan annyi közöm van hozzá, mint bárkinek a Munkakeresés új-Zélandon poszthoz. Teljesen felesleges féligazságokat publikálni az interneten – ez lesz belőle.

  95. Pappito, töröld az összes ittteni hozzászólásaimat légyszi.

    Berágtam és nem kellett volna. Éljenek az együgyüek.

    Köszi

  96. Kedves History man

    Nem akarom megvédeni Pappitot, nem az én dolgom és nincs is rá szüksége.
    Én nem tudom miből gondolod, hogy ő osztja az észt.
    Leírta a tapasztalatait és azt hogy erről mit gondol.Ez nem észosztás ez az ő szubjektív véleménye.
    Mindenki azt lát vagy gondol bele amit akar.
    Nem értem miért olyan fontos, hogy kinek mi a végzettsége.
    Ha egyetemi professzorként ír akkor sem érdekel jobban mintha „csak hat általánosa” lenne.
    Aki viszont minden blogban leírt dolgot készpénznek vesz és ezek alapján nekivág a nagyvilágnak az valószínűleg csalódni fog.
    Ettől függetlenül nem értem az olyan embereket mint te is vagy.
    Simán leszarozod más írását mert nem értesz vele egyet.
    Majd megsértődsz amikor tudatják veled, hogy vannak dolgok amik nem tartoznak rád.
    Ha gondolod indíts egy saját blogot szerintem azt is sokan olvasnák.

    További jó olvasgatást mindenkinek!

  97. William, NEKEM tényleg utolsó reagálásom feléd: imádom Brisbane-t és bazi jó a szőlőm. 🙂 Csak gondoltam ha szar dolgokat akarok egy helyről írni, akkor OZ-ról is lehet írni nyugodtan. Ezen mindig jót mulatok, mikor azt, akinek diákvízuma van, azt alsóbb kasztba sorolják, mint azt, akinek PR-ja vagy szponzorált vízuma van. Szerintem senki nem kakál különbet a másiknál, akármilyen útlevele, vízuma van, de javíts ki ha tévedek (ja, mégsem, kösz!)
    Elkezdtem leírni, hogy miért is nem szorulunk fekete munkára, de meséljen az anyagi hátteréről neked az, akinek két anyja van. 🙂
    Vigyázz a szívedre, Anyám most murdelt majdnem meg, mert ugyanígy felidegesítette magán mindenkin. Kíméld meg magad is, meg minket is, oszt szerintem mostmár tényleg befejezhetnéd. Vagy ha nem, hát nem, én mostantól továbbra is ugyanolyan jót mulatok ezen a parttalan vitán, mint eddig… 🙂
    Térjünk át a lényeges dolgokra: Pappito! Vettetek mosógépet végre? :))))

  98. Viselkedjunk emberek.

    HistoryMan, ha t;nyleg azt szeretned, hogy kitoroljem a kommentjeidet, akkor tudod a mailcimemet.

    Ja, es termeszetesen nem szorulok ra arra, hogy a blogmban hazudjak. Ugyan mar. En nem vagyok se hos, se semmi, csak azert mert masik orszagban szeretnek elni. Minden orszagnak megvannak az elonye es a hatranyai. Nekem es a csaladomnak a plazaelet nem tetszett, kerestunk mast. Hosszan sorolhatnam, hogy itt jobb-e vagy rosszabb, de minek?

    Az egesz blog az orszagrol es kicsit rolunk is szol.

    Peldaul vettunk mosogepet. 🙂

  99. Domjudit- en szemely szerint ruheltem Ozban ezeket a kamu diakvizummal
    pofazo embereket-brazilokat,cseheket,indiaiakat stb mivel azt hiszik,hogy ha egy Shafton szintu szar iskolaba lenyom 2-3 evet akkor
    majd kap PR.t es a napi 4 oras munkabol akar megelni.Mivel napi 4
    orabol nem lehet megelni ezert elmennek rabszolganak feketen.
    Mi ugy is hivtuk oket ,hogy modern fegyencek.

  100. History Man: szerintem a következő a probléma a hozzászólásaiddal. Van egy helytelem prekoncepciód, miszerint releváns diploma nélkül nem lehet boldogulni és munkát találni. Ez egyszerűen nem igaz.
    Függetlenül a valóságtól, azt szeretnéd látni, hogy Papa leírja, nincs diplomája, s ha így tenne, akkor diadalmasan felkiálthass – lám, ez volt az oka, hogy ilyen sokára jutott álláshoz.
    Az, hogy Papának milyen végzettsége van, jelen esetben irreleváns. Akár elhiszed nekem, akár nem, ez így van. Bár meglehetősen közelről ismerem a helyzetet, nyilván nem fogok konkrétumokat szolgálni – és nem azért, amire most azonnal gondolsz, hanem azért mert lényegtelen.
    Sem a munkaadókat, sem az Immigrationt nem érdekli, hogy miféle diplomával rendelkezel: még a bevándorlási törvény is azt mondja, vagy végzettséged VAGY 5 év igazolható gyakorlatod kell legyen, hogy a skilled migrant kategóriára jogosult legyél.
    Az, hogy Papa a szakmájának és képzettségének megfelelő, jól fizető állást kapott egy világhírű multicégnél, azt jelenti, hogy vagy igazolható szakmai gyakorlattal és/vagy diplomával rendelkezik.
    Én nem azt mondom, hogy nincs közöd hozzá. Én azt mondom, az általad felvetett és folyamatosan forszírozott kérdés irreleváns.
    Abban van igazad: ha sem gyakorlatod, sem végzettséged nincs, akkor nemigen fogsz boldogulni.
    Tekintettel arra, hogy Papa boldogult, levonhatod a megfelelő konzekvenciákat…

    Vili, a veréb:
    Sajnálattal kell feltárnom, egyszerűen hazudsz.

    1. Nem szakad áprilistól novemberig az eső állandóan. Két igazán esős hónap van: július és augusztus. Az időjárás minden szempontból sokkal barátságosabb, mint Kelet-Európában: télen sincs hidegebb 8-10 foknál nagy általánosságban. Még május-júniusban is rendszeresen barbequeztunk a kertben és már október elejétől újra kezdtük. Aki Auckland időjárását, mint hátrányt tünteti fel, az egyszerűen nem mond igazat.

    2. Ausztráliában valóban 20-30%-al lehet többet keresni, nominális értéken. A jobb munkák esetében általad állított 100%-os fizetéskülönbség egyszerűen hazugság. Javaslom a Seek kiwi és OZ verzióinak összehasonlítását. A 20-30%-os fizetéskülönbség egy részét elviszi OZ drágább megélhetési költsége, nagyjából évi 15%-al jársz jobban, ha OZ-ban élsz.

    3. Végtelenül szánalmasnak tartom, ha valaki Auckland éjszakai életéről ír lekicsinylően, KIVÉVE, ha nem a huszas éveit éli. Ha minden este csajozni és mocsokrészegre akarod inni magad, akkor valóban jobban jársz Ausztráliával, de akár Budapesttel is.
    Amennyiben felnőtt ember vagy családdal, rendszeres napi munkával, ne adj isten gyerekkel, akkor egy szavad sem lehet: jóval több szórakozási lehetőséged van Aucklandben is, mint amennyivel élni tudnál. Nem emlékszem egyetlen estére sem az elmúlt három évből, amikor Auckland falusias volta akadályozott volna meg, hogy szórakozni menjek bármelyik hétvégén is.

    4. Különböző értékrendek: Vilikém, szerinted szánalmas, ha valaki nem 700 dollárért bérel házat, és ha kedd éjszaka nem tud hajnal 3-ig kocsmázni. Szerintem pedig szánalmas, ha valaki 46 évesen még sem állandó kapcsolattal, sem gyerekkel nem rendelkezik – még sokkal rosszabb, ha igen, és mégis a hétközbeni IHB bulikat hiányolja -, viszont azt gondolja, hogy az élet értelme a minél nagyobb Holden birtoklása és a luxusapartmanok bérlése.

    5. Külön mulatságosnak találom kispofa, hogy az én munkámról, keresetemről és egziszetenciámról nyilatkozol – különösen úgy, hogy semmit sem tudsz rólam.

    Végezetül: azt gondolom, valami végzetesen félresiklott az életedben, amihez nyilván semmi közöm, ezért nem is firtatom. Azt, ahogyan megnyilatkozol a szakma kognitív disszonanciának hívja, javaslom néz utána a kifejezésnek.

    A továbbiakban sok boldogságot kívánok a harmadik kerületi szenzációs időjáráshoz, a minden kiwi életszínvonalat meghaladó jövedelmednek és abban a reményben búcsúzom, hogy a 46 évesen megélt kapuzárási pánikodat Magyarországon tudod kiteljesíteni a legjobban.

  101. Csanad-te egy magamutagatos,sotet igenytelen homosapiens vagy.Nekem
    te ne mutasd be Auckland idojarasat.Ugy ocska ahogy van.Ozi fizeteseket
    nem a seekrol kell megnezni hanem atelni,amirol neked fogalmad sincs.
    Auckland az egy china town meg korean village jo esetben es le van
    maradva a fejlett vilagtol minden teren.A heti 7oo dollarnal kezdodik
    a butorozott apartmanok,amelyik szinvonal,neked az far cry.A tobbi az
    olyan mint a Cook Islandon.Na jo lehet,hogy mar heti 600 nal is talalsz
    de neked az alom.Ugye en kiwi allampolgar vagyok de meg kell,hogy mondjam,hogy magyarorszag-ha van penzed- sokkal fejlettebb,mint ahol te
    szenvedsz:sport,kultura,tv musorok valaszteka,kaja,elektronika,ruha stb
    Ha te nem tudtal magyarba dolgozni akkor nyilvan selejt vagy.

  102. Csanad-arrol is regeljel az embereknek,hogy miert van kiirva a warehouseba,hogy be a tidy kiwi.Meselj arrol is,hogy a vilagon Aucklandon a legtobb az aszmas gyerekek szama a nagyon klasz idojaras
    miatt,aztan lehet venni a Ventolint tucatszamra-tudom te errol nem hallottal.De arrol sem ,hogy egyre tobb a brutalis gyilkossag a szeretet varosodban-ijesztoen.Auckland city az egy china apartment ghetto es mindossze egy utcabol all,amely nem tobb mint 200 meter es
    estenkent a hulla reszegre leivott pacific islandiak torzshelye.

  103. Vilikém, már ha meg nem haragszol, most nagyon kiröhöglek. Az, hogy én ki vagyok és ki voltam, nyitott könyv. Semmi más dolgod sincs, mint használni egy kicsit az internetet és a szürkeállományodat (már ha van olyan neked).
    Mulatságos egy jószág vagy, ráadásul most elhibáztad a kötözködés tárgyát is. De újra ismétlem:
    Ha te Magyarországon találtad meg a boldogulásodat, ahhoz csak gratulálni tudok, és szívből kívánom, hogy soha többet ne tedd a lábad a déli féltekére. Mindannyian jobban járunk úgy.

  104. Csanad-ugy latszik nem latod a fatol az erdot.Az,hogy te ki vagy vagy voltal semmi kozom.Ugy ahogy neked sincs semmi kozod,hogy en most hol
    elek per pillanat.Arrol ne is beszeljunk,hogy beleutotted az orrod az
    en maganugyembe pld ,hogy van e csaladom vagy nincs.Kinek kepzeled magad,hogy te a szadra vedd az en maganugyemet?Valtozatlanul egy pokhendi torpenek -kopasz- tartalak.Inkabb sutogesd a 100 dollaros
    barbin a leertekelt pack an save beef value packedet.

  105. Na de Vili, neked is volt bátorságod lehazugozni engem, a nejemről nem is beszélve. Úgyhogy ne érzékenykedj, ha beleütik az orrodat a piszkodba.

  106. Csanad-mi az,hogy ne tegyem be a labam a deli feltekere-ebbol is csak
    a nagy arcod latszik.Nem tudom te minek kepzeled magad.Most szarban
    vagy mivel megyek Aucklandra karacsonyozni es megkereslek.

  107. Pappito-ne vedd a csanadot nem erdemli meg.Ha mar itt tartunk akkor en
    azt a szot,hogy hazudtal sohasem hasznaltam.En gyakorlatilag mindent
    jobban tudok,mint ti mivel nektek a toredeke ismeretetek sincs hozzam
    kepesd.Ami azt illeti teged is megkereslek hamarosan es tisztazzuk a
    beszolasaidat iranyomban face to face-detto csanad.

  108. Várlak szeretettel Vili. Részt vehetsz a 100 dolláros barbin sütött, Pack’N Save-ben vásárolt leértékelt value pack elfogyasztásán, sőt bónuszban sörökre is meghívlak.
    Bár, ha annyira gyalázatos Auckland, nem értem, miért pont itt gondoltad a karácsonyt tölteni, mindenesetre semmi kifogásom ellene.
    Csak arra figyelj, hogy nehogy asztmás legyél, ne egyenek meg sem a maorik, sem az ázsiaiak, és nehogy halálra und magad, vagy megfázz a tengerben – ezeket nem állhatnám, bogaram.

  109. Csanad- a pofatlansagod az bamulatos.Ha talalkozunk akkor nem piknikezni megyek.

  110. Ugy gondolom,hogy veled nem a netten keresztul kell diskuralnom,hanem
    szemelyesem.Nezd majd jovo heten is az IP szamomat,s az mar nem magyar lesz.

  111. Várlak szeretettel Vilikém. Talán értelmesebbnek bizonyulsz személyesen, és a rossz magyarsággal leskribált szösszeneteid is kevésbé zavarnak majd.

  112. Nem védem én Csanádot, nagyfiú már. Meg ellened nem is kell.

    Egyébként használtad is a hazudni szót meg emlékszünk még a „tindall nem vesz fel senkit az utácról igy” dumáidra. Ja, meg ha nem emlékeznénk, akkor el is tettem őket, itt vannak, csak nem látszanak, úgyhogy javallom ne kezdjél másképp emlékezni, mert minden betűd megvan.

    Úgyhogy csak ne érzékenykedj, kiviselkedted már magad itt.

  113. Pappito-mivel a csanaddal mar megbeszeltem es igy le is zartam az azert
    zavar,hogy te ilyen gonosz vagy.Teged semmikeppen nem kell sajnalni
    mivel egy rakat szemelyiskedest hordtal ossze es azt nem toleralom.
    Egyetlen egyszer sem tudtal valaszolni az en felvetesemre,amely erosen
    megcafolja bizonyos nyilvanos allitasodat.Termeszetesen veled is fogok
    talalkozni .

  114. Rakat személyeskedést? Hm… lehet, ugyanis nem állhatom, ha meghazudtolnak. Nekem van egy blogom, bárki olvashatja, semmi okom nincs hazudozni. Neked nem foltak felvetéseid, csak szómenésed. Sebaj.

    Azért ne vedd olyan természetesnek, hogy találkozunk, nem vagyok kiváncsi rád, megválogatom, hogy kivel találkozom. Ilyen kocsmai nagymellényes netbátorral nem találkozom, nem azért jöttem ide élni, hogy agressziv hülyékkel töltsem az időm.

  115. En is kijegyzeteltem,hogy te mit irtal nekem es gondolom ezt szemelyesen is elakarod nekunk mondani.

  116. Gratulálok a munkákhoz, a bölcsihez és mindenhez! de nem megyek izélandra mer szar, aszonták az okosok, akiknek annyira szar volt ott, hogy rögtön meg is kellett szerezni az állampolgárságot. egyébként meg, ha vidéken akarnék élni, elmennék Legéndre. HA esőt akarnék, elmennék Oxfordba. Ha hideget akarnék, elmennék Wisconsinba. Ha meleget akarnék meg óceánt, elmennék Dél-Indiába. He nem akarnék tömegközlekedést, elköltöznék Amerikába (pl Hayward vagy valami hasonló nagyváros). szerintem fasza lehet, hogyha mindez megvan egy helyen, és nem kell utazgatni 🙂 Ha sok pénzt akarnék keresni, akkor meg nem lennék Magyarországon. mer itt csak kabócákok vannak, de azokat senkinek nem tudom eladni drága pénzér.

  117. ráadásul arra gondoltam, hogy majd kabócákok-importot indítok izélandra, de most az okosok megmondták, hogy ott már van egy csomó, úgyhogy ott se fogom tudni eladni őket. sose leszek így gazdag 🙁 és nem lesz 700 pénzér lakásom. fel kell adnom nagy álmomat, a kabócákok farmot 🙁

  118. ja, és én szeretnék még többet megtudni a rideg valóságról, mer olyan errefelé nincsen, vagy legalábbis ritka, és ha eleget megtudok róla, könnyebb lesz felismernem, ha szembejön. köszöntem a figyelmet, maradok kiváló tisztelettel. kszm-kszm.

  119. Moni, nalunk az oviban ilyet nem lehet, mer odamegyek oszt megverem oket 🙂

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.