Wizard of Wor

Sosem értettem, hogy miért jó emulátort csinálni régi masinák utáni nosztalgiából, pláne úgy, hogy ma egy közepesen szerencsétlen USB kontroller komolyabb számítási teljesítményre képes, mint egy komplett számítógép anno.

Ámde, a minap olvastam Plastik Józsinál, (akiben maradt némi C64 fétis) a Commodore Világ című kiadványról egy posztot és annyira elérzékenyültem, hogy egyből eszembe jutott a soksok perc felhőtlen röhögés, amit a CoV levrovja okozott. Innen is hozsanna a plastik médiának, hogy. Tudom, ezek az emulátoros népek mindent tudnak, de én most szembesültem ezzel élesben.

A kazettákon elhelyezett programok betöltése a TURBO program segítségével lehetséges.

Másban is érzi még a zavart az erőben, ennek legfényesebb tanúbizonysága, hogy minden CoV elérhető beszkennelt formában, görbelábú nindzsától a kisgettó féle munkákból összegründolt különszámig. Úgyhogy ma átolvastam párat és ismét jókat röhögtem, CoVboy válaszaiban nagyon sajátos korrajz tárul elénk, a rózsaszín csekkek és öthetes banki átutalások világa (évszám!). Már el sem nagyon tudjuk képzelni, hogy milyen lehetett levelező rovatba írni ami eleinte kéthavonta jelent meg.

Na mindegy, olvasson akinek van C64 nosztalgiája, nekem ma az alltime favourite kellett, kénytelen voltam beszerezni egy Wizard of Wor másolatot és a hozzá való emulátort, amitől fut is majd a macbookon. Először leszedtem innen az emulátort, majd átballagtam ide és lerángattam a szoftveróriást.

A VICE nevű projekt már nem csak X11-re, hanem natív cocoa alapon is megcsinálta az emulátort, úgyhogy abszolút mehet a kék, nyomja mindenki a tízprintcéhatvannégy-húszgótutíz programozást. Én legalábbis ennél messzebb nem nagyon jutottam sose.

Viszont, C64-től eléggé elütő módon (bár működik a LOAD ,8,1 is 🙂 ) csak fogjuk meg a wizard of wor.d64 fájlunkat és dobjuk rá az x64.app-ra, és mehet is a buli. Ha eléggé türelmesek vagyunk, kisvártatva meghalljuk azt a „zenét” amit annyit hallottunk korábban. Újszülöttnek minden vicc új, úgyhogy én most fülig érő szájjal (és az irányítással küzdve) játszom.

GET READY!

5 hozzászólás “Wizard of Wor” bejegyzéshez

  1. ó, ne is mond régi szép idők!:)
    ugyan nekem sosem volt commodore 64-esem, de barátomnál rengeteget játszottunk. kazettáról jött a játék és nyomtuk a kis fekete-fehér junoszty tévén 🙂
    nekem utána schneider 128-as gépet hoztak apámék németből, ami szerintem itthon senkinek sem volt rajtam kívül, mert semmilyen programot nem lehetett szerezni hozzá és senki sem ismerte. évekig nyúztam a hozzá kapott 6 db játékot, illetve irogattam rá kicsiny programokat a magam szórakoztatására 🙂

  2. Bizony a régi szép idők! Nekem ez Enterprise 128k-t jelentett a remek basic-jével (aminek köszönhetően sosem tanultam meg assembly-ül 🙂 ), a gagyi kazettás magnójával, aminek folyton utána kellett állítgatni az olvasófejét, később a kéz alatt beszerzett floppy drive-val (thx qqc!). Most teljesen elérzékenyültem 🙂 .

  3. Nekem Plus/4-em volt, ugyhogy Plus/4 emulatort gyartottam Flamingo neven. (Lasd CoV rovat: „fellegekben szarnyalo flamingo”… 😉

  4. Nekem csak körbe-körbe teker a doksiban, pedig már a joystick-billentyű megfeleltetést is átdefiniáltam.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.