Gasztro – töltött káposzta

A hagyományos karácsonyi kajának most én is nekiálltam, életemben először.

Miután hívtunk rá vendégeket is, a processzálást alaposan megelőzte egy közvéleménykutatás, hogy ki szereti a becsomagolt tölteléket és ki a pucért. Valami rejtélyes oknál fogva a pucér gombócok kerültek fel a slágerlistára, úgyhogy én mégis csomagoltat csináltam. Ennek az a gyakorlati magyarázata, hogy féltem, hogy a gombóckák szétesnek és akkor lesz egy fura ételünk, aminek a receptje a mákos bab mellett lesz a szakácskönyvekben.

A töltöttkáposztához elsősorban kell káposzta, amit az EuroDellben szereztem be, konzervikus formában, majd kisvártatva az ott szintén kapható savanyított káposztaleveleket is meg némi füstölt oldalast. A fagyasztóból kikaptam két kiló darálthúst, ami a töltemény alapját képezte.

boritek

Az előzetes internetes kutatásokból csak az derült ki, hogy a töltöttkáposzta szinte bárhogy készíthető, a pörköltalaptól az előfőzött rizsig, és van aki még a végén be is rántja vagy paradicsomszószban főzi ki. Észbontó receptek lelhetőek fel a téma kapcsán, én ezekből szintetizáltam egy saját megoldást a józan ész mentén. A két kiló töltelékhez másfél kiló (német illetőségű) savanyúkáposztát alkalmaztam, plusz a levelek.

A töltelékbe tettem sót (nem sokat, mert a füstölt borda is sós volt), borsot, pici pirospaprikát, hogy ne legyen olyan sápadka, és alaposan összedolgoztam másfél bögre kerekszemű, alaposan megmosott rizzsel. Ezután óvatosan kigöngyöltem a savanyú leveleket és szépen becsomagoltam a husikát, a két kilóból 34 töltelék lett, ami kicsit furán nézett ki egyben, de végül minden jóra fordult.

toltve

Amíg a csomagok vártak a hőkezelésre, addig két nagy fej hagymát megüvegesítettem olajon, rádobtam egy teáskanálnyi kis pirospaprikát, hogy ne legyen olyan sápadtka és alaposan megkevertem, majd felöntöttem egy kis vízzel, nagyjából kétujjnyival. Ezt követően a töltelékeknek megágyaztam úgy, hogy evőpálcikákból építettem egy rácsot az edény aljára, hogy a leégést elkerüljem, mivel a kaját később már nem lehet kevergetni. 50 evőpálcika asszem 40 cent, és semleges, nem szálasodó bambuszból van, ideális az ilyesmihez.

faazek

Ezután úgy rétegeztem a cuccot, hogy egy sor töltelék, arra a gyalult káposzta, arra babérlevél meg fokhagyma, arra oldalas, majd ezt ismételtem háromszor, amíg csak el nem értem a lábos peremét és elfogyott az anyag. A maradék, fel nem használt levelekekkel letakartam az egészet, fedőt rá és mehet. A főzike este 11-tól hajnali 3-ig tartott, ekkorra minden szépen átfőtt és a hús is kellőképpen átvette a káposztás-füstölhúsos ízt, a lé nagyrésze pedig elfőtt, úgyhogy ekkor már késznek nyilvánítottam a dolgot mert álmos voltam. Végigizgultam az egész procedúrát, mert még sosem csináltam ilyent, ez tipikusan az a kaja amit nagymamák és anyukál tudnak főzni, a leszármazottak viszont kiválóan tudják megenni.

Rmeekül sikerült, amire igen büszke vagyok, és ízlett a pajtásoknak is, akik ettek belőle, szóval minden rendben.

Hozzávalók:

  • darát hús
  • sóbors, fűszerek, babérlevél
  • savanyú káposzta
  • apróra vágott hagyma, sok
  • fokhagyma
  • füstölt hús
  • nagy lábos
  • sok idő

5 hozzászólás “Gasztro – töltött káposzta” bejegyzéshez

  1. A töltött káposztát azért nem lehet elrontani, mert ha bárki bármit kifogásol, mondhatod, amit az agresszív kismalac, amikor elperecel a bicajjal a bolt előtt. 🙂
    Mellesleg jól néz ki, biztos finom is volt. Csak azt nem értem, miért ilyen kórházi kímélő gyerekadagot főztél. 🙂

  2. A fenébe! A gaszrtobejegyzéseidtől mindig beindul a gyomornedvelválasztásom (pedig most is ebéd után vagyok), de nem bírom ki, hogy legalább a kpeket meg ne nézzem! Most irigykedem a környezetedben élőkre. 🙂

  3. Tejföllel nem szoktátok megbolonditani amiután kész van ?
    El sem tudnám képzelni töltöttkáposztát vagy akár kolozsvári-székelykáposztát tejföles ráadagolás nélkül.
    Egyébként a tütüttkáposzta nehéz étel, megfekszi az ember gyomrát.

  4. de, a végén kapott tejfelt, de azt már csak a tányéron, mindenki magának.
    Dehogy nehéz étel, csak zabálás után gyorsan le kell feküdni aludni 🙂

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.