Tollroad

Pár hete adták át az autópálya északi, fizetős meghosszabbítását, kipróbáltuk.

A Puhoi előtt egy km-rel végetérő szakasz tulajdonképpen egy elkerülő rész, eleddig aki észak felé akart menni az egyes úton, az érintette Orewát, felkapaszkodott a hegyre a kanyargós 2×1 sávos úton, majd leereszkedett a hegyről, felkapaszkodott a másikra és utána jött Puhoi. A Silverdaletől induló új szakasz ezt a hullámvasutat váltja ki, az eddig 20-50 percbe kerülő hegyvölgy helyett most 5 (öt) perc autópályázás az alternatíva. A vonalvezetése nem bonyolult, a kisebb púpokat átvágták, a nagyot átfúrták és már kész is.

Az úthasználatért fizetni kell, az autópályát se a legyek hordják össze, fizetni pedig többféleképpen is lehet. A Landtransport erre hivatott oldalán minden információ megtalálható. Alapvetően úgy van az egész kitalálva, hogy ne kelljen megállni fizetni, csak menni, úgyhogy az ember otthon ülve szépen prepaid módon vásárolhat magának meneteket, mint a vidámparkban, aztán megy amennyit fizetett. Ha előre nem gondoskodtunk erről, akkor az úthasználat után 3 napunk van, hogy rendezzük a számlát, ha nem tesszük, akkor jön a csekk, nincs kegyelem.

A Silverdale-i kezdetnél van egy építmény, amelyben kamerák vannak, azok kifigyelik a rendszámunkat, és összevetik a fizetővendégek adatbázisával, és kész. Nincs fizetőkapu, matrica, mibánat. Aki nem fizet előre vagy nem akar utólag (mint mi) annak van lehetősége, hogy a Silverdale benzinkúton elhelyezett automatánál fizessen. Az ellenáram számára is van egy bódé egy parkolóval, Puhoitól kábé két km-re délre.

Mivel a kaland még új, a LTNZ az automaták mellé állított három embert, hogy segítse az autósokat a fizetésben, pedig a szisztéma nem bonyolult és csak a rendszámunkat kel tudni hozzá fejből. Ha a rendszámunkat megmondtuk a masinának , akkor az kifigyeli az LTNZ rendszeréből, hogy milyen autónk van, ha eltalálja (és eltalálja!), akkor visszaigazoljuk neki, utána meg kell mondjuk, hogy hányszor akarjuk használni a pályát, ebből ő úgynevezet szorzás segítségével kiokoskodja, hogy mennyi pénzt kell beledobni.

Magától értetődő módon, kártyával, érmével, bankjeggyel, mindennel fizethetünk, no worries. Ha fizettünk, visszakaptuk a visszajárót, meg a számlát, akkor mehetünk a dolgunkra, el van intézve. A cég emberei által osztogatott szórólapon még arra is figyeltek, hogy szerepeljen valami ilyesmi: „számítsunk várakozásra, ha helyszínen fizetünk, mert sokan először használják az automatákat”. Mindezzel együtt, az év egyik legszebb, legkirándulósabb napján, kb. 5 percet kellett várnunk, és akkor se az automaták voltak lassúak, hanem a fizetni akarók, akik most látták először a gépeket. Mindezt megspórolhatjuk, ha előre fizetünk. Vagy utólag. Még arra is figyeltek, hogy a három emberből kettő a touch screen masináknál segítsen, egy pedig a sorbanállóktól kérdezte, hogy ugye tudják a rendszámukat, ne akkor derüljön ki, amikor a mégsejólemlékezéssel feltartják majd a sort. Maga a fizetés kb. 35 másodpercet vesz igénybe.

A pályadíj  irányonként személyautóknak  és kistehernek 2 dollárz, motorkerékpároknak ingyenes, 3.5 tonnánál nehezebb dolgoknak viszont 4 dollár. Ha belegondolok, hogy mennyi dollárnyi gázolajat pöfög el egy konténerszállító kamion, amíg átvergődik a hegyeken, akkor ez nem rossz deal, pláne, hogy a kamionosokat, gondolom nem igazán érdekli, hogy a régi út szebb.

Valami rejtélyes módon a díjfizetés ugyanakkor kezdett működni, mint amikor a pálya, nem voltak fennakadások, bár eleinte a kp-ben fizetők miatt volt torlódás. A fizetési módozatokról az átadás előtti egy hónappal már rendszeres rádióreklámok voltak és az újságokban is hirdették, hogy hogy fog menni a dolog.

Persze, az egész egy vicc, öt perc autókázás az egész, az északi végén alagúttal súlyosbítva, de akit érdekelnek az ilyesmik, azok nézzék meg a videót (alatta Dizzy nyomja nektek a Grovin’ High-t, már megéri!) hogy hogy néz ki az egész (rézsűk, műtárgyak, stb.) és milyen tájon épült meg.


New Toll Road, Auckland from Pappito on Vimeo.

4 hozzászólás “Tollroad” bejegyzéshez

  1. En csak azt nem ertem, miert kell mindent eufemizalni mint az allat? Ecoalagut, ecohid, ecoviadukt.
    Es miert tartott 6 evig kifaragni 9 kilometert? Ennel meg a feriviki is gyorsabban csinyajja?

  2. na tessék, ha meg összecsapják, akkor meg az a baj 🙂
    biztos vigyáztak a védett növénykékre meg madárkákra miközben eldózerolták a dombokat…

    de ha úgy nézed, akkor hányszor meg lehetett ígérni, 3 választás is belefért 🙂

  3. Tisztes iparos munka a ceruzaród (vagy toll?). A tarifa nagyon olcsónak tűnik, és a nehéztragacsok árszorzója is bántóan kevés. Én legalább 4 dezsőt kérnék a studebakker utánérzésektől, és minimum (de tényleg ez már a legalja) 10-et a nagyszabású trampóterektől.

    Viszont aki a hidak dilatációs rámpáit építette, annak ocsmány kötbér jár.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.