Kiwi Környezettudatosság IV – West Wind szélerőmű projekt

Tegnap a twitteren olvastam, hogy John Key miniszterelnök éppen megy egy szélerőmű megnyitására. Gondoltam utánanézek mi is ez, hiszen a blogban már volt szó környzettudatosságról, sőt szélerőmű ügyben is posztoltam, úgyhogy folytatom a „kiwi környezettudatosság” sorozatot.

meridianlogo

Wellingtontól nyugatra, két helyen egyszerre (Terawhiti Station és Makara Farm) épül egy szélerőmű komplexum a Meridian nevű energiacég finanszírozásában. A Meridian neve mára egyet jelent a nem fosszilis energiahordozók kiaknázásával, több komoly vizes megoldás és szélerőmű áll mögöttük és előttük is. Futó projektjeikről itt lehet olvasni.

ww-domb

A West Wind erőmű tervei 2005-ben születtek, az építkezés viszont csak 2007 vége felé kezdődtek és a teljes befejezés 2009 év végére várható, ez lesz a cég harmadik szélfarmja. (2004-ben elkészült a 90 MW-os  Te Apiti és 2007-ben a White Hill, 58MW kapacitással a déli szigeten . FYI: 1993-ban ők helyezték üzembe Wellingtonban az első kereskedelmi szélgenerátort Új-Zélandon.)

Ha teljesen elkészül, akkor a West Wind, 62 darab, egyenként 2,3MW kapacitású generátort fog működtetni. Tegnap a miniszterelnök ünnepélyesen feltekerte a volumét, úgyhogy jelen állapot szerint a telep kb. tizenhétezer háztartásnyi energiát képes termelni, a meglévő tizenöt szélpörgővel, ha rákötik az országos hálózatra.

ww-turblocation

Teljes üzemben, végleges állapotában 143MW energiát fog szolgáltatni az installáció, ami újságírónyelven megfelel hetvenezer átlagos háztartás villamosenergia igényének kielégítésére, és micsoda véletlen, Wellington belterülete nagyjából ennyi háztartást tartalmaz.

Mivel a telep nem kifejezetten van könnyű terepen, és ráadásul több mint ötven négyzetkilométeren helyezkedik el, az építkezés meglehetősen bonyolult és költséges. Nem elég, hogy kénytelenek voltak 33 km utat építeni, de szükség volt egy ideiglenes kikötőre is Oteranga Bay-ben, hogy a hatalmas oszlopokat tengeren tudják szállítani. Csak az előkészületek és kiszolgálóegységek (utak, járművek, kikötő, logisztika) több, mint százmillió dollárt emésztettek fel.

ww-wharf

A turbinák által termelt delej egy földkábelekből álló, 33kV-os hálózaton közlekedik, bele egy transzformátor alállomásba, ez csinál a 33kV-ból 110kV-ot, amit aztán már el tud szállítani a frissen épül távvezeték a Transpower által üzemeltetett Wilton-Central Park körbe.

ww-building

A generátorok 67 méter magas oszlopokon állnak, az üvegszál erősítésű műanyagból készült, tíz tonnás lapátok által leírt kör átmérője 82 méter, az üzemi fordulatszám 6 és 18 fordulat percenként. A Siemens Wind Power által gyártott turbinák 14-90km/h-ás szélsebesség tartományban működnek (alatta be se, felette kikapcsolnak ) optimális működésük 49 km/h-ás szélben van. Minden oszlop egy 370 köbméter betonból és 48 tonna betonvasból épített talapzaton áll.

ww-finished

A terület teljes térképe letölthető innen pdf-ben.

3 hozzászólás “Kiwi Környezettudatosság IV – West Wind szélerőmű projekt” bejegyzéshez

  1. Hogyan oldják meg a tervezehtőség problémáját? Mit csinál az országos hálózat, ha néhány tíz MW kapacitás hirtelen kiesik?

  2. A villamosenergia termelés nagyja vízerőművekből van, többek között tározósból, úgyhogy képesek gyorsan pótolni.
    Amellett ahova telepitették a széjjpöjgőt ott majdnem konstans szél van, úgyhogy nem nagyon lesz komoly kiesés, vagy ha igen, akkor inkább a túl sok szél miatt.
    A világ egyik legszelesebb pontjára épülkeznek.
    Amúgy le a kalappal, hogy 90km/h-ig birja a cucc.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.