kert – tavaszi munkálatok

A birtokról már rég esett szó, nem véletlenül, a tél ugye alaposan elbánt vele, aztán az első lépcsős alakulatokat kihelyeztem a hídfőállásokba, azóta is tartják azokat, nagyjából rendületlenül. Most hétvégén pedig utánpótlás és megerősítő hadtesteket vetettem be.

kert-spring-paprikavirag

A borsó, a retek és a mizuna remekül teljesítenek, sajnos a sárgarépa teljesen sikertelen (be)vetése kicsit lelombozott, gyakorlatilag az egész egység megkaphatja a „missing in action” kitűzőt, nyomtalanul eltűntek. A jelenleg állásait tartó borsó ugyan elszenvedett kisebb atrocitásokat, de ezeket részben saját lehetőségein belül, részben összfegyvernemi támogatással leküzdöttük, amely során fontos szerepet kapott a vegyi hadtest.

kert-spring-retek

Igen, sajnos a kert már nem nevezhető biotermesztésűnek a továbbiakban (dehonnem, hehe) ugyanis szakadár csapatokkal való összecsapások során kemikáliák bevetését voltam kénytelen elrendelni. Hiába, a struggle for life nem méznyalás, nem vagyunk a róbert bácsi, másnak nem termelünk, akkor sem, ha törzsfejlődési és tudatossági szempontból alattunk is helyezkedik el, kezicsókolom.

Lakik itt a szigeten egy ritka rüszmeteg állat, úgy hívják, hogy white fly, és ez sajnos inkább gyűjtő, mint tulajdonnév. White flyból van mindenféle, válogatás nélkül irtani kell mindahányat, mert leeszik a növényeket pillanatok alatt, majd meghíznak, szaporodnak és még több növényünket eszik meg. Ez a nyű egy muslica méretű, szinte áttetsző röpködő, aki a levelek fonákján szeret lakni és jóllakni. Ahhoz képest, milyen picike, komoly károkat tud okozni, ha nem is azzal a dózerelős módszerrel, amivel a hernyók lakmároznak, hanem a tömeges, kis falatok módszerével.

kert-spring-kelbimbo

A károkozásuk annyira komoly, hogy sokan diplomáznak belőle és gazdag méregválaszték sorakozik a boltokban, amivel irthatóak. Oda kell figyelni, én kifigyeltem, hogy a fűszernövényeken laknak, és onnan járnak át önkiszolgáló rendszerben a haszonnövények közé, hát mit képzelnek ezek? A vegyi attak során vastagon lepermeteztem mindent, ugyanis a legnagyobb télvíz idején is kiválóan fejlődött a kelbimbó, és azt eszegetve élték túl a cudar időket. Remélem a szer beválik, mert nem akarok több, likasra rágiott levelet látni.

kert-spring-uborkavizcsepp

A másik sátánfajzat a csiga, aki ugyan szép lassan, de módszeresen átugorja a palánkot és a jószágra veti magát, mint a toportyán farkas. Mivel itt ugye esőben nincs hiány, a csigák is szaporodnak ész nélkül, az esti futkosás során százával kell kerülgetni őket, hogy ne ropogjanak a cipő alatt. Na ezek ellen telepített nehezítést alkalmaztam, a birtokot csigariasztó aknazárral láttam el, ami nem tudom, hogy működik-e, de vizesen rohadt büdös.

kert-spring-status

De térjünk rá a hadművelet operatív részére, ugyanis hosszas és alapos kiképzés után, a legfontosabb alakulat foglalta el a helyét és ásta be magát (na jó, én ástam be) – fedőnevük HC, vagyis hungarian capsicum, ahogy a szerb termelő mondja a piacon. A tőle vásárolt készeletekből nyert szaporítóanyagot hajtattam a konyhaablakban hónapokig, széltől is óvva, tápszerezve, locsolgatva. Kábé másfél hónappal ezelőtt rájuk jött a fejlődhetnék, és amikor a legacélosabb elérte a cca. húsz centis testmagasságot, akkor kiültettem, rajta már egy biztató virágkezdemény is lapult.

kert-spring-kesz

Ők kerültek az előtérbe, a talaj fellazítása után, mint támadó ék, mindjárt melléjük a szárnyra 4 tő uborka, amelyből állítólag kovászolásra alkalmas termény lesz szakajtható, hát majd meglátjuk, egyelőre a bevetési sokkot, a tűzkeresztséget átvészelni látszanak. Most kéne csomó napsütés. Főleg, mert a nejem folyton fázik, de a növényeknek is jót tesz az ilyesmi, azt suttogták a kertészeti boltban, márpedig nekem, mint multifunkciós bloggernek, kötelező a pletykaütőéren tartani a kezem.

A fűszer szabadcsapatok végzik az összekötő feladatokat, az illegalitásban egészen komoly fejlődésen mentek át, a petrezselyem focilabdaméretű bokorrá nőtt, most készül virágozni, a kakukkfű és a rozmaring pedig úgy terebélyesedik, mintha külön zsoldot kapna érte. Őket nem fenyegeti a lokális fauna, vagy nem törődnek vele, mindenféle sérülés nélkül lakták be a helyüket és biztosítjáka kiváló ízeket a konyhába.

kert-spring-kakukkfu

A hátteret a paradicsom egységek biztosítják, azokból kell sok, ráadásul ugye moneymakernek hívják a fajtát, legyen belőle sok. Érdekes módon a csíráztatás során nagyon vegyes eredmények születtek paradicsomfronton, némelyik teljesen szabályos, némelyik pedig olyan kis ványadtka lett, majd kiderül, hogy kitéve az időjárás kényekedvények, mire jutnak önerőből. Mindenesetre határrendészeti feladatokra kiválóak lesznek.

A resurrection posztban tárgyaltak részlegesen valósultak csak meg, se répa, se újhagyma nem kollaborált, inkább kimúltak, belőlük egy szót se húztunk ki. A nagy fa megritkításának projektje folyamatban van, de csak lassan haladok vele, de meglesz, lépéseket tettem (a fa felé). Ám az említett posztban emlegetett kis fehér műanyagtáblákat beüzemeltem, nej felírta rájuk, hogy mi micsoda és most tudományos, arborétumisztikus információk között nőnek a ződek, amely megkönnyíti a tábori posta működését is.

kert-spring-avokado

A kelbimbó amúgy teljesen megbolondult, olyan magas, mint én, hatalmas sárga virágja van és amennyire nézem már a holdraszálláson morfondírozik. A mizuna -amit én következetesen japánnak tekintek – maga a zen, csendes, lassú és nem támadja meg semmi, viszont szép a színe. Még tavaly beledugtam a földbe két avokádómagot, akik hosszan töprengtek, hogy mégis mi történik most velük, mára azonban teljesen növényszerűen kezdenek viselkedni, még szárat meg levelet is növesztettek maguknak.

kert-spring-bolondkel

13 hozzászólás “kert – tavaszi munkálatok” bejegyzéshez

  1. Én nem kertészkedem, de ez egy nagyon élvezetes poszt volt, már jól indul a napom :).

  2. A csigák milyenek? Nálunk spanyolcsigák voltak, ritka rusnya jószág és kiirthatatlan.

  3. zsu, fogalmam sincs milyen csigák, barna a lakásuk és rengetegen vannak 🙂

    franc a belüket, fogok nekik venni salátát és elszórom a kertben, zabálják azt, ne az ültetvényt!

  4. Érdekes, általában a pornócsigák szokták tönkrezúzni a zöldségeket és a kertész idegrendszerét. Biztos, hogy a roppanós és nem a placcsanós csiga a tettes?

  5. Jó kis kedvcsináló post lett. Nekem is van egy 2-3 m² parlagom a konyha előtt pár méterrel, tavasszal építek is egy fűszerkertet.
    Jelenleg rozmaring, oregano, bazsalikom, kapor, zeller, paradicsom és füge lakik ehetőből a kertben (na meg dr. Orosz hőn imádott gránátalmája, ami úgy tűnik, már nem érik be), te tervezem én is a vad expanziót, főleg snidling, chili + *.paprikák, tárkony a fő stratégiai irány.

  6. eFi, kakkukkfű kimaradt! a kapor nevű gyomnövény helyett ültess azt!

    valamiféle gonosz csilit én is lehet, hogy beszúrok a fűszeres ládikóba

  7. Tegyel kupakokba, vagy kicsi edenykebe sort es rakd a vetemyek koze. Nekem bevalt a kis ragadozok ellen. Igaz a kiwim nem igazan orul neki, hogy elcsorom a soret de ez van, tul kell elnie…. 🙂

  8. SÖRT???? nem adok nekik egy kortyot se! 🙂

    pont az előbb néztem meg, hogy mit kell építsek a borsónak, hogy felmásszon rá… és még ők igyák a sört is???

  9. olyan harcossá neveled őket, hogy egy hosszú éjjelen még rádtámadnak….

  10. ne legyel mar olyan mintazuram…… eleg nekik csak egy kicsi. Az en borsoim nem akarnak maszni, pedig maszosnak kene lenniuk.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.