ausztralia.net + uj-zeland.net = transztasmán kollaboráció

Az ausztralia.net régóta működik, számos embernek nyújt segítséget ki/bevándorlási ügyekben és sok Ausztráliában élő magyar tartja ott a kapcsolatot egymással. Na, de miért is érdekes ez nekünk?

aunet-logo

Azért, mert Bertók Zoltán, az ozziban tevékenykedő (egyik) bevándorlási ügynök üzemelteti a helyet, úgyhogy IP alapú magyarkákból nincs hiány. A szomszéd szigetet tárgyaló fórum már évek óta működik, van ott minden, az apróhirdetésektől a változatos témájű beszélgetéseken át a bevándorlási, munkakeresési infókig, minden, a látogatók java pedig visszajáró vendég, sokan ismerik egymást személyesen is.

Ez önmagában nem lenne baj, ám a minap felkért (ksznm,ksznm), amolyan transztasmán megállapodás keretében, hogy gondozzam a kiwi vonatkozású szekciót, amit egy szempillantás alatt létre is hozott, úgyhogy a döcögősen működő ujzeland koenzed  és a nem túl látogatott, vonatkozó index topik  helyett, mi zátonylakók is megcsinálhatjuk a saját játszóterünket. Már él az uj-zeland.net is!

aunet-forum

Úgyhogy várunk szeretettel mindenkit, szinte bármilyen* témában véleményt, gondolatokat cserélni, itt élőktől kérdezősködni, ismerkedni vagy apróhirdetni, beszélgetni, hatalmas pecaeredményekkel dicsekedni, vagy akármi, amihez csak kedvetek, kedvünk van. Sajnos az NZ-n lakó magyarkák (általam ismert és klassznak tartott) blogjainak nagy része csendesen jobblétre szenderült, csomó infó nem kerüli meg a zátonyt, hátha ide volna kedve ezt-azt írni annak is, aki nem akar egy bloggal kínlódni, de megosztana velünk valamit. Egy regisztrációt bőven megér a dolog!

A nem környékbeliek és az ujságnemolvasók kedvéért némi sajtófigyelgetés is lesz, a második piros nyíllal jelzett fórumban az Ozzi ujságcikkek mintájára lesznek kiwi dolgok is.

Fájdalommentes regisztráció, élénk színek, kölföldi számok, butitájm…

*= a fórumszabályzat keretei között

41 hozzászólás “ausztralia.net + uj-zeland.net = transztasmán kollaboráció” bejegyzéshez

  1. Haha, es a google gyorsan be is rakott egy Bevandorlas Ausztraliaba bannert ide 🙂

    „Sajnos nem jól adtad meg, hogy milyen nap van most.”

    Nem hetfo van? Vagy marxistak vagyunk, es a mennyiseg atcsapott minosegbe (jo, nem jo, hagyjal beken)? 😀

  2. Nu a chrome importból még továbbképzésre szorul. Én is benéztem félórát:)

  3. En csak a hozzaszolasokhoz szeretnek szolni csak!
    A blogokon szoktak lenni szavazasok. Elsonek javaslom feltenni: Akarajtok-e, hogy a „Milyen nap van most?” kerdest valami idozonaktol fuggetlen kerdesre csereljuk? Igen vagy de?

    Banner nincs, flash tiltas van.

  4. hobe: nem és nem. (ez rögtön 2 szavazat.) A júzerek múttyögése a kérdéskörben a maga módján közel olyan szórakoztató, mint Pappa írásai. Én legalábbis jót röhögök mindig. 🙂

  5. hobe: nem. Ez egy nagyon jól kitalált, munkára serkentő intellektuális szűrő:)
    munka=2 katt

  6. hölgyek, ez a kérdés úgy saccra egy éve itt van és mindenki átjutott, itt vagytok például ti is 🙂

    szóval marad, de azért leirom négyszázadszor is, hogy káliforniai idő szerint ketyeg.

    a captchát utálom, minden más meg angolul van, azt kitalálják a botok, de azt nem, hogy csütörtök. ez van.

  7. Nem a kérdéssekkel van baj, hanem az elvesző hozzászólásokkal.
    Azon nem lehetne valamit fejleszteni?

  8. Nincs angolul minden mas, pl. nezd meg rotorman oldalat!

    Most megint nem talaltam el a napot es elveszett (volna) a hosszaszolasom (ha nem tudnam, hogy a rendszer nem mukodik..)

  9. Nem mukodik, mert elveszik a hozzaszolas, ha nem talalod el a napot! Az csak egy workaround, ha en elotte elmentem a hozzaszolasomat.

    (Korábban egyszer már helyesen válaszoltál a Milyen nap van most? kérdésre erről a gépről, úgyhogy többször nem kell.)

  10. Hobe, miután megírtad a hozzászólást: copy 🙂 Én pl. az iwiw-en (és itt is) ezt csinálom, mert ott rendszeresen elvesznek a megírt levelek (na jó, itt is)….

  11. Azert is beleokoskodom.
    Ha kerdes mondjuk megvaltozna szovegezeseben ugy, hogy „Milyen nap van most Kaliforniaban?”, esetleg jelzessel az idoeltolodasra, egyszerubb lenne a feladat. Mint ahogyaz eFi is csinyaja.

  12. mi lenne, ha nem hisztiznétek, hanem beirnátok, hogy „remek” a milyennapvan kérdésre és akkor nem kell gondolkodni se meg számolni.

    csak mert a plugin a szerver óráját nézi, ahogy már ötvenszer elmondtam. eFinek könnyű, mert mo-n van a szerver is neki. nekem meg nem.

  13. Én biz nem vagyok sikeres ember, mert amikor elveszett a hozzászólásom, mégegyszer begépeltem… Hmm… többször is:)
    Na jó akkor most makacs vagyok?
    És ha a b-m salsa receptem elveszik, akkor is begépelem na!

  14. Hobe bakker, rosszabb vagy mint egy hisztis p. 🙂

    Ha egyszer mar jol valaszoltal, akkor ugysem keri anymore. 🙂

  15. Micsoda háború! 🙂 Mondjuk a napos kérdést le lehetne cserélni egy emberbarátibb cuccra. Pl.: Van olyan ami kiír egy számot, hogy „tizenhárom” és a felhasználónak csak be kell írni hogy „13”. 🙂

    De a legfelhasználóbarátabb a negatív captcha, ami annyiból áll, hogy egy plusz szövegmeződ CSS segítségéve elrejtetsz (visibly: hidden; vagy display: none;) és a drága robot kitölti a felhasználó meg nem. Így szerver oldalon csak azt kell ellenőrizni, hogy a mező kitöltésre került-e és ha igen, akkor robottal van dolgod. 🙂 Bármelyik jobb ennél a naposnál…

    Bár nekem megfelel ez is, egyszer beírtam, többé nem kell. 🙂

  16. Q jo, mert az itthoni gep mar megint kerdezi:-)Legyen remek?
    Whatever Zs.:
    a cegesen meg cache cleaner van, _mindig_ meg kell adnom.

    Csak azert irok, hogy meglozzuk hozzaszolasszamban a bevandorlos-munkas postot!

  17. Baaz, a remek mukodik!:-) Maradhat ez igy, nem kell valtoztatni rajta!

  18. Ja, meg azt akartam kerdezni, hogy az uj-zeland.neten van valami uj informacio?

  19. Tudom, hogy nem kerdez napot, bar mar tudom, hogy remek a kulcsszo:-)
    Nem latom ertelmet egy ujabb doglott forumnak. Csanad is elkezdte, meg regisztralt szep uj domain-t is, csak hat minek..

  20. na de pubi, ha a juzer nem ir bele, akkor üres is marad… csanádé üres,m ert nem ir bele senki, senki nem is tud arról, hoyg ott van, a koenzedes fórumban roppant szórakoztató szánalmaskodás folyik, ráadásul vacak engine-n

    az ozzik fóruma meg megyeget szépen és tegnap óta a kiwi-s részen is több hsz született, mint az indekszen egy hét alatt.

    te vagy a kiwi, miért nem irsz oda? vagy ha nem irsz, miért várod el, hogy más irjon?

    de persze nem kötelező, ha van kedved olvasod/irod, ha nem nem

    sőt, ha sopánkodni van kedved, akkor azt is megteheted, akár itt is 🙂

  21. Hobe, bazz, ne borits ki. 🙂 Azert mondtam, hogy irjal oda, es akkor lesz benne iromany. Kicsit nyogvenyelosen megy most meg, de majd beindul az. En orulnek, ha tudna ugy mukodni, mint az ozzi resze is. Mindenki beszamolgat tapasztalatokrol, elmenyekrol, hogy all a vizuma stb stb.

  22. Picsaba, sokadik gep, megint napot kerdez. Remek!

    Hat eddig olyan webszemet jellege van a dolognak, es azok irtak bele, akik amugy is egyutt szalonnasutottek meg bogracsgulyasoztak hetvegenkent.
    Mondjuk ez a hozzaszolas is szemet, csak unatkozom, mert az IT helpdesk tonkretette a gepemet:-(

  23. W.Zs.

    Ujraszakitottam az Achillesemet, megint gipsz. Kb. ilyet tudnek oda is irni, de minek, amikor itt is jol elbeszelgetunk:-)

  24. Oh, bazz, ujra szakadt? Jobbulast. Akkor ezert kotekedsz itt egyfolytaban. :))
    Ahogy igy elnezem, sikerulhet a terved komment rekord megdontesben. 🙂

  25. Mindenki moderalva lesz ezutan vagy csak en csak? 🙂

    Your comment is awaiting moderation.

  26. A 7:17-es beirasomra kertem egy torlest. Azt latod vagy de? Mondjuk most mar hagyhatod, mert igy elertuk a 40-et:-)

  27. hobe: újabb leánygyermekhez gratulálok, remélem baba is mama is jól van.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.