Kert – állapotjelentés

A kiskertben örvendetes dolgok mellett szomorú események is zajlanak, a vegyi hadviselés továbbra is életben van, csapataink harcban állnak. Sikerült lokalizálni egy kártevőkolóniát, ezt vezéráldozattal számoltuk fel, szomorú események a kattintás után.

kert-mizunasok

Eléggé kevés sikerrel alkalmazkodnak a vadonhoz a termények, egyedül a retek a megbízható, hű dolgozó, azzal akármit csinálok (vagy semmit) akkor is kinő és finom. Miután kíméletlenül bevetettem kemikáliákat a kártevőellenes küzdelembe, a csigák elmaradni látszanak, legalábbis a korábbi dúlás megszakadt. Ellenben valami továbbra is rágcsálja a növényeket, az egyik kis rohadék az biztosan a whitefly, bár szerencsére jóval kevesebb kárt csinál, mint korábban.

kert-retekliget

A kelbimbó teljesen kivetkőzött a formájából, magasabbra nőtt, mint én és hatalmas, sárga virágokat ereget. Ez nem lenne baj, a méhecskék szeretik, gyakran láttam őket erre kószálni pollenügyben. Ámde! Sajnos az ellenség beépült a kelbimbó soraiba (jó, szegény kel egyelemű halmaz, fajtája magányos képviselője volt a gyepűn) és befészkelve magát, szaporodásba kezdett.

kert-atka1Ez egyrészt nem tett jót a kelbimbónak, másrészt pedig megelőző csapást indukált. A megelőző csapást a kis gyalogsági ásómmal hajtottam végre a kel sérelmére, nekem ilyen Janus-arcú növény nem kell a bandába, kivágtam, gyökerestül. Remélem így már nem költöznek vissza a kis undormányok, jeletelen sírban hevernek. (na jó, a komposztládában)

kert-atka2A mizuna kicsit visszafogottan indult, egészen addig, amíg nem szüreteltem belőle a salátába egy hete, azóta megőrült és burjánoz. Amúgy nagyon finom, semmi íze nincs, ellenben zöld, biztos vagyok benne, hogy rohadtul egészséges, nem lehet más. Nemsokára újabb adag salátát faragok, abban ismét szerepet kap majd, töltőanyagnak pont kiváló.

A paprikakezdemények igen ígéretesek, bár egy kicsit strammabb fejlődésre számítottam, a sok rosszidő meg hűvös nem kedvez nekik, de majd nemsokára kapnak egy adak táplevet, hogy érezzék a törődést. A lecsó másik fele, a paradicsom, kiválóan teljesített palántakorában, ám amióta kint lakik a vadonban, kitéve az időjárás viszontagságainak, szabotálja az együttműködést. Roppant szánalmasan fest, lehet, hogy beszerzek másik fajtát, mert ez a moneymaker inkább moneytaker. Az uborka szintén nem érzi jól magát, még kap pár hetet, aztán elbánok vele.

kert-kispaprika

A borsó viszont nagyon igyekszik, már szanaszét mászott, úgyhogy építettem neki bambuszból mászókát, hogy azon tornázzon. Kis segítséggel meg is kapaszkodik, és vadul virágzik, igen reménytkeltő amit művel, a friss zöldborsó nagyon finom lesz, ha addig el nem viszi valami kórság. A kakukkfű is virágzik, nagyon kis édibédi virágja van, millió, és a petrezselyemre is rájött a szaporodhatnék, más is lett az íze kicsit. Most újra megpróbálkozom egy sor sárgarépával, hátha a melegebb időben előjön, és pótolom a leszüretelt retkeket is.

kert-borso

4 hozzászólás “Kert – állapotjelentés” bejegyzéshez

  1. a kelbimbót annyira nem sajnálom, úgyis egymaga volt, a borsón meg megjelentek az első hüvelyek, gyönyörű szinük van

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.