demokráciadeficit ?

Napok óta szól a rádióban egy hirdetés, hogy menjünk együtt felvonulni, mert a kormányzat nem hallagatja meg a lakosság véleményét. Az ilyesmi persze nagyjából annyira érdekes, mint a porszívóhirdetések, de ma belefutottam a Heraldban egy egészoldalas színesbe, ami amolyan meghívóféle egy nagy-nagy demonstrációra. Megnéztem mi is ez.

demokracia-banner

A menetelés a demokráciáért mozgalom nem politikai mozgalom, inkább amolyan szervezett, lakossági sopánkodás, amely szerint a választott kormányzat messze eltávolodott a képviseleti demokrácia megoldásaitól, és oda se bajszint a lakosság valós kívánságaira. Ez, szerintük szörnyű és a demokrácia lábbal tiprása, ami ellen fel kell lépni.

Az elmúlt időben több népszavazási kérdés is átfutott és még a nagy szavazattöbbséggel kifejezett óhajok sem valósultak meg, ez pedig igen bosszantó, annyira, hogy a rendezvény szervezői azt állítják, hogy a kormányzat nem törődik velük, mindegy mit ikszel az ember, úgyse történik semmi – a szavazatok érték és értelem nélkül, csak úgy elvesznek.

A gyermekverés elleni törvényről tartott népszavazás eredménye szerint a szavazók 87,4%-a szerint baromság, közel másfél millióan mondtak nemet rá, a kormányzat mégis hatályba helyezte a törvényt. Jogosnak látszik a kérdés, hogy akkor mi a frásznak kellett a népszavazás?

demokracia-foot

Közel tíz éve is volt egy referendum, amely azt kérdezte a néptől, hogy szeretnék-e csökkenteni a parlamenti képviselők számát, 99 főben maximálva a képviselői létszámot, erre a lakosság 81,5%-a mondta, hogy igen, ma mégis a zátony parlamentjében 122 fő ül, amennyi korábban sosem, a létszámcsökkentés pedig nagyjából fel sem merült.

1999-ben egy másik népszavazás is volt, amely az erőszakos bűncselekmények elkövetőinek ítéleteit szerette volna súlyosabbnak látni, az áldozatok helyzetét pedig könnyebbé tenni. A népszavazás eredménye szerint a szavazók 92%-a támogatta a javaslatot, ám érdemben semmi nem történt, sőt, a politikusok lesöpörték az egészet az asztalról, mondván, hogy a nép nem értette a kérdést.

demokracia-supportersEzek miatt született meg az elhatározás, hogy sokan elmennek egy helyre és ott jó sokan lesznek egyszerre, amire a kormány majd biztos jól figyel, (bár, ha a népszavazások eredményei nem érdekelték a kormányokat… jó, tudom, az én rossz májam) és mindenki együtt lesz, felvonulás, lufi, zene, zsákbanfutás, ökörsütés, mindenki hozzon még egy embert. Aki magáénak érzi a problémát, az most jelenlétével kifejezheti elégedetlenségét szombaton délután fél kettőkor, a Fort és a Queen sarkán.

3 hozzászólás “demokráciadeficit ?” bejegyzéshez

  1. – Ne álltasd magad asszony, diktatúra ez a javából. Abszolút autokrácia, amelyben a munkásosztálynak…
    – Megint belehergeled magadat ebbe az osztály micsodába…
    – Mert erről van szó! Hát nem érted…

  2. Nem ertem miert csodalkoznak az emberek.
    Egy nyilvanossagra kerult felvetelen a National prominens vezetoi (Bill English ha nem tevedek) kerek perec megmonta: „Az egy dolog, hogy mit egerunk a kampanyban es az egy teljesen masik, hogy mit fogunk csinalni”
    Ezek utan nem tudom mit vartak a kiwik…
    Ahogy edesapam szokta mondani: „Megfozted magadnak, edd is meg!”
    Tessek a kovetkezo valasztason okosabban szavazni.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.