Queens Wharf – reloaded

Tavaly október végén esett szó először a nagyközönséget is bevonva a Queens Wharf közösségi újrahasznosításáról, hiszen jön 2011, a Rugby világbajnokság, kell a hely ahol a soksok, ezért ideutazó turista nézheti a meccset és jól érezheti magát.

A korábban látott varázslatos látványtervek helyébe most egy amolyan funkcióalapú, büdzséorientált döntéshelyzet lépett, hiszen válság is van, meg minden, el kéne dönteni végre, hogy mit kezd majd a város a placcal. A kérdés nem csupán költői, mert joggal merül fel a kérdés, hogy ha most kell rá költeni, akkor úgy költsünk, hogy a világbajnokság után is legyen valami értelmes felhasználása a területnek. Három inkább szórakoztató-komplexum ötlet és egy grandiőz, világvárosi megoldás került szóba, gondosan mellé skribálva a milliók, amibe kerülnek.

A legolcsóbb opció, hogy lebontják a két korabeli raktárépületet, majd bérelt, ideiglenes épületekkel lezajlik a sportesemény, aztán majd meglátjuk. Ez a verzió 24 millió dollárból kijönne, a mólók megerősítésével, a placc kiegyengetésével, és ebben már benne vannak az átmeneti építmények az eseményre és a raktárak elbontása is.

A második lehetőség, hogy a raktárakat nem elbontják, hanem kisebb átalakításokat eszközölve felújítják, amivel a rugbynézők kényelmes, fedett helyen élvezhetik a játékot és a frissítőket, a móló nem raktárépülettel borított része pedig kap egy snájdig tereprendezést, amitől a google légifotóin csodásan fog mutatni. Ez osz-posz kijön 27.7 millió dollárból.

A harmadik verzió, ami még mindig nem szakad el teljesen a valóságtól arra alapoz, hogy a raktárépületeken olyan mérvű felújításokat végeznének, amelyek lehetővé tennék a világkupa utáni hasznosítást is, legalábbis közepes távlatban, és persze ide is számolódik egy kis tereprendezés, szökőkút, parkszerűség, 31.3 millióért. (a kép kissé csalóka, az óceánjáró kikötésére alkalmas facilitásokról szó sincs, tekintsük a hajót ornametális elemnek)

A negyedik változat az igazán komoly, a raktárak csak jelképesen vagy sehogyan sem maradnának meg, az egész területből egy, valamiféle szórakoztatócentrum alakulna ki, amely használható lenne a világkupa után is mindenfélére, plusz épülne egy óceánjáró-terminál, ahova meg tudna érkezni a soksok hajó, a turisták pedig egy viszonylag kellemes pontján találkoznának először a várossal. Ez a terv 97 millió dollárba férne bele, amelyből csak a kikötő (és a szükséges, kiegészítő létesítmények) 49.2 millióba kerülnének.

Na most jön a teljesen szubjektív véleményem, kissé csapongóan. Először is, a világkupa irdatlan mennyiségű embert fog a zátonyra hozni, a meccsek sem egy városban fognak zajlani, szóval lesz mocorgás, (a rugby a commonwealthben komoly dolog) lesz nép, lesz közlekedési anomália bőven, pláne, hogy az új híd/alagút megoldás még elhatározva sincs, nemhogy jövőre átadva. Innen nézve nem biztos, hogy egy 100millió dolláros meccsnézőhely-kikötő a legokosabb beruházás, bár az legalább hosszú távra szól.

A legpofátlanabbnak az első verziót látom, nyilván nem értek hozzá, de 24 millió dollárba kerülne két százéves téglaépület lebontása és elhordása, kis füvesítés és pár könnyűszerkezetes csarnok??? Ne vicceljünk már. A második verzió is kicsit hallókérem, közel 28 millióért átfaragják a raktárakat annyira, hogy a világkupát kibírja, de utána mi lesz? 10-20 milliókért el kell bontani vagy további sokmilliókért újra átalakítani? És aztán mi lesz a mólón, ami a város kezelésében lesz?

A harmadik verzió jóval életképesebbnek tűnik, kipofozzák a placcot, rendberakják az épületeket, lemegy a world cup, majd 5-10 évig az aucklandiak kávézgathatnak meg sétálgathatnak ott, ez nem is olyan rossz bolt. A negyedik ötlet is tetszik, különösen a hosszú távon használható közösségi rész, amely a nagy esemény után továbbra is nyújthatná a mindenféle szolgáltatásokat, beszervülne a waterfrontba, tán még meg is szeretnék a városiak. (a kikötőről nem tudok nyilatkozni, nem tudom ki üzemeltetné, mennyiért, ki kötne ott ki, hiszen aki a világkupára jön, már mind megvette a hajó- vagy repülőjegyét. Aki meg nem oda jön az eddig is kikötött a Hilton mellett (Princess Wharf) vagy a Jelicoe-nál.) A józan eszem azt mondja, hogy mindig a hosszabb távú befektetések felé okos mozogni, a Queens Wharf már eddig is negyven millióba került (a Ports of Aucklandól vette meg a tanács és a kormány együtt) és erre még százat (vagy ki tudja mennyit) költeni a jelenlegi (ez már nem egy szufficites költségvetésű ország, hála a válságnak) gazdasági helyzetben… és közpénzről beszélünk.

Az már csak finom nüansz, hogy a témát roppant szűkszavúan tárgyaló, szemmel láthatóan frissen gründolt szájton az első három verzióról csak látványterv-montázsok vannak, a negyedikről viszont öt darab, szépen renderelt látványterv is elérhető. Micsoda véletlen! 100 misi hosszú távra vagy huszon milliók eltapsolása átmeneti holmikra… nem egy könnyű kérdés.

5 hozzászólás “Queens Wharf – reloaded” bejegyzéshez

  1. Option 4 a nyero, csak abban nem szerepel a ket kurva ronda, semmilyen erteket nem kepviselo sufni. Circular Quay 2. 🙂

  2. Nekem mindegy mi lesz, de azonnal szóljál, ahogy megjelenik az a qrva jó silver fern a Google Maps-en!

  3. Nagyon úgy néz ki, hogy akármit rittyentenek is oda, azt jó pár évig én is csak google-n át fogom nézegetni 🙁

  4. A temporary „party central” has been planned Auckland’s Queens Wharf at a cost of $19 million which will see two 98 year-old sheds demolished.

    Yesss!:-)

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.