Igen, kicsit megcsúszott a szerkesztőség, úgyhogy most gyorsan túlesünk az októberi etapon, aztán még gyorsabban a novemberin holnap.
A hónap gazdag zsákmányt hozott, leginkább Sonny Rollinsra fókuszáltam, öt korong is érkezett, mind finom, így a Rollins készlet tíz albumra bővült, és egy olyan is van, amelyen Theloniussal játszik együtt, ami külön elképesztő élmény. A Tenor Madness talán a legjobb, de Rollinssal melélnyúlni nem nagyon lehet, szóval a többiben sem csalódtam.
Fentiek mellé beesett egy kellemes Zoot Sims album, egy Wes Montgomery, és egy számomra teljesen új, a Geroge Russell Septet minkája a stratus seekers. Zootról túl sokat nem kell beszélni, soksokmindenki más mellett Coltrane-el, Stan Getz-el, Oscar Petersonnal játszogatott együtt, ha nekik jó volt, akkor nekem is megfelel. Wesről us esett már szó, a So much guitar is megeszi az egész ikszfaktort reggelire, ahogy van. A Stratus Seekers egy elég mozgalmas adag, lazán keveredik benne a klasszikus, swing elemekkel feldobott és a kicsit vadabb, szeleburdibb, modern jazz, de semmi bántó performance lángoló gumicsizmákra és aszpikos angolnával csapkodott bádoglavórra. George Russell tud ám olyan utóbbit is, de attól megtartóztattam magam.
„…de semmi bántó performance lángoló gumicsizmákra és aszpikos angolnával csapkodott bádoglavórra.”
You made my day mate! Priceless style!