jogosítvány változás

A vezetői engedélyekkel kapcsolatos kalandokat többször tárgyaltuk már, most újabb változás jön.

Új-Zélandon a jogosítvány elengedhetetlen része a mindennapoknak, nagyon kevesen vannak, akik nem szereznek ilyesmit, nem csak azért, mert amúgy sem könnyű saját jármű nélkül meglenni, de azért is, mert személyiként is funkcionál a kis kártya. A megszerzése három lépcsőben történik, nagyjából ahogy én végigcsináltam motorkerékpárra, de minden kategóriára így van:

  • tanuló (lerarner)
  • korlátozott (restricted)
  • full

Az éppen aktuális állapotunkat egyébként a jogosítványunk színe is mutatja, a tanuló kék, a korlátozott sárga, a full pedig zöld kártyát kap, aki rózsaszínt kap, az pórul járt, az azt jelenti, hogy a jogsiját bevonták vagy bírói határozat alapján korlátozták. Ha már vagyunk legalább 16 évesek (a korhatár tavaly augusztusig 15 év volt), akkor szerezhetünk learner jogsit mielőtt vezetni kezdünk, ehhez csupán annyi szükséges, hogy sikeresen átmenjünk egy elméleti teszten (kreszvizsga), ezután nekiállhatunk furikázni bizonyos korlátozásokkal, éjszaka nem lehet, nem mehetünk egyedül, csak úgy, ha jön velünk valaki, akinek legalább két éve van full jogsija, stb. Senkit nem igazán érdekel, hogy hogy tanul meg az ember vezetni, vannak kurzusok, van akit apja tanítja, van akit a bátyja, mindegy, nincs kötelező megoldás, ami jól tükrözi a hatóságok szerencsére visszafogott szabályozási vágyát, no meg a forgalom jellegét is.

Ha már legalább hat hónapja van tanulójogsink (és legalább 16 és fél évesek vagyunk), akkor mehetünk korlátozott jogosítványt szerezni, amihez sikeresen kell abszolválnunk egy gyakorlati tesztet. Ha sikerült, akkor kapunk korlátozott jogosítványt, amely szintén megszorításokkal jár, de már mehetünk egyedül, nem kell L-betűt hordanunk a kocsin és rokont már szállíthatunk. A jelenlegi rendszer szerint a vizsga harminc perce alatt fel kell ismerni a mozgó veszélyforrásokat, megoldani a körforgalomban előforduló forgalmi helyzeteket, irányjelezni, elsőbbséget adni és leginkább kis utcákban forgolódni. A teszt viszonylag stresszmentes,  fél óra, ha megtanultuk a kreszt és vezettünk pár órát learner korunkban, akkor nem jelenthet kihívást.

A full jgosihoz már nem elég hat hónap kavincolás a korlátozott engedéllyel, 25 éves kor alatt legalább másfél évet, kell restrictednek lennünk (vagy 12 hónapot, ha spec. kurzusra jártunk), 25 éves kor felett fél évet (vagy három hónapot, ha spec. kurzusra jártunk).

Február 27-étől a restricted gyakorlati teszt megváltozik, ami azonnali őrületet generált a vizsgahelyeken, ha ma szeretnénk vizsgaidőpontot foglalni, akkor a legközelebbi dátum minimum hat hét távolságra van. A legfontosabb változás, hogy a teszt időtartama egy órára nő, amelyből nettó háromnegyed óra lesz vezetés, a maradék negyed óra a teszt előtti járműellenőrzésre és a teszt utáni véleményezésre megy majd el. A vizsgáztatók kezében kevés mérlegelési lehetőség van, az állam pontosan megmondja(pdf), hogy mit vár el a vizsgázótól, mire buktat azonnal és milyen feladatokon kell végigmenni. Az új vizsgázási metódust egyébként az Ausztrál standard zátonyra igazításával hozták létre, jelentsen ez bármit, a lényeg, hogy a korlátozott vizsga komolyabb lesz. A motoros jogsi esetében gyakorlatilag felcserélték a full és a korlátozott vizsgákat, amiben azért van ráció.  Akit bővebben érdekel a dolog, annak itt egy Q/A a változásról.

Az NZTA igyekszik rávenni az embereket, hgoy vegyenek részt a speciális kurzusokon, (devensive driving, street talk) és a kezdőknek is ajánl segítséget a gyakorláshoz. Nem fog ártani, ha kicsit szigorodik a rendszer, bár a 120 órás tanfolyamok azért nekem egy kicsit eltúlzottnak tűnnek, de ha ez az ára, hogy biztonságosabb legyen a forgalom, hát nekem oké. Van egy olyan sejtésem, hgoy pár év és valamiféle tanfolyam kötelező lesz a vizsga előtt, de majd meglátjuk.