Auckland sem egyszerű

2009-ben jött szóba először, hogy a várost alkotó önkormányzatokat egy nagy szervezetté vonják össze, aztán ez meg is valósult 2010 novemberében és létrejött Auckland Supercity. Azóta sokminden történt, és mivel ma látott világot az ingatlanadó emelésének mértéke, érdemes kicsit morfondírozni a helyzeten.

AucklandCityLOGO

Nem túl mélyre, de azért merüljünk le az előzményekbe, hogy picit érthetőbb legyen mi is történt pontosan az átszervezés során. Az eredeti elképzelés lényege, hogy az összevont önkormányzatok működése kevesebb tanácsi dolgozóval olcsóbb és hatékonyabb lesz, megvalósul az átfogó jogharmonizáció, egységesek lesznek az igénybe vehető közszolgáltatások, gyorsabban és jobban fognak működni a közművek, közlekedés és a beruházások és minden átláthatóbb lesz. Szépen hangzik, nem?

2010 novemberében aztán megtörtént a csoda, hét önálló önkormányzat (Auckland City Council, Manukau City Council, Waitakere City Council, North Shore City Council, Papakura District Council, Rodney District Council és Franklin District Council egy része) egyesült városi tanáccsá, amivel sikerült létrehozni Ausztrálázsia legnagyobb ilyen intézményét, ami szép teljesítmény egy másfél milliós településtől. A 2010-es polgármesteri választásokon a korábbi Manukau polgármester, az tinédzser kora óta Labour Pártban mozgó, ám függetlenként induló Len Brown került.

A kampányban szépen hangzó választási ígéretek sorát felvonultató politikus elsősorban a fejlesztésre igencsak rászoruló tömegközlekedésre, gazdasági és szociális fejlesztésekre és környezetvédelemre koncentrált, ami kifizetődőnek bizonyult, megnyerte velük a választást. Hivatalba lépésének eleinte nem sok következménye volt, ám a Supercity születésének következményei szép lassan érződni kezdődtek, drágult a víz, emelkedett az ingatlanadó és drágult a közlekedés, és jött a polgármester úr fixa ideája az un. City Rail Link. Ez egy nagyon hasznos városi vasútvonal amire a városnak nincsen pénze, ellenben nem sok mindent oldana meg. auckland-sat

A város tömegközlekedése sok kívánnivalót hagy maga után és a kötöttpályás megoldások komoly segítséget jelenthetnek, ugyanakkor iszonyat pénzbe kerülnek, és a város anyagi helyzete korántsem rózsás, az elmúlt években komoly hiteleket vett fel a tanács, hogy finanszírozni tudja a beruházásokat és a város napi üzemeltetését, ráadásul a városszerkezet sem fog hirtelen megváltozni és hatékony tömegközlekdést nem nagyon lehet csinálni egy faluban (mármint ésszerű költséggel), márpedig Auckland, a kis belvárost leszámítva egy álmos kertváros, ráadásul van egy szűkület a közepén (Auckland Isthmus) amivel nem sok mindent lehet kezdeni, plusz átszeli a várost az autópálya ami nem csak átmenő, hanem városi forgalmat is szállít. A város kb. 1100km2 területű, a népsűrűség pedig csak  1,300fő/km2. Itt egy átlagosnak mondható kerület, 2×1 sávos utak, kanyargós helyes kis utcák, parkok. A belvárost leszámítva az egész település nagyjából így néz ki.

auckland-sat2

Ehhez képes a polgármester úr szerelemgyereke a City Rail Link projekt a következőképpen nézne ki: egy három és fél km hosszú dupla alagutat fúrnának a belváros alá, hogy összekössék a Britomart Stationt (ez egy közlekedési csomópont, buszok, vasút, komp) a nyugati vasúttal, majd később további – jelenleg még elméletben sem tervezett – vonalakkal, mint a 2041-ig megépülő Southdown line (Onehungába menne) és 2041 után megépülő North Shore Line, ami különösen viccesnek tűnik, mert a North Shore-on már most sem nagyon van hely bármiféle újabb útnak vagy vasúti nyomvonalnak, és a már most is túlterhelt autópályán és a blogban már régebben megénekelt hídon járkálnak a buszok át a városba. Az ott lakó háromszázezer körüli lakosnak semmiféle vasúti csatlakozása nincs, csak busszal vagy komppal bemenni Britomartba átszállogatni. Külön érdekes, hogy az eredetileg a hídra tervezett, de soha meg nem valósuló vasúti pálya hiánya most mennyire fáj. Egy esetleges kötöttpálya kiépítése amúgy is horribilis összeg lenne, tekintve, hogy kéne egy új híd vagy alagút, plusz mérhetetlen drága földterületek kisajátítása, vagy további alagutak én nem három és fél km hosszan.

city-rail-link-route

Az egyetemnél amúgy nem lesz megállója a vasútnak, mert csak ötszáz métert kell gyalogolni és az elméleti reptéri vonat is várhat évtizedeket (az Auckland Airport kb. tizenötmillió utast szolgál ki évente) az sem fontos. Tény, hogy a város sajátosságai nem egyszerű feladat elé állítják a közlekedésmérnököket, de azért nem tűnik úgy, mintha a legfrissebb közösségi közlekedési trendek mentén zajlanának a dolgok.

A közösségi közlekedés fejlesztéséhez szükséges pénzt előteremtéséhez a polgármester három lehetőséget vázolt fel:

  • az autópálya városi szakaszának fizetőssé tétele (két dollár/autópályahasználat)
  • extra helyi adó az üzemanyagra
  • ingatlanadó emelése három és fél százalékkal tíz éven keresztül

Miután az első két lehetőséget a kormány nem engedte meglépni, maradt az ingatlanadó emelése. A 2013-as polgármesterválasztás ígérete az volt, hogy a ciklusban nem emelkedik az ingatlanadó 2.5%-nál többel évente. Ehhez képest kijött a tanács döntése, amely átlagosan 9.5%-os ingatlanadó emelést hoz a következő évtől, de a város egyes részein ez 15-16% is lehet. Mivel az ingatlanpiaci árrobbanás és az új városi értékbecslés (ami alapján az ingatlanadót kivetik) leginkább az eddig alacsony árú ingatlanok értékén dobott a legtöbbet, az alacsony jövedelmű lakók körzeteiben a legmagasabb az adóemelés. Bizarr módon az alacsony jövedelmű leginkább balos szavazókörzetek juttatták jelenlegi pozíciójába a szociálisan érzékeny Brown urat. Csak érdekességképpen, az infláció kb. 0.1% éppen.

ratessss

Persze Brown úr amúgy nem egy szívbajos alak (na jó de, volt egy infarktusa) már 2010-ben többrendbeli furcsaság derült ki róla a céges (értsd: közpénz) hitelkártyájával kapcsolatban, vásárolgatott ezt-azt, majd később valamiféle igen drága vacsorát is ezzel fizetett ki, és nem volt hajlandó beszámolni arról, hogy miképpen került a takarmány nyolcszáz dollárba. Ezt követően 2013-ban bukott le a jóember azzal, hogy valamiféle nőcskével ősszeszűrte a levet, akinek munkapozíciót is ajánlott és igen szépen költött a légyottokra is, ami akkor is elég komoly sikkasztás lenne, ha amúgy a jósvádájú polgármester nem lenne házasember. De ebbe se bukott bele, sőt vidáman kijelentette, hogy esze ágában sincs lemondani, mert fentieknek nincs köze ahhoz, hogy ő milyen frankó polgármester. (és igen, itt 800 dollár közpénz elfagyizása már beleesik a korrupció kategóriába, nem kell egy egész stadion hozzá)

A Supercity megalakulásakor létrejött egy monitorozó és elemző bizottságféle, amelyik a város működését és változásait hivatott dokumentálni és elemezni. Az Auckland University of Technology társadalomtudományi részének égisze alatt futó Supercity Project számos aspektusból vizsgálódik, érdemes beleolvasni a Super City? State of Auckland reportjukba.

6 hozzászólás “Auckland sem egyszerű” bejegyzéshez

  1. már csak rezsicsökkentés kell ide, meg négyesmetró, meg monnyolle

    1. hát ez éppen a rezsicsöki ellentéte 🙂
      mondjuk metró jó lenne, csak pl. nem tudom, hogy ilyen vulkanikus izébe lehet-e olyat faragni

  2. Annyira el van baszva a közlekedés, hogy max egy új vulkán tudná rendberakni. Nemrég sikerült reggel 6:20-kor beragadnom egy keserves dugóba az autópályán, nem volt semmilyen baleset, csak túl sok autó.
    Ide már a piócás embert sincs értelme kihívni…

      1. de végül is van ban, vagy nincs ban? én szeretek felmotorozni a Mt.Victoriára, de mondjuk ha nem motrozhatnék, akkor felsétálnék.

        de mindegyik púpra vezet aszfaltút, nem? szóval nem erodálják a hegyet az autók?

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.