Túró

Évekig csináltuk a túrógombócot un. cottage cheese-ből, de ennek most már vége!

A hétvégét volt szerencsénk – többek között – a Rotor nevű hajó legénységével tölteni, ők mesélték el, hogy milyen egyszerű túrót csinálni, úgyhogy amint hazaértünk, legott vad túrókészítésbe kezdtünk, áthidalva a problémát, hogy errefelé nem lehet túrót kapni csak úgy a boltban.

A túró lágy aludttejrögökből álló, fehér színű tejtermék, mint az közismert, viszont az aludttej készítése mindenféle komplikációkkal jár, úgyhogy gyárilag alvasztott tejet vásároltunk hozzá, amelyet kevésbé képzettek csak joghurt néven ismernek. A sok cukros-gyümölcsös-fahéjas-gumiarábikumos tejtermék mellett elérhető egy elég természetesen készülő joghurt is, amiben nincs semmi mű amitől szép lenne, viszont minden benne van ami nekünk kell.

Ha megfogjuk a joghurt és lassan felmelegítjük, akkor a savó és az aludttejrögök szétválnak, utóbbit leszűrjük az előbbiről és megnyertük a túrót, nem bonyolult. A folyamat nem túl időigényes és kis kevergetésen kívül sok törődést nem igényel, bár a mennyiségi termelés bizonyos előre gondolkozást feltételez, hogy legyen kéznél megfelelő méretű edényzet. Ha a túró elvált a savótól, akkor hagyjuk szépen magától kihűlni, szűrjük át gézen vagy pelenka textilen, morzsoljuk kicsit és kész is. A savót ne öntsük ki, az is jópofa cucc.

Másfél kiló joghurtból 36 deka túró lett, aztán kicsit belevadultunk a dologba, mert kiderült, hogy ezt a joghurtot árulják kétkilós vödrökben is. A mennyiségi termelésnek köszönhetően a kihozatal így 31%-ra javult, és eredményezett egy lóitató vödör mennyiségű savót amiből eltöként szándékom ricottát csinálni, csak azt még meg kell tanulnom a jutúbról, hogy hogy kell.

A szerkesztőség (márnemisannyira)rövidlábú tagjai megismerkedhettek a vaníliás krémtúró, a túrós palacsinta és a kőrözött csodálatos világával, a többieknek pedig maradt a nosztalgiatakarmányozás.

A túró egyébként igen jót tesz, alacsony a zsír- és tejcukortartalma, gyakorlatilag full fehérje az egész meg mindenféle jóság ami a tejben van, plusz lehet belőle édeset is meg sósat is csinálni, öröm a túró, ha mondom.

10 hozzászólás “Túró” bejegyzéshez

  1. Nahát… a lengyel boltokra támaszkodtam, ha a férj túrógombócot kívánt.

    Savóból savómézet is lehetne csinálni, kicsit időigényes, ellenben nagyon finom, skandinávok csinálják, most kóstoltam egy ricottás süti mellé, nagyon klassz, ízre-színre változik, aszerint hogy kitől jön a tejsavó. Cukorral kell felfőzni jó hosszan, habot leszedni, kevergetni… nem diétás, sajnos.

    1. hát ez a ricotta dolog mérsékelten sikerült csak, az eredmény ugyan finom lett, de kábé három leveseskanálnyi, nem igazán érte meg az erőfeszítésket. legközelebb egyszerűen megiszom a savót vagy csinálunk vele palacsintát meg kenyeret

  2. Én mindig tejből kezdtem eddig neki nulláról, de a vödrös joghurtod megadta a kezdőlökést, hogy holnap kipróbáljam én is joghurtból indulva.

    BTW körözött: az a nyomorult TV paprika hogy hiányzik, amibe nyáron a muterom betöltögette, mi meg rájártunk a tesómmal és csak úgy magában toltuk befele nagyokat harapva a ropogós körözöttes zöldpaprikából!

    1. itt szezonban hozzá lehet jutni tv paprikához, valami szerb ültetvényes csinálgat, de macera meg kell venni egy zsákkal mert lusta kiporciózgatni. általában szoktunk venni tizenhuszon kilót és lefagyasztjuk, hogy kártyára megcsináljuk lecsónak. de a legkisebbet kivéve a körözött mindenkit megnyert, úgyhogy most az megy reggelire 🙂

      a joghurttalidőt spórolsz, egyébként ugyanoda jutsz ha tejből kezded (a joghurtgyár is úgy kezdi :), de érdemes direkt venni nem homogénezett-et az altatáshoz, ami csak külön macera

  3. Már feltettem egy vödör pot set joghurtot, alig várom, hogy körözött!

  4. most szégyenszemre nehogy tehéntúróból csináljátok már a kőrözöttett, mikor vagy 35 millió juh van a szigeten! 🙂

    1. sajnálatos módon az mind a húsáért meg a pulóverért tartják, kecsketejhez könnyebb hozzájutni, mint juh-tejtermékhez, amit leginkább tejporként árulnak. Az meg talán túlzás, hogy vegyek tejport, vizezzem fel, aztán csináljak belőle túrót 🙂
      Ahogy nézem sajtot még csak-csak lehet kapni juhtejből, de leginkább csak tejpor van amit eladnak ázsiába. Ahhoz, hogy emberi fogyasztásra árulhassa valaki, ahhoz mindenféle commercial cert. kell, amit valószínűleg nem éri meg megcsinálni, ha valaki nem nagyban tolja. Aki meg nagyban tolja, az tejport csinál, mert azon van a kasza.

      Amúgy alig van már birka: New Zealand farmed 27.37 million sheep, 10.08 million cattle (3.61 million beef cattle and 6.47 million dairy cattle), and 0.85 million deer in 2017. 🙂

  5. Gyors kérdés, a 2 kg kiszerelés melyik boltláncnál kapható?

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.