[Covid-19] esetszám 1239, 15. karantén nap

Image

A héten a napi új esetszám lassan csökkenni kezdett, hétfőn 67, kedden 54 és tegnap 50 új eset volt, az elmúlt 24 órában pedig mindössze 29-et regisztráltak, és 317 pácienst nyilvánítottak gyógyultnak. A vírussal kapcsolatba hozható újabb haláleset továbbra sem történt. 14-en vannak kórházban, ebből négyet az intenzíven kezelnek.

A kormány tovább növelte a napi tesztek számát (tegnap közel négyezer tesztet végeztek el, összesen cca. ötvenezer teszt volt), mostantól minden az országba érkezőt kötelezően karanténbe raknak és dolgoznak a contact tracing technológián, ami lehetővé teszi a kockázatot jelentők mozgásának követését.

Április huszadikáig marad a jelenlegi helyzet, után a kormány eldönti hogyan tovább, lehet-e majd mérsékelni az alert levelt amiben most élünk.

Image

A húsvét nem jelent változást, a templomok és mindenféle vallási hely továbbra is zárva marad és nem látogatható. A rendőrség minden erejével dolgozik, hogy az emberek ne csámborogjanak feleslegesen és ha szükséges, a katonaságot is be fogják vonni a helyzet kezelésébe.

A hét idiótája az a koma, aki live streamelte amint lop a boltból és igen csodálkozott amikor odakinn a rendőrök várták. Leszámítva néhány barmot aki ordibál a pénztárosokkal bevásárlás után, meg elmegy szörfözni meg úszni a tengerben, annak ellenére, hogy direkt a kedvükért részletesen elmagyarázták százszor, hogy ne, a nagy többség teljesen normálisan vislkedik és tűri a helyzetet.