[COVID-19] esetszám 1312

17 napja vagyunk lockdown módban, az elmúlt 24 órában 29 új fetrőzést jegyeztek fel, 422 embert nyilvánítottnak gyógyultnak és tizenöten vannak kórházban, ebből öten az intenzíven. Sajnos két új haláleset is történt, így az ország eddig négy embert vesztett el a vírusnak köszönhetően.

A klaszterek száma 13-ra nőtt, (tíznél több ugyanoda visszavezethető eset egy klaszter) a két legnagyobb továbbra is a Marist College és egy Bluff-i esküvő, ahol a résztvevők összeviszta fertőzték egymást. Ahhoz képest, hogy a világon már 1.7 milliónál is több a beteg és több, mint százezer az elhunytak száma, mi nem állunk rosszul, köszönhetően a korai repülési korlátozásoknak és annak, hogy belföldön se mehet senki sehova.

49 újzélandit hozott haza az állam Peruból és 16 érkezett egy kirándulóhajóról Uruguayból, ők mind karanténban várják, hogy megjöjjön a teszteredményük. Az állam, mindenféle társadalmi, vallási és maori szervezetekkel együtt dolgozva, kb. ezer motelszobát különített el a hajléktalanoknak szerte az országban, és tervezik, hogy a már lefoglalt szobákat a lockdown után is fenttartják az otthontalanok számára.

A rendőrség a kedvelt nyaralóhelyek felé vezető utakon járőrözik, hogy megelőzze a húsvéti hosszú hétvégét kihasználók utazásait.

Egy hozzászólás “[COVID-19] esetszám 1312” bejegyzéshez

  1. Hát… amivel nem kezdünk mondatot… drukk. Itt is kiáramlottak a covidiotok vidékre, bár voltak útellenőrzések, s voltak visszafordítottak, de elég sokan lejutottak vidéki házba, caravan-telepre. Tegnap egy kései tesztcsoport megérkezésének köszönhetően (német laborokból jött meg) annyi beteggel ugrott meg a számuk, mint a ti összes betegszámotok. Szomorú.

    De azért boldog húsvétot a családnak.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.