Szüret

A kertünkben többféle gyümölcsfa is lelhető, nektarin, őszibarack, feijoa és valami grapefruit-féleség. Amikor ideköltöztünk, akkor a gyümölcsök szép mélyzöldek voltak a fán és bár nem volt rossz ízük, de erősen citromba hajló, savanyú lé jött ki belőlük. Gyanítom, hogy a természetes keresztbeporzásnak köszönhetően a növény már inkább olyasmi, mint amit a kutyáknál úgy hívnak, hogy “játszótéri keverék”. Ha valaki véletlenül tudja, hogy ez mifene növény, ne legyen rest megosztani a szerkesztőséggel a kommentek között!

Mostanra majdnem tökéletesen érettek, a színük narancsos árnyalatú sárga és sajnos a fa nagyobbik része átlóg a szomszédokhoz. Viszont ma az eső ellenére kimentünk a gyerekkel és leszüreteltünk vagy öt kilót belőle és mivel orvul, előre megfontolt szándékkal beszereztem egy citrusfacsarót, kitekertük a gömbökből a lét. Most a gyümölcskosarunk környékén már kritikus tömeget kezd elérni a vitaminok mennyisége.

Meglepő mennyiségű lötty van bennük, pedig a héjuk vastag. Viszont a gyümölcsök belsejének és a belőlük facsart lének olyan színe van, amit csak begombázott marketingesek képesek megálmodni és leküldeni a termékfjelsztésre, ahol a félhomályban élelmiszervegyészek űzik sátáni mesterségüket.


Gömbönként kinyerhető kb. nettó egy deciliter tiszta gyümölcslé, ha az egyik nagyobbacska, akkor a kétdecis pohárba be se fér a csavarmány. Mi ma egy liter körül ittunk meg a gyerekkel és persze kapott nejecske is egy rendes adagot, amikor hazatért a GDP rá eső részének előállításából. A lé íze legközelebb a grapefruithoz van, erős mandarinos és narancsos beütéssel, nem túl édes. Az egyetlen káros hatása az, hogy olyan leszek, mint popej, vagy egy megszállott játékgépező, a jobb karom látványosan nő a sok facsarástól.

.

14 hozzászólás “Szüret” bejegyzéshez

  1. Meg nem mondom, mijez. Nincs egy jólelkű szomszéd, aki felvilágosítana? S akkor mindjárt barátkozni is lehet a helyiekkel 🙂

  2. Tangelo. Szigoruan facsarva, de varj oktober/novemberig vele.

  3. Kedves idegenbe- és nagyonszakadt drágamagyar testvérem.
    Vettem egy kis barackot, igazi jó gönczi fajtát. Nyolc hordóban olyan 1416 kg barack erjed, ebből 400 kg az enyém, a többi már elkelt, csak itthagyták a haverok, hogy dolgozzak vele. Kimagozni elég jó mulatság volt, nem cukroztam fel, de a mézpergetésnél képződő lárvás, bogaras mézet, amit nem érdemes leszűrni, azt nem sajnáltam. Kb 30 kg ilyen méz került a nyolc hordóba, egyenlően elosztva.
    Megjött a portugál lepárló készülék, saválló acél 120 literes, és kalapált réz 12 literes, €2200.
    Remélem, el tudom húzni az erjedést másfél hónapig, míg az elnök aláírja és jogerőre emelkedik a házi főzés törvénye.
    Ha nem, akkor elviszem bérfőzdébe, egy részét a cefrének.
    Szóval ez így megy itten faluhelyen.
    A magozást-pürésítést összevontam, olyan keverőszárral, amit hidegburkolók, festők használnak, na azzal törtem össze a barackot, fúrógépbe fogva hamar megoldotta a magozást, aztán saválló madárhálón átszűrtem, a magok fennakadtak, ajánlom a módszert.
    Maradtam, mint eddig.
    Üdv:EJ

  4. Grat Ekker, jól hangzik!
    Pláne, ami lesz belőle. A vivó úr nemsokára aláirja amit eléraknak, úgyhogy meglesz a szabad főzés is.

    Pár % magot nem szoktál benne hagyni?

    1. Hát magot nem hagyok, a cián miatt. Nem mintha éppen halálos lenne maggal erjedve, sokan bennehagyják, kutyabajuk nem lesz. Sőt, a kóserszilva nem is működik mag nélkül, ugye „száz szem szilva, öt szem mag”.
      De én kimagozom a gyümölcsöt, szilvát, barackot, cseresznyét, meggyet is.
      Inkább azzal trükközök, hogy egy kevés gyümölcsöt lekvársűrűre főzök, és utóerjedéskor a cefrébe teszem, intenzívebb aromák, ízek indulnak be.
      Most rendesen erjed a barack, 3,3 Ph, van rendesen cukor, 24 fokon van általában, nap nem éri a hordókat.
      De már szedem a szilvát, és három hét múlva megyek milotai cimborámhoz, vagy hat mázsa gyümölcsért.
      A maximális mennyiséget ki akarom hozni ebből a pálinkatörvényből. Nem vagyok alkoholista, hónapok telnek el, hogy igyak egy kortyot, alkalom, haverok kellenek hozzá. Bort inkább iszok egyedül.
      A pálinka még mindig a legjobb ajándék, mikor el kell valamit intézni, vagy csak beugrok Pestre valamelyik haverhoz. Szoktak örülni az üvegnek.

      1. Mindent használok, hőmérőt, fokolót, Ph-t mérek, nem akarom elbaszni.
        Cukrot meg élesztőt nem használok, de gyümölcsbontó enzimen még gondolkodom.

        1. ekker, a pektinbontó nem a sátán szolgálója, az hasznos lehet, és nem lesz íze, élesztő (szerintem) csak bizonyos fajta gyümölcsökhoz kell, cukor meg a süteménybe kell.

  5. ekkerjoz, alapos embernek tunsz. Ha a palesz ugy sikerul, ahogy szeretned, irjal lecci ide egy alapos es reszletes how-to-t. Nagyon kivannek sajat palinkat, de eddig csak olyan emberrel talalkoztam, aki mar 8 generacio ota ezt csinalja es elmagyarazni keptalan. Kosssssz.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.