Bevándorlás IV. – egészségügyi vizsgálat

Mindenkinek aki 6 hónapnál hosszabb időre óhajt a zátonyon maradni, kötelezően be kell szereznie egy úgynevezett Health Report nevű dokumentációt. Aki munkát akar vállalni és/vagy letelepedni, annak pláne. Ha valaki tutira jön, annak sok szeretettel javaslom Böröcz doktort (vagy bármelyik honi panel dokit), otthon ugyanis olcsóbb a dolog, mint itt.

Mivel a health report (1007-es nyomtatvány) nem lehet régebbi, mint 90 nap, ezért nekünk az otthoni nem igazán jó már semmire, újat kellett készíttetnünk. Ezügyben felkerestük a bevándorlási ipar egyik vámszedőjét, aki a beszédes Immigration Medical Services névre hallgat és csak ezzel foglalkozik és még nekünk közel is van. Telefonon foglaltunk aznap délutánra időpontot, majd beballagtunk és vettek vért meg kellett pisilni. A gyereknek nem kell semmi ilyesmi, sőt őt meg se rögönyözik, mert az egészség az első. 

A labor meg a testtömeg index kiszámítása meg a látásvizsgálat oszposz volt 40 perc, kifizettünk egy táska pénzt (felnőtt 330 gyerek 80 egység) és már haza is húztunk azzal, hogy az eredményekből és a személyes vizsgálatból majd az orvos kitölti a papírokat csütörtökön. Nem egy nagy cég, de jól felszerelt és még az is megoldható, hogy aki felveszi a telefont az veszi le a vért meg mondja, hogy olvassa az alsósort úgy, ogy letakarja az egyik szemét. Nem kell erre nyolc ember. Hogy nehogy elunja magát a tisztelt várakozó volt csomó játék a sarokban a gyereknek meg színes magazinok az asztalon a felnőtteknek, amelyekből úgy tűnt Auckland valami pezsgő nagyváros. 

Csütörtökön visszatoltuk a biciklit, már várt a dokinéni, aki nagyon kedves és nagyon hatékony volt, pikpakk kikérdezett mindenkit, hallgatta a szívverésünket és fogdosta a nyakunkat meg nyomkodta a hasunkat. Ezután kitöltötte a papírokat mosolygott és bájbáj. mehettünk a francba.

Van többféle vizsgálat, mert többféle igénye van az immigrationnek, ránk természetesen a „minden sokkal” verzió vonatkozott, de hát nem úr, aki nem pazar… A kitöltött papírok mellett megkaptuk a röntgen felvételünket is, mert az majd jól jöhet, ha később megint átnézetünk magunkon, lesz mihez viszonyítani.

Bazi gördülékeny volt az egész, végig ügyfelek voltunk és nem „33 éves nőbeteg” ahogy megszoktuk. Ezen már otthon is háborogtam, amikor született a kislányunk, akkor a nejem volt „nőbeteg” pedig a terhesség nem is betegség, utánaolvastam. 

A lényeg, mindhárman egészségesek vagyunk, a gyerek füle különösen szép belülről, amit a néne nem győzött hangsúlyozni, hát micsináljak, tudom, nekem kívülről is tetszik, még ha néha szelektíven üzemel is.

Szóval ez is megvan, gyűlnek a papírok szorgosan, hajnali egyig körmöltük a formanyomtatványokat (na jó, a nej körmölte, ha én írom, akkor még azerbajdzsánba se engednek munkát vállalni) bár maradt még pár kérdéses rész, de azt is megoldjuk.

Az egész országban szinte minden annyira gördülékenyen működik, hogy már fél év után is dühítő, hogy milyen macera ez a hivatali ügyintézés, szemmel láthatólag amikor a bürokráciát (valakinek ezt is meg kell csinálni, kezicsókolom) kiosztották állami feladatnak, akkor csak az Immigration képviselője nem volt a teremben. Értem, értem, hogy fontos, meg szűrni kell meg szabályok, de akkor is. Az az egy vigasztal, hogy mindezzel együtt is negyed olyan bonyolult az egész, mint egy magyar adóbevallás.