zene-tánc

Kedden már előre eltervezett akcióban Ildivel és Ábellel meg Rékával és Grétivel meglátogattunk egy Glen Eden-i közösséget, ahol éneklős játszóház volt gyerekeknek. Alapvetően ez egy presbiteriánus templom, ahova lelkes anyukák viszik a gyerekeiket, ahol lelkes presbiteriánusok szórakoztatják őket.

presbiteriánus harci technika
Maga hely nagyon szép környezetben van, az építmény viszont a szokásos zátnylakók által hebrebákolt fa szerkentyű, kicsit sötét, kicsit szőnyegpadlós, de legalább presbiteriánus. A személyzet nagyon kedves volt és segítőkész, szerintem ilyen önkéntes munka ez nekik, viszont 3 dollárért egy bazi nagy teremben szólt a zene és egy néni mocorgott, a gyerekdalok szövegét egy másik idős néne rakosgatta az írásvetítőre. Igen, igazi írásvetítő, mint gyerekkoromban a suliban, nem láttam ilyet már vagy tíz éve.

ifjú presbiteriánus padavanok
A dalok aranyosak voltak, ilyen „ez itt a térdem ez meg az orrom” meg hogy ugrik fel a jackindabox, ha piszkálják, a szokásos bárgyú gyerekdal-zenével, de a rövidlábúak jól érezték magukat és az egész hangulat kellemes volt. Nem is térítettek és látszott, hogy jó szándékkal csinálják, szóval nekem az egész nagyon pozitív volt. Az egész fél órás kaland után még volt kávé+süti+dumcsi, amolyan közösségi csevely, ami biztos klassz, viszont a déli félteke legrosszabb kávéját ízlelhettük meg, rosszabb volt, mint egy verés.

presbiteriánus mesterharcos a csodafegyverrel
Innen gyorsan leléptünk, és elmentünk Rékáékhoz, a gyerekek jót játszottak, mi jót beszélgettünk, aztán szépen hazabaktattunk a jól kifáradt gyerekkel. Rékáéknál megkóstoltuk a persimmon nevű gyümölcsöt, amit nem tudom magyarul hogy hívnak, olyan, mint a sápkóros paradicsom, de az íze finom, édes.

persimmon