nyuggernap

a péntekünk nyugisan telt, különösebb történésekről nem tudok beszámolni, eltelt a nap cv küldözgetéssel, sétálással meg ház körüli teendőkkel. Eszterrel – mikor már nagyon gebolya lett – elmentem hintázni ide a ház mögé, ahol van egy pici parkocska, ahová kitu dja miért, nem épültek házak, valószínűlek a fák miatt, amiket itt nagyon nem szeretnek kivágni. Egy kis ösvény vezet át a Lake roadról a Lenihan zsákutcába, az ösvény átszeli a parkot, amit Lenihan Reserve-nek hívnak.

mögöttünk

Ez eléggé eldugott, mi csak véletlenül találtuk meg, de itt is le van nyírva a fű rövid, sportosra, van egy hinta meg fák, körben pedig a házak kerítései.Szemét sehol. A hinta körül-alatt fatörmelék van, hogy ha kiesnek a hintából a kölkek, akkor ne betonra essenek, ez amúgy is mánia itt, komolyabban veszik, mint az EUban, minden játszótéren süppedős vastag gumi, vagy ilyen fatörmelék van, és ügyelnek is rá. A padok oldalán pedig fémbütykök, amitől ülni lehet rajtuk, de gördeszkázni nem.

Lenihan Reserve

Egy ideig hintáztunk, aztán megjelent egy pár egy gyerekkel, beszélgettünk, kiderült, hogy ők francia-polinéziából jöttek, anyuka eredetileg Fiji, mindenesetre szép színük volt, és a bácsi folyamatosan sajnálkozott, hogy itt azok a gyümölcsök amik otthon nagyobbak, jobb ízűek és már mindenki unja őket, milyen kicsik. Persze azt nem értettem, hogy ha otthon fel se szedik őket, akkor itt miért baj, hogy nem akkorák, mint otthon, azt nem tudom, de kedvesek voltak, ez a lényeg.

rendezetlen

Kata vacsira krumplilevest főzött nagyon finomat, csak a babérlevél hiányzott belőle, pedig azért külön elmentem a bótba, de nem leltem, majd megkérdezzük a kínait a Silver Bellben, hogy van-e neki.

koszos

Este átjött Csanád és hajnali egyig a verandán világmegváltottunk és a mac terminálján keresztül macerálta az otthoni gépét, szóval jól mulattunk 🙂 Közben pedig, mivel Palival csencseltünk egy kis pénzt (neki forint kell nekünk meg NZD, úgyhogy ő ad itt dollárokat én meg az otthoni készletből utalok neki forintokat ) csak nem tudtunk rájönni, hogy hogy lehetne itt ügyesen utalni, mert ha nincs az embernek Netcodeja, akkor limitált a napi utalás és mi limit felett akartunk. Aztán az ASB-t felhívva péntek este fél kilenckor 5 perc alatt lett netkód és át is jött az utalás villámgyorsan. Menet közben őt is megtérítette a macbookom, úgyhogy már csorog a nyála az új macbook air után, ami állítólag febrár közepétől itt lesz a boltokban, akkor el is megyünk orrnyomokat hagyni a kirakaton. Mondjuk ő meg engem firefoxizált, egyelőre próbaidőn van a tűzróka, ha nem omlik össze, ahogy a safari teszi folyton, akkor maradhat. Az addononk mindenesetre meggyőzőnek tűnnek.

gondozatlan

Eszter nem aludt jól, amitől mi sem, főleg Kata nem, most szombat reggel van és a második kávénkat isszuk, kicsit felhős az ég, 20 fok van. Az előbb hajtottam el a jehovistákat akik a kertkapuba csimpaszkodtak és szörnyű dolgokat jósoltak, amit színes magazinokkal támasztottak alá, de mielőtt belemelegedtek volna, hogy micsoda bűnözés meg szörnyűségek vannak, amik mind meg vannak jövendölve a bibliában, jeleztem, hogy nekem is van, ráaásul nem is kifestő változatban, úgyhogy vótszerencsém. Na ezek itt pont olyanok, mint otthon, csak többféle színűek, ez a párocska is egy szplős fickóól és egy mahagóni színű lánykából állt, aki ráadásul szépséges is volt. Csak a világ ne haladna ilyen rossz irányba… Ajvécóresz!

Közben időnként ránézek a dhl csomagtrackelő webszájtjára, de egyre inkább úgy érzem, hogy külön posztot kapnak a tesómék által utánuk küldött csomag miatt. Közben a netünk is kaszott lassú lett, már vagy tíz perce ballag felfelé az apár kép amit ide akarok beszúrni…

Helyesbítek, én voltam lámarider, talán át kell méretezni a képeket, mielőtt az ember feltölti őket, így nem 12 megát, hanem 900 k-t kell kivárni 🙂 OMG!

Menet közben kiderült – nekem ez új volt – hogy simán, ingyen lehet paypal accountot upgrédelni a bézikről eggyel jobbra, csak kérni kell, és az 5.4%-os díj lemegy 2.5-3.4%-ig, ha pénzt hív le az ember a bankszámlájára. Ez így mindjárt jobban néz ki, de hétfőn elmegyek a bankba és utánajárok pár dolognak amit egy barátom tanácsolt, ha úgy működőképes és olcsó pénztranszferre bukkanunk, akkor azt is megírom, mert eléggé általános gond az itteni magyaroknál, hogy otthonról ide irányuló pénzmagunkutánküldés elég drága. A paypal nem reménytelen, meg is jön a pénzike, ezzel már futottunk egy tesztkört, de lehet, hogy van olcsóbb út, eseleg biztonságosabb.

7 hozzászólás “nyuggernap” bejegyzéshez

  1. Wehe, én is filofaxon böngészek, bár nekem soha nem hullott be a safari – mert nem is használom:)

    Ha Csanád linux-hívő, akkor érthető a lelkesedése, az OSX egy merő unix.

    Óh Uram, csak a geekektől mentsd meg asszonyainkat…

  2. Szia, tudnál esetleg erről a „pénzutalgatásosmódszerek költségeinekminimálisracsökkentése” kutatás után egy kis magyarázatot írni ha sikerrel jársz? Érdekelne a megoldás ha van ilyen. Sörökkel tudok viszonozni jól 🙂

  3. Nekunk automatikus update-tel semmi baja a safarinak. 🙂
    Nyitottatok otthon devizaszamlat? MI azt csinaltuk, mielott kijottunk, es igy kozeparfolyamon valtjak a zs-t. Aposom mikor utanunk kuldte, nyertunk is ezzel a valtassal par ezer AUD-ot. Sanszosan itt mashogy van ez a netbankolas dolog, mert neha nem igazan ertem, amit irsz. Itt ket gombnyomas, es kesz is. 🙂
    Na de mar nemsokara meglatjuk, hogy mivel kuzdotok. 🙂
    Csak egy kerdes, mert a blogbol nem derult ki szamomra, te is dtp-vel foglalkozol?
    Kuldjek nektek bayleaf-et, hogy legkozelebb legyen a levesben? Innen talan hamar odaerne. 🙂
    Zs.

  4. Pali blogjában is, ilaps.blogspot.com van több helyütt hosszas elmélkedés a pénzváltásról.
    Amúgy is érdemes ott körülnézni, sűrű anyag.

  5. na lássuk 🙂

    1 nem dtp-zek
    2. megoldjuk a bayleafet, de aranyos vagy, hogy felajánlottad, köszi
    3. pénz ügyben hétfőn tán okosabbak leszünk, akkor beszélek a bankommal, az otthoni ehhezértő meg beszél az ottaniakkal.

    ha kiforrja magát valami, akkor menten megírom.

  6. AUD-t ne hasonlitsd NZD-hez! Elobbit jegyzi a MNB, utobbit nem, ezert sokkal macerasabb utalni. En annak idejen siman atutaltam ide a sok forintot, egesz jol valtottak.

  7. Hobe,

    Igen, kozben leesett, hogy errol az NZD dologrol olvastam anno. Bocs a „felretajekoztatasert”. 🙂
    Zs.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.