Személyiségfejlesztés I. lépés

Egyrészt ide az ember nem üres zsebbel jön, viszont otthon sokmindenre nem lehet felkészülni, mert nem ismerjük alaposan az arányokat. Ez önmagában nem baj, csak érkezésünk után erősen figyeljünk, tanuljuk meg, hol van a mihez képest.

Honi viszonyok között élve, a nagy számokhoz szokik a szemünk, háromjegyű számnál kisebbet látva a boltban, gyanakodni kezdünk. Itt a kétjegyű szám már komoly dolog, és ezt a saját zsebén tanulja meg az ember. Én tudom magamról, hogy ha valami egyik helyen 120 másutt 130 forint, akkor nem is tekintem ezt különbségnek. (kéne, de nem) Otthon nem számolunk a fillérrel, nem is értelmezzük, árcédulán sem látjuk.

Itt a helyzet gyökeresen eltérő, aki nem élt huzamosabb ideig olyan környezetben, ahol az egyjegyű számok foglalják el az árcédulák java részét, könnyelműségekbe eshet. Erre nagyon figyelni kell, hiszen a pénz nem végtelen és az elhelyezkedésig nem is nagyon van utánpótlás.

Első lépésként azonal és könyörtelenül szakítani kell az „átszámolom forintba” mentalitással, ugyanis torz következtetésekre jut az átszámoló. Érdmes viszonyítási pontokat kijelölni a gyakran fogyasztott termékekből, hogy átlássuk a dolgokat. Mi kétszer estünk abba a hibába, hogy ész nélkül vásároltunk, majd szelíd sokkot kapva a pénztárnál, saját könnyeinken csúsztattuk a bevásárlókocsit a parkolóban álló autóhoz. Igen, utólagos számolás során a számlán tényleg csak 3-6 dolláros tételek szerepeltek, de gyors fejszámolással kiderül, hogy 8-10 cucc már simán 50-60 dollár, és még nem vettél semmit…

Az első lakásfelszerelős túránk kb. 370 dollárba fájt, amivel felszereltük a konyhát alap dolgokkal, edényekkel, ágyneműt vettünk, mibánat, ehhez képest egy egyszerű „elszaladok kenyérért és tusfürdőért” kaland 60 dollárja nagyot üt. A kocsit is ennyiért tankolom tele.

A második krízis után átgondoltuk a dolgokat, és más számítási metódusra álltunk át, itt másképp kell beosztani a pénzt, mint otthon, más a drága, más a sok. Eleinte ne legyünk igényesek. (bár speciel új matracok vásárlása, már csak higiénés szempontokból sem pazarlás) Meg kell keresni az olcsó helyeket, mert vannak, még ha esetleg 10 perc autózásra és nem 3-ra, mint a drágább hely.

Számoljunk! Mindig! Ne legyünk restek összeadogatni a bevásárlókocsi tartalmát, (centeket is szigorúan!) hogy ne kerüljünk kellemetlen helyzetbe és nem csökkentsük saját ittmaradási esélyeinket.

Mivel itt minden blokkot eltesz az ember, könnyű utólag okoskodni, de rendszerben látni a dolgot nem egyszerű így sem. Én bátorkodtam vásárolni egy szoftvert, úgy hívják, hogy iFinance ami a háztartási költségvetést könyvelgeti, ha az ember szorgosan bekapálja, hogy mire mennyit költött, honnan és mennyije maradt. Egyrészt könnyebb tervezni, másrészt könnyebb lelassítani a nem ésszerű kiáramlást. Elég okos kis vacak, és megkíméli az embert az táblázatkezelőkben való vajákolástól, ráadásul látványos is. Grafikonok meg színes bontások, szóval manézsvarázs gazdagon, de kezeli az itteni pénzt, tud hitelkártyás, készpénzes, debitkártyás elkülönítést, és szabadon konfigurálható kiadástípusok vennak benne, tehát nem kell „kaja” alatt nyilvántartani benne a boltban elszórt pénzt, alcsoportokat csinálhat az ember a tisztítószereknek, kényelmi termékeknek (sör!) meg az alapvető élelmiszereknek. Így később bontásban látja az ember, hogy ennyit elköltött a boltban, de ebből ennyi meg annyi volt az elszórt pénz. Most anélkül, hogy beloggolnék a netbankba, fillérre megmondja, hogy hogyan állunk.

Ez a verzió Mac-en működik, és 20 dollárt kellett adni érte, de lehet belőle nyomtatni, egy adatbázison belül képes többféle pénznemben számolni, természetesen PDF-ben exportálni és Leopard kompatibilis. Ez nem könyvelőszoftver, inkább pénzkarbantartó applikáció, money manager.

Sokféle megoldás létezik egyébként az ilyen kiadás/bevétel szoftverek között, nyílt forráskód elkötelezetteknek GNUCash amely ingyenes és kiváló dokumentációja van, vagy itt van az unibin Cha-Ching vagy a Quicken amelyek szintén megérnek egy próbát, de elszántak egy darab táblázatkezelővel is remek eredményeket érhetnek el. Hosszú távon fegyelmezetten bepötyögve a kiadásokat, szépen előjönnek azok a területek amelyeken túlköltünk, év végén viszont fillérre meg tudjuk mondani magunknak, hogy ennyibe volt a kaja, ennyibe a kocsi és ennyibe a lakás/rezsi, kiderül, hol lehet megfogni egy kis(?) pénzt.

Első lépésként számoljuk meg minden pénzünket és húzzunk lélektani piros vonalat postairónnal, legyen ez a nulladik nap. Már bánom, hogy otthon ezt nem csináltam és előre elnézést azoktól, akiknek ez triviális gondolat, de az új élet elkezdése pont akiváló alkalom arra, hogy kicsit ésszerűbben álljunk a pénzkérdéshez. Mivel a financiális tudatosság otthon nem jellemző, meg kell tanulni a könnyelműség luxusáról lemondani, ez a környezet ugyanis komolyan bánik a pénzzel és nem nagyon tolerálja a meggondolatlanságokat, ráadásul itt nincs „adj egy tizest elsejéig” sem, bár ez nem is baj.

Személyiségfejlesztő kiskáténk első bejegyzése tehát legyen ez:

Neveljünk magunkba pénzügyi fegyelmet és értsük meg a financiális hibáink okait !