T-nap

Hát ez is elérkezett, reménykedtünk benne, erre készültünk, most pedig megvalósult. Ma indul az a repülő, amelyen nem leszünk rajta, ma nincsenek bőröndökkel, csomagokkal való bénázások, csak a zuhékat felváltó napsütés, ami mostantól a mi időjárásunk is.

Készítek csirkét, játszom a gyerekkel, várjuk haza a nejt, minden megy a maga útján. Reggel kilenckor a hivatal kézbekapta a küldeményünket.

Új időszámítás kezdődik a családunkban. Új feladatok, új élmények, új kalandok.

Van (volt?) egy délholland, jobbára mezőgazdasági rockot játszó formáció, amelynek volt szerencsém egy koncertjén személyesen részt venni. A koncertet egy bazi nagy istállóban tartották, amelyet lótlanítottak a hajlengetős, félmeztelenhollandparsztos, sördobálós, pogózós rendezvény idejére. Holland traktorista  rockandroll. Mit mondjak? Remek buli volt, éjfélre kellett hívni egy újabb tartályautó Grolsch sört. 

A szerkesztőség most az alábbi muzsikával teszi emlékezetessé a napot:

Jovink & De Voederbietels: Voerdervoederbietel

Megyek főzni!

 

 

“T-nap” bejegyzéshez 10 hozzászólás

  1. Mai első feladatként megpróbálom leírni nickemet. Miután ez sikerült(?), hadd gratuláljak az ifjú párnak, sikerekben gazdag, boldog közös jövőt kívánva nékik.

    A „mámegen ráhágtál a ganajozó bakkancsomra” című nótát külön köszönöm, mélyen megérintett úgy tartalmilag, mint szofisztikált előadői technikáját tekintve. Remélem a közeli jövőben tőled, mint helyszíni tudósítótól kapunk információkat a legújab ottani sípfákör rákendroll őrületről.

    T-nap ide, vagy oda, a bőröndöket most nyugdíjazzátok kis időre, helyette bénázzatok mással, okosan. 🙂

  2. Ti is nekünk!

    Ellenben azt tanácsolnám, hogy várjatok még a látogatással, most kezdődik a cudar idő! De két hónap múlva tavasz lesz! Szerencsére ide akkor jó jönni, amikor otthon zimankó van, itt meg napsütés meg óceján 🙂

  3. Jó, hogy tájékozódom a weben, mert mostanában akartam kimenni értetek a légipályaudvarra 😀

    Ecsém, azt megcsináltátok!

    Überfasza és gratulálunk Frau Spitz-cel együtt! Építek is egy fröccsöt a tiszteletetekre.

    Most azt kell, hogy vegyetek valami különlegeset Eszternek. Ez azért fontos, mert bár ő erre nem fog emlékezni, ti viszont majd fotóalbummal a kezetekben mesélhetitek az aktuális pasijának, mit kapott ebből az alkalomból.

    Tudatos nosztalgiáznivaló-gyűjtögetés a boldog öregkor titka 😀

  4. Fröccshöz jó egészséget, stramm buborékokat!

    Ez a gyűjtögetés dolog klassz, csak hely legyen hozzá elég.

    Majd a gyerek kapja az adsl2+ előfizetést és akkor a nejem se mondogathatja, hogy folyton kütyükre költjük a pénzt. Bár érdekes, amikor egy macbook airt lebegtettem meg neki, akkor nem volt baja a kütyükkel 🙂

  5. Akkor tisztázzuk a nyugati rokon feladatait: pénzt küld haza, csomagot és benne mindent, ami itten nincs + orkánkabát….

  6. Tetszik az új oldal!

    Sok sikert!

    Sajnos itt szakad az eső, elég rossz idő van. A linkelt zene sokat segít!
    Köszi!

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.