Peking HD-t ad

 

Nem szarral gurigázik a sok kis kínai idén, az olimpiát komolyan vették. Legalábbis látszólag. Az egy dolog, hogy gyakorlatilag az ipar leállt pekingben, hogy csökkenjen a légszennyezés, meg szorgosan tanulnak a kínaiak sorban állni és nem köpködni, mert az is tilos lesz a játékok ideje alatt. 

 

Csudaszép épületeket lapátoltak össze, tudományos-fantasztikus zöld meg energiahatékony meg sosevoltmégilyenjó. Most meg azon morfondíroznak a nemkínaiak, hogy mihez kezdenek majd az épületekkel, utána. Nem félek, hogy nem oldják meg, az elmúlt 30 évben kína elég rendesen lelépett mindenkit, még ha érzékeny lelkű ejrópéerek fanyalognak is kicsit a módszereken. Sebaj, ez már vagy ötezer éve nem hatja meg kínát, ők generációkban gondolkoznak.

 

Eddig is voltak próbálkozások, hogy ilyen horderejű események egy részét HD-minőségben közvetítség, de most lesz az első eset, hogy az olimpiai játékok minden egyes frame-jét HD-ben fogják szétszórni a világba. Kigondolták, megcsinálták. Nem fanyalognak megtérülésen meg azon, hogy a kb. 4 milliárd nézőnek hány százaléka lesz képes megjeleníteni azt a jelet amit ők kiadnak a kezükből. Olimpia = HD. Viszlát fatengelyes SD, mehetsz a múzeumba.

 

1080p, vagyis a kedves néző, aki megnézi, hogy ki mekkorát ugrott vagy dobott vagy ütött, kap 1920×1080 pixelt és nézi amin akarja. Nem nekiálltak hekkelni meg tűnődni, hogy hogy lehetne szépet csinálni olcsón. Frászt. Bementek a bótba és megvették a frankót. Nem kétséges, hogy a közvetítési jogokkal és a technikai lebonyolítással megbízott cég, amelyet külön erre gründoltak, csak kapott valami kedvezményt, de kit érdekel?

 

 

A lényeg, hogy ott van Peking kellős közepén, abban az országban, ahol a központi bizottság azt nyilatkozta, hogy még 100 évig nem tervezik, hogy a kormányzat a demokrácia kérdéseivel foglalkozzon, a világ legmodernebb televíziós adáslebonyolító rendszere. Tessék megnézni az alábbi képet, eddig a sárga részt néztük. Most a kék jön. 2008 08.08. Peking.

 

 

.

 

5 hozzászólás “Peking HD-t ad” bejegyzéshez

  1. Hát azért azt megjegyzem, hogy úgy „könnyű” ilyen hiperszuper adót csinálni, hogy minden helyben a rabszolgák legyártanak. Az egész világ onnan szerzi be a műszaki kütyüjeit…

  2. ezt speciel asszem pont nem helyben gyártották le, de ez sem számít. a fejlett világ vitte oda gyártatni a vackait, amikor pontosan tudták, hogy minden technológia el lesz lopva. kína okosabb volt megint.

  3. Nem lebecsülve a teljesítményt. Sőt…..

    Csak egy rosszindulatúnak látszó, de roppant praktikus megjegyzéssel egészíteném ki.

    A Cenz urának sokkal könnyebb lesz a munkája ezeken a csili-vili cuccokon, mint a régi fatengelyeseken. Olyannyira, h. észre sem fogjuk venni a szorgos kezek játszadozását, míg a fatengelyes segítségével nem tudnák ezt biztosítani. ~ A „program” végén diszkrét felirat fog látszani a képernyőn „Cenzúra mentess övezet” ….~

  4. nem hinném, hogy lesz majd mit cenzúrázni – persze technikailag tökéletesen igazad van – az a sok drága kamera semmi olyat nem fog láthatni, amit utólag cenzúrázni kéne. Gyanítom, hogy az olimpia, határozott keretek között, az olimpiai helyszíneken fog lezajlani, egy centivel sem odébb. Van elég alaposan kioktatott személyzet, szóval ha véletlenül valami olyasmi történne, amit cenzúrálni kéne, azt pont nem fogja látni egy kamera se. Majd gondoskodik erről az éppen ott tartózkodó „politikai tiszt”

  5. Most akkor a bekódolás ezután következne ? Mert ma még a megnyitó ünnepséget meg lehetett pillantani régi módon…Ha jól láttam már van külön magyar mühold amelyik HD-ben nyomja, és az HBO is nyomta, hogy indul az új csatijuk a HD HBO

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.