Gasztro – marha rump gombaágyon

 

Mivel az egész nap elment az autóbizgetéssel, fisencsipszt ebédeltünk, de már elő volt készítve egy jó kiló marha, csak hőkezelésre várt. Amikor mindent letudtunk, akkor elszaladtam a zöldségeshez gombáért.

A húst felszeleteltem, a gombát megmostam alaposan, kerikáztam még egy kis sárgarépát meg paradicsomot meg egy fej hagymát, hogy legyen leve bőven. Ez a rump gyorsan kiszárad, úgyhogy zaftos környezet kell neki amíg sül, hogy ne legyen belőle cipőtalp. 

A tepszit beolajoztam, beleszórtam a hagymát az aljára, erre jött a répával összekevert gomba és a paradicsomkarikák. Aztán rátettem a borsozott-sózott hússzeleteket, azokra egy-egy babérlevelet, koriandert, és lefedtem fóliával.

A gombácskák szép hosszú levet eresztettek, ebben megfőtt a hús, aztán jó másfél óra múlva levettem a fóliát és hagytam a levet elfőni, és már kész is volt. 

 

.

“Gasztro – marha rump gombaágyon” bejegyzéshez 13 hozzászólás

  1. Gyönyörű a hús még nyersen és nagyon gusztusos készen.Remélem finom volt!
    Egészségetekre!

  2. Hihi.. pont erre keszulok en is.
    Paradicsomra feltetelesen gondotlam, de mivel nayon jol nez ki a kepen, mar nem kerdes.

    Szep munka!

  3. A marharump nagyon jól néz ki nyersen is és készen is!

    Egyébként szvsz gombát nem szoktak mosni… ha szép és tiszta, ahogy kell, akor elég áttörölgetni-lekapargatni. Erdei gomba esetében minősített barbárság a mosás, tenyésztett esetén sincs szükség rája.

    Egyébként hét végén örömmel találkoztam a neveddel a Bűvös Szakács sonkaszekciójában :o)

  4. Hangyasav, erdeit nem is mosnék. Ellenberger amit a kínaitól veszek azt megmosom, akkor is, ha a bűvös szaki szerint így az életem értelmetlen létezéssé válik is.
    Van alapvető higiénia is a világon, ha íz vagy fene tudja mifene népek pakolták, akkor én higiénia 🙂

  5. rump, round, örök kérdés marad, mindenki mást mond. a fehérpecsenye lehet, hogy talált, majd Tibor megmondja

  6. Pappito,

    a Sztaki szerint fartő, kinézetre meg fehérpecsenye, esetleg bélszín, de azt az áráról biztos észrevennéd :o)

    Gomba: tekintve, hogy a termesztett csiperkét miben nevelik (nem is akarom leírni), talán nem elrugaszkodott ötlet lemosni.

  7. biztos nem bélszín, azt egészen tuti, hogy észrevettem volna, nagyon sok hús közül felismerem azt amelyiknek 26 dollár kilója 🙂

    hát szegény csiperkét tápmasszában nevelik, micsinájjak, ez van. inkább lemosom, megkockáztatva, hogy – ahogy az úttörők 12 pontjában volt – magamra vonom pajtásaim megvetését.

  8. Ne furdald magad, csiperkét lemosni nem szentségtörés! 😀
    Megpucolni – a külső vékony réteget leszedni – már az lenne, mert nem marad íze…

    Baky

  9. (bocsánat, valahányszor benézek, muszáj odakapnom a szemem a címre… ui. az én szép germán családnevem rumpf… törzset jelent, a hát alját 🙂 Amúgy pedig a franc mossa azt a gombát, felszelni, oszt hadd süljön. Tök mindegy, ki pakolja, különben is lusta vagyok, és csak én eszem, az uram nem :-))

  10. Nem akarnék nagyon szakérteni (hogy jövök én ahhoz, nem vagyok én Tibor, bár azért a disznósajtok előre köszöntek a Köröndi hentesnél, amikor még létezett a hangulatos műintézmény), de ekkora bélszínt én még nem láttam sosem. A letisztított bélszín (alias vesepecsenye) sokkal kisebb átmérőjű, ellenberger hosszabb (egy jól megtermett bélszín egy felnőtt férfi könyökétől az ujjai hegyéig is kinyújtózhat, súlya akár bő 2 kg, tehát még inkubátorba köll tenni  ). Ráadásul azt az ára mellett onnan is fel lehet ismerni, hogy más a neve (sirloin, vagy tenderloin, de van, aki szerint az már a bélszínjava).
    Ezt a fartő kifejezést szerintem a hentesek nem nagyon használják, ez inkább hátszín (amit tényleg híjnak fehérpecsenyének is) volna a Lehel csarnokban. Nagyon rendes husi, és a képen kifejezetten szép darab van. 🙂

  11. Nem tudom, olvasgatod-e a régebbi posztokat, de meg kell írnom: tegnap (szombaton) kipróbáltam a receptet, minimális módosítással. A húst (fehérpecsenye) kicsinyég elősütöttem, csak az íze végett :o) és került alá egy kis répa-fehérrépa, valamint a gomba nagyobb része saját kezűleg szedett vargánya volt – mit mondjak, nem rontotta el. (Még úgy sem, hogy nem mostuk :o))

    Nagyon-nagyon finom lett, még a feleségem (aki NEM marhahúsrajongó) is lenyalta mind a tíz ujját. Köszönjük a receptet, bekerült a családi legendáriumba és a receptes füzetbe.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.