Gasztro – saláta és rák

 

Valami vacsit kellett adni a családnak, úgyhogy körülszimatoltam miből lehetne varázsolni valamit. Leltem a frigóban még egy adag salátánakvalót, amiből a múltkori nagyon finom salit is csináltam. Ez ilyen zöld levelek, amelyeknek csak olaszul van nevük (rukkola meg pikkula vagy mi a rosseb), sőt, egyre erősebb meggyőződésem, hogy az ilyen salátaizék megjelenése határozott összefüggésben van a tavasszal egyre erősődő, kiwi fűnyírási fixációval. Tényleg úgy is néz ki, mintha a fűnyíró dobozából, vagy az árokparti kaszálás utáni maradékból lenne. De finom.

Persze kapott egy kis kiegészítést, sok paradicsomot, egy fej citromba áztatott és besózott lilahagymát apróra vágva, pár gerezd fokhagymát, olívaolajat, rozmaringot és őrölt koriandert, sót, fehérborsot, egy evőkanál balzsamecetet és egy fél citrom levét. A gyerekkel készítettük, apa vágta fel a cuccot, a gyerek meg állt a széken és küldte be a bödönbe amit apa felvágott. Utána jól összekevertem (nem a gyereket) és félretettük (nem a gyereket), hogy összepihenjenek az alkotórészek.

Aztán bedurrantottuk a rizsfőzőt, az elvan csendesen a sarokban, majd szól, ha kész, és nekiálltam a rákokcskák hőkezelésének. Először is pirítottam hagymát, felvágtam két gerezd fokhagymát vékonyra, és amikor a hagymákon már megkezdődött a pörzsanyag képződése (vagyis megpirultak) akkor hozzátettem a rákokat és a fokhagymát meg egy citrom levét

Kapott egy jó csipet borsot, és kivártam amíg elfő a lé, és amikor már mind elfőtt, akkor kapott két evőkanál szójaszószt, amivel állandó keverés mellett összeforraltam. A lé eltűnése után hagytam egy kicsit pirulni, majd levettem a tűzről. 

 

.

14 hozzászólás “Gasztro – saláta és rák” bejegyzéshez

  1. a rossz/kevés fény + nemtörődöm fehéregyensúlytól…

    nagyon vacak körülmények vannak itt estefelé ételfotózási szempontból, sajnos

  2. egy világ kezdett összedőlni bennem, mert rondábban néz ki, mint a januári teszkós paradicsom
    de ezek szerint nem az ottani zöldségtermelőkban van a hiba! 🙂

    Baky

  3. nem, ezek teljesen paradicsomszerűek élőben 🙂 bár asszem ez éppen nem helyi, hanem oz paradicsom…

  4. OZ? Az mit jelent?

    Az előző postod hatására holnap a zöldséges avokádót fog nekem keresgélni a nagybanin 🙂 Állati jó ötleteket lelek nálad és szerintem az izlésünk is hasonló, jobb vagy mint a mindmegette!

  5. Ezt a fehéregyensúly dolgot azért nem értem mert a hagyma szníe pont jó, a rák is stimmel, a rukol ugyan sötétebbnek tűnik de ha az lenne elszúrva akkor nem az összes színnek kéne eltolódnia?

  6. Magyarul meg galambbegy-saláta ám. És ez nem rukkola. Az hosszúkás, cakkozott szélű, és enyhén kesernyés az íze. A gugli azt mondja, hogy magyarul borsmustár, de ezt még az életben nem hallottam.

  7. Bár most hogy jobban megnézem, mégis lehet hogy ruccola, csak összetépkedted. Ha picunka kerek levelek voltak tépkedés előtt, akkor galambbegy. Ha hosszú és cakkerolt, és kesernye, akkor meg mégiscsak.

    http://images.google.hu/images?q=ruccola&ie=UTF-8&oe=utf-8&rls=org.mozilla:en-US:official&client=firefox-a&um=1&sa=N&tab=wi

    http://images.google.hu/images?um=1&hl=hu&client=firefox-a&rls=org.mozilla%3Aen-US%3Aofficial&q=galambbegy&btnG=K%C3%A9pek+keres%C3%A9se

    Na mindegy, nézd meg a vonatozó linkeket, aztán hagyd kérlek megjegyzés nélkül az okoskodásom.

    Köszi:)

  8. Bud, pedig tényleg veszett jó paradicsomok vannak errefelé, ugyhogy igaza lesz pappitonak, a képpel van a „hiba”.

    Imma, ez egy előre mixelt saláta csomag, van benne mesclun, rocket, baby spinach meg némi kerti gazra emlékeztető akármi. 🙂 Egyébként néha tényleg gyanús nekem, hogy saláta gyanánt kiféle zöldeket adnak el. 🙂

  9. Oh, akkor azért zavarodtam össze, mert több helyen biztosan láttam galambbegyet, de aztán meg mégse… erről írtam is ide egy megjegyzést, de a rencer kinyírta, biztos volt benne fostalicska meg bálnafasz.

    Viszont nekem ez a keverék már előre ízlik. Januárban veszek is.

  10. van benne rukkola, megkérdeztem a nejem 🙂
    tényleg valami keverék, és finom is, meg nem is drága, a sok lapulevél meg biszbaszok egészségesek és finomak.

    és amíg ennyit mennek a fűnyírók, addig ilyen mindig lesz 🙂

  11. Ruccola angolul rocket. Van minden abc-ben a zoccsegesszekcioban zacskostul, mar ha kedveled. De a legtutibb ha veszel magot es elveted. 6 het alatt eheto.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.