Agrárposzt – 2

A délelőtti, elhúzódó hűtőszállítás miatt délután csak pilledni tudtunk a hőségben. De aztán, felbuzdulva Pukekó kertorganizálási energiájától – apró beavatkozásokat végeztem.

Ráadásul nem is egyedül, mert a kislányom segített nekem, amitől persze jóval lassabban haladtunk, viszont remekül szórakoztunk, mert neki is van kislapátja meg nekem is, bár az övé zöld. Örömmel tudatom, hogy a petrezselyem kihajtott, és most szerencsétlen kis zöld kukacként tuszkolódik a fény felé. Ha megerősödtek, akkor ők is kiköltöznek a kis ládikóba, majd valamilyen formációban, mert ez kell a petrezselymes kolompérhoz.

agrar2-petrezselyem

A három részes láda harmadik szekcióját kitakarítottuk a gyerekkel, átforgattuk és felfrissítettük a földet benne, kiszedegettük a mentát, ami úgy nő, mint a dudva, kiszedegettük a mindenféle gazokat és a gyökereiket, gondosan vigyázva, hogy a föld a ládában maradjon. Ezután elültettük a második átmeneti szállásukra a paradicsompalántákat, amelyeknek kutya kötelességük lesz hatalmasra nőni és kilószám hozni a legfinomabb paradicsomokat. Ebben az esetben még az is lehet, hogy kapnak egy ágyást.

agrar2-paradics

A mentát átvittük a kerítés mellé, ahol már vadon nő magától is, úgyhogy eldönti, hogy megmarad és hajlandó lesz önerőből kiváló mojito hozzávalóvá válni, vagy kirohad a frenébe, mit bánom én… Amúgy ez a kertezés marha jó móka, (különösen alapvető hozzáértés nélkül) mert a kis zöld izék megnőnek meg minden. És végre vehetek csigariasztót, ami nélkül nem teljes az élet a zátonyon.

agrar2-menta

Persze odáig még nem jutottam el a megátalkodottságban, mint a Pukekó, akinek még „Can-O-Worms„-ja is van, ahol főállású kukacok dolgozzák fel a szerves hulladékot, ezzel tápanyagot és büdöset állítva elő más növények számára. No, meg az sincs kizárva, hogy egy ilyen szerkentyűvel úgy vágna ki a nejem a kertbe aludni, mint a vöcsök. Na majd meglátjuk, elvileg itt minden megnő szépen, a klíma kiváló, nincs fagy, van eső doszt… és mégiscsak mókás dolog a saját paradicsomunkat enni.

13 hozzászólás “Agrárposzt – 2” bejegyzéshez

  1. Most miért baj az a kukacfarm? Az én nejem is kizárt a kertbe, dehát valamit valamiért. 🙂

  2. Nekem CatStop nevű van (valami kanadai találmány, infrás érzékelője a mozgást erős ultrahang-impulzussal honorálja, embernek nem hallatszik, macska viszont megijed tőle), itten egy EasyTek cég forgalmazza százvalahány dollárzért. Tapasztalatból, azóta nincs macskaszar a kertben.

  3. Szia Pappito,

    mar regota meg szerettem volna kerdezni de mivel most nalatok ugyis nyar van, talan meg inkabb ide valo:

    Hogy vedekeztek az ozonlyuk hatasa ellen? Gyakorlatilag folyamatosan kenitek magatokat? Nem idegesito ez egy ido utan?

    Bocs, ha mar kerdezte valaki.
    Udv,
    Andras

  4. sokféle módszer van, mi kenjük magunkat és fejfedőt hordunk a napon. meg napszemüveg, az itt nagyon kell.

    ja, meg a gyereknek van uv-védő ruhája, valami tudományos anyagból. őt a bölcsiben szakmányban kenik a többi gyerekkel.

    egyébként simán le lehet égni felhős időben is. szerintem bőrrákot kapni idegesítőbb lehet, pedig én utálom a kencét. Van valami időszak, amikor állítólag nem szabad a napra menni, de ahogy nézem ez senkit nem érdekel.

    A hivatalos duma az, hogy 30 perccel a napramenés előtt kell felkenni egy réteget, a 30 faktor eléréséhez egy evőkanálnyi krém kell végtagonként. Hát ennyit mi nem kenünk, de azért még nem égtünk le.

  5. a mentához, már a múltkor is írni akartam, amikor említetted: ne aggódj, hogy nem marad meg. azon aggódj, hogyn fogod féken tartani a kis dögöket. többévi kifagyás után is életerősek, mint a kertünkben, mind az ablakban, a föld alatt nevelik a csápjaikat, és bújnak elő unos-untalan a kis növénykék. balkonládában kiszorították a petrezselymemet.
    jövőre azt tervezem, hogy körbedeszkázom, be a földbe, hátha akkor kordában tudom tartani.
    bár ezektől az is kitelik, hogy átbújnak majd alatta.

  6. Szerintem a menta kipusztíthatatlan. Mojito okán az egyik balkonládába került egy tő. Két év leforgása alatt 6 balkonládában jelent meg, volt amelyikba átnyújtódzott, volt amelyikbe szerintem teleportált. Érdekes módon az epret és a borostyánt – eddig – békén hagyta. De a snidling se semmi, ahogy nézem az alattunk lévő szinteken is gyökeret vert. 😀

    Jópofa ez a mini kukacállam:
    „Use Indoors or Outdoors”
    „This system is clean and odourless” 😀

  7. A csiga is biztosan kellemetlen, de ha van arrafelé vakond („Maulwurf”, vagy „Krtek” ahogyan anno kedvenc cseskij rajzfilmemben hívták), akkor mindenképpen óv-intézkedj! Az asszony két évnyi kisfeudális munkáját tette tönkre egy hét alatt egy vakond család. Paradicsom, ribizli, menta, snidling, eper, meg egy csomó díszgaz ment a levesbe….
    A vakond tevékenységének leírása:

  8. Éjjen, vérszemet kaptál. Lesz ez rosszabb is, pláne ha az utód is rákap… 🙂
    Hamarosan asszonyod fog mellétek csatlakozni és ő fogja szorgalmazni a kukacfarmot te meg csak hagyod meggyőzni magad 🙂

  9. Vakond: hulye lenne Uj-Zelandra jonni. Olyan kemeny agyagos a talaj, hogy folyton agyrazkodasa lenne. Van helyette csiga.

    Menta: nekem az a megoldas jon be, hogy cserepestul ultetem a foldbe, cserep szele 2 centivel a fold szint felett. Es a bizti kedveert cseep neha kivesz-visszatesz.

  10. Szia!
    Herr Spitz kollégával együtt aggódva szeretnénk megkérdezni, hogy vajh rendben megérkeztek-é a dhl segítségével küldött ultraerős csíraképességű bio kapormagok?

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.