Kert – érik má’

Ezt is megértük, pedig azt hittem, hogy ez valamiért nem fog bekövetkezni, meg jön a rossz idő is, meg a tél meg minden. Ehhez képest.

Szóval a paradicsom leveleinek likacsosodása megállt, ugyanakkor a fejlődés robbanásszerű üteme is odavan, illetve átkerült a cukkinikre. Mai felülvizsgálatomon (természetesen az előírásos gumicsimmában és kitérdelt mackóban voltam) az alábbiakat tapasztaltam:

A paradicsom több fürtön a szemnyugtató zöld gömböcöket idegesítő piros gömbökké változtatta, remélem ez nem valami betegség, hanem üzemszerű. Ugyanakkor az érett szemek lehullanak a földre és kicsik is, ami akár attól is lehet, hogy ez ilyen kicsiféle paradicsom, de franc tudja. Az íze jó.

erikaparadicsom

A cukkini úgy virágzik, mintha fizetnének érte, ellenben úgy elburjánzott, hogy kicsit kezelhetetlenné vált, viszont hozza a kis terméseit, jól láthatóan úgy csinál, mintha nem világuralomra törne, hanem csak olyan kis kerti cukkini lenne. Ha bejön ellopni a gyerek legóját, végzek vele. Valaki mondja meg mikor lesz leszedhető.

kiscukkinik

Meg érik a feijoa is. A feijoa vagy más néven mirtuszdió az egy cserje vagy fa vagy mi a rosseb, szép a virágja és ilyenkorra nagy gyümölcsöket hoz. Tavaly is ezt csinálta, onnan tudom. Mindenféle érdekeset olvashattok róla Pukke blogján.

feijoa

A feijoa (ejtsd: fídzsoa) roppant hálás növény, én konkrétan egyáltalán nem törődöm vele, csak nő. Se nem locsolom, se nem babrálom, csak amikor már elkezdenek leesni a gyümölcsök, akkor szedek a fáról frisset. Ha félbevágjuk, akkor kanállal ki lehet zabálni a bélését, meglehetősen különleges íze van, semmihez sem hasonlít. Majd főzök belőle lekvárt.Meg lehet vele sütit csinálni. Meg fagyiba tenni. De nyersen a legjobb, finom, cukrozott gabifogkrém íze van.

feijoa2

Amit nem értek, hogy nekem is nő a kertben, a szomszédomnak három fája van (minden törődés híján) és minden feijoa vázig van gyümölccsel. Szerintem a mi fánkon van vagy húsz kiló, a leesetteket nem számolva. Azt úgyis megeszik a sünik. Valamiért a zöldségesnél mégis 7-9 dollár egy zsák, és nyilván meg is veszik, ha a zöldséges tartja. Megmagyarázhatatlan.

feijoa3

6 hozzászólás “Kert – érik má’” bejegyzéshez

  1. Egy baratom kedvenc mondasa jut eszembe: amibol lekvart lehet fozni, abbol palinkat is! Fidzsoapalinka?

    A cukkinit meg mar viragkoratol lehet szedni, lasd olasz konyha rulez.

  2. Lehet, hogy már kérdeztem, de ott van sün?! A fotóid között is találtam egy sünöst, furcsáltam is… Betelepítették?

  3. a below40 csinál feijoa ízű vodkát. nyilván pálinkát is lehet belőle, miért ne lehetne? mielőtt nekiállsz, azért kóstolj meg egyet melegen 🙂

  4. igen, van sündisznó rengeteg. gondolom behozták hajóval, mert az nem hinném, hogy az evolúció több ponton is feldobja a sün ötletét 🙂

  5. Tényleg! Az otthoni pálinkafőzés megengedett cselekedett, vagy ott is üldözik a fináncok?

  6. itt szabadon főzhetsz kedvedre, hektószám, boltban lehet kapni főzőt. Kereskedelmi forgalomba nem hozhatod amit főztél, de magadnak és szeretteidnek annyit adhatsz belőle, amennyit nem szégyellsz.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.