egymillió ausztrál

header_thanks-a-million-oz

Ne tessék megijedni, nem egyszerre! Egy év alatt volt szerencsénk ennyihez itt a zátonyon. A miniszterelnök honlapján (mit el nem olvas az ember?) van egy kis önfényezés az ügyben. De a számok azért számok, és hat garas az hat garas.

Az elmúlt egy évben több, mint egymillió Ausztrál turista kereste fel Új-Zélandot. A miniszterelnök, aki egyben turistaipari miniszter is, nagyon meg van elégedve saját magával, de főleg azzal, hogy az OZ-ban lezajlott kampányok mégiscsak komoly eredményt hoztak. Az elmúlt évben a kormányzat igen sokat fektetett be az ausztrál piacba, hogy idecsábítsa a turistákat.

A statisztikai hivatal ma kibocsájtott közleménye szerint, 1,001,880 látogató érkezett ausztráliából múlt május és az idei május között. Ez az első eset, hogy 12 hónap alatt egymilliónál több embert sikerült idevonzani.

tourismNZlogo

John Key ezt mondja:

Márciusi döntésünk, hogy két és fél millió dollárt költsünk ausztráliai marketingre, biztos alapokon nyugodott. Új-Zéland a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben is elérhető cél a nyaralni vágyó ausztráloknak, és ebből igyekeztünk előnyt kovácsolni. Az Új-Zéland irányába terelődő figyelem és megnövekedett érdeklődés pont találkozott a versenyképes repjegyárakkal, az elegendő hellyel és a kedvező dollár árfolyammal, ez mind közrejátszott a sikerben. Az egymilliós szám elérése mérföldkő a turistaiparban, hatalmas teljesítmény, különösen ilyen gazdasági környezetben.

A Tourism New Zealand ma beindított egy új promóciót, megünneplendő az egymilliomodok ausztrál turistát. A „Thanks a million” kampányban ketten nyerhetnek egy Új-Zélandi, fullextrás nyaralást. Tíz évvel ezelőtt indult el a „100% New Zealand Pure” kampány, azóta az ausztráliából érkező turisták száma megduplázódott.

Két megjegyzés, az első, hogy kifejezetten lehet egy miniszteriális intézménynek is, mint a Tourism New Zealand, tisztességes webes megjelenése, amire jó ránézni, informatív és célszerű, RSS-el, pöpec logoval meg minden csiribirivel. (? ??) A másik, hogy tessék végignézni a fenti linken a kampányvideókat, van több különböző piacra szánt verzió. Egymillió turista saccra mennyi pénzt hagyhatott itt?

6 hozzászólás “egymillió ausztrál” bejegyzéshez

  1. Ha nagyon bejött a kampány (costs vs. turnover), akkor én tippelnék 2,5 milliárdot.

  2. Mert megerdemli az orszag. Azt hiszem, okoztam egy kis kaoszt a statisztikaban, mert belepeskor meg ausztraliabol jott(ment)nek szamittottam, de kesobb, a mindenfele szallashelyen es latvanyossagoknal feltett keresztkerdesre vegyesen Magyarorszag es Ausztralia valaszokat adtam.

    A befolyt osszeg nagysagat en is ebbe a 2-4 milliardos tartomanyba tennem.

    Remelem a magam modjan en is hozzajarulok majd a sikerhez, mert a hobbi kepeimet ket (motoros) turaszervezo ceg is „licenszeli” (atvette ingyen).

    http://www.flickr.com/photos/andrasikladi/collections/72157618029792290/

    Aki teheti, menjen Izelandra, csodalatos orszag!

  3. hát nagyon sokmindent kéne tudni a saccoláshoz, átlagosan itt töltött napok száma, például. De ha csak 3 napot volt itt a sok ozi, az is mondjuk napi 100 a szállás, 50 a kaja, 20 az egyéb, közlekedés, belépők, szuvenír… napi 170×3=510 dollárz, ennyiszer egymillió az fél milliárd. Mondjuk a repjegyet otthon vette a fele és csak a negyede jött Air NZ-el…

    természetesen ezek csak alhasi (sztomatikus) becslések, és ha csak a fele igaz és 200 milliót hagytak itt, az se rossz egy cakpakk cca.10 milliós kampánytól…

  4. Namostakkor 2,5, vagy 10 milla volt a kampány?
    Másrészt szerintem alulbecsülsz. Nem akarsz ásni valami adat?

  5. demonalisator a márciusi költés volt 2,5 misi, de a kombány már régebben megy, márciusig asszem 7,5-et költöttek rá. Akárhogy is, úgy tűnik, megérte…

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.