Kiwi ikonok – kiwi

A kiwi kedvelt gyümölcs Új-Zélandon, viszont nem őshonos, sőt. Igazából nem is olyan régen terem itt, a termelése pedig egészen sajátos rendszerben történik, mindenképpen a kiwi madár mellett a kiwi gyümölcs is kiw ikon.

kiwi-greenandgold

Az Actinida Deliciosa nevű növény eredetileg Kína déli részén őshonos, a kínai neve yáng táo, de leszámítva azt a pár kínait, senki nem hívja így. Kiwinek (kiwifruit) hívják, pedig a kiwikhez éppen úgy nincs semmi köze, mint a kiwimadárhoz. A gyümölcs hája szőrös, belül pedig tömött húsa van, amely élénkzöld színű, lédús és savanykás, benne ezernyi kis fekete maggal.

1904-ben Miss Isabel Fraser, aki tanítóként dolgozott Wanganuiban, Kínába utazott, hogy körbejárja a missziós iskolákat. Hazafelé magával hozott egy marék apró, fekete magot, amilyent még senki se látott Új-Zélandon. A magok egy Alexander Allison nevű kertészhez kerültek, aki lelkesen próbálta kicsíráztatni őket. Nem kis munkával rájött a nyitjára, és az elkövetkező években a házikertekben elterjedt a kiwi.

kiwi-growing

Húsz évvel később kezdődött az ipari méretű termesztés, amely a negyvenes évek elejére futott fel, eddigre már komoly kereskedelmi mennyiséget növesztettek a kis bolyhos növényekből, az első export szállítmány 1952-ben ért angliába. Eddigre nagyjából rájöttek, hogy a kiwit legokossabb úgy termeszteni, mint a szőlőt, vagyis kordonsorokban, amolyan növénnyel fedett alagutakat kell elképzelni, ahol a plafonról lógnak a kiwik. A növényt védeni kell a tavaszi fagyoktól és sok nyári napsütésre és vízre van szüksége, akkor mérsékelt égövön is pompásan elvan és szépen terem. A korai fagyok elleni védekezésül az ültetvényeket magas fasorokkal választják el egymástól.

orchard

Az egyedüli nehézség, hogy gyümölcsöt csak a lánykiwi hoz, ha beporozza a fiúkiwi, úgyhogy kénytelen a termelő fiúkiwiket ültetgetni a lánykiwi sorok közé. Ez önmagában nem lenne komoly gond, viszont sajnálatos módon, a beporzáshoz szükséges méhecskék nem nagyon érdeklődnek a kiwi virágjának tárgyában, úgyhogy vagy a termelő a begyűjtött pollennel permetez a lánykiwik felett, vagy a kaptárakat az ültetvényre telepítik, hogy a kiwi legyen a kézenfekvő, közeli pollenforrás a méhecskéknek.

kiwi-vines

A kiwit a helyiek, valószínűleg a savanykássága miatt „kínai egresnek” nevezték, és ezzel egészen az ötvenes évekig elvoltak békésen, akkor viszont gyorsan kiderült, hogy ilyen, politikai vonatkozásokkal terhelt nevű (kínai, már gyanús!) gyümölcsöt az USÁban eladni nem lehet, így hát „melonette”-ként próbálták értékesíteni a mit sem sejtő, ártatlan gyümölcsöket. Ezzel már nem politikai, hanem gazdasági gondok voltak, ugyanis a dinnyefélékre és a bogyós gyümölcsökre roppant magas importvámok voltak érvényben, úgyhogy ez a dinnye álnév se volt túl jó.

Egy Norman Sondag nevű amerikai importőr azzal a kéréssel fordult az exportőrökhoz, hogy legyen már olyan kedvesek és találjanak ki valami Új-Zálandra utaló, akár maori eredetű nevet a terméknek, mert szereti a nép, de nem veszik, ha a neve nem klassz. A Turners and Growers menedzsmentje ezért összedugta a fejét és tűnődni kezdett, ekkor állt elő Jack Turner a kiwifruit névvel, amelyet elfogadtak és mára mindenhol kiwinek hívják a kiwit.

1928-ban egy Hayward Wright nevű emberke létrehozott egy ültetvényt a Bay of Plenty gazdag, vulkanikus talaján, amely nagyon sikeresen fejlődött. Az ott nemesített, az eredeti kiwire nagyon hasonlító gyümölcs máig a legszélesebb körben termesztett változat, úgy is hívják, hogy „Hayward”. Ezt valószínűleg mindenki ismeri, erős zöld színe van, szőrös héja és ebből van a legtöbb, a nagyvilág számára ez „A kiwi”.

Kiwi-ZESPRI-GREEN

A másik kiwi, amelyik egyelőre kevésbé ismert, a Gold Kiwi, amelyet gondos nemesítéssel állítottak elő. Van egy fajta vadkiwi indiában, amelynek sokkal sárgább a gyümölcse, kevésbé szőrös, ezt a fajtát keresztezték az Actinidia chinensis-el, a tudósok a HortResearch és a CrownResearch intézetekben. Az eredeti neve Hort16A lett, mert a 16A jelzetű helyre ültették a kísérleti ültetvényben, később kapta a Hinabelle nevet. Ennek az egyik vége csúcsos, nem kerek, a húsa sárga és jóval édesebb, mint a zöld bélű kiwié. Mi gyakorlatilag csak ezt vesszük és kilószámra fel lehet belőle falni, érdemes is, de erről később. A Gold kiwit először 1998-ban exportálták, akkor 4000 tálca ment el belőle, de ez a szám és az ültetvényeken a gold aránya egyre nő.

Kiwi-ZESPRI-GOLD

Eleinte a termesztők szerteszét szórva termesztgettek és igyekeztek exportálni vagy kereskedőknek értékesíteni a gyümölcsöt. Eztán rájöttek, hogy ehhez túl messze van a világ, magasabbak a költségek és minek küzdejenek egymás ellen a piacért, ha össze is foghatnak? A hetvenes évek elején összeálltak és létrehozták a Kiwifruit Marketing Board-ot, amelyből később, a ma is működő Zespri International lett. 1997-re a Zespri intézte a teljes Új-Zélandi kiwitermés külföldi marketingjét és hozta létre a Zespri brandnevet az Új-Zélandon termelt kiwigyümölcsnek. Sajnos a kiwi nevet nem védették le anno, így a máshol termelt kiwi is kiwi, de Zesprinek csak a zátonyon termett gyümölcsöt hívhatják. A Zespri termékpaletta mára a ZESPRI® GREEN, ZESPRI® GOLD és ZESPRI® ORGANIC elemekből áll.

kiwi-zespri-logo

Az egész lánc, a termelővel kezdődik, szüret után a gyümölcsöket csomagolják (műanyag dobozba vagy rekeszbe) majd hűtőházakba szállítják, ahonnan megy a kereskedőkhöz. A teljes szüret nagyjából 10%-a nem kerül közvetlenüla  boltokba, ezek jobbára minőségi kifogással kiválasztott darabok (beszakadt héj, ütődött gyümölcs, stb.) amelyek a kiwi ízesítésű üditőkbe, alkoholtermékekbe kerülnek, vagy takarmányként használják fel. Az egész folyamatot ellenőrzi a Mezőgazdasági Minisztérium, sőt, ha valaki éppen arra vágyik, akkor vásárlóként bármikor bekukkanthat a hűtőházakba, a rendszer transzparens. Jelenleg 3,077 regisztrált ültetvényen 2,754 termelő termeszt és a kiwiexport az éves terményexport közel 30%-át teszi ki.

kiwi-lifecicle

A gyümölcs maga nagyon egészséges, egy szem tartalmazza a napi (felnőtt) szükségletnek megfelelő mennypségű  C-vitamint, (kétszer annyi van benne, mint a narancsban) és a legtáplálóbb gyümölcsök egyike, ha az egy grammra vetített vitaminokat és ásványi anyagokat nézzük. Tartalmaz ezen felül káliumot (töbubet, mint a banán!), folsavat, E-vitamint, béta karotint, tele van antioxidánsokkal, immunerősítőkkel, napi három darab csökkenti a vérrögképződés esélyét és magas rosttartalma segíti az emésztést. Egy friss tanulmány szerint serkenti az agyműködést is.

kiwi-gold2

Fenti csudálatos dolgok mellett, a kiwi ráadásul finom is és teljes egészében ehető, ideértve a héját is, amit általában le szoktunk vágni, vagy kikanalazzuk belőle a belét. Utóbbi a népszerűbb, ha vásárolunk egy doboz gold kiwit, akkor lelünk a dobozban egy sárga kanalat, amelynek a nyele kés, ezzel ketté tudjuk vágni a gyümölcsöt aztán kikanalazni. A levágott héjat dobjuk a komposztba. A gyümölcsöt szobahőmérsékleten eltárolhatjuk 3-5 napig, hűtőben akár hetekig is, de bírja a fagyasztást is, semmiképpen ne várjuk meg amíg meglöttyed.

kiwi-kanal

Amellett, hogy nyersen is érdemes enni, készül belőle számtalan édesség, ideértve a másik kiwi ikont, a pavlovát is, ami nem is igazi kiviszeletek nélkül, de turmixokba, koktélokba, gyümölcssalátába is kiváló. Emellett készül belőle chutney ami sült báránnyal kiváló, teszik (ahogy a banánt) pirítósra, húsok, rákok mellé, szószok, szörpök alapanyaga, természetesen van kiwifagyi és kiwis jégkrém, joghurt, a receptek száma végtelen.

10 hozzászólás “Kiwi ikonok – kiwi” bejegyzéshez

  1. Én héjastul eszen, a szőrét kicsit ledörgölöm a nadrágszáron, oszt hadd szóljon. A héjának kifejezetten fanyar íze van, nagyon finom, sokat ad a gyümölcs élvezeti értékéhez. Karvalyt még nem ettem, az állítólag kicsit édeskésebb. 🙂

  2. Érdekes, mi csak egyszer vettünk sárgát, de senkinek sem ízlett, még az édesszájú gyereknek sem. Túl édes, pont az a fanyarkás mellékíz hiányzik, ami a zöld kiwit azzá teszi, ami. Kicsit még dinnyeízű is, és (szerintünk) túl édes.

    Én mindig félbevágom és kikanalazom. És sokkal tovább elvan a gyümölcsöstálban, mint 3-5 nap, valószínűleg azért mert általában még nem elég érettek, amikor vesszük.

  3. Nekem mindig az a gyerekkoromban, az osztrák adón látott hirdetés ugrik be róla, amikor az Elvis-frizurás, kertésznadrágos kiwi fejhangon üvölti, hogy „Neu Zeeland KIWIIIII!” A sokk még azóta sem múlt el.

  4. Koszonom a reszletes ismertetot! Nagyon erdekes volt! Foleg hogy sarga kiwivel meg eletemben nem talalkoztam se az amerikai kontinensen se itt a kodos Albionban. Kivancsi vagyok milyen lehet, mert a zoldet nagyon szeretjuk. Azt a ferjem is kepes hejastul megenni. :-))

  5. Szemely szerint nekem is jobban izlett/lik a „zold” kiwi.
    Viszont mashol a vilagban en sem talalkoztam meg a gold kiwivel csak Uj-Zelandon…

    A feijoa-rol nem irsz majd? Vagy az nem rokona a kiwinek? Eleg hasonloan nez ki, es ez izlett is nagyon… 🙂

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.