Társadalmi problémák – politikai botrányok I.

Amikor 1854-ben Új-Zéland első parlamentje megalakult, egy képviselő felszólalásban indítványozta, hogy hozzanak törvényt saját javadalmazásukról, ülésnaponként 10 shilling és egy font közti összeget javasolt. Azóta az ország is, a parlament is változott valamelyest, de most rendes botrány tört ki, meglepő dolgokat hozva felszínre.

A lavinát egy egyébként igen szimpatikus húzás indította el, júliusban a ház a transzparenciára hivatkozva, nyilvánosságra hozta, hogy mennyit költenek a képviselők az adófizetők pénzéből utazásra és szállásra. Mivel itt az adófizetési hajlandóság átlag feletti, ezért igen könnyű indulatba hozni az adózókat olyasmivel, ami súlyos herdálásnak látszik. ( Hozzáteszem, sok teljesen kretén dolog viszont nem hozza lázba őket, kerüljön akár milliókba. )

A képviselők az év első hat hónapjában 4,1 millió dollárt költöttek utazásra és szállásra, ami sokkolta a közvéleményt, amely ekkora összegeket jobbára csak lottóreklámokban hall emlegetni. Emellett a kormány még elköltött 3,5 millió dollárt ugyanilyen célokra, amelyből másfél milliót „belföldi felszíni közlekedésre”, így a komplett összeg elérte a 7,7 millió dollárt és ez, újra mondom, csupán az első hat hónap az évből. Az országos felhördülést alig volt képes elnyomni a rákövetkező hiszti, amelyből gyakorlatilag mindenki kivette a részét, élen a politikai pártokkal, akik szemrebbenés nélkül nyilatkoztak elég vad dolgokat is.

Nemsokkal azután, hogy a briteknél nyilvánosságra kerültek a hasonló költségek, és velük számtalan súlyos sunnyogás, itt is élénk érdeklődés kezdte övezni, hogy mibe is kerül az adófizetőknek a politikai berendezkedés üzemeltetése. Finom adalék, hogy a legtöbbet költő képviselők a választásokat múlt novemberben elvesztő Labour párt színeiből kerültek ki, ami príma lehetőséget biztosított a kormánypártnak, hogy ujjal mutogasson, pedig ezügyben nekik sem volna tanácsos a napon tartózkodni.

Ezeket a költségeket ezentúl bárki megtekintheti, nem árt egy kis óvatosság. Aki imádja a hosszú listákat az klikkoljon a képviselők vagy a miniszterek költéseinek átnézéséhez.

Önmagában az, hogy a képviselőknek szállás és utazás kiadásaik vannak nem csoda és nem is elítélendő, ám bizonyos árnyalatok eddig nem voltak ismertek a közvélemény előtt. Például azon lehetőség, hogy aki már elég sokat volt képviselő, szintén kap utazási költségtérítést. Akkor is, ha az (ex)képviselők magáncélú utazsait fedezik, mint pl. az ACT képviselője, Sir Roger Douglas – aki mellesleg a leghangosabb szószólója volt az utazási költségek csökkentésének – utazása, amely során becses nejével meglátogatta Londonban élő fiát és az unokákat. Az adófizetők nem annyira megértőek ha nekik kell fedezni az ilyen utak költségeinek 90%-át, pláne, ha utólag a képviselő úr olyanokat nyilatkozik, hogy „hát ez nem volt nyaralás, bár inkább magántermészetű út volt” no meg, hogy „Halgasson ide barátom, ez valami amit megtehetek, akár képviselő vagyok, akár nem”.

Egy Nelsont képviselő Nick Smith nevű arra a kérdésre, hogy mesélje már el, hogy miért ilyen magasak az utazási kiadásai, nem átallotta azt felelni, hogy ht azért, mert a felesége és a gyerekei is vele szoktak utazni. Négy gyereke van. Az adófizetők kénytelenek voltak szembesülni a ténnyel, hogy ez az egész úgy törvényes, ahogy van, ha egy képviselőt 1999 előtt választottak meg, akkor 9 év képviselőség után ő és partnere jogosult az utazási költségei 60%-ának térítésére, ez 12 év után 75%, 15 év után pedig 90%, az adófizetők pénzéből. A jelenleg is érvényben levő helyzet a kilenc év Labour kormányzás alatt fajult idáig, egyes képviselők a kényelmetlen kérdésekkel szembesülve az újságírókat egyenesen Helen Clarkhoz irányították.

A Labour legtöbbet költője aki nem miniszteriális, Mr Carter, aki a párt szerint azért utazott ennyit, mert képviselte a pártot Kínában, Angliában, Usában és Kanadában. (A képviselők és a miniszterek utazási költségeit külön kezelik, egyiket a belügyminisztérium, a másikat a parlament számolja.)

A jelenlegi képviselők az alábbiakra jogosultak:

  • korlátlan belföldi utazás a képviselőnek és partnerének
  • 131,000 dolláros alapfizetés
  • évi 24,000 dollárig szállás Wellingtonban
  • napi 160 dollár szállásköltség Wellingtonon kívül és 180 dollár Aucklandban (munkaügyben)
  • korlátlan Wellingtonba utazás az öt éves kor alatti gyeremkeinek és 4 út a gyerekeknek efölött

Ezen felül még csomó mindent kapnak a képviselők, és bizony egyik sem tiltakozik vadul. Fentemlített Sir Roger összekampóz nyugdíjból, évi száznyolcvanezer dollárt a fizetésén és az utazási és szállás költségek térítésén felül. Megteheti, a Remuneration Authority által jóváhagyott csomag bizony ki lesz neki fizetve. A Jutalmazóhivatal segítségével a szimpla képviselői alapfizetés – ha ügyes az ember és régóta képviselő – akár megháromszorozható, és Sir Roger és képviselőtársainak többsége is, él is mindezen lehetőségekkel. Mondjuk a többiek legalább nem kampányolnak azzal, hogy a képviselői költségtérítés lopás az adófizetőktől.

Persze nem Sir Roger az egyetlen, akire mutogatni lehet, a képviselők bizony meredeknek tűnő dolgokat engedhetnek meg maguknak, törvényesen, sokszor olyasmit is, amit az adófizető álmában sem tehet meg. Könnyű lenne azzal érvelni, hogy hát végül is ők hozták a szabályokat, nekik kedveznek, de akkor ne is értetlenkedjenek, ha az órabérből élő adófizető összevonja a szemöldökét, ha azt hallja, hogy a képviselő tud úgy házat venni Wellingtonban, hogy a hiteltörlesztését az adófizetők állják, vagy akár számla (a költés igazolása) nélkül vehetnek fel mindenféle költségtérítést, ami az adóbevallásukban sem szerepel.

Sokan kíváncsiak lennének arra, hogy milyen munkáltató lenne hajlandó a munkavállaló partnerének belföldi utazásait, taxiszámláit, mobilszámláit  korlátlanul fedezni, különösen akkor, ha nyílt titok, hogy a partner a privát üzletét futtatja ezekkel a könnyítésekkel.

Amióta az országban van parlament, a képviselők fizetésért dolgoznak, ez történelmi hagyomány, nincs is vele baj. Ám a költségek nyilvánossá tétele új fejezetet nyit a képviselet finanszírozásában, és véget ér a prímán menedzselt csend a költségtérítésekkel kapcsoltban, amely 1944 óta közös érdeke a politikai színtér szereplőinek, akkor vezették be, hogy a képviselőség főllásnak számít és 250 font erejéig költségtérítés jár, amellyel nem kell elszámolni és nem szmít bele az adóalapba sem.

A botrány dagad, egyre újabb elemekkel bővül, köztük egészen meglepőekkel is, ezeket a következő posztban mesélem el, az a korrupcióról fog szólni.

14 hozzászólás “Társadalmi problémák – politikai botrányok I.” bejegyzéshez

  1. Tökminegy, hogy Magyarország, Anglia vagy Új-Zéland, a politikusok mindenhol ugyanolyanok, vagy még olyanabbak.

  2. Aztan ott van meg a kepviselo, aki kiadta a wellingtoni hazat, majd felvette a szallasra jaro 24000 dollart.

  3. Éppen mar reggel – egy bénázó rendőr láttán – mondtam az uramnak, hogy nyugi, máshol sem jobb. Egyből visszakérdezett: Új-Zéland? Most elküldöm neki ezt a szösszenetet, bevallom, fájó szívvel… Tudom, a politikus mindenhol politikus, de a fenébe is, most kicsit csalódtam.

  4. AZ igazsághoz hozzátartozik, hogy ez az egészet inkább csak a tényszerűség miatt írtam meg, ilyen is van. Az ország mindennapi működését az egész alig befolyásolja.

  5. Úgy látom ott is szeretnek „lopni” a politikusok. Mert ez akár hogyan is nézzük, az. Ha nem is a szó szerinti értelemben.

  6. Tudom, ettől még mosolyogni fog rám a rendőr az utcán, de néha hajlamos vagyok rózsaszín ködben látni NZ-t, s meglep az ilyen. Sebaj, legalább a naivságom csökken.

  7. ott is van ilyen. no de hát azok is csak emberek.
    amúgy szerintem egy országot nem csak a felmerülő problémák tesznek ki, hanem hogy egy adott problémára hogyan reagálnak. sőt! ez a lényegesebb.
    és itt meg lehet nézni a magyar, a brit és majd a kiwi variánsát is ennek a költségtérítéses mókának. ugye magyarban alig akart történni valami, britéknél volt lemondás és dolgoznak a változásokon és gondolom a szigeten se hagyják annyiban.

  8. Bevallom, engem marhára nem érdekelne, mennyi juttatást kapnak a képviselők, vagy mennyit nyúlnak le, ha azt látnám, hogy rendben, szabályosan működik az állami gépezet. És mondhatjuk, hogy a politikusok mindenütt egyformák, lopnak, korruptak, de ha összehasonlítjuk a két országot, azt kell mondani, valamit csak jobban csinálnak Új-Zélandon, mint nálunk.

  9. Jajj, pappito, bocsi, igazad van 😀 Épp ma reggel beszéltünk a kollégával közértbe menet arról, hogy mi itten a Kárpát medencében nagyon szeretjük azt állítani, hogy a nyugathoz tartozunk, de sokkal inkább a kelethez. Mars vissza Etel-közbe…!!! 🙂 Persze szívesen mennék még keletebbre is… 😀

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.